Heves Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-14 / 215. szám
10 BELFÖLD - KÜLFÖLD - TV-MŰSOR 2015. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ Óriási nyomás Utcára vonultak Varsóban, Prágában, Pozsonyban is | a menekülteket pártoló és ellenző tüntetők. Előbbiek Koppenhágában és Londonban (fotónk) voltak többségben. Az angol Munkáspárt új vezetője a nagyobb szolidaritás mellett érvelt. ' , Budapesti megmozdulások DK Gyurcsány Ferenc pártelnök budapesti tüntetésükön hangsúlyozta, ha valaki bajban van, annak segíteni kell, a legfőbb erkölcsi parancs megvédeni az ő életét is. Azt mondta, ha a kormány vallás, hit, származás alapján válogat, akkor „ez a kormány nem a mi kormányunk, mi más kormányt akarunk”. Az osztrák kan cellár bírálata sok igazságot tartalmaz, de attól már elment a szónok kedve, hogy a külföld már sokadjára említi a fasizmust és Magyarországot egy lapon. „Orbán időben felismerte a közelgő válságot, de felkészítette az országot a válság levezetésére? - kérdezte Gyurcsány, aki nemmel válaszolt, mire a tömeg tapsolt, és többször felzúgott az „Orbán takarodj!" EGYÜTT - A KORSZAKVÁLTÓK PÁRTJA Tegnap 2-3 ezer embert mozgósítottak és a parlament elé vonultak tiltakozni a kormány menekültpolitikája ellen. Németország átmeneti határellenőrzést vezet be Jókora roham jön Ma az EU-belügyminiszterei próbálnak dűlőre jutni a mene- kültkvóta-rendszerről. Holnap pedig a korlátozó szigorúbb törvények életbe lépésével „új időszámítás” kezdődik idehaza. A németeknek elegük lett a „rendetlenségből”. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BRÜSSZEL Szeptember második felében EU-csúcsot hív össze Donald Tusk, a Európai Tanács elnöke, ha nem születik megállapodás az Eutópai Bizottság által javasolt kvótarendszerről és nem látja az „egység és a szolidaritás konkrét jeleit” a tagállamok belügyminisztereinek hétfői brüsz- szeli ülésén. Ennek érdekében még Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnap a szlovák, a lengyel, a román, a lett kormányfővel és Orbán Viktorral is egyeztetett telefonon a menedékkérők elosztásáról. BERLIN A menekültválság nyomán Németország ideiglenesen ismét határellenőrzést vezet be - jelentette be vasárnap délután Thomas de Maiziere belügyminiszter Berlinben. Az intézkedés „súlypontja” a német-osztrák határ, célja pedig a Németországba igyekvő emberek „áradatának korlátozása”, és a beutazás rendezett keretek közé szorítása. Erre „biztonsági okokból is sürgősen szükség van” - mondta, kiemelve, a határellenőrzés ideiglenes visszaállítása mindenben megfelel a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetről szóló előírásoknak. Kijelentette, Németország „egyáltalán nem illetékes” az EU-ba érkező, „menedéket kereső emberek legnagyobb részének” ügyében. Hangsúlyozta, a dublini előírások továbbra is érvényesek, ezeket minden tagországnak be kell tartania. A menedékeseknek meg tudomásul kell venniük, nem választhatják ki, melyik EU-tag- országban kérnek menedékjogot. Bajorország kérésére hamarosan 2100 rendőr érkezik majd a déli határra. Az ellenőrzést rövidesen ki fogják terjeszteni a német-lengyel, és a né- met-cseh határszakaszokra is. Heti videoüzenetében Angela Merkel kancellár kijelentette: gazdasági bevándorlók nem maradhatnak az országban. BUDAPfc Orbán Viktor még a Bild című német bulvárlap interjújában azt is kifejtette, van egy terve, a következő EU-csúcson mutatná be. Az uniós befizetéseket egy százalékkal növelni, a közös költségvetés egyéb célokat