Heves Megyei Hírlap, 2015. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-09 / 211. szám
2015. SZEPTEMBER 9., SZERDA KITEKINTŐ g Fütyüljön a nyugdíjaskorra, tegye a dolgát, ahogy szokta - biztatták Akit a Dali varázsa megfogott Tősgyökeres hatvaniként lett elismert egrivé, s az évtizedek múltával is megmaradt mosolygós, de főképp hiteles közéleti embernek Sebestyén János. Szilvás István alisi30@gmail.com EGER Annak idején, amikor Öcsi megszületett, igencsak eszement- ként emlegették volna azt az embert, aki azt jövendöli, hogy ez a gyerek egyszer még találkozik a világ egyik legismertebb nőjével. Ez úgy került szóba, hogy miről is beszélgethet séta közben két, csaknem egyívású férfi, mint a nőkről, a munkáról, az unokákkal gyarapodott családról, a nyugdíjról, a politikáról, no meg a régi szép időként megélt ifjúságukról. Bár az idősebb férfi egykor becsületes nevet kapott a szüleitől, a család ötödik gyermekét azonban mindenki csak Öcsinek hívta. így emlegették kiscserkészként, amikor illedelmesen hallgatta a városba látogató Mindszenthy József bíboros hercegprímást, s Öcsiként kötötték a nyakába az úttörőcsapat nyakkendőjét. Aztán, mint a mesében, a legkisebb fiú egyszer csak elindult, hogy megismerje az Életet. A kínaiak szerint a leghosszabb út is az első kis lépéssel kezdődik. Ez nála az idősebb testvéreinek is kenyeret adó gyár volt, ahol cukorfőző, majd villany- és autogén hegesztő szakmunkás, s ezzel Öcsiből János lett. Évtizedekkel később, nyugdíjba vonuláskor elNyomot hagyna a közös emlékezetben Az elismert közművelődési szakember tollából az elmúlt időszakban két kötet született. Az első a megyei művelődési központ történetét dokumentálja, a második - „A kultúra szolgálatában” címmel - gazdag életútjához kötődik. Az utóbbi publikáció méltatói úgy vélték: Sebestyén János nem íróember, ennek ellenére egy nem szokványos önéletírással jelentkezett. Mert komolyan gondolja, hogy érdemes és szükséges mérleget készíteni, s mert benne is munkál a szükséglet: a gyorsan felejtő közös emlékezetben nyomot szeretne hagyni. Sebestyén János irányításával gyűjtötték a szoborhoz a fémhulladékot határozta: „leheveredünk majd a nagy franciaágyra és az unokáimnak mesélek.” S bizony, nekik meseszerűnek < tűntek az olyan, a Papa gyermekkorát idéző szavak, mint a dikó, pokróc, szakajtó, tragacs. Meg a fagerendás, földpadlós „Simiház”, ahol a szegény sorsú őseik tengették az életüket. Talán szóba került akkor a Városi Művelődési Otthon, vagy a Dali (a MÁV Kultúrotthon), a gyári kul- túrház, á Grassalkovits-kastély is, ahol műsoros bálok, műkedvelő zenei és színielőadások keltették fel a fiatalok kultúra iránti érdeklődését, s a közösséghez való tartozás igényét. így lett tagja János is az ifjúsági szervezeteknek, később, a városi és a járási után a megyei tanácsnak: mindenütt a kultúra követeként. Aztán 1964-ben Egerbe került, miután a Megyei Ifjúsági Mozgalom vezetőjévé választották. Érezte, hogy képeznie kell magát: az egri főiskola, majd az egyetem formálta egyéniségét. „Minden nap végén mérleget készítettem...” - ez volt a töprengő, útkereső férfi szakmai sikereinek titka minden rábízott poszton, legutóbb - két évtizeden át - a Megyei Művelődési Központ igazgatójaként. Gazdag életútjának egyik felejthetetlen epizódja volt 1957-ben a moszkvai Világifjúsági Találkozó, ahol a magyar kulturális delegáció vezetőségi tagjaként találkozhatott a világ akkor legismertebb asszonyával, Valen- tyina Tyereskovával, az első űrhajósnővel. Ugyancsak jóleső érzéssel mondhatja el, hogy - akkori ifjúsági vezetőként - az ő irányításával gyűjtötték össze a megye fiataljai a manapság vitatott sorsú „Végvári vitézek” című egri szoborcsoport öntéséhez szükséges színesfémhulladékot. Ekkor kötött szoros ismeretséget az alkotó Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművésszel. S amikor 1998-ban - fél évszázadnyi szolgálat után - átadta utódjának a stafétabotot, mindenki arra biztatta, hogy „fütyüljön a nyugdíjas korra, dolgozzon, ahogyan szokta: látástól vakulásig.” S ha már közéjük került, az aranyé- letkorúak megyei vezetője, képviselője lett. Velük együtt énekelte a korosztály himnuszát, hogy „...Legyen minden együtt töltött óra, békesség és öröm hordozója.” S hogy erre az idős emberek lehetőséget is kapjanak, az országban elsőként és egyedüliként itt alakult meg a Nyugdíjasok Heves Megyei Parlamentje, valamint a Nyugdíjas Képviselők Klubja. Korosztálya beleszólhatott saját sorsa alakításába. Azóta nagyot változott a világ, ám neki ma is mindenről megvan a maga bölcs, toleráns véleménye. A mérce ahhoz, hogy - az esetleges politikai nézetkülönbség ellenére is - szót tudjon érteni mindenkivel. Sebestyén Jánossal nem lehet nyugodt, hosz- szas sétát tenni a városban. - Emlékszel,János...? - állítják meg lép- ten-nyomon. Ilyenkor szertefoszlik minden gondja, arcán megjelenik a rá jellemző sajátos mosoly: hát, hogyne emlékezne. Feledhető-e valaha is mindaz, amiért az elröppent nyolc évtizedben érdemes volt élnie... MOZI URÁNIA MOZI 16.45: Transporter: A szállító - Örökség 18.40: Hitman: a 47-es ügynök 20.55 ÓRA: Vakáció ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.00 ÉS 19.00 ÓRA: Hárommal több esküvő AGRIA MOZI 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Vakáció 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Az U.N.C.L.E embere 16.30 ÓRA: Boldogság bármi áron 18.00 ÓRA: Kész katasztrófa 18.30 ÓRA: Transporter: A szállító - Örökség 18.30 ÓRA: Az Eichmann Show 20.30 ÓRA: Hitman, a 47-es ügynök GYÖNGYÖS GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: Irány a bárka! 3D 18.00 ÓRA: Vakáció 20.30 ÓRA: Víkend SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Barbie, a rocksztár hercegnő 18.00 ÓRA: Hitman, a 47-es ügynök 20.00 ÓRA: Kész katasztrófa GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ SZEPTEMBER 9., SZERDA, 19.00: Az öreg hölgy látogatása Thália Színház, Budapest Vidéki Színházak Fesztiválja Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius út 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Barta Katalin E-mail címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 Vegyen részt Ön is a megújult pm iiiD i a p játékában, és nyerjen! Vágja ki kirakós játékunk harmadik részletét, majd a többi részlettel együtt, megyénk egyik nevezetes épületét ismerheti fel. Rakja össze! Küldje be, vagy hozza be megfejtését a 3300 Eger, Trinitárius utca 1. címre, illetve e-mailben a hmhjatek@mediaworks.hu címre szeptember 11-ig, és nyerje meg ajándékaink egyikét. Jelige: „Kirakós" Az első három helyes megfejtőt jutalmazzuk ajándékkal. Eredményhirdetés és új játék: 2015. szeptember 14-én. TV •> HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ II II I'll I 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés, 18.20 Csudafa mesenap meséi 18.30 Pénzvilág - gazdasági magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Kukorelly Endre irodalmi estje 19.30 Kultúr- korzó - magazinműsor (ism.) 20.00 HírAdás- egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Margó- kulturális magazinműsor (ism.) 20.50 Black and White - Rock ,n' Roll Weekend 2015 - 2. rész (ism.) 0.