Heves Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-25 / 276. szám
2015. NOVEMBER 25., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Dr. Lukács György adóigazgató arról | számolt be, hogy szolidan növekedett idén az adóbefizetés A tavalyi esztendőben jelentősen javult a megye gazdasága, idén, legalábbis adófizetésben hasonlóan teljesítenek cégeink. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks. hu HEVES MEGYE Bemutatták a Heves megyei Top 50 kiadványt, amely a térség legnagyobb vállalkozásait, illetve a megye gazdasági helyzetképét ismerteti. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága, a Heves Megyei Hírlap és a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) nyolcadik alkalommal készítette el a füzetet, amelyben a hozzáadott érték, a nettó árbevétel és a foglalkoztatottak száma alapján rangsorolták megyénk vállalatait. Dr. Bánhidy Péter, a HKIK elnöke köszöntőjében elmondta, tavaly egy megtorpanás után magára talált a megye gazdasága. Szeretnének minél több vállalkozást bemutatni, ezért a későbbiekben, akár a tizedik kötetben már a megye száz legnagyobb cége szerepelhet. A top 50-be tartozó cégek példája húzóerő lehet a kis- és középvállalkozások számára, hogy eljussanak arra a szintre. Dr. Pajtók Gábor Heves megyei kormánymegbízott kiemelte, a megye vonzó a befektetőknek, jelenleg az ország legnagyobb beruházása zajlik Gyöngyöshalászon az Apollo jóvoltából. Ez máris vállalkozást vonzott a térségbe, hiszen a SIAD Hungary Szlovénia helyett Gyöngyöshalászt választotta új üzeme helyszínéül. Az oktatás és az innováció kapcsán nem csak ezen fejlesztések műszaki megoldásait és képzett munkaerőigényét hangsúlyozta, hanem azt is, hogy a következő tanévtől szakgimnáziumok veszik át a szakközépiskolák helyét, szükség van ugyanis még több technikusra. Ezen túl már két szakmát szerezhetnek ingyenesen a fiatalok. Folyik az Eszter- házy Károly Főiskola és a Károly Róbert Főiskola integrációja, az intézmény pedig olyan képzéseket indít majd, amelyek még inkább szolgálják a gazdaság és a társadalom igényeit. Dr. Lukács György, a NAV Heves Megyei Adóigazgatóságának vezetője a megye gazdasági helyzetéről beszélt. Heves az ország GDP-jének 2,1 százalékát, iparának 3,9 százalékát adja. Idén emelkedett a foglalkoztatottság és csökkent a munka- nélküliség. Kétszázzal kevesebb társas vállalkozás működik a megyében, mint egy évvel ezelőtt. Az idei első tíz hónap adóbevétele a kiemelt adónemekben - a tavalyi kiugró javulást követően - kismértékű emelkedést mutat, 162,5 milliárd forintról 164,5 milliárdra nőtt. Főként a társadalombiztosítási és személyi jövedelemadó-bevételek gyarapodtak. Társasági adó- kedvezményt 402 vállalkozás vett igénybe, összesen 2,5 milliárd forintot, ennek közel 60 százalékát fejlesztésekre, harmadát pedig a látványcsapatsportok támogatására fordították. A Top 50 kiadványban szereplő 2014-es adatokra kitérve elmondta, a Heves megyei vállalkozások összértékesítése egy év alatt több mint kilenc százalékkal, 1394 milliárd forintra növekedett. Az összbevétel több mint fele az exportnak köszönhető. A belföldi értékesítés először haladta meg a válság előtti, 2007- es szintet. A vállalkozások által hozzáadott érték megközelítette a 284 milliárd forintot, amely 8,6 százalékos javulás egy év alatt, az emelkedés üteme alatta maradt az országosnak. A cégek jövedelmezősége 3,9 százalék volt, szemben az 5,1 százalékos országos átlaggal. A tőkeerős top 50 kör szerepe jelentős az exportban és a bevételek alakulásában, de az utóbbi időben kissé csökkent a foglalkoztatásban. A bérek viszont náluk magasabbak. Nagy szükség volna arra, hogy a középvállalati réteg erősödjön a megyében. Dr. Bánhidy Péter Még több megyei tartalom Fodor Beáta, lapunk főszerkesztő-kiadóvezetője bemutatta a megújult Heves Megyei Hírlapot. Ahogyan olvasóink is tapasztalhatják, májusban elindult a lap megújulása, modernebb, színesebb lett a lap, változott a stílus, s több megyei tartalommal találkozhatnak. Januártól még több megyei eseményről, történésről tudósíthatjuk önöket. Olvasóink interaktív oldalainkon oszthatják meg véleményüket a többiekkel, s igyekszünk több, jobb szolgáltatást nyújtani hasábjainkon. Társlapjainkkal, magazinjainkkal együttműködésben ezentúl is beszámolunk a sztárvilág híreiről, valamint az ország és a világ sporteseményeiről. Időrabló tettek Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu K ockáztatnak, és többször nyernek, olykor veszítenek, akik a haszonszerzés könnyebb útját választják: a gyanú vagy a vád szerint csalással igyekeznek gyarapítani a vagyonukat. Ha elég dörzsöltek, akár meg is úszhatják a szigorú számonkérést. De lehet, hogy a velük szembeni eljárások bonyolultsága miatt csak évek, netán évtized után születik - az időmúlás okán - jobbára enyhe ítélet. Itt van példának az ecsédi autókereskedő esete. A most vádiratba foglalt, s a főügyészség által költségvetési csalásnak minősített cselekedeteit négy éve követte el. Majdnem százmilliós hátrányt okozott az állami költségvetésnek. Ügyében még hátra van a törvényszéki tárgyalás, s az ítélet megfellebbezése után valószínűleg az ítélőtábla előtti felelősségre vonás. Jó, ha jövőre legalább első fokon végére járnak a történteknek. S akkor még nem esett szó arról, miből és mikor hajtható végre jogerős döntést követően az indítványozott 60 milliós vagyonelkobzás. E bűntényeknél valami nagyon hibádzik mind a paragrafusok alkotásában, mind azok alkalmazásában. Tapasztalhattuk ezt már húsz éve a Lánchíd 2000 néven elhíresült procedúrában is: a becsapottak zöme még ma sem kapta vissza a pénzét. Az elkövetők az 1995-ben átvert emberek utolsó megtakarításaiból egzotikus helyeken üdültek. Nem véletlen, hogy ezen ügyek ismeretében nagyon szkeptikusak azok is, akik legfeljebb közvetve érintettek az állami bevételt apasztó bűnügyekben. Méltán várnak nagyobb határozottságot, gyorsaságot az illetékesektől. Ha nem így lesz, még kedvet kapnak az ügyeskedéshez... E bűntényeknél valami nagyon hibádzik a jogunkban. Halott csecsemő: még nincs tettes EGER Egy halott újszülöttet találtak a rendőrök a megyeszékhelyen, a Vízimolnár úti lakótömbök mögött, az Eger patakban tavaly februárban. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés gyanúja miatt indított eljárást. A Hírlap közel két esztendő után ismét megkérdezte: hol tart a nyomozás. Soltész Bálint rendőr őrnagy, megyei rendőrségi sajtószóvivő arról tájékoztatott, hogy kihallgatások folyamatosan zajlanak, az elkövető azonban továbbra sincs meg. Ezért ismételten kérik: aki a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az jelentkezzen az Egri Rendőrkapitányságon, vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es segélyhívó számokon. A nyomravezetőnek felajánlott 500 ezer forintos díj érvényben van. M. Z. Hatvani hegedűs is Prima díjas lett HATVAN Átadták a zeneművészeti Junior Prima Díjakat. A tíz nyertes kétmillió forintos támogatásban is részesült. Idén a 30 éven aluli Kiss Péter zongora-, Szabó Marcell zongora-, a hatvani Szajkó Géza hegedű-, Kruppa Bálint hegedű-, Kokas Dóra gordonka-, Mohai Zsófia oboa-, Pálfalvi Tamás trombita-, Tóth Bálint kürt-, Oláh Krisztián dzsessz-zongoraművész és Wettl Mátyás zeneszerzőművész kapta az elismerést. Szajkó Géza hegedűművész idén májusban szerzett mesterdiplomát a Zeneakadémián. 2000-ben megnyerte a grazi nemzetközi hegedűversenyt, 2008-ban az országos szegedi kamarazene-versenyt, 2013-ban kvartettjével az országos Weiner Leó kamarazene-versenyt. Koncertezett többek között Amerikában, Kínában, Mexikóban, Olaszországban és Svájcban is. SZ. E. Dr. Gondos a közgyűlés új tagja EGER Személyi, szervezeti változás is történt a Heves Megyei Közgyűlésben. A keddi ülésen napirend előtt megbízó- levelet adtak át dr. Gondos Istvánnak, aki a szeptemberben képviselői mandátumáról - is - lemondott Herman István helyét tölti be ezentúl. A közgyűlés új résztvevője, aki eddig a megyei fejlesztési és nemzetközi ügyek bizottságában volt külsős tag, mostantól a pénzügyi és ellenőrző bizottságban végzi feladatait. E változás kapcsán dr. Juhász Attila Simon lemondott a pénzügyi és ellenőrző bizottságban betöltött szerepéről, továbbá szavaztak arról is, hogy dr. Gondos István korábbi munkáját ezentúl Nagy Csaba lássa majd el. Érsek Zsolt képviselő hozzászólásában megkérdezte dr. Szabó Róberttól, a közgyűlés elnökétől, hogy tervez-e a közeljövőben alelnököt is választani maga mellé. - Amennyiben úgy látom szükségét, élni fogok személyi javaslattal. Ez idáig még nem tettem meg, nem sietem el ezt a dolgot, nem hoztam döntést ebben a kérdésben - mondta az elnök. A közgyűlés további részében hosszas vita után döntöttek például egy új projektcég létrehozásáról, ami hasznos lehet Észak- és Dél-Heves felzárkóztatásában. SZ. E. Maconban ünnepelték a harmincéves egüttműködést Különleges ez a kapcsolat EGER Harminc esztendeje kötött testvérvárosi megállapodást Eger és a franciaországi Macon. A jubileumról áprilisban megye- székhelyünkön, az elmúlt hét végén Maconban emlékeztek meg. Marie-Paule Cervos alpolgármester és Habis László polgár- mester egy francia nyelvű nyilatkozat aláírásával újból elkötelezte magát a kapcsolatok ápolása mellett. Az ünnepségen Habis László polgármester azt hangsúlyozta, hogy ez a kapcsolat a testvérvárosi viszonyok között is különleges, éppen azért, mert találkozások sokaságán alapul. A polgármester örülne annak, ha a megfelelő kapcsolódási pontok megkeresését követően kétévenA két város vezetője megerősítette a harminc éve tartó kapcsolatot te megmutathatná magát Egerben Macon, illetve Maconban Eger egy-egy civil szervezet és egy-egy kulturális csoport, vagy borászatok képviselője - tájékoztatta a Hírlapot Zentai László. Az önkormányzati médiareferens kérdésünkre elmondta: az ünnepségen részt vevő hivatalos delegációt a polgármester mellett Mártonná Adler Ildikó alpolgármester és dr. Kovács Luca jegyző alkotta. Rajtuk kívül Maconban tartózkodott a város - többnyire intézményvezetőkből álló - mintegy huszonöt tagú küldöttsége, akik a költség- vetésben tervezett kirándulásukat kötötték össze a jubileumi eseménnyel. S. S.