szolgáló kiadásait egy százalékkal csökkenteni kellene, az így keletkező forrásokat pedig a Szíriával szomszédos államok - különösen Törökország - támogatására lehetne fordítani. Ha még több pénzre van szükség, „megemeljük a segélyt, egészen addig, amíg elapad a menekültáradat” - fejtette ki. LMP: 24 PONTOS JAVASLATCSOMAG Az ellenzéki párt vasárnap 24 pontból álló javaslatcsomagot mutatott be a menekültügyi válsághelyzetre. Schiffer András társelnök-frakcióvezető háromszorosára, mintegy 25 milliárd forintra emelné a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) költségvetését, egyúttal előírnák, nyújtson kötelező egészségügyi ellátást a menekülttáborokban. A rendőrségnek további plusz tízmilliárd forintot biztosítanának, a pénzből háromezer rendőrrel lenne bővíthető az állomány. Új táborok építését is sürgetik az érintett közösségek beleegyezésével. Köteleznék a kormányt a félévenként a menekültügyi jelentéstételre az Országgyűlésnek. A párt nagyobb hatáskört biztosítana a hatóságoknak a menedékkérők ujjlenyomata és arcképe rögzítéséhez. Továbbá lehetővé tenné a menedékkérők nyomkövetését, azoknál, akiknél egy hónap alatt sem sikerült lefolytatni a hivatalos menekültügyi eljárását, mivel „megengedhetetlennek, hogy az állam nem tud semmit a hollétükről”. Rekordszámú, az ORFK szerint több mint 4300 menekülttel szemben intézkedtek a rendőrök még szombaton; vasárnap is sok ezren lépték át a zöldhatárt. Röszkénél - ahol Nemzetközi Vöröskereszt főtitkára is tájékozódott - mára ígérik a hatóságok a vonatsíneket (ideiglenesen) elzáró vasúti kapu felállítását. Körmenden.ideiglenes befogadó állomás működik, regisztrált menedékkérőket szállít oda a rendőrség. Minden menedékkérő eldöntheti, ott marad vagy eltávozik. Ha eltávoznak, akkor a menedékkérelmi eljárás meg is szűnhet. Magyarkanizsára vasárnap 8 ezer migránst vártak. A hétvégén mintegy 6500-8000 menekült távozott Magyarországról, zömük Nickelsdorfnál Ausztriába - vonattal a határig, onnan gyalog, majd buszokkal tovább. Nickelsdorf polgármestere a kancellárnál tett panaszt az elégtelen támogatás miatt. Münchenbe több mint 13 ezren érkeztek; próbára téve a város teherbíró képességét. Fogytán az ágyak, a matracok, s tegnap jött a hír: megnyitják a migrán- soknak az Olimpiai Csarnokot. TELEVIZIO-MUSOR 2015. SZEPTEMBER 14., HÉTFŐ 4.00 4.15 4.35 5.05 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.35 10.05 OS 11.45 O 12.45 (/) 12.55 o 5 14.05 15.10 16.20 17.20 18.00 18.55 20.05 21.25 22.00 23.00 23.30 0.00 1.05 1.20 2.15 Reflektor © ízes élet® Barátok közt © Fókusz© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó 8:08-Minden reggel © ízes élet© Reflektor© TopShop AsztroShow Reflektor© Éjjel-nappal Budapest © 1 perc és nyersz!© A szerelem foglyai© A mentalista© Fókusz © RTL Klub Híradó 1 perc és nyersz!© Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Dr. Csont © RTL Klub Híradó Magyarul Balóval A főnök© Reflektor© A harc törvénye© A harc törvénye© 4.00 Mrs.Klinika© 4.45 Stahl konyhája © 5.10 Csapdába csalva© 5.35 Kettős ügynök® 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája © 9.30 Babapercek© 9.40 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.55 Családi Titkok© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Az én bűnöm© 15.55 Veronica aranya© 16.55 Fiorella © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Ezek megőrültek! © 21.35 A milliomos szakács © 22.40 Az ősi prófécia © 23.40 így készült: Víkend ® 0.15 Tények Este 1.00 Aktív© 1.30 Sportos 1.40 Ezo.TV 2.45 Életfogytig zsaru © 3.35 Életfogytig zsaru © i 22.00 Dr. Csont Óránként Híradó és idöjárásjelerrtés 10.15 Kék bolygó 10.41 Ma délelőtt Bt 12.00 Déli harangszó 12.41 Ma dél- © előtt 12.54 Ma délután 13.15 Kárpát (/) Expressz 13.41 Ma délután 14.15 t© Itthonvagy! 