Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)
2016-01-12 / 9. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JANUAR 12., KEDD HÍREK Heves ugyancsak díjazott lett neve Az elmúlt héten - mint azt'lapunk is megírta - több mint negyven szervező vehetett át elismeréseket a 2015. évi Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap záró konferenciáján. A kampányhoz tavaly minden korábbinál több, együttesen 182 hazai település csatlakozott. A legjobb szervező önkormányzat díjat kapta Eger, Göd, Hajdúböszörmény, Miskolc és Nagykamarás helyhatósága, további 36 szervező teljesítményét pedig oklevelekkel ismerték el. Köztük volt Heves városának helyhatósága is, a településen több programot szerveztek, Katus Attila aerobic-edző (képünkön) többször megmozgatta a helyi iskolásokat. SZ. E. Egy véradás, három élet A Magyar Vörös- kereszt Heves Megyei Szervezete ezen a héten is várja a véradókat. Ma reggel 9 órától délig a horti művelődési házba, 14-től 17 óráig a nagyfüge- di művelődési házba, szerdán 9-től 15 óráig Egerbe a Bar- takovics Béla Közösségi Házba, 14-től 17 óráig a nagyré- dei általános iskolába, 14-től 18 óráig Egerbe, a Gym For Fit Doktor Sándor Imre utca 2. alatti termébe mehetnek az önkéntesek. SZ. E. Segítenek a lovas polgárőrök is äü ; Nem csak új autót kapott a siroki polgárőrség, de ott a tervek szerint, Szajlá- val karöltve lovas polgárőrség is dolgozik majd. Szajla és Sírok nehezen megközelíthető helyein járőröznek a lovas polgárőrök. A fűtési szezon kezdetével megszaporodtak az illegális fakitermelések, falopások is. Ezt is hivatott megakadályozni a járőrszolgálat. Vigyázzák a temetőket, a mező- gazdasági területeket, a külterületi ingatlanokat is. B. K. ftzglkohojprpblpma egy^e fiatalabb korosztálrokatuér^maimatíei i. - JRkVHf í Inni lehet mértékkel, illetve nyakló nélkül is vedelhetünk. Kellene egy alkoholstratégia, mert egyre fiatalabb korban kezdjük az italozást. Képünk csupán illusztráció. Magyarország mindig is „előkelő”, dobogó közeli helyet foglalt el az egy főre eső alkoholfogyasztás világranglistáján. Az utóbbi időkben a kábítószer-fogyasztás elharapózása elterelte a figyelmet az alkoholgondokról, de egy tini lány komoly következménynyel járó szilveszteri vodkázása ismét a szeszes italok mértéktelen élvezetére irányította a figyelmet. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu HEVES MEGYE Annak kapcsán fogalmazta meg az alkoholstratégia hiányára vonatkozó észrevételét dr. Zacher Gábor toxikoló- gus, hogy egy tizenéves lány szilveszterkor egy üveg vodkát nyakait be, s ennek hatására életveszélyes állapotba került. A médiából is ismert szakember eléggé ijesztő jövőt vizionált, arra az esetre, ha nem történne változás.. A Hírlap megkereste dr. Sziget- hy Anna főorvost, aki jelenleg is vezeti az addiktológiai szak- rendelést a Markhot Ferenc Kórházban, és megkérdezte: valóban ilyen súlyos-e a helyzet?