Heves Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-21 / 221. szám

2015. SZEPTEMBER 21., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Komi és Mordvin képviselői is együtt vonultak az egri szüreti menettel A résztvevők és a szervezők véleménye egybeesik abban, hogy jól sikerült a megyeszék­hely civiljeinek jubileumi ren­dezvénye. A huszadik alkalom­mal megtartott Eger Ünnepét az időjárás is kegyeibe fogad­ta, az érdeklődés pedig illett az évfordulóhoz. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER Az éppen tizenkilencedik esztendeje megrendezett első Eger Ünnepét még két civil szer­vezet „rakta össze”, a jubileumi huszadik rendezvényen viszont száz körüli résztvevő egyesület, szervezet vagy más szerveződés mutatta meg magát nem csak az egrieknek, hanem a környékről, illetve a távolabbról érkezőknek is. Az események zömén már túl volt a rendezvény, amikor arra kértük Vallusné Farkas Andrea főszervezőt, hogy röviden érté­kelje a hátrahagyott programot.- A huszadik Eger Ünnepe Szüreti felvonulás üde színfolttal megítélésem szerint sokszínű volt, a jubileumhoz illő nagy ér­deklődés kísérte. Becsléseink szerint a város számos pontján, de fő helyszínként az érsekkert­ben zajló programokra legalább négyezer érdeklődő volt kíván­csi. A határon túlról érkező ven­dégeink - a finnugorok és a Szé­kelyföld gyöngyszemei produk­ció - szombat esti színpadi bemu­tatkozásának minősítésére pedig nehéz szavakat találni, annyira fantasztikusra sikeredett - fogal­mazott a főszervező, aki külön ki­emelte, hogy számos olyan prog­ramot sikerült becsatolni az Eger Ünnepébe, amely még tartalma­sabbá tette a rendezvényt. Ilyen bekapcsolódó program volt az Egri Szüret, amely a szép- asszonyvölgyi rendezvényeik mellett egyebek közöt szüreti fel­vonulással is megmutatta magát. A színes menetben legalább négy­százan vonultak. Ugyancsak be­kapcsolódó program az Európai Mobilitás Hét, illetve a paraspor- tolók megmutatkozása az Aktív Eger program keretében.- A rendezvény eredményes volt, a célját elérte. Köszönet illet mindenkit, szervezeteket, egye­sületeket, magánszemélyeket, a színpadi szereplőket, versennyel készülőket akik hozzájárultak a sikerhez - zárta értékelését Val­lusné Farkas Andrea. A Hírlap már a szervezés idő­szakában is folyamatosan figye­lemmel kísérte a jubileumi ese­mény történéseit. Mi magunk is megtapasztaltuk, hogy ez a civil rendezvény betöltötte a nevében is bennefoglalt szerepet: valódi ünneppé lett. Szombaton külö­nösen sok érdeklődővel találkoz­hattunk, akik közül a legtöbbett a gyerekek kapták, hiszen any- nyi mindenre rácsodálkozhattak a kézműves fogalatosságoktól a megsimogatható kiskecskékig. A civilek egyébként a Klap­ka út felé vezető sétány két ol­dalán felállított, EVAT-os sátrak­ban foglalták el helyüket és mu­tatták meg magukat. Kapcsoló­dott a rendezvényhez a cukorbe­tegek szervezete, amely műsze­res mérésekkel is rámutatott az egészséges életmód fontosságá­ra. De kijött a Líceum tornyába zárt „magányából” a Vida József tanár úr vezette Varázstorony is, hogy a népszerű park kis tavacs­kája mellett folyékony hélium­mal varázsoljon mínusz 176 Cel­sius fokos hideget, és mutasson be más trükköket. Mindeközpen a színpadon megállás nélkül folytak a progra­mok: tánc és zene, zene és tánc váltották egymást kifulladásig. Voltak persze az ünnepnek csen­desebb szakaszai. Ezek közé tar­tozik több kiállítás, közöttük a hátrahagyott 19 évnyi civil ün­nepszervezést megörökítő, vagy a II. világháborús relikviákat be­Díjazták a virágos verseny legjobbjait Az idén is kiírták a „Virágos Egerért Szép Környezetért" Ver­senyt, amelynek eredménye­it pénteken hirdették ki a Vá­rosháza Dísztermében öt kate­góriában és 16 alkategóriában. A növénykiültetéseket - az el­múlt évekhez hasonlóan - ka­tegóriánként részesítették elis­merésben. Az igényes környezet kialakí­L ___________________________________ tá sát és folyamatos fenntartá­sát Elismerő oklevéllel, a ma­gas színvonalú virágosítást. a környezetszépítő tevékenysé­get és a növények gondos fenn­tartását Zsűri Különdíjjal, Szer­vező Bizottsági Különdíjjal vala­mint arany, ezüst és bronz foko­zattal díjazták. Az elismerésben részesültek listája a heol.hu-n olvasható. A civilek sátraiban mindenütt jó volt a hangulat mutató tárlat, illetve Almási Zsu­zsa akvarellkiálíltása. Az Egri Borbarát Hölgyek emlékfát is ül­tettek, szakemberek pedig szim­póziumon cseréltek véleményt pénteken. És nem mellékesen: a Pro Agria Szakmai Díjat az idén az Egri Civil Kerekasztal