Heves Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-31 / 203. szám
Könyvsarok: melyek voltak nyári kedvenceink? KÖNYVEK Az egyik egri könyvesr bolt segítségünkre volt abban, hogy felderítsük, vajon mely olvasnivalók kerültek elő nyáron a strandon, vagy éppen akkor, amikor a szobában hűsöltünk egy keveset. Az első, amit a kedves eladó lapunknak elárult: a kötelezőkért igen gyakran tértek be hozzájuk. Jó jel, s reménykedve feltételezzük, hogy a könyvek új gazdái lelkesen készítették belőlük olvasónaplóikat, hogy szeptembertől felkészülten ülhessenek vissza az iskolapadokba. Ám számos meglepő hírrel is szolgált rövid könyvesbolti túránk: a kötelezők között már nem csak Gárdonyi Géza, Mikszáth Kálmán nevei szerepelnek, hanem Berg Judit, Rumini' című könyvével is találkozunk. Az eladási listák elején szerepel természetesen a Magyar Helyesírás Szabályainak tizenkettedik kiadása is. A nyáron sokan kerestek KRESZ-könyveket - a fiatalok nem lustálkodással, hanem hasznosan töltötték a szabadKedvencek a nagyobb korosztálynak szóló színezők. idejüket. A kisebbek körében az Egy ropi naplója még mindig közkedvelt, a fiúk és a férfiak pedig továbbra is igencsak rajonganak a számítógépes játékokról szóló könyvekért, így például a Minecraft kiadásokért, de a Trónok harca is töretlen sikerrel bír az olvasmányok között. A felnőttek sem hanyagolták el természetesen az olvasást, hiszen a gyermekekkel együtt ők is különböző köteteket ragadtak magukhoz a nagy nyári hőségben. Igen felkapott kedvencekké váltak a nagyobb korosztálynak készített színezők, amelyek már sokféle témában kerültek piacra, egy azonban biztos: a helyi könyvesboltban már csak hellyel-közzel lehetett kapni belőlük, ugyanis mindet elkapkodták. Az eladó hölgy elmondása szerint a felnőtt színezők segítenek leküzdeni a stresszt, s jócskán nyugtatják az elmét. A pszichológiai és'ezoterikus könyvek iránt is egyre nagyobb a kereslet, az emberek szeretnék egyedül leküzdeni felgyülemlett problémáikat. J. H. 4 DIÁKVILