Heves Megyei Hírlap, 2015. november (26. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-03 / 257. szám

2015. NOVEMBER 3., KEDD KITEKINTŐ 5 Összeégett repüiőgéproncs-darab is látható a most megnyílt kiállításon Légi fölényünk tárlókban mutatva Nyolcvanöt településen szociális tűzifa EGER - A múzeumok hivatása, feladata az, hogy megmentsék a kincseket. Mi az idén olyan kincsre leltünk, ami részletesen bemutatja az egykor volt királyi légierő relikviáit - fogalmazott így köszöntőjében Berecz Má­tyás, a Dobó István Vármúzeum (DIV) igazgatója, aki hozzátette: nem titkolt szándékuk, hogy ké­sőbb állandó kiállítás jöjjön lét­re az értékes gyűjteményből. A több mint 300 felszerelési és különböző emléktárgyat, vala­mint több ezer fotót felvonultató kiállítás egy jelentős multimédi­ás anyaggal is kiegészül, melyet helyi gyűjtők és a Magyar Nem­zeti Digitális Archívum (MaN- DA) gyűjteményéből válogattak össze. Mint megtudtuk: az egye­dülálló anyagot először mutat­ják be hazánkban, és a témá­ban az egyik legteljesebb, szak­mailag is rendkívül értékes ösz- szeállítását adja a magyar had­történelem ezen, nemzetközi­leg is ismert és elismert fejeze­tének. A tárlaton a magyar lé­gierő legeredményesebb piló­táinak relikviái - például a le­gendás Szentgyörgyi Dezsőnek, akinek fia, ifj. Szentgyörgyi De­zső is beszédet mondott az egri megnyitón -, számos ritka és a szakma által mindezidáig isme­retlen dokumentum, fénykép, tárgyi emlék, sőt, még egy ösz- szeégett repülőgéproncs-darab is található, melyek tudomá­nyos feldolgozása, illetve széles körű publikálása jelentősen ár­nyalhatja eddigi ismereteinket a témáról. A megnyitót követően ifj. fferman István, Eger alpolgár­mestere mutatta be részletesen a kiállítás anyagát, s történel­mi visszatekintővel színesítet­te előadását. Elmondta: a DIV példaértékű, időszakos kiállítá­sa annak a fegyvernemnek kí­ván emléket állítani, amely köz­vetlenül a nagy háborút megelő­zően kezdte meg azt a fejlődést, amely mind a mai napig töretle­nül tart, és amely a II. világhá­ború kezdetére vitathatatlanul döntő tényezővé tette a stratégi­ai és hadműveleti tervezés so­rán. Az események bebizonyí­tották, hogy a légierő által kiví­vott légi fölény elengedhetetle­nül fontos a háborús célok, vég­ső soron a győzelem eléréséhez. Ezt a tételt természetesen a ma­gyar katonai vezetés is korán felismerte. SZ. E. Nagy volt az érdeklődés a DIV új kiállítása iránt Galéria: HEOL.hu Polgárőrök hófehérben HEVES A Hevesi Polgárőr Egyesü­let új terepjárót, egy Suzuki Vita- rát vásárolhatott pályázati forrás­ból. A lakosságért végzett tevé­kenységüket a kereskedő 4 éves tejes körű Cascóval, egy teljes té­li gumiszettel és 4 év garanciával „szponzorálta”. A Darányi Ignác Terv keretében korábban két jár­művel bővült a város gépparkja. A Ford kisbuszok beszerzését két dolog is indokolta: egyrészt a vá­ros vezetése úgy határozott, hogy minden létező pályázati lehetősé­get kihasznál, másrészt nagy volt az érdeklődés a civil szervezetek és sportegyesületek részéről, akik szívesen veszik igénybe a nyolc­személyes járműveket. SZ. E. A járművet csütörtökön vehette át az egyesület, a testületi ülés előtt Nézzük a címkét! EGER, BUDAPEST A brüsszeli de­monstrációval egy időben Buda­pesten is tüntettek Heves megyei méhészek a szigorúan ellenőrzött mézekért. Bíró Pétertől, az Egri Mé­hész Műhely Egyesület (EMME) el-- nőkétől megtudtuk: megyénkből 12 szakember vett részt a buda­pesti tiltakozáson, amelyen dr. Mé­száros József, az Országos Méhész Műhely elnöke tartott sajtótájékoz­tatót. Elhangzott: a közelmúltban laboratóriumi körülmények között bevizsgált mézek minősége eny­hén szólva is megkérdőjelezhető. ■ Mostantól egyébként szúró­próbaszerűen ellenőrzi a Nébih a piacokon és a boltokban árult mézeket, mivel azt gyanítják, hogy egyes