Heves Megyei Hírlap, 2015. október (26. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-03 / 232 szám

2015. OKTÓBER 3., SZOMBAT PAUÁDSasvá - Bízom benne, hogy ez a fejlesztés mind több természetjá­rót vonz majd. Fontos, hogy ezek a lé­tesítmények hosszú távon szolgálják a turizmust - fogalmazott Fazekas Sán­dor földművelésügyi miniszter, ami­kor is kerékpáros-pihenőhelyet és tu­ristacentrumot avatott a Mátrában a IV. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap alkalmá­ból megrendezett ünnepségen. Az Or­szágos Kékkörhöz kapcsolódó létesít­ményt - a Rudolf-tanya átalakításá­val - az Egererdő Zrt. hetvenmillió fo­rintos beruházással hozta létre. A föld­művelésügyi miniszter köszöntőjében kiemelte: a fejlesztéssel a Mátra meg­ismerését segítő kiindulóponttal let­tek gazdagabbak a turisták.- A 700 méter tengerszint felett fekvő Rudolf-tanya a kerékpáros turizmus fellegvára lehet - tette hozzá. S. S. Képtelen volt elviselni, hogy szakított vele az élettársa Szíven akarta szúrni Börtönbe vezethet a féltékeny­ség, az imádott nővel való sza­kítás annak a szentdomonko- si férfinak az esetében, aki el­len emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség. Erről dr. Szaló- ki Zoltán megyei főügyész tájé­koztatta pénteken sajtóközle­ményében a Hírlapot. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu BÜKKSZENTMÁRTON Sehogyan sem tudott beletörődni abba a szent- domonkosi lakos, hogy a barát­nője elhagyta. A vád szerint a 49 esztendős vádlott élettársi vi­szonyban élt a későbbi sértet­tel. Ám, a forró szeretet kihűlt a kapcsolatukban. Egyre gyakrab­ban veszekedtek, s ilyenkor a fér­fi nem viselkedett úriember mód­jára. Többször is megverte a nőt, akinél elszakadt a cérna: az el­múlt év augusztusában elköltö­zött az emberétől. A szülei bükk- szentmártoni házába tért vissza. A vádlott azonban nem akar­ta elfogadni a szakítás tényét - fogalmaz az főügyészség a vád­indítványában. Ennek jeleit is adta, hiszen először megpróbál­ta személyesen rábírni a hölgyet arra, hogy menjen vissza hoz­zá. Miután ez sikertelen maradt, ezért zaklató jelleggel telefonon hívogatta a volt kedvesét, s a be­szélgetésekben megint csak ar­ra kérte őt, hogy állítsák helyre a kapcsolatukat. Ám, a hölgy vá­lasza erre is nemleges volt. A kikosarazott terhelt persze ezután sem adta fel: tavaly au­gusztus 23-án este bekopogta­tott az asszony otthonába. A nő továbbra sem óhajtott kibékülni vele, de megengedte egykori tár­sának, hogy nála töltse az éjsza­kát. A vád szerint az ágyban a fér­fi megint kérlelte a volt partnerét, hogy legyenek újra együtt a jövő­ben. A nő sokadszorra is elutasí­totta az ajánlatot, ami miatt a ter­helt indulatossá vált, s azzal fe­nyegetőzött, hogy megöli az asz- szonyt. Hogy nem a levegőbe be­szélt, azt mi sem bizonyította job­ban, minthogy a fekvő sértettet a vádlott fojtogatni kezdte. Áldoza­ta igyekezett kiszabadulni a szo­rításából, ám ekkor a bús és dü­höngő „lovag” elővette az ágy mel­lé előzőleg odakészített konyha­kést, amivel az alatta fekvő hölgy mellkasa irányába szúrt többször is. Utóbb az orvos szakértő meg­állapította, hogy az egyik döfés igen nagy valószínűséggel szív­tájékon érte volna a sértettet, s ezzel a mellűri szervek életve­szélyes sérülését okozta volna. Hogy ez nem következett be, an­nak egyedül az volt az oka, hogy az asszonynak sikerült a jobb ol­dalára fordulnia, így a késszú­rás a felkarján ejtett nyolc napon túl gyógyuló szúrt-metszett se­bet. Tehát nem a vádlott akaratán múlt, hogy nem lett súlyosabb kö­vetkezménye a támadásnak. A történtek után a nem éppen „hősszerelmes” férfi elhajította