Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-21 / 298. szám

2015. DECEMBER 21.. HÉTFŐ A nap és az év slágerét nem az édesség jelentette, hanem a megyeszékhelyi egylet sze­replése. Az Egri Úszó Klub idei eredményességéhez méltó volt az a köszöntés, ahogy a Bits­key uszodában együtt örültek a sikeres esztendőnek. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu ÚSZÁS Amikor idén januárban Cseh László személyében világ- klasszist igazolt az Egri Úszó Klub, még csak sejteni lehetett, hogy a döntés milyen hatást vált ki a szülők körében és mekkora vonzerővel bír majd a gyerekek számára a sztár jelenléte. Az élet aztán sok tekintetben megerősí­tette, hogy a város és a szponzo­rok részéről tett áldozatvállalás nem volt hiába való. Holló Balázs pályafutásának alakulására egészen bizonyo­san nagy hatással bírt a kiváló­ság érkezése. Az egylet jelenkori egyik legnagyobb tehetsége (is) olyan motivációt kapott a pél­dakép jövetelével, amelyre ko­rábban csak úgy gondolhatott, ha az új impulzusokba nagyobb lendületvétel érdekében klubot vált. Mert az eléggé egyértelmű, hogy egyáltalán nem mindegy, ha világbajnok mellett testközel­ből tempózhat a fiatal, vagy ne­ki kell a tőle ifjabbakat nagyobb erőbedobásra serkenteni. Holló és klubtársai esetében ezúttal ez előbbi változat valósult meg, további hatásként pedig elég rá­pillantani a honi egyletek 2015- ös eredményességi listájára. Ez az összevetés nem tartalmaz­za a Sanatmetal cikluszáró ver­seny végeredményeit, ám az ese­mény remek alkalmat teremtett a kiváló esztendő lezárására. Az ünnepi torta igazi műal­kotásnak számított. A meden­cét ábrázoló, tekintélyes mére­tű, és minden bizonnyal nagyon finom cukrász-költemény a Bits- key-uszodabeli rendezvény dön­tői előtt vált főszereplővé. Az el­sötétített létesítményben a tor­tán lévő tűzijáték adta a fényt, majd Cseh László következett, no persze, ezúttal nem a víz­ben. - Nagy meglepetést jelen­tett számomra ez az ünnep, kö­szönöm, hogy az Egri Úszó Klub tagja lehetek. Remélem, hogy az Idei eredményes szereplés csak a kezdet, s egyre fentebb léphe­tünk majd a ranglistán. Hajrá, Eger, hajrá, úszás! - fogal­mazott a versenyző. Azzal, hogy a 2016-os riói olimpiára egri szí­nekben készülő világ- és Európa-bajnok Cseh az EUK gárdájába ke­rült, minden vonatko­zásban lendületet vett az egylet. A 2014-ben az országos ranglis­ta 17. helyén állt klub idén már ötödikként végzett, köszönhe­tően valamennyi sportolónak, edző­nek és vezetőnek, de leginkább az országos bajnoki címet (és továb­bi értékes pon­tokat) elhódított fiataloknak. Az ötszö­rös olimpi­ai érmes, az idei kazanyi vb-n arany-, ezüst-, és bronz­medált szerzett, legutóbb Neta- nyában pedig há­rom Eb-aranyat begyűjtött Cseh Lászlón kívül Hol­ló Balázst, Németh Nándort, Magda Benedeket, Sós Klaudiát, Múzsnay Zsófiát, Cse- ke Petrát, Kovács Grétát, Kovács Attilát és Beliczai Bórát Holló szárnyalt Hódmezem Holló Balázs három arany- és két ezüstérmet szerzett a Cent­ral European Countries Juni­or Meeting (CECJM) elnevezésű korosztályos versenyen. A ki­lenc nemzet fiataljainak rész­vételével Hódmezővásárhe­lyen rendezett rangos esemé­nyen Kovács Ottó edző tanítvá­nya 400 méter vegyesen új év­járatos csúccsal (4:21,15 perc) győzött, 200 m mellen és 200 m vegyesen pedig a második helyezést szerezte meg. Mind­két számban új egyéni csú­csot (2:19,45, illetve 2:03,96 perc) úszva. Ezen kívül két vál­tó tagjaként is el­sőként végzett: a 4x200 méteres és a 4x100 méteres gyorsváltóban is a dobogó tetejére áll­hatott. üdvözölte szombat délután vastaps. Habis László pol­gármester köszön­tőjében azt emelte ki, hogy „hallatla­nul büszke vagyok arra, hogy az Egri Úszó Klub az ország öt legjobb egyesülete közé tartozik”, míg Mártonná Adler Ildikó sportért fele­lős alpolgármester az egy­let szereplését olyan aján­déknak nevezte, amely mél­tán kerülhet Eger városának karácsonyfája alá. Közös történetként. Cseh László nyugodtan „zsebre” tehette az egri versenyzőként joggal kapott méltatásokat Erdélyi két tényezőn is javítani szeretne VÍZILABDA Harmadik mérkőzésén is nyert, így az első helyen fejez­te be szereplését a magyar férfi- válogatott a négycsapatos kassai nemzetközi tornán. Benedek Ti­bor szövetségi kapitány együtte­se vasárnap a román gárdát ver­te három góllal, előzőleg a fran­ciákat, majd a vendéglátó szlová­kokat verték a mieink. A szövetségi kapitány már az Eb szemszögéből nézve összes­ségében elégedetten nyilatkozott a szövetség honlapjának: - Hasz­nos volt ez a torna, ami egyben a felkészülésünk első három napját jelentette. Nagyon sok pozitív él­mény ért, ez egy jó alap a folyta­tásra. Főleg azoknak a játékosok­nak volt ez egy jó lehetőség, akik kevésbé rutinosak. Felvehették a ritmust, amit majd később fokoz­ni kell - összegzett Benedek Tibor. A szlovákoknak négyet gólt dobott Erdélyi Balázs így nyilat­kozott a meccs után. - Az ered­mény ellenére azt gondolom, nem volt szoros a meccs, mert egy percig sem volt kérdés, hogy megnyerjük - közölte a ZF-Eger játékosa. - Nyilván a csapattal szemben ez volt a minimum el­várás, meg magunkkal szem­ben is. Persze, védekezésben működhettünk volna jobban is, de rengeteg kiállítás volt a mécs­esén, voltak megingásaink hát­rányban. Összességében viszont az első meccs második félidejé­től kezdve sokat fejlődtünk. Örü­lök, hogy megnyertük a tornát, személy szerint a lövéseim erős­ségével voltam kevésbé megelé­gedve, ezen kell majd javítanom, Erdélyi Balázs. Hat gól Kassán. meg a pontosságon. Bizakodva várom a folytatást. A válogatott mától Budapesten készül tovább az Európa-bajnok- ságra, a két ünnep között Zágráb­ban táborozik, majd január elején Győrben, a Volvo-kupán játszik. Az Eb január 11-én kezdődik. B. CS. Negyven gól felett A mieink eredményei: -Fran­ciaország 13-7. Gd.: Manhercz 4. Jansik D., Kis G. 2-2, Dec­ker A., Vámos. Gór-Nagy. Sala­mon, Erdélyi 1-1; -Szlovákia 12-5. Gd.: Bátori 7, Vámos 2, Erdélyi, Manhercz K., Tóth M. 1-1: -Románia 17-14. Gd.: Er­délyi 4, Manhercz K. 4. Báto­ri 3, Tóth M. 2, Salamon, Bedó. Gór-Nagy, Vámos 1-1. Barca-gála a vb-n LABDARÚGÁS Az erőviszonyok­nak és a várakozásoknak meg­felelően a Barcelona könnyedén nyert a River Plate ellen a Japán­ban rendezett labdarúgó-klubvi­lágbajnokság fináléjában. . RIVER PLATE (ARGENTIN)- BARCELÓNA (SPANYOL) 0-3 (0-1) Jokohama, Nissan Stadion, 71 000 néző. V: Fagani (iráni). GÓLSZERZŐ: Messi (36.), L. Su­árez (49., 68.). A katalánok már 176 találat­nál járnak ebben a naptári esz­tendőben, ami új klubcsúcs, a duplázó Luis Suárez pedig öt góllal zárta a tornát, ami ugyan­csak rekordnak számít. A 3. helyért: SANFRECCE HIROSIMA (JAPÁN)- KOUANGCSOUEVERGRANDE (KÍNAI) 2-1 (0-1) GÓLSZERZŐ: Douglas (70., 83.), ill. Paulinho (4.). NSO.HU Luis Suarez (balra) rekordnak számító öt góllal zárt a tornát Japánban Jim Davis LABDARÚGÁS Bogdán Ádám Premier League-mérkőzésen először lépett pályára a Liverpool csapatában, bemutatkozása rémálomszerűre sike­redett: már a 3. percben kapott egy gólt, amelyben jócskán benne volt, majd a 15. és a 85. percben is betalált a Watford, mely 3-0-ra győzött.

Next

/
Thumbnails
Contents