14.41 Madélután 15.15 S | Minden tudás 15.41 Ma délután j 16.15 Kék bolygó 16.41 Ma délután 17.15 Magyar gazda 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.04 Ma este 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés Ül 14.55 Az én bűnöm RTL II 10.00 Segítség, bajban vagyok! ©. 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 ínyenctúra © 12.20 ínyenctúra © 12.50 A Toledo család © 13.45 A beépített szépség © 14.40 Az örökség © 15,35 Barátok közt © 16.05 ínyenctúra © 16.35 ínyenc- túra © 17.05 Űrzavar © 17.30 A szállító © 18.30 Glades - Tengerparti gyilkosságok © 19.30 Az élet csajos oldala © 20.00 Partyzánok ©21.00 RTL II Híradó 15.50 Benjámin, az elefánt 16.20 Lóti és Fűti 16.25 Rupert maci varázslatos világa 16.35 A varázsceruza 16.50 Ben és Holly apró királysága 17.00 Vackor az első bében 17.05 Raju,ariksa 17.15 Mesélj nekem! 17.30 Süni és barátai 17.35 Kérem a következőt! 17.50 Caillou 17.55 Félix levelei 18.10 Ozie Boo! - Mentsük meg a Földet! 18.15 Irány Dínóföld! 18.30 Pocoyo 18.35 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 18.50 Állatkert a hátizsákban 19.20 Tesz-vesz város 19.45 Hetedhét Gyerekhíradó 20.00 Családom és egyéb emberfajták © 20.25 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Gyilkosság© 23.20 AzA38Hajó színpadán ® 0.15 Azéletsava-borsa© 6.35 Will és Grace© 7.00 Brooklyn 99Nemszázas körzet© 7.25 Acélszemély© 8.10 Monk-FIúgos nyomozó © 9.05 Szívek szállodája© 10.00 Sütimester 11.15 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 13.10 Az utolsó zsaru© 14.10 CSI: A helyszínelők© 15.10 CSI: A helyszínelők© 16.05 NCIS: Los Angeles© 17.05 NCIS: Los Angeles © 18.05 Jóbarátok© 18.35 Jóbaratok© 19.05 BrooklyTi 99 - Nemszázas körzet® 19.35 Két pasi-meg egy kicsi© 20.10 Két pasi-meg egy kicsi© 20.35 Két pasi-meg egy kicsi © 21.00 NCIS: New Orleans © 22.00 NCIS: New Orleans® 22.55 Másnaposok© 1.00 Az utolsó zsaru© 1.55 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 9.10 A hegyi doktor - Újra rendel® 10.00 Család-barát 11.30 Sophie szerint a világ© 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Kapa, kasza, fakanál 3. 13.15 Kívánságkosár 15.15 Rexfelügyelő© 16.05 Feketén-fehéren © 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.40 A hegyi doktor újra rendel © 19.30 Maradj talpon!© 20.25 Kékfény® 21.25 J.A.G.- Becsületbeli ügyek© 22.10 Információs magazin 22.25 On the spot: Kilenc hónap alatt a Föld körül © 23.20 Homo politicus © 0.15 Anagyszerelmű város-Bordélyvilág a századfordulós Budapesten ® 1.15 A rettegés arénája© 9.05 Csapdába csata © 9.40 Veled is megtörténhet! © 10.45 Családi Titkok © 11.50 Jóban Rosszban © 12.30 Hal a tortán © 13.35 Bűnök és szerelmek © 14.15 Bűnök és szerelmek © 14.55 Hőhullám © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Pimasz úr ott alszik © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.20 Csapdába csalva © 19.55 Hal a tortán © 21.00 Hivatali patkányok © 22.50 Beverly Hills-i zsaru 2. © 0.15 A nagyszerelmü város FILM MANIA 8.05 Civil kaszinó 9.05 Napról napra 9.30 Felfedező 10.00 Híradó 11.05 BBC Reporters 11.30 Európai híradó 12.00 Déli híradó 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civilizáció 15.00 