a kést, és elmenekült a házból. Ám, ezt követően sem tett le az eredeti szándékáról, hiszen naponta pró­bálta vagy személyesen, vagy pe­dig telefonon felvenni a kapcsola­tot az egykori élettársával. A nyomozás során feltárt bizo­nyítékok, majd az ügyészi szak­ban elvégzett vizsgálat alapján a megyei főügyészség a szentdo- monkosi lakost emberölés bűn­tettének kísérletével és zakla­tás vétségével vádolja. Azt indít­ványozza, hogy a bíróság a vád­lottat végrehajtandó börtönbün­tetéssel sújtsa, mellékbüntetés­ként tiltsa el őt határozott időre a közügyek gyakorlásától. Az ügy­ben első fokon az Egri Törvény­szék hoz majd ítéletet. Úgy büntetendő, mintha ölt volna MEGYEI KÖRKÉP 3 Csak egyértelműen! Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu Ú gy hallottam, nem mindenkinek tetszik a főnökségnél a hu­morod. Ha valakinek onnan szúrja a szemét, hogy te itt vagy, akkor attól tartok, mindent meg fog tenni azért, hogy eltávolít- son - mondta Zoli a kollégájának, Tamásnak. - Fogalmazz óvatosab­ban, én ezt tudom tanácsolni. Sosem lehet tudni, hogy kiben mi lako­zik, és ki mit tenne azért, hogy mentse a saját bőrét. Ami neked, vic­ces, azt lehet, más félreérti - intette barátját, de Tamás csak legyintett. Teltek-múltak a hónapok a beszélgetés után, a neves intéz­ményben dolgozó oktató a tanórákon kívül terepgyakorlatokra vitte hallgatóit, sziporkázó elő­adásaiért rengetegen rajongtak, úttörő publikációi jelentek meg, a szakma elismerte. Az egyedi humorral megáldott szaktekin­télyt szinte mindenki kedvelte, hisz’ jókedv uralkodott az óráin, társaságában. Am ott van az a „szinte”... Úgy tűnik, mégsem kedvelte mindenki. Egy félreérthető mon­datáért ugyanis bajba került a közkedvelt pedagógus. A jogorvos­lati bizottság elé citálták, s a bírák - nem ismervén a tréfát - nem kegyelmeztek: inkább hittek - vagy hinniük kellett - a diák sza­vának, mint neki. Elbocsátották azt az embert, akinek hatásá­ra a hosszú évek során sok fiatal döntött a kutatói pálya mellett. Érdekes fejlemény, hogy mikor híre ment, milyen kétes ügybe keveredett az oktató, azonnal támogatói csoportok jöttek létre a közösségi oldalon, ahol szinte minden jelenlegi és volt hallgató­ja a védelmére kelt, ódákat zengenek tudásáról, módszeréről, de úgy tűnik, nem sok sikerrel. A helyét azóta már betöltötte más. Tanulság nincs. E történet pedig - szinte - fiktív. Sosem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik. Ismét találkoztak a Jánosiban élők SARUD Először 2011 őszén ren­dezték meg a Jánosi tanyáról elszármazottak találkozóját Sarudon. A rendezvény ugyan néhány évben elmaradt, de ez az esztendő nem ilyen volt. Sőt, az idei alkalomra még egy em­léktáblát is avattak a polgár- mesteri hivatalban az egykor ott éltek emlékére. Mint megtudtuk: a Jánosiról elszármazottak mindig tudtak egymásról köszönhetően Var­ga Pálnak, aki Jánosi utolsó in­tézője volt, illetve fiának, Dé- nesnek, aki mindig összetar­totta az egykori tanyahely szét­szórva élő leszármazottait. Mivel Pali bácsi a múlt télen elhunyt, ezért az önkormány­zat úgy döntött, emléktáblát készített az idei találkozó al­kalmára. Az avatáson felléptek a he­lyi általános iskolások, vala­mint a közelmúltban alakult helyi népdalkor summás dalo­kat énekelt. SZ. E. Meghatározó a kulturális központ HATVAN A Hatvány Lajos Múzeum felújításának első éve alkalmá­ból kulturális programokat szer­veztek pénteken Hatvanban. A ta­valy ősszel megújult múzeummal Hatvan a térség egyik meghcttáro- zó kulturális központjává vált. A múzeum céljai között szerepel az is, hogy a gyerekeket, fiatalokat megismertessék a város történel­mével. Az állandó és időszaki kiál­lításokhoz kapcsolódó foglalkozá­sokon a különböző korosztályok érdeklődésének megfelelő progra­mokat szerveznek. A múzeumpe­dagógiai tanévnyitót követően vá­rostörténeti előadásokkal várták az érdeklődőket, akik a „Hatvan- kodók” néptáncegyüttes nyílt pró­báján is részt vehettek. 