Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-07 / 286. szám

Debre Viktor csapatán; a PLER elleni mérkőzésen igazolódott az a kijelentés, miszerint egy gárd; eredményességének alapját a jó védekezés jelenti SPORT KÉZILABDA A Tunézia elleni 39:20-as győzelemmel mutatkozott be szombaton a magyar női válogatott a dániai világbajnokság herningi csoportjában. Zácsik Szandráék tegnap (lapzártánk után) a szerbekkel játszottak, kedden (18.30) pedig Montenegró következik számukra. A15. születésnapon Sorozatban négy vereséggel zárult mérkőzés után érezte meg ismét a győzelem ízét a B. Braun Gyöngyös, amely el­lentmondást nem tűrő játékkal múlta felül a PLER Budapest gárdáját. Az Eger SBS Eszter- házy csapatának nem sikerült a bravúr Nagyatádon. Sike Károly karoly.sike@partner.mediaworks.hu tat - Szép Mikulás-napi ajándék ez a szurkolóinknak - vont mérleget a PLER elleni fö­lényes győzelmet követően Deb- re Viktor, a gyöngyösiek veze­tőedzője. A szombati mérkőzé­sen igazolódott az a kijelentés, miszerint az együttes eredmé­nyességének alapja a jó védeke­zés. A fővárosiak a 18. percben szerezték az első akciógóljukat, akkor 6:2-es állás szerepelt az eredményjelzőn.- Az elmúlt hetek után felüdü­lés ez a találkozó - folytatta Deb- re. - A kézilabda a jó kapussal kezdődik, aztán következik a vé­dekezés. Ha ez a két elem műkö­dik, azzal megalapozható a tá­madójáték, jóval magabiztosab­bá válik így a csapat. Ezúttal ez történt. Hutvágner István, a főváro­siak trénere értékelésében el­mondta, kijózanító vereséget szenvedtek.- Ezek is mi vagyunk - így Hutvágner. - Az elmúlt időszak­ban adódott egy jó szériánk, az­tán betegségek sérülések jöt­KÖVETKEZIK: Mezőkövesd­Gyöngyös, szerda, 18.00. CSURGÓI KK- EGER SBS ESZTERHÁZY 25:21(15:11) Nagyatád, 400 néző. V.: Fel­hő, Öcsi. CSURGÓ: SZÉKELY - Hor- nyák P. 4 (1), CAVOR 6, Mota 3 (3), Hadziomerovics 3, Faluvégi 4, Nagy M. Cs.: Bartucz (kapus), Pordán 1, Vadkerti G., Gebhardt 1, Pazin, Herbert, Dimitrievszki, Hanusz 3, J. Mikita. Vezetőedző: Sótonyi László. EGER: Radulescu - Vancsics 2, DOBÓ 6, Bajorhegyi 2, Kiss G., Takács B. 4 (2), Szabó P. 3 (1). Cs.: Kovács L, Repóth (kapu­sok), Padla 1, Menyhárt, Kocsis 1, Szűcs, Iváncsik Á., Szilágyi D. 1, Lezák 1. Edző: Rosta István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. perc: 2:2,11. p.: 5:3,19. p.: 8:7,24. p.: 11:8,36. p.: 17:13,43. p.: 20:16, 49. p.: 21:18, 53. p.: 23:19. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 16 perc. HÉTMÉTERESEK: 5/4, ill. 3/3. KÖVETKEZIK: Eger-Szeged, de­cember 9., szerda, 18.00. 