Heves Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-06 / 183. szám
SPORT 11 2015. AUGUSZTUS 6., CSÜTÖRTÖK hl Több pálya módosult és újként mini távon is indulni lehetett a 15. Bükk Maraton versenyen. Az egri Nagy SE által szervezett viadal a Top Maraton sorozat harmadik állomását jelentette ezer bringázóval a mezőnyben. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu HEGYI KERÉKPÁR A felsőtárkányi Egeres-völgyi sportfesztiválon Nagy Ádám főszervező és csapata ezúttal is kitett magáért, mint ahogy megyénk sportolói is, akik elsősorban utánpótlás kategóriában remekeltek, de elismerésre méltó teljesítménnyel rukkoltak ki az idősebb korosztályt kélpviselők is. Várnai Jencó (Dr. Bátorfi Team-Agria KTK) a rövid táv U15-ÖS korcsoportjában a 3. helyen ért célba, míg csapattársa, Tóth-Lovász Gergely a mini táv U15-ÖS mezőnyében győzött. Szintén a mini etap U13-as kategóriájában Fodor Laura 5., Fodor Ivett (mindkettő Nagy SE) a 7. helyen zárt. Dr. Bátorfisként Godó János az 5., Szarka Regő a 14. helyen ért célba. Karcsai Im- réné (Mlinkósok) a master IV-es kategóriában rövid távján nyert. Megyei egyesületeink további eredményei. Rövid táv: Tóth Mónika (Eger MTB) master II: 4. Nagy Ágnes (Eger MTB) master III: 5. Hevér Zsuzsa (Mlinkósok) master II: 7. Kapás Erika (Eger MTB) master I: 7. Nagy Éva (Eger MTB) master I: 9. Király Lajos (Nagy SE) master I: Karcsai Imréné. Példás bringázás. 9. Boda József (Nagy SE) master III: 11. Csonka István (Egri Bájkerek) master 1:11. Bódán Zsófia (Nagy SE) felnőtt nők: 12. Lakatos Ede (Szilvásváradi TK) master III: 12. Közép táv: Tóth Tibor (Egri Bájkerek) felnőtt: 25. Péli Gábor (Egri Bájkerek) felnőtt: 26. Hosszú táv: Bahul József (Egri Bájkerek) master 1:15. Gál Tamás master II: 22. Mini táv, nők (17-49 évesek): 2. Fejes Adrian Adél, 6. Molnár Katalin. Férfiak: 9. Fodor Sándor. Master III, férfiak: 2. Vona János, 4. Sipos Lajos (mind Mlinkósok). Ugyanitt 3. Budai Gyula. A rövid táv férfit nyerte Földi Bence (Mlinkósok) nyerte. A Top Maraton sorozat befejező futamára augusztus 30-án kerül sor Gyöngyös-Sástón. Egyre több fiatal Nyitányként a legkisebbek álltak rajthoz Titán-kupán, ahol örömteli volt látni, hogy egyre több fiatal kap kedvet a versenyen történő induláshoz, továbbá. hogy köztük egyre több a helyi ifjú. A királykategóriát jelentő 88 km-es távon az elit versenyzők, a legjobbak, illetve a megszállott bringások tekertek. A középtáv nevezőire 57 km, a rövid táv mezőnyére 38 km várt. Hosszú távon a győzelmet a Szilvás Maraton ob-másodikja, a Duna Maraton győztese, Vígh Zoltán (Waberer s Areus MTB Team) szerezte meg, míg a hölgyeknél a középtávot Poór Brigitta (Merida Maraton) nyerte. Összefogott a fiatalság, a lakosság és a vezetés, újra indult a klub a mátralji településen Nincs már Rózsa labdarúgás nélkül LABDARÚGÁS Három év múltán már újra elmondhatják a Mátra- alján, hogy nincsen Rózsa futball nélkül. Vagyis a 2015/16-os bajnoki kiírásban a megyei III. osztályú mezőny tagjaként ott szerepel a Rózsaszentmárton SC, jó példát mutatva arra, hogy az összefogás milyen eredményekre képes.- Majdnem 50 igazolt játékos tartozik hozzánk, akik jelentős részben helyiek, de akad néhány labdarúgó a környékbeli telepüA rózsaszentmártoniak ||||||| hetente kétszer edzenek J|||§ SiiMNHffilNiÉM lésekről is - közölte a Hírlappal Kiss Bojszi József. A felnőtt gárda edzője a szakmai munkát Jer- nei István utánpótlás trénerrel együtt végzi úgy, hogy szerdánként és péntekenként gyakorolnak a fiúk a rendbe rakott pályán. Az elnökként Farkas Attila irányította klubnál Séra Attila, Szabó Gábor, Urbán József és Gubis Tamás alkotja a vezetőséget, ők próbálnak újra életet lehelni a helyi futballba. Eddig jól haladnak.- A lakosság részéről felmerült igény találkozott azoknak a fiataloknak az elképzelésével, akik újra a bajnokság keretein belül akartak focizni - tette hozzá Kiss Bojszi József. - Ezért itt senki nem kap egy árva forintot sem, ingyen teszünk mindent azért, hogy működjön a klub, legyenek meccsek. Egyelőre ez a legfontosabb, de reméljük, eredmények terén sem kell majd szégyenkeznünk. B. Cs. Négy nap alatt három Eb-aranyat szerzett SAKK Immár hatszoros Euró- pa-bajnoknak mondhatja magát Gledura Benjamin, mivel a szerbiai Újvidéken rendezett tizenötödik rapid Eb-n négy nap alatt három kontinentális bajnoki címet szerzett. Az első két napon a hagyományos korcsoportos verseny zajlott a vajdasági városban, ahol az egri sakkozó az U16-os fiúk mezőnyében zárt aranyérmesként úgy, hogy a kilenc forduló során hat és fél pontot gyűjtött hat győzelmének és egy döntetlenjének köszönhetően az osztrák Mészáros Flórián és a fehérorosz fiatal, Mihail Nyiki- tyenko előtt. A harmadik napon az úgynevezett szuper döntőt rendezték, ahol az összes korcsoport első három helyezettje indulhatott. Az ellenfeleknek mindkét színnel meg kellett mérkőzni egymással. Ha döntetlennel végződött a játszma, akkor schnell partival döntöttek a továbbjutásról, a vesztes kiesett. Benjamin minden meccsét megnyerte, ezért neki nem kellett schnellt játszani. A legjobb négy közé három 18 éves és a ló esztendős Bendzsi került, és nyerte veretlenül a szuper döntőt Borisz Markoja (szlovén), Ottomar Ladva (észt) és a magyar Csonka Balázs előtt. A csapat-Eb a negyedik napra jutott, amelyen a magyar válogatott bajnoki címet szerzett. Benjamin az első táblán kiválóan szerepelt, a nyolc forduló során 7,5 pontot gyűjtött. Háromszor az ő győzelmével nyertek a mieink, egyszer pedig a döntetlenhez is ő segítette a csapatot, amelyben még Csonka Gledura Benjamin. Fél tucatnál jár Nagyék kezében a staféta Novajon LABDARÚGÁS Palkovics László, a Novaj-Ostoros SE korábbi első embere június végén még arról tájékoztatta a Hírlapot, hogy ön- kormányzati támogatás hiányában a szakosztály szünetelteti működését. Az egylet azonban néhány héttel később mégis nevezett a megyei IV. osztályú küzdelmekre, a pálfordulatról Nagy Tibor, az egylet jelenlegi mindenese adott tájékoztatást.- A nulláról indulva, teljesen új alapokra helyezve igyekszünk életben tartani a csapatot - fogalmazott Nagy. - Az előző vezetés áldatlan állapotokat hagyott maga után. Az önkormányzattól kapunk minimális segítséget, fontos, hogy versenyeztessük a csapatot, ugyanis csak így van esélyünk hozzájutni a TAO-s támogatáshoz. Hamarosan megalakul az új elnökség is. A megyei II. osztályban legutóbb sereghajtóként zárt Novaj-Ostoros együtteséből mára mindössze néhány labdarúgó maradt hírmondónak. Nagy Tibor Csík Balázzsal igyekszik ismét megnyerni azokat a helyieket, akik korábban szerelést húztak a novaji színekben.- Szombaton már kupamérkőzést játszunk a Maklárral, reményeim szerint nem lesz majd gond a kiállással. A szakmai munkával szeretnénk Kiszály Pétert megbízni - zárta szavait Nagy Tibor. S. K. Korábbi labdarúgóját, Mózner Jánost gyászolja az FC Hatvan „Mintha a testvérem lett volna” LABDARÚGÁS - Vácott, Dorogon, illetve Hatvanban is együtt játszottunk, ahová én igazoltam, oda fél év késéssel ő is megérkezett- emlékezett az 57 éves korábban elhunyt Mózner Jánosra az egykori játékostárs és barát Szabados György a klub honlapján.- 1990-ben kerültem Hatvanba, ő pedig a következő évben. Nagyon szép éveket töltöttünk Hatvanban is egészen 1996-ig, ez idő alatt kétszer játszottunk osztá- lyozót az NB I-be jutásért. Olyan volt nekem, mintha a testvérem lett volna! Nagyon mellbevágott a halálhíre, mély fájdalommal vettem tudomásul. Mózner János 1958. július 17- én született. Csatárként a BuMózner János (balról) tagja volt a hatvaniak kétszer ezüstös csapatának dapesti Honvédban mutatkozott be az élvonalban, majd az NB I-be feljutott váciakat erősítette. 1989. márciusában pályára lépett a Ferencváros elleni győztes mérkőzésen, aztán villámigazolással Dorogra került. 1991-ben a szintén másodosztályú FC Hatvanhoz igazolt, ahol 1993-ban ezüstérmet nyert, egyben osztályozót játszhatott az élvonalba jutásért az Újpesttel szemben. Az egy évvel későbbi, EMDSZ-Sopron elleni osztályzón 11-esekkel maradtak alul a hatvaniak. Mózner János edzőként sokáig az utánpótlás-neveléssel foglalkozott, ám 2012-től súlyos'betegséggel küzdött. B. Cs. > f ) * NÉZZE MEG ATÖBBI KÉPET IS! A 15. Bükk Maraton verseny jL további képei megtalálhatók *7 a www.heol.hu hírportálon. i&' j 'ifcHÉÍ I egedűs tik, Gál na és czi Lóra a bábuk- B. Cs. Balazs, DomiHanB a r lépett kai.