Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-03 / 283. szám
KITEKINTŐ g 2015. DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK Vajon elég tájékozottak-e napjainkban a fiatalok a nemi élet veszélyeiről? Életmentő, ha figyelünk magunkra Dr. Papp Zoltán és Demkó Emese filmvetítéssel egybekötött tájékoztatást tartott a fiataloknak az egri Ifi Pontban „A nemzetközi és a hazai mutatók azt jelzik, hogy a HIV-fertőzés továbbra is terjed, tehát járvány van, cselekednünk kell” - szakértők intették óvatosságra a város fiataljait az AIDS világnapján. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@raediaworks.hu EGER - Nem csupán az AIDS-ről fontos tudniuk a fiataloknak, hanem az egyéb nemi betegségekről és azok veszélyeiről is. A nemi élet elkezdésének időpontja egyre korábbra tehető. Minél előbb tudomást kell szerezniük a megkapható betegségekről és jó ha tudják, kihez fordulhatnak kérdéseikkel, vagy ha bajba kerülnek - mondta Garabás Titanilla, az IFI Pont megbízott irodavezetője a december 1-jei AIDS világnap alkalmából szervezett rendezvényükön.- A prevenció, a megelőzés lehet az elsődleges, az egyik leghasznosabb lépés. Az AIDS világnapja alkalmából tájékoztatót tartunk, együttműködve a Népegészségügyi Szolgálattal. Hiszek abban, hogy ha egy orvos mondja el, mi is az az AIDS, a HIV-fertőzés, az kiemelten hasznos, mert sokaknak nem tiszta, hogy van-e a kettő között a különbség, s az sem, hogyan vehetik észre, hogy tüneteket produkál a testük - folytatta Titanilla. A 18 éves Varga Márton a Városi Diáktanács tagjaként első kézből értesült a rendezvényről és nem volt kérdés, hogy részt vegyen rajta.- Abban a korban vagyok, amikor nagyon lényeges, hogy odafigyeljünk magunkra és egymásra is. Az előadásnak köszönhetően a későbbiekben talán majd tudok segíteni a kortársaimnak, ha kérdések merülnének fel bennük - árulta el a céljait a fiú, majd ekképpen folytatta: - Fontos az is, hogy olyanoktól kapjuk ezeket az információkat, akik jártasak ebben a témában, nem csak innen-onnan szedett hírekből az interneten. Az a véleményem, hogy sajnos a kortársaim nem elég tájékozottak, ezért úgy indulnak neki a fiatalkori és a nemi életüknek, hogy nem tudnak annak veszélyeiről. Pedig alapvető dolog, hogy tisztában legyünk e betegségekkel, a betegség terjedésével, mert kétségkívül sokat tehetünk azért, hogy megvédjük magunkat és egymást.- Célközönségünk azok a fiatalok, akik vállalják azt, hogy egy a témát érintő filmet megnéznek velünk együtt, majd a film kapcsán felmerült kérdéseket megosztják a megjelentekkel, amikre aztán megpróbálunk együtt válaszoksat adni. A világnap mellett az is adja az apropóját ennek a rendezvénynek, hogy a nemzetközi és a magyarországi mutatók azt jelzik számunkra, hogy a HIV-fertőzés továbbra is terjed, tehát járvány van, cselekednünk kell - fejtette ki kérésünkre dr. Papp Zoltán, a Heves Megyei Kormányhivatal Népegész- ségügyi Főosztályának Járványügyi Osztályának osztályvezető tisztiorvosa. - A film koncepciója és hangvétele is erre a gondolatmenetre épül fel. A valid adatokkal szeretné alátámasztani, miért is kell mind a HIV-fertőzés, mind pedig az egyéb nemi úton terjedő betegség lehetőségét komolyan venni. Másrészről szeretné segíteni a szexuális életet elkezdőket, folytatókat abban, hogy felelős döntéseket tudjanak hozni. Az egészségfejlesztés is a járványügyi osztály szakterülete, ebből következően változatos témákban és korcsoportokban, több helyszínen is jelen vannak. A szakértő elmondása szerint az AIDS-szel, a Adatok hiteles szakértőktől- A mi felelősségünk az, hogy a világháló információit szűrjük, hiszen az interneten válogatás nélkül el lehet érni bármit. Mi a szakmai oldalt képviseljük: tudományos tényekkel alátámasztott információkat igyekszünk átadni nekik és abba az irányba terelni őket, hogy válogassák meg. milyen irányból és milyen adatokat értelmeznek - tudatta lapunkkal dr. Papp Zoltán tisztiorvos. A programon Demkó Emese, a járványügyi osztály egészségfejlesztője is közreműködött. A filmvetítés mellett a világon regisztrált fertőzöttek számával, s egyéb tesztekkel hívták fel a fiatalok figyelmét az óvatosságra. HIV-fertőzéssel, a nemi betegségek megjelenésével viszonylag ritkábban foglalkoznak. Az iskolákban folytatott tevékenységüknek, amit az iskola védőnői szolgálattal végeznek, ez is a részét képezi.- Az IFI Pont már visszatérő helyszín - közölte dr. Papp Zoltán pár éve mindig tartunk előadást az AIDS Világnapján. Akik itt megjelennek, azoktól érdeklődést feltételezünk, aktivitással találkozunk, a diákokat, a fiatalokat érdeklik ezek a témák. MOZI URÁNIA MOZI 15.00 ÓRA: Dínó tesó 17.00 ÓRA: Az éhezők viadala - A kiválasztott, 2. rész 19.45 ÓRA: Krampusz Illés György Terem 16.00 ÉS 18.00 ÓRA: A Mikulásmentőakció AGRIA MOZI 16.00 ÓRA: Blinky Bill - A film 16.00 ÓRA: Szüfrazsett 16.00 ÓRA: Az éjszakám a nappalod 18.00 ÓRA: Szemekbe zárt titkok 18.00 ÓRA: Diné tesó 18.15 ÓRA: Krampusz 20.00 ÓRA: Szemekbe zárt titkok 20.20 ÓRA: Kémek hídja 20.20 ÓRA: Az éhezők viadala - A kiválasztott, 2. rész GYÖNGYÖS GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Dinó tesó, 3D 18.00 ÓRA: Az éhezők viadala - A kiválasztott, 2. rész, 3D 20.30 ÓRA: Szemekbe zárt titkok SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Blinky Bill - A film 17.30 ÓRA: Kémek hídja 20.00 ÓRA: Krampusz GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ 15.00 ÓRA: JÓZSEF ÉS A SZÍNES SZÉLESVÁSZNÚ ÁLOMKABÁT Katona József-bérlet 18.00 ÓRA: JÓZSEF ÉS A SZÍNES, SZÉLESVÁSZNÚ ÁLOMKABÁT Jászai Mari-bérlet Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk Juhász Henrietta E-mail címeink hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600 Szerkesztőségi fax 36/513-605 TENKA helyi önkormányzat - több más településhez hasonlóan - egy pályázatnak köszönhetően nemrégiben gazdagabb lett egy kilencszemélyes kisbusszal, így már három tömegszállító járművel rendelkezik a község. A helyi általános iskola társas gépkocsijának azonban eddig nem volt megfelelő helye, ezért úgy döntöttek, hogy a falu közmunkásainak segítségével megnagyobbítanak, illetve kiszélesítenek egy fedett beállót az iskola mellett. A munka eredményét Szopkó Tamás polgármester mutatja. Sz. E. TV • HELYI MŰSOROK • RADIO M AJANLO 8.00 A TV Eger műsora (a szerdai adás ismétlése) 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger-szigná! 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Nyitnikék 18.30 Kisebbségben - magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Izland - útifilm 19.30 Civil-idő - magazinműsor. Időjárás-jelentés 20.20 Fogadóóra (ism.) 20.50 Egri Magazin (ism.) 21.15 Margó (ism.) I II l'l II 0.00 Képújság 9.00 A szerdai adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az emberekről ... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nappal', 1. rész - életmód- magazin 19.01 Reklám 19.04 Nappali, 2. rész- életmódmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Nemzetiségi magazin (ismétlés) 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 7.00 Firkászok - heti sport- magazin (ism) 7.30 Eszterházy KFSC-Déja Vu (l.)