- Amit Zacher Gábor megfogalmazott, formálisan igaz. Pedig készült „alkoholstratégia”, jó öt esztendeje talán. Szorgalmaztuk is, de nem ment át a szakmapolitikán. Kellene pedig, hogy legyenek támpontok arra vonatkozóan: kinek, milyen teendője van - reagált az egri szakember, aki azt is megjegyezte, hogy sajnos, kevesen vannak, akik „megmondóemberek”. Az rendjén van, hogy legalább Zacher Gábor mondja, de ő nem addiktológus. Ezért jó lenne, ha a sajtó több karizmatikus, a közvélemény formálásában hiteles addiktológus kollégát szólítana meg. Ma ugyanis az alkoholprobléma elsikkad a kábítószerezéssel összefüggő gondok mellett. Kirakatban van az utóbbi, mert kétségtelenül egyre jobban terjed a fogyasztása, különösen aggasztó a herbálozás divatja. Mégis, az alkoholfogyasztás sokkal súlyosabb probléma jóval több embert érint. Különösen, ha tudjuk: új jeAz alkoholproblémák egészségügyi, szakmai kezelésében is nagyon súlyos gondok mutatkoznak. Kifejezetten kevés addiktológus van a szakmában, még kevesebb, aki dolgozik is benne. Az addiktológiához egyszerűen elhivatottság szükséges, és magát a szakmát tekinthetik akár a pszichiátria „ellenséggé vált, hogy ma már szinte nincs különbség a lányok és a fiúk italozása között, s már az a „hagyományos szabály” sem működik, ami szerint a lányoknak kevésbé illik inni.- Azt tartom még különösen súlyos fejleménynek, hogy a fiatalok az alkoholt is kábítószer- szerűen fogyasztják. Minél gyorsabban berúgni, ez a lényeg - fogalmazott az addiktológus főorvos, aki szerint főként koncert- és fesztiválhelyzetekben hara- pódzik el a mértéktelen italozás. Egerben volt példa arra, hogy az apuka mellett itta eszméletlenre magát egy rendezvényen a 14 esztendős lánya, aki végül a sürgősségi osztályon kötött ki, hogy megmentsék az életét. A szakembertől megkérdeztük azt is, mit tehet a család, a me-ügyének” is. Az elismertség hiányáról persze nem csak beszélni kell, hanem fontosnak tartani azt is, hogy tegyenek is a javításáért. - A véleményformálásban, a feltételek megteremtésében a szakmapolitikáé a fő szerep, persze nekünk, szakembereknek is több a dolgunk - közölte a szakember. környezet azért, hogy a tinédzserek ne kapjanak rá az alkoholra? Szerinte ebben az ösz- szefüggésben az jelenti a legnagyobb problémát, hogy a családban élő értékek ütköznek a kortárs csoport hatásával. Utalt arra, vannak a média által közvetített ideálok, a mindenhol megjelenő „celebek", akik viselkedési mintákat nyújtanak. Ha azt látja a fiatal, hogy VV Aurélió kábítószerrel bukott meg, és a sajtó megsajnálja, akkor nem feltétlenül azt szűri le, hogy az valami rossz, elítélendő dolog.- A gyerekek hallása igen érdekes, valahogy úgy van, hogy a család által közvetített értékeket, amit mond a szülő, lehet, hogy képletesen szólva csak húsz év múlva hallja meg. Rendkívül fontos az is, hogyan él a szülő, milyen útravalót ad. Kap-e tanácsot a gyerek, partner-e, vannak-e családi együttlétek, legalább egy közös vacsora erejéig. Tudom persze, hogy ugyanakkor a szülők is meg vannak áldva a nehéz élethelyzettel, a mindennapi betevő megteremtéséért való hajszában nem mindig jut erő még a gyerekkel is foglalkozni, mégis módot kell rá találni - fejtette ki lapunknak az addiktológus. Szerinte egyébként az a tendencia elkeserítő, hogy egyre fiatalabb életkorban mennek el bulizni Kevés a szakorvos és az osztály is Dr. Szigethy Anna szerint sajnálatos, hogy nagyon kevés helyen kaphatnak tényleges segítséget az alkoholbetegek. Térségünkben Egerben a pszichiátriai osztályon belül addiktológiai részleg van, de önálló kórházi osztályként működő addiktológía csak Balasagyar- maton. ahol két nyugdíjas ad- diktológus szakorvos dolgozik. Valamikor Egerben is volt önálló osztály, amely két évtizede megszűnt, s ezt az osztályt éppen a főorvos asszony vezette. a gyerekek, s a bulik egyre későbbi időpontokban kezdődnek. Ennek a szülői ellenőrzése nem egyszerű, hiszen úgy kellene ezt megtenni, hogy miközben tiszteletben tartjuk - még, ha gyerekről is van szó - a másik ember magánszféráját, de azért jó, ha tudjuk, hogy hol van, mi történik vele, kikkel, mikor jön haza.