1.Szeged 15 14­1 490:371 28 2. Tatabánya 16 13 2 1 420:345 28 3. Balatonfüred 16 11 1 4 438:370 23 4. Csurgó 15 9 1 5 382:365 19 5. Vác 16 8 2 6 445:454 18 6. Balmazújváros 15 7 1 7 365:367 15 7. Cegléd 15 5 3 7 387:403 13 8. Komló 16 6 1 9 383:420 13 9. Orosháza 16 3 4 9 381:402 10 10.Gyöngyös 15 4 1 10 352:380 9 11. PLER 16 4 1 11 374:436 9 12, Eger 16 4 1 11 360:424 9 13. Mezőkövesd 15 3 2 10 353:393 8 KÉZILABDA A női NB I/B Keleti csoportjának 12. fordulójában: NYÍRADONY VVTK­ESZTERHÁZY KFSC-DÉJÁ VU 23:32 (14:16) Nyíradony, 110 néző. V.: Bodó, Kékesi. EKFSC: Győrffy - Érti 3, Mol­nár N. 4, Petrovics 2, SÁRI 5 (2), Scheffer 6, BUZSÁKI 7. Cs.: PUTZ (kapus), Tóth A. 3 (1), Ko­vács F. 1, Hadnagy, Őri 1.1. Edző: Hegedűs Tibor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 3:4, 12. p.: 5:7, 18. p.: 8:10, 24. p.: 13:14, 36. p.: 14:20, 42. p.: 16:22, 48. p.: 17:26, 54. p.: 21:28. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 10 perc. HÉTMÉTERESEK: 8/5, ill. 3/3. HEGEDŰS TIBOR: - Nagyon kapkodóan, sok hibával játszot­tunk, a csapat tartásáról és egy­ségéről árulkodik, hogy ennek ellenére magabiztos győzelmet arattunk. JUNIOROK: 10:40 (6:18). Ld.: Hadnagy, Bocsi 6-6, Nagy-György 5. KÖVETKEZIK: EKFSC-Kisvár- da, vasárnap, 17.00. K. SZEGED SE- FÜZESABONYI SC 35:29 (21:14) Szeged, 50 néző. V.: Drinóczi, Hornyik. FSC: Végh - Tóth V. 5, Pryk- hodko 7 (4), ERDÉLYI 6, Benedek 3, Tamasi 5, Szabó R. 2. Cs.: Bán- kuti, Oláh P. (kapusok), Szandai 1, Kőszegi, Buglyó, Őri A. Edző: Pecsét Tibor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 5:2, 12. p.: 7:7, 18. p.: 12:10, 24. p.: 18:12, 36. p.: 25:18, 42. p.: 26:22,48. p.: 29:24, 54. p.: 32:26. KIÁLLÍTÁSOK: 12, ill. 6 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/1, ill. 4/4. PECSÉT TIBOR: - Sajnálom, hogy a sok gyakorlás ellenére ezúttal is gyengén működött a védekezés. Ismét sok gólt kap­Buzsáki Nikolett hét gólt dobott tunk lerohanásból is. Idegenben 29 lőtt góllal meccseket kellene nyerni, nekünk az imént emlí­tett okok miatt nem sikerült. JUNIOROK: 32:24 (18:10). Ld.: Gönczi 14, Rátkai 5. KÖVETKEZIK: Füzesabony­Orosháza, szombat, 17.00. A férfi NB I/B Keleti csoportjá­nak 12. fordulójában: JUHÁSZ '99-FÜZESABONY-TÖ- RÖKSZENTMIKLÓSI SZÉKÁCS 23:26 (9:12) Füzesabony, Teleki Isk., 100 néző. V: Bujdosó, Mihály. FSC: Gulyás - Funak 5, Ko­vács B. 4, Hevér 2, Péter J. 1, Ma- guska 1, Tamás T. Cs.: Popcak (kapus), Tamás Á. 8 (3), Csapó 1, Horváth L., Répási 1 (1). Edző: Drizner Péter. KIÁLLÍTÁSOK: 4, ill. 14 perc. HÉTMÉTERESEK: 6/4, ill. 1/1. DRIZNER PÉTER: - Kritikán aluli helyzetkihasználásunk mi­att nem lehetett más, csak vere­ség. Rettentően nehéz tavasz elé nézünk. JUNIOROK: 19:30 (12:16). KÖVETKEZIK: Algyő-Füzesa- bony, szombat, 16.00. S. K. ÚSZÁS Hosszútávúszó postaver­seny, játékos vízilabda-vetélke­dő, szinkronúszó-, kötélugró-, mazsorett-, aerobik-, karate- és