Heves Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-14 / 215. szám

14 SPORT 2015. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ Általában nem a sima meccs kategóriába tartozik a Gyöngyös-Kövesd derbi, és így volt ezt szombaton is, mert hiába vezettek már öt góllal a házigazdák, a végén egyenlített az MKC Az utolsó másodpercekben vesztett pontot a B. Braun Gyöngyös a vendég Mezőkö­vesddel szemben a férfi NB I 5. fordulójában. Az Eger SBS Eszterházy nem volt egy súly­csoportban a Szegeddel. Sike Károly karoly.sike@partner.mediaworks.hu KÉZILABDA - Sokáig jól játszot­tunk, 45 percig uraltuk is a mérkőzést, vezettünk öt góllal - kezdte mondandóját a köves- diek elleni döntetlent követő­en Debre Viktor, a gyöngyösi­ek vezetőedzője. - Szavo Mes­ter és Marczinkó Máté sajná­latos sérülése után, akik a he­lyükre kerültek, nem tudtak ugyanazon a szinten teljesíte­ni. Ezenkívül nagyon sok fe­gyelmezetlenséget követtünk el, amit nem engedhetünk meg magunknak. Egy már meg­nyert meccset engedtünk ki a kezünk közül. Skaliczki László, a mezőkö­vesdiek trénere is elismerte, hogy a találkozó nagy részében a hazaiak akarata érvényesült, ennek ellenére nem érdemtelen a pontszerzésük.- Örülök, hogy az a tartás, ami mindig is jellemezte a csa­patot, ezúttal is segített abban, hogy visszajöjjünk a mérkőzés­be - emlékeztetett a matyó gár­da szakmai vezetője. - Renge­teg energiát mozgósítottunk a felzárkózás érdekében. A végén egy szerencsés momentumnak köszönhetjük a pontszerzést, azonban azt sem szabad figyel­men kívül hagyni, sokat tet­tünk azért, hogy Fortuna mel­lénk szegődjön. Az újonc Eger SBS Eszterházy az NB I legutóbbi ezüstérmese, a Mol-Pick Szeged otthonából ti­zenhét gólos vereséggel utazha­tott haza. A lengyel Kielce elle­ni Bajnokok Ligájára-mérkőzés- re hangoló Tisza-partiak kellő komolysággal vetették magu­kat a küzdelembe. Rosta István, az egriek edző­je a találkozót követően el­mondta, újoncként két hét le­forgása alatt az ország legjobb csapatai ellen mérkőzhettek, s már két pontot szereztek. Biza­kodó a folytatást illetően. A házigazda szegediek ré­széről Juan Carlos Pastor mes­ter azon kívül, hogy elégedetten nyugtázta az eredményt, hozzá­tette: minden úgy alakult, ahogy azt előzetesen várta, a nagy kü­lönbségű győzelem játékosai re­mek hozzáállásának jutalma. B. BRAUN GYÖNGYÖS­MEZŐKÖVESDI KC 21:21 (12:9) Gyöngyös, 800 néző. V.: Bacs, Bóna. GYÖNGYÖS: TAMÁSI - Sza- lafai 2, Marczinkó 3, JUHÁSZ K. 3, Debreczeni, Bali R. 2, Varsan­dán M. 3. Cs.: Hudák (kapus), Szemikov 1, Mester 4, KOLLER 1, Nagy B. 2 (2), Sándor Á., Fal­con, Kovacsics. Edző: Debre Vik­tor. MEZŐKÖVESD: Liszkai - BE- NIS 5 (1), Grünfelder 1, HAJDÚ G. 7, Antal 1, Csirics, SZEPESI 4 (1). Cs: Holló B. (kapus), Radnic 2, Füstös 1, Trivkovics, Kiss R., Molnár F. Edző: Skaliczki Lász­ló. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA, ó. perc: 2:1, 12. p.: 3:3, 18. p.: 6:4, 24. p.: 8:7, 36. p.: 14:11, 42. p.: 17:14, 48. p.: 20:15, 54. p.: 20:17. KIÁLLÍTÁSOK: 14, ill. 8 perc. HÉT­MÉTERESEK: 3/2, ill. 3/2. MOL-PICK SZEGED-EGER SBS ESZTERHÁZY 37:20 (17:4) Szeged, 800 néző. V.: Med­ve R., Nagy L. SZEGED: Sierra - Balogh Zs. 1, Ancsin 4, Bla- zevic, Vranjes 2, KALLMAN 5, BOMBAC 5 (2). Cs.: Wyszomirs- ki (kapus), A. García 2, Csuruvi- ja 4, HEGEDŰS M. 3, Mindegia 2, GONCALVES 5, Ilyés 1, Fekete B. 2, Velky 1. Edző: Juan Carlos Pontot ért a hetedik Hajdu-gól Ötgólos hátrányt ledolgozva, bő egy perccel az összecsa­pás vége előtt az exgyöngyö- si Hajdú Gábor hatodik találatá­val egyenlített a Mezőkövesd a szomszédvári rangadón. A pon­tot érő gól szintén a 25 éves bal­átlövő nevéhez fűződik, aki két másodperccel a találkozó vége, előtt újabb találattal mentett pontot a borsodiaknak. - Az utolsó gólt követően egyből az órára néztem, hogy vajon ma- radt-e még ideje a Gyöngyös­nek támadni - idézte fel a vég­játék történéseit Hajdú Gábor.- Nagyon boldog voltam, tisztá­ban vagyok vele, hogy egy ilyen rangadón szerzett pont milyen sokat jelent a szurkolóknak. Pastor. EGER: Kovács J. - Lezák, PADLA 9 (2), Halász, DIMIT- ROVSZKI 4, Szűcs 1, Kiss G. 1. Cs.: Repóth (kapus), Takács, Ba­jorhegyi, Dobó, Kocsis 1, Iván- csik Á., Menyhárt 1, Vancsics 3. Edző: Rosta István. AZ ERED­MÉNYALAKULÁSA. 4. perc: 3:0,9. p.: 7:1,15. p.: 10:2,21. p.: 13:3,27. p.: 15:4, 35. p.: 21:6, 40. p.: 24:9, 46. p.: 29:10, 53. p.: 33:14, 57. p.: 35:17. KIÁLLÍTÁSOK: 2, ill. 4 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/2, ill. 3/2. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Csur- gó-Komló 30:24, Tatabánya-Vác 39:22, Orosháza-Cegléd 27:27. Lapzárta után: Balatonfüred- Balmazújváros. 1.Tatabánya 5 4 1- 154:107 9 2. Balatonfüred 4 4­- 120:82 8 3.Szeged 4 4­- 132:95 8 4. Csurgó 5 4­1 136:124 8 5. Orosháza 5 2 2 1 129:120 6 6. Cegléd 4 2 2- 110:105 6 7. Vác 5 2 1 2 125:148 5 8. Gyöngyös 4 1 1 2 98:102 3 9. Mezőkövesd 5­2 3 111:133 2 10. Eger 5 1­4 102:142 2 11. Balmazújváros 3­1 2 80:84 1 12. PLER 4­­4 90:117 0 13. Komló 5­­5 116:144 0 KÖVETKEZIK: B. Braun Gyön­gyös-Egér SBS Eszterházy, szep­tember 19., szombat, 18.00. Az újonc füzesabonyi lányok kiadós vereséggel kezdtek a kispestiek vendégeként A második félidőre lenyugodott az EKFSC KÉZILABDA A női NB I/B Keleti csoportja 1. fordulójának mér­kőzésein: INÁRCS-ÖRKÉNY KC- ESZTERHÁZY KFSC-DÉJÁ VU 19:28(9:10) Örkény, 100 néző. V.: Kovács T., Mándli. EKFSC: GYŐRFFY - Kovács F. 2, Molnár N. 2, Tóth A. 1, SÁRI 7, SCHEFFER 4, BUZSÁ- KI 7. Cs.: Bernáth (kapus), PET- ROVICS 4, Asztalos, Hadnagy, Őri I. Edző: Hegedűs Tibor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 3:2, 12. p.: 5:5, 18. p.: 8:8, 24. p.: 9:9, 36. p.: 11:12,42. p.: 14:18,48. p.: 16:21, 54. p.: 17:24. KIÁLLÍTÁ­SOK: 8, ill. 4 perc. HÉTMÉTERE­SEK: 4/2, ill. 1/-. HEGEDŰS TI­BOR: - A támadójátékunkban nem volt meg a kellő higgadt­ság, emiatt az első félidő még kiegyenlített küzdelmet hozott. Mondhatnám azt is, hogy az első bajnokikra jellemző drukk jött elő, de most a második játékrész sokkal jobban alakult. Győrffy Alexandra az egész mérkőzésen kiválóan védett, s mivel a szünet után a hátsó alakzat is feljavult, sok gólt szereztünk lerohanás- ból. A találkozó végére teljesen felőröltük ellenfelünket, ami­nek azért is örülök, mert az