1. A. Kalandos utazás az e heti nyerteshez: Balatonba vittük el a vásárlási utalványt Olvasónk a múlt nagy álmairól is mesélt nekünk BALATON Az eddigi legkalando­sabb úton-módon jutottunk el péntek délelőtt legújabb nyerte­sünkhöz, ám végül minden a le­hető legjobban alakult, s még a házszámot sem tévesztettük el. A megyei település, Balaton fő útján él Kormos Emil előfizetőnk és felesége. A gyönyörű, napsü­téses őszi délelőttön úgy döntöt­tünk, takaros és szép nagy tel­kük udvarán foglaltunk helyet a hintában. A Kormos család több tíz éve előfizetője a lapnak.- Szeretjük, mert Heves me­gyéről szól. Az országos hírek­ről a televízióból is értesülünk. A hirdetések, a megyei hírek mi­att fontos számunkra a lap - osz­totta meg velünk Kormos Emil, aki azon kevesek közé tartozik, akik elárulták, mi az, amin sze­rintük változtathatna a lap. Vé­leménye szerint ugyanis lehetne a sporthírek helyett több közér­dekű, esetleg befektetési tanács­adásról szóló anyag a Hírlapban.- Súlyt dobtam és röplabdáz- tam is, de a sport mégsem lett so­sem a szívem csücske - árulta el majd áttértünk arra, hogyan ér­tékeli napjainkban a lapot.- Móra Ferenc azt mond­ta annak idején, hogy nem le­het olyan oktatási reformot be­vezetni, hogy a gyerekek ne ta­nuljanak meg írni és olvasni. Je­lentős a változás, de az alapve­tő elemek megmaradtak. Én na­gyon kedvelem a Jó reggelt! ro­vatot, azokat a cikkeket, ame­lyekben az újságírók az élmé­nyeiket mutatják be és azokat is, amelyek a falvakról, vidé­kekről szólnak - részletezte ál­láspontját nyertesünk. Kormos Emil tartalmasán tölti nyugdí­jas éveit: telkükön szívesen fog­lalatoskodik a fűnyírással, a kert gondozásával.- Hetente egyszer el szok­tunk járni a környékbéli für­dőkbe. Ezen kívül szívesen ol­vasok, vagy nézem a televíziót, rejtvényt fejtek - mondta. Fel­elevenítettük a múlt emlékeit is, megtudtuk egyebek mellett, hogy kohómérnöki diplomá­val rendelkezik, különféle ve- Balatoni házuk udvarán beszélgettünk e heti nyertesünkkel zető beosztásokban dolgozott műszaki irányban, de mindig vonzotta őt a jogászpálya is. Ám, mint kiderült, a sors vé­gül úgy akarta, hogy „marad­jon a kaptafánál”. Az Egri Ma­lom fémsilójának elkészítése is az ő nevéhez köthető. Ám, a tit­kok ezzel még nem értek véget, Kormos Emil abba is beavatott minket, hogy a Néplap idejé­ben azt is fontolgatta, hogy je­lentkezik újságírónak, de ak­koriban már főosztályvezető­ként dolgozott, így hát elvetet­te az ötletet. Arra a kérdésünk­re, hogy mire szeretné költeni a vásárlási utalványt, nemes egyszerűséggel azt válaszolta: - Be fogok menni az áruházba, és elvásárolom. J. H. » 1 * badságvesztés is lehet. A tör­vény általános részében, a 10. szakasz rendelkezésében az szerepel, hogy az adott deliktum kísérletéért is felelnie kell an­nak, aki egy szándékos bűncse­lekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be. Ekkor ugyanaz a büntetési tétel, mint a befeje­zett bűncselekménynél. A vádlott terhére rótt súlyosabb bűncselekményt, az emberölést a Büntető törvénykönyv 160. szakasza szabályozza. A kódex szerint azt büntetik, aki mást megöl. Ezért öttől 15 évig terje­dően kerülhet rács mögé a tet­tes. A bűntény tizenegy minősí­tett esetében a szankció 10-20 év, illetve életfogytig tartó sza-

Next

/
Thumbnails
Contents