társastánc-bemutató is a ren­dezvény részét képezte a Bitskey Aladár Uszoda 15. születésnap­jának. Az egri eseményen mint­egy 120 gyerek, sportoló lépett fel, miközben a délelőtti úszásba és a délutáni póló vetélkedőbe be is lehet kapcsolódni. B. Cs. A szinkronúszók bemutatója előtt is elismeréssel adóztak a nézők tek közbe, egy-egy meghatáro­zó játékos meecshiánnyal küsz­ködik. A Gyöngyös jóval acélo­sabb már, mint néhány hete, s ennek mi lettünk az áldozatai. Legalább visszatérünk a realitá­sok talajára. Az Eger SBS Eszterházy Nagy­atádon, a Csurgói KK vendége­ként szerepelt. Vancsics Jánosék ugyan vereséggel zártak, még­sem kell lehorgasztott fejjel levo­nulniuk a pályáról.- A mérkőzés hajrájában két­szer is támadhattunk az egygó- los különbségéért, de nem tud­tunk élni a lehetőségekkel - osztotta meg tapasztalatait Ros­ta István, az egriek edzője. - Vé­gig nagy erőbedobásra késztet­tük a somogyiakat, olyan mér­kőzésen vagyunk túl, amelyre bátran építhetünk. Sótonyi László, a csurgóiak trénere nem rejtette véka alá csalódottságát csapata teljesít­ménye láttán, ám mint hozzátet­te: a két pontot otthon tartották, s ez a legfontosabb. A férfi NB 117. fordulójában: B. BRAUN GYÖNGYÖS­PLER BUDAPEST 31:17 (12:5) Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, 550 néző. V: An- dorka, Hucker. GYÖNGYÖS: HUDÁK - Mén­fői 2, Rodolfo 1, NAGY B. 8 (4), Debreczeni, BÁLI 4, Kovacsics 3. Cs.: KOLLER 7, Jovetics 4, Sándor Á. 2, Nigrínyi, Rédai, BECS1RO- VICS. Vezetőedző: Debre Viktor. PLER: Tóth N. - Sinkovits, Le- imeter 2, Benmiloud 2, M. Mi­kita, Radjenovlcs 1, Bakos. Cs.: Kránitz (kapus), Lókodi 1, Kocsi, Nagy Sz. 2 (1), Oláh T. 1, Tóth P. 6 (2), Bujdosó 1, Bohács 1. Edző: Hutvágner István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 3:0, 12. p.: 6:0, 18. p.: 6:3, 24. p.: 9:3,36. p.: 14:7,42. p.: 18:8, 48. p.: 21:11, 54. p.: 26:12. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 8 perc. HÉTMÉTERESEK: 4/4, ill. 4/3. Gi ‘fiele! Továbbjutást ért a szegedi győzelem Jim Davis A Mol-Pick Sze­ged nagysze­rű játékkal 30:24-re le­győzte a ven­dég Rhein-Neckar Löwent a fér­fi Bajnokok Ligája 10. fordulójá­ban, ezzel pontszámban beérte német riválisát, és már biztosan továbbjut csoportjából. Bombac 11, Robledo pedig 8 gólt dobott. Az MVM Veszp­rém hét másod­perccel a vége előtt kapott góllal 25:24-es vere­séget szenvedett a német THW Kiel otthonában a BL10. fordu­lójának A csoportjában. A soro­zat februárban, a lengyelorszá­gi olimpiai kvalifikációs Euró- pa-bajnokság után folytatódik. Jól zárt a gyöngyösi retesz, az egriek küzdöttek Felüdülés Debrének 2015. DECEMBER 7.. HÉTFŐ Drizner és Pecsét is bosszús edző t t

Next

/
Thumbnails
Contents