-Orosházi NKC (7.) - NB l/B, Kelet, 11. forduló női kézilabda-mérkőzés 9.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlése 10.00 Eszter- házykörkép - az EKF közéleti magazinműsora, aktualitások 11.00 Hírlánc - az EKF hírműsora 11.10 A szőlő, mint életelixír - Sárkány Péter előadása 12.00 Firkászok - heti sport- magazin (ism.) 12.30 Eszterházy KFSC-Déja Vu (l.)-Orosházi NKC (7.) - NB l/B, Kelet, .11. forduló női kézilabda-mérkőzés 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Az egyedi sokszínűség evolúciós hatásai - Dr. Barta Zoltán (MTA doktora, egyetemi tanár, MTA Lendület kutatócsoport vezetője) előadása - Tudományos Szieszta 15.00 Brass int he Five - Méhes Csaba Világjárók - zenés pantomim (III. Egri Kamaraopera Fesztivál) 16.00 Képújság 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 LTV Anno - válogatás a Líceum Televízió archívumából 23.00 Képújság ITI .rí.TTTT"—— 5. 00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.00- 14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/339- 3333 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00- 20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25,6.25,8.25, 10.00.18.00. 20.00, 21.55,23.55 FM7 0.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.00- 11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló Meló 16.00-20.00 Traffic 20.00-0.00 Discos Hit BHUHraaaH™**™ 5.45 Adventi gondolatok 6.00 Rorate - Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.25 Vatikáni Rádió (ism.) 7.45 Szentek, szent életű emberek 8.15 Kötetlenül 9.05 Segíthetünk? 10.05 Délutáni találkozás 10.45 A lélek szava 11.05 Mustármag (ism.) 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Hallgassuk együtt 14.05 Kávéház (ism.) 15.15 Püspökkenyér (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Gaudete 16.30 A hét évfordulója 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.30 Szentségimádás - Közvetítés az egri bazilikából 18.30 Rózsafüzér 18.35 MKR-műsor 19.15 Könyvtári barangolás 19.45 Esti mese 20.10 Katedrális 21.05 Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görög katolikus félóra 21.30 Megmaradni 22.10 Andante (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGER Az Eszterházy Károly Főiskola nyílt napot rendez csütörtökön, azaz ma a Líceumban. Az intézmény vendége dr. Stéger Csilla, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese lesz. A rendezvényre ellátogató középiskolások részletes tájékoztatást kaphatnak az idei felvételi eljárásról, a leendő hallgatók megismerhetik az intézményben elérhető hallgatói szolgáltatásokat, valamint szakismertető előadásokon, pályaorientációs foglalkozásokon is részt vehetnek, amelyek mind reggel 8 órától kezdődnek. EGER A RÉV munkatársai minden csütörtökön 16 és 17.30 óra között megtalálhatóak a LISZI-ben (Kallómalom utca 88. szám), ahol bármilyen függőséggel kapcsolatos témáról lehet beszélgetni. PROGRAMOK EGRI ADVENT A DOBÓ TÉREN DECEMBER 3., CSÜTÖRTÖK 16.00 „ANGYALI TÖRTÉNETEK...” Mesél: Badacsonyiné Bohus Gabriella 16.15- tól műsort adnak: Dobó István Gimn., Mézvirág kórus - Cukorbetegek Egri Egyesülete, Eszterházy Károly Gyakorló Általános Iskola, Szalaparti EGYMI és Kollégium, Adáshiba Színjátszó Csoport DECEMBER 4., PÉNTEK 16.00 „ANGYALI TÖRTÉNETEK...” Mesél: Tőzsér Istvánné Géczi Andrea 16.15- tól műsort adnak: Heimattöne Kapelle zenekar és táncegyüttes, Egri Színek Zenekar, Hunyadi M. Ált. Isk. DECEMBER 4., PÉNTEK, 19.00 FRONT ZENEKAR KONCERTJE Előzenekar: Fűkasza HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház www.ekmk.eu ecTer KULTURÁLIS KÖZPONT