Híradó 15.30 BBC Our World 16.05 Látótér 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Galéria 22.00 Híradó 22.30 Ring 9.45 10.10 10.35 11.05 11.15 12.15 12.40 13.00 13.15 15.15 15.35 16.50 17.20 17.35 18.35 19.10 20.05 21.00 21.30 22.30 23.20 Magyarország 2000- Családi krónikák Világ Kárpát Expressz Magyarország története Angol nyelvű hirek A lengyel remények tábornoka-Wladyslaw Anders© Itthon vagy! Magyar történelmi arcképcsarnok Híradó Kívánságkosár Világörökség Portugáliában Görög katolikus liturgia a Rózsák teréről Öt kontinens Balassagyarmat kincsei A Nagy Fafilm © Hazajáró Hogy volt!? Budavári Palotakoncert Híradó Maradj talpon!® Ridikül® Család-barát 6.00 Televíziós vásárlás 9.35 A Jó, a Rossz ésaCsúf© olasz-spanyol-NSZK western 1966 12.50 Tisztítótűz© amerikai akciófilm 1996 14.35 Holnapután® amerikai akciófilm 2004 R.: Roland Emmerich Sz.: Dennis Quaid, Jake Gyllenhaal, Arjay Smith, Emmy Rossum, Ian Holm 16.50 Red 2.® amerikai akció-vígjáték 2013 19.00 Különben dühbe jövünk © olasz-spanyol akcióvígjáték 1974 21.00 A mesterlövész® amerikai akciófilm 2007 22.45 Hell Ride- Pokoljárás © amerikai akciófilm 2008 0.25 Öngyilkos bevetés © angol krimi 2012 R.: Hadi Hajaig 2.25 Vidocq© francia akcióthriller 2001 R.: Pitof Sz.: Gérard Depardieu 4.00 6.00 8.00 9.00 11.00 12.00 12.45 14.45 16.45 17.00 19.00 21.00 22.00 23.00 4.00-5.00 Privátfilmek újratöltve © 5.00 Privát rocktörténet © 6.009.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-12.40 Privátfilmek újratöltve © 12.40 Hanna aranya © 14.25 L. A. Story - Az őrült város © 16.15 Műgyűjtők és kalandorok előnyben © 18.35 A párduc © 22.00 Lost Highway - Útvesztőben © 0.35 Hick © 2.20 Avarice - Átok az űrből © 3.45 Privátfilmek újratöltve© 10.25 Húzós ® 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 Világhíradó 12.25 Start plusz 13.45 Columbo: Vihar egy pohár borban © 15.25 ATV START 15.50 700-as klub © 16.30 Kőbánya Híradó 16.55 ATV Híradó 17.05 Kora esti start 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhíradó 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Esti kommentár - a vélemény szabad 21.30 Húzós 10.00 Raktárvadászok 10.30 Raktárvadászok 11.00 Csupasz túlélők 12.00 Alaszka, a legvégső határ 13.00 Újjáépítek 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan készült? 16.30 Hogyan készült? 17.00 Zoltán, a Farkasember 18.00 Bear Grylls: A sziget 19.00 Metál - Autócsodák Brian John- sonnal 20.00 Idris Elba: a sebesség megszállottja 21.00 Embervadászat Labdarúgás Spanyol bajnokság, 3. forduló, Atlético Madrid Barcelona Kézilabda Női BL, selejtező, a 3. helyért, Drammen Televíziós vásárlás Kézilabda Női BL, selejtező, döntő, Drammen Televíziós vásárlás Sporthorgász-magazin Labdarúgás Spanyol bajnokság, 3. forduló, Espanyol - Real Madrid Labdarúgás Spanyol bajnokság, 3. forduló, Atlético Madrid-Barcelona Mai helyzet Labdarúgás Harmadik félidő Labdarúgás Spanyol bajnokság, 3. forduló, összefoglaló Labdarúgás Holland bajnokság, 5. forduló, összefoglaló NFL Hard Knocks NFL reality, 5/5. rész 19.00 Harmadik félidő TV PAPRIKA 10.00 Martin kedvenc halételei ® 10.30 Catherine Fulvio: Római vakáció © 11.00 Piknik © 11.15 Pasta Mania© 11.30 Receptdaráló Desz- szert Angélával © 11.45 Receptdaráló Desszert Angélával © 12.00 A boldogság receptjei © 12.30 A boldogság receptjei © 13.00 Receptdaráló © 13.15 Receptdaráló © 13.30 Sör ügynök: Jan Rosák © 14.00 Napról napra © 14.15 Napról napra® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!