termékekbe a na­gyobb haszon reményében ha­mis, az Európai Unió határain kí­vülről származó mézet kevertek. Az idei termés a tavalyihoz ké­pest jónak mondható, mégis meg­jelentek a hamisítványok a nagy­áruházak polcain. Gyanús le­het minden olyan méz, aminek a címkéjén származási helyként európai uniós és Európai Unión kívüli országok vannak megjelöl­ve. A Magyar Méhészeti Egyesü­let minden évben ellenőrzi a bol­tokban és a piacokon árult mé­zeket. Bíró Péter azt tanácsolja, hogy csak termelőtől vásároljunk mézet. így elkerülhetjük a kelle­metlen meglepetéseket. B. K. HEVES MEGYE Összesen 113 mil­lió forintot kap a Belügymi­nisztériumtól szociális tüze­lőanyag vásárlására nyolc­vanöt Heves megyei telepü­lés. A legtöbb, 5,2-5,2 millió forintot Kerecsent! és Kisköre önkormányzatának jut, Erdő­telek és Halmajugra 4,5 mil­lió forint körüli összegben ré­szesül. Negyvenhárom Heves megyei település kapott egy­millió forintot meghaladó tá­mogatást.- A lakásfenntartási támo­gatásban részesülők arányá­ban osztották ehaz erre szánt keretet. Mi fát veszünk, hi­szen a falu rászorulóinak ki­lencven százaléka kályhával fűt. Igyekszünk egyenlően elosztani majd a tüzelőt, ter­veink szerint minimum egy köbmétert kapnak majd a pá­lyázók. Ha viszont valaki a többieknél nehezebb helyzet­ben van, próbálunk neki ki­csivel többet juttatni. Az ön- kormányzat novemberre dönt a pályázat kiírásáról, s a hó­nap végén hoz majd határoza­tot arról, ki mennyi tűzifára jogosult - mondta Hírlap ér­deklődésére Csőgér Bálint, az 1,3 millió forintot nyert Nagy- visnyó polgármestere. Az országban hárommil- liárd forintot kap 2185 ön- kormányzat szociális tüzelő­anyag-támogatásként. A hát­rányos helyzetű önkormány­zatoknak nem kell önrészt fi­zetniük, a többiek egy köb­méter tüzelőre 15 ezer forin­tot kapnak, amihez ezer fo­rint önrészt kell állniuk. T. B. MOZI URÁNIA MOZI 16.30 ÓRA: Libabőr, 3D 13.00 ÓRA: Sicario - A bérgyilkos 21.30 ÓRA: Bíborhegy ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19,00 ÓRA: Dheepan- Egy menekült törté­nete AGRIA MOZI 16.00 ÉS 18.15 ÓRA: Pán 16.00 ÓRA: Kókusz Koké, a kis sárkány 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Az utolsó boszorkányvadász 13.00 ÉS 18.15 ÓRA: Libabőr, 3D 18.00 ÓRA: Macbeth 20.30 ÓRA: Veszettek 20.30 ÓRA: Sicario - A bérgyilkos GYÖNGYÖS - GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Pán, 3D 18.15 ÓRA: Libabőr, 3D 20.30 ÓRA: Libabőr, 3D SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Hókirálynő, 3D 17.30 ÓRA: Veszettek 20.00 ÓRA: Az utolsó boszorkányvadász Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Barta Katalin E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 Egy újabb „gyöngyszemet” küldött egyik olvasónk: a he­vesi Hunyadi úton fotózta azt az autót, amelynek vezetője sajátos módon állította le jár­művét. Rokkanthelyre, keresztbe, három helyre vagy éppen a vonalra parkolt? Képtelen volt megállni egy parkolóban a szabálytalankodók vagy pozőrök miatt? Fotózza le, és küldje el szerkesztőségünknek azokat a parkolási fotókat, amelyek az ön számára már bosszantóak! TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlé­se 12.00 Díginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Csudafa mesenap meséi 18.30 Egészségtár- magazinműsor 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Böbe főz 19.30 Bort- render - magazinműsor -ism. (korhatár 12) 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor -ism. 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin. Ben­ne: ZF-Eger-EKF-Hungerit Szentes női OB l-es vízilabda-mérkőzés Ilii I II Ilii 1^^— 00.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlé­se 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész- közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip- mozimagazin -ismétlés 19.59 Turmix - vá­logatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Animációs kisfiímek az Eventusból (Clo­se Up) 10.50 Nagy Imre sorsfordulói - dr. Rai­ner M. János előadása (ism.) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Alum­ni Nap az Eszterházy Károly Főiskolán 15.20 Mindennapok a doberdpi frontvonal mögött. Élet a Segeti táborban - Pintér Tamás (Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány) előadása 15.40 Ethno film - Pazsitka Ákos és Mitlasóczky Gergő zenés rövidfilmje (ism.) 16.15 Képújság 18.00 EKF Sport - heti sport- magazin 18.30 Eger SBS Eszterházy (11.)- Ceglédi KKSE (6.) - NB I., alapszakasz, 12. forduló férfi-kézilabdamérkőzés 20.00 Képúj­ság 21.00 Az aktuális keddi adás 21.00 Dobó István, az egri hős életútja - sorsfordulók sors­fordítók történelmi előadás-sorozat - dr. Ba­logh Judit, egyetemi docens előadása 22.05 A napenergia hasznosítás 2500 éves története- dr. Ujfaludi László professzor emeritus elő­adása (Tudományos Szieszta) 23.00 Képújság rmi un ■■■■■— 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb ha­zai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne 12.00- 14.00 Kívánságműsor, SMS 20/339- 3333 15.00-20.00 Egri délután, benne 18.00- 20.00 Rádió Eger top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alap­ján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül DIÓ RÁDIÓ 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55-9.55 Reggeli turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió top 10 Győri Nikivel - napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Ist­vánnal - hazavezetó, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan, friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, nap­közben óránként Sporthírek 5.25, 6.25,8.25, 10.00,18.00, 20.00, 21.55, 23.55 FM7 00.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.00-11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló Meló 16.00-20.00 Traffic 20.00-00.00 Dis­co’s Hit SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Egymás közt 10.05 Délutáni találkozás 10.45 Lélek szava 11.05 Csepere­dő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nosztalgia- csokor 14.05 Az erdő fohásza 15.05 Temp- lom-tér-kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kí­vánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGER A Bródy Sándor Megyei és Vá­rosi Könyvtárban Kedden 17 Óra- Kor a Tudós tanároK - Tanár tudó- soK programsorozat részeKént dr. SzecsKó Károly történész mutatja be Szügyi Trajtler Géza című Köte­tét. A beszélgetőtárs Simon György, a Szent István Rádió egyKori főszer- Kesztője lesz. EGER Szerdán a XVIII. században élt egri püspöKöK oktatásban betöltött szerepéről lesz szó szintén a Bródy- ban. A témáról Nagy Andor, az Esz­terházy Károly FőisKola tudományos segéd mun Katársa ad elő 17 órától. EGER Az Új NemzedéK KontaKtpont Közösségi Tér „Halloweeni” Kézmű­ves hetet hirdetett ezen a héten mindennap 13-tól 17 óráig. Szer­dán véradás is lesz. PROGRAMOK NOVEMBER 3., KEDD 9.00-13.00 INGYENES CSONTRITKULÁS- SZŰRÉS A vizsgálatot érkezési sorrendben végzik. Helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház NOVEMBER 5., CSÜTÖRTÖK, 18.00 PENGAME kiáliításmegnyitó Megnyitja: Faa Balázs főiskolai docens Helyszín: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház NOVEMBER 7., SZOMBAT, 10.00-14.00 ÁLLATI JÓ NAP! a Forrás Alapítvánnyal közös szervezésben Babszem Jankó Gyermekszín­ház, egzotikus állatbemutató, kutyás játszóház, díszállat-be­mutató, kalandjáték, kézműves játszóházak, óriásjátékok... Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház DECEMBER 2., SZERDA, 19.00 ANGYAL MELLETTEM PRESSER GÁBOR-RÚZSA MAGDI DUETT KONCERT az Egri Advent 2015 keretében Helyszín: Dr. Kemény Ferenc Sportc­sarnok www.ekmk.eu ECjER KULTURÁLIS KÖZPONT

Next

/
Thumbnails
Contents