- Természetesen szükség lenne még sokféle együttműködésre pedagógusok, szülők, szociális munkások, gyámhivatal és más szervek között. Egyebek között ezért is kellene, hogy legyen rögzített formában is egy alkoholstratégia - tette hozzá. A pszichiátria az „elme ügye” Tetten érte a helyi rendőr a természetkárosítás gyanúsítottjait Cserfát akartak zsákmányolni VERPELÉT Természetkárosítás gyanúja miatt indult büntető- eljárás öt helyi lakossal szemben az Egri Rendőrkapitányságon - tájékoztatta hétfőn a Hírlapot Kovács Nikoletta rendőr főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Közölte: a múlt hét végén, szombaton, fél órával déi után Verpelét külterületén, egy erdős részen a városban dolgozó körzeti megbízott rendőr tetten ért öt személyt, akik cserfákat vágtak ki engedély nélkül, s azokat el akarták tulajdonítani. Az egyenruhás elfogta és előállította őket a körzeti megbízotti irodába, ahol kihallgatták mindegyiküket. Kiderült, a helyi polTermészetvédelmi helyen romboltak a hívatlan favágók gárok természetvédelmi területről vitték volna el mindenféle felhatalmazás híján a növényeket. Ezért az egyaránt 22 éves 0. Gergő és L. Sándor, a 24 esztendős 0. Dávid, a nála két évvel idősebb L. Ernő és a 17 éves fiatalkorú ellen a kapitányság természetkárosítás bűntett gyanúja miatt folytat büntetőjogi pro- , cedúrát. Ezt a bűncselekményt a büntető törvénykönyv rendelkezése szerint többek között az követi el, aki természetvédelmi szempontból jelentős növény- vagy állatfaj egyedeit jogellenesen megszerzi. Ezért alapesetben akár három év szabadságvesztéssel is büntethető. Sz. Z. Szeretetgulyás, kabátok és cipők EGER Január 30-án délre 130 adag szeretetgulyást főz és oszt ki a Bazilika előtti téren az egri rászorulóknak Dósa Tibor királyi főszakács, Felnémet egyik fertálymestere. A rendezvényre meleg kabátot, ruhát, téli cipőt is gyűjtenek, amit a helyszínen vehetnek át a fagyoskodók. A kezdeményezés tavaly februárban indult: a Pyrker téren közel 200 adag bazsalikomos babos káposztával várták az éhezőket, a melegedni vágyókat. Akkor megírtuk: a felnémeti négy fertálymester fogott ösz- sze azért, hogy ne csak karácsonykor, hanem az ünnepek elmúltával is gondoljunk eleset- tebb embertársainkra. Dósa Tibor most ismét megszervezi a jótékonysági rendezvényt, ahol az étel mellé meleg kabátot, pulóvert, cipőt is választhatnak maguknak a fagyoskodók. A kabátok gyűjtése már elkezdődött, s aki segíteni szeretne, az a facebook-on veheti fel a kapcsolatot a szervezővel. Dósa Tibor, az Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend tagja elmondta: miután negyedmesterré avatták, nem volt kérdéses, hogy hasonló akciókat szervezzen. Felnémeten több alkalommal is főztek már gulyást, kocsonyát a rászorulóknak, a nyári lecsófesztiválokon pedig szintén mindig jut egy-egy tányér étel a nélkülözőknek. B. K.