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hitvilága - vallási műsor 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7,1. rész - sport- magazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7, 2. rész - sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Városháza - Jászárokszállás magazinja (ismétlés) 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Don Quijote a Harlekin bábszínházban - werkfilm 10.12 Szenvedélybeteg segítő - portréfilm 10.18 Mesélő kövek a Líceum építő és díszítő kőzetei (a padlás, a Varázstorony és az udvar) II. rész - kőzettani ismeretterjesztő rövidfilm (ism.) 10.50 ÁszBorÁsz Tarjányi Gyula - borászportré az EKF fehérbora (Egri csillag 2013) készítőjével 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy krónika - az EKF közéleti magazinműsora 14.25 Gasztrománia - a mozgóképes hallgatók gasztronómiai magazinműsora 14.45 Visszapillantó Gólyatábor 2010-2011 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság II II III II MIIMW— 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00 Egri, nap, benne 12.00- 14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/33- 9-33-33 15.00-20.00 Egri délután, benne 18.00- 20.00 Rádió Éger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként, napközben óránként. Sporthírek 5.25,6.25,8.25, 10.00.18.00. 20.00, 21.55, 23.55 FM7 0.00-5.00 FM 7 Night 5.00-6.00 Start 6.0011.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló-Meló 16.00-20.00 Traffic Szakra Attilával 20.00- 0.00 Disco’s Hit 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A, lélek szava 11.05 Évezredek asztalánál 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton-útfélen 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor 19.05 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton-útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió 23.25 Hitvalló (ism.) AJÁNLÓ EGER Ma délután 4 órától várják az egri ifjúságot az IFI-Pont évnyitó rendezvényére, ahol egy könnyed nyárbúcsúztatás után köszöntik az őszt, s közben bárki megismerkedhet az IFJÚSÁG) KÖZPONT (Dobó tér 9.) érdekes és hasznos szolgáltatásaival. HEVESVEZEKÉNY A Nemzeti Művelődési Intézet és az önkormányzat szervezésében hozzák tető alá a hevesvezekényi falunapot „Kapunyitogató” néven, aminek most szombaton a POLGÁR- MESTERI HIVATAL ELŐTTI PARKOLÓ ad otthont. Délelőtt az óvodásoké és hagyományőrző csoportoké a színpad, délután egy focimeccset is rendeznek, majd a hevesi Sarkifény zenekar, este fél hattól a Kossuth-díjas énekesnő, Bangó Margit koncertezik. PROGRAMOK HATVAN __________________ SZ EPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK, 13.30 Tudósklub - Az e-könyv olvasó (avagy e-book olvasó) elektronikus könyv GYÖNGYÖS SZEPTEMBER 10-28. „Gyöngyösi szüret anno”- fotókiállítás régi szüretekről és szüreti felvonulásokról EGER SZEPTEMBER 11-12. VITKOVICS-NAPOK 09.11., PÉNTEK 16.00 Megnyitó 16.30 Vitkovics Mihály munkássága című előadás 18.00 Babra-koncert 09.12., SZOMBAT 10.00-12.00 Ikonfestő műhely 14.00. 16.00,a Rác templom látogatása - tárlatvezetéssel 17.30 Szláv népek konyhája - kóstolással egybekötött beszélgetés HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház SZEPTEMBER 12., SZOMBAT, 14.00 AZ ÖRÖKÜL KAPOTT HANGJEGYEK Mészáros József és tanítványainak zongorakoncertje HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház SZEPTEMBER 16., SZERDA - SZEPTEMBER 22., KEDD EURÓPAI MOBILITÁSI HÉT 09.16. MEGNYITÓ 09.17. EGÉSZSÉGNAP 09.18. „MOZDULJ RÁ!” - Minden, ami mozgás kicsiknek, nagyoknak 09.19. XX. EGER ÜNNEPE 09.20. SPORTNAP 09. 21. „EGER, AZ ÉLHETŐ VÁROS” 09. 22. EURÓPAI AUTÓMENTES f NAP (több EGER helyszínen) KULTURÁLIS www.ekmk.eu KÖZPONT