kapta. István Ildikó és barátai zenekara lemezbemutató népzenei koncertet adott Magyar magány Porcsin Zsolt zsolt.porcsin@mediaworks.hu agyarország már megint magára maradt. így alliterál a mély szomorúság a minapi politikusi megszólalásban. Bús húrokat pengetve meg a népiélek­ben, múltat idézve, a már génjeinkbe kódolódott ezer esztendőt, annak minden magányát, attól kezdve, hogy a szlávoktól erővel el­vettük a Kárpát-medencét, addig, hogy a szlávok (is) bosszút álltak rajtunk Trianonban, sőt tovább, a mai napig kesergünk, férfiköny- nyeink megcsillannak a pengés drótkerítésen, ami lassacskán körbeér a határon. Hát Magyarország már megint magára maradt. Mielőtt az önsajnálattól meg­szakadna magyar szívünk, még néhány alkalommal jó nagyot rúgunk a szomszédainkba, hogy ne feledjék: utálnak bennünket. Miután alaposan lehazugoztuk és leárulóztuk őket, de mind­egyiket ám, messzebbre tekintünk, kit lehetne még becsmérelni egy keveset. Mondjuk, régi jó partnerünket! Németország és kan­cellárja is kihúzta a gyufát nálunk ebben az európai migránsmi- zériában, megérdemelnek egy kokit, nem kétséges. Mi, magányos magyarok nem cicózunk, szemére olvassuk - a kontinens (benne a magyar ipar) gazdaságát életben tartó - Germániának, hogy ők hozzák Európára a bajt, szégyelljék magukat. Mi vagyunk a keresztény Európa utolsó védőbástyája is, ugye, csak mi vigyázzuk a határait, de nem kapunk érte köszönetét. Ez a pápa is bátorkodott teljesen mást mondani a menekültek ügyé­ben, mint a magyar főpapság. Ejnye! Ám miközben leteremtjük az egész világot, el ne feledjük, kiknek és miért biznisz ez a nemzetszomorúságos magánymisztérium! Könnyeink meg­csillannak a pengés drótkerítésen. Fellökte az utcán, majd kirabolta FÜZESABONY A nyílt utcán rabol­tak ki egy gyalogost auguszt vé­gén, ahogy arról korábban beszá­moltunk, a Füzesabonyi Rendőr- kapitányság rablás bűntett elkö­vetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy kun- hegyesi lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a 24 éves férfi au­gusztus 20-án 18 óra 20 perckor a város egyik utcájában meglö­kött egy gyalogost, akitől dulako­dás közben elvette pénzét. A cse­lekményt észlelte egy szolgálat­ban lévő járőr és polgárőr, akik menekülés közben elfogták a fér­fit, aki később előzetesbe került. A rendőrök időközben a nyo­mozást befejezték és a keletke­zett iratokat a napokban bíró­ság elé állítási javaslattal meg­küldték az ügyészségnek - tá­jékoztatott a megyei rendőr-fő­kapitányság. G. R. Már nem sötétben botorkálnak haza AUBXAAz alatkai lakosság már nem is reménykedett benne, hogy végre eleget tesznek kéré­süknek, miszerint legyen köz- világítás a városrészben. A na­pokban az Alatka felé vezető úton kilenc, az ötödrészi terü­leten pedig egy lámpa teszi ve­szélytelenebbé az éjszakai köz­lekedést, és az ígéretek szerint a fejlesztés itt még nem ért véget. A munkálatok költségét Lá­nyi József, a választókerület képviselője vállalta a képvise­lői keretéből. A városvezetés korábbi döntése volt az, hogy a testület minden tagja egy saját, kétmillió forintos kerettel gaz­dálkodhat, melyből 300 ezer fo­rintot alapítványoknak és egy­házaknak ajánlhatnak fel, a maradék összeget pedig külön­féle fejlesztési célokra fordít­hatják. Sz. E. Még az idén megújul a romos Május 1. út HEVES Megoldást talált a város- vezetés a Május 1. út felújítá­sára, a 603 méteres szakaszra 15 millió forintot költenek még az idén. Az út felújítását a kör­zet képviselője kezdeményez­te abból á 350 millió forintból, melyet Heves még a nyáron ka­pott működőképesség-megőr­ző támogatás jogcímen. Mivel az említett összegből.a fenti cél­ra nem lehetett fordítani, a vá­rosvezetés kompromisszumos megoldásként javasolta, hogy az utak karbantartására szánt, 25 millió forintos alapból cso­portosítsanak át a kérdéses sza­kasz rendbetételére. A felújítás során rendezik a teljes, kétoldali padkát és kétré­tegű aszfaltburkolatot visznek fel rá, hisz’ a több mint fél ki­lométeres rész - a többszöri ja­vítás ellenére is - nagyon rossz állapotban van. Mint azt megtudtuk: a ter­vek között szerepel még a 603 méteren kívül fennmaradó rész helyreállítása is.- A 31-es főutat érintő beru­házás folyamán, az útlezárások és elterelések miatt a város tu­lajdonában lévő mellékutak- nál keletkezett károk kijavítá­sára is megkeresik a szüksé­ges forrásokat, így hamarosan az érintett szakaszokon is aka­dálymentes lesz a közlekedés - emelte ki Sveiczer Sándor pol­gármester. SZ. E. y t r * 1 * W

Next

/
Thumbnails
Contents