utol­só edzőmeccsen tapasztalt kiáb­rándító játék után ismét csapat­ként működtünk. JUNIOROK: 13:21 (6:11). Ld.:, Képes 6, Nagy-Mengyi, Bocsi 4-4, Kulcsár, Demeter 2-2. KÖVETKEZIK: EKFSC-Déjá Vu- Hajdúnánás SK, szeptember 20., vasárnap, 17.00. F. B. KISPEST NKK- FÜZESABONYISC 35:21(16:10) Soroksári Sportcsarnok, 70 néző. V.: Hantos, Rózsahegyi. FSC: Szűcs - Túróczy 2, Sza­bó R. 7 (2), Erdélyi 6 (6), Bene­dek 1, Rozgonyi 1, Őri A. 1. Cs.: Bánkuti (kapus), Buglyó, Ta­mási 2, Benke 1, Kállai, Sarka- di. Edző: Pecsét Tibor. AZ ERED­MÉNY ALAKULÁSA. 6. perc 4:3, 12. p.: 8:3, 18. p.: 12:5, 24. p.: 15:9, 36. p.: 19:15, 42. p.: 20:18* 48. p.: 27:19, 54. p.: 30:20. KI­ÁLLÍTÁSOK: 12, ill. 4 perc. HÉT­Buzsáki Nikolett hét gólt dobott MÉTERESEK: 3/3, ill. 11/8. PE­CSÉT TI BOR: - Egyenlőre sajnos majdnem ekkora a különbség köztünk és az NB I/B élcsapa­tai közt. Adódtak kimondottan jó periódusaink, amiket azon­ban nem hullámvölgyek, ha­nem szakadékok követtek. Ez okozta a súlyos vereséget. JUNIOROK: 25:24 (10:7). Leg­jobb dobók: Bencze 8 (5), Mély­pataki 4, Rátkai, Szabó, Gönczi 3-3, Dohány 2. KÖVETKEZIK: Füzesabonyi SC-Nyíradony VVTK, szeptem­ber 20., vasárnap, 17.00. S. K. A férfi NB I/B Keleti csoport­jában rendezett a FÜZESABONY- TÖRÖKSZENTMIKLÓS mérkőzés lapzártánk után ért véget. Lázár és a csapat is megvédte címét LOVASSPORT Lázár Vilmos, to­vábbá a Lázár Zoltánnal és ifj. Dobrovitz Józseffel kiegészült csapat is megvédte címét a Fábiánsebestyénben rende­zett kettesfogathajtó-viiágbaj- nokságon. A Magyar Lovas­sport Szövetség elnökeként is dolgozó hajtó megszerezte pá­lyafutása 10. és 11. vb-arany- érmét. Csapatban Magyaror­szág biztosan őrizte meg te­temes előnyét Olaszország és Németország előtt. MTI Takács: ob-arany-, és ezüstérem SPORTLÖVÉSZET Központi gyúj- tású pisztoly 30+30 lövéses számban Takács Tibor 574 körrel győzött a budapesti ob- n, az Egri Polgári Lövészegylet válogatott versenyzője a stan­dard pisztoly 20+20+20 lövé­ses kategóriában 561/46-os teljesítménnyel ezüstérmes­ként zárt. B. Cs. Zalánki és Tóth bronzzal tért haza VÍZILABDA Az egri Zalánki Ger­gő két góllal járult hozzá a magyar junior válogatott győ­zelméhez a kazahsztáni Al- matyban rendezett világbaj­nokság bronzmeccsén. Ma- gyarország-Görögország 9-9, ötméteresekkel: 4-3 (1-3, 2-1, 3-1, 3-4). Gól: Manhercz K. 3, Zalánki, Sedl- mayer 2-2, Nagy Á., Pohl 1-1. A szintén egri Tóth Kálmán a nemzeti csapat edzőjeként já­rult hozzá a sikerhez. A dön­tőben: Szerbia-Olaszország 13-12. B. Cs. TOTÓ, 37/2 1. Újpest-FTC 1-2 2 2. Bayern München-Augsburg 2-1 1 3. Leverkusen-Darmstadt 0-1 2 4. Ingolstadt-Wolfsburg 0-0 X 5. Hannover-Dortmund 2-4 2 6. Hertha-VfB Stuttgart 2-1 1 7. Schalke-Mainz 2-1 1 8. Manchester U.-Liverpool 3-1 1 9. Atl. Madrid-Barcelona 1-2 2 10. Fiorentina-Genoa 1-0 1 11. Frosinone-AS Roma 0-2 2 12.Juventus-Chievo 1-1 X 13. Empoli-Napoli 2-2 X Plusz egy mérkőzés 14. Internazionale-AC Milan lapzárta után Mel fertir^£c^e y* ,_0 _.. ......Jl NÉ ZZE MEG ATÖBBI KÉPET IS! * 1 A Gyöngyös-Mezőkövesei f mérkőzés fotói megtekinthetők a www.heol.hu hírportáion

Next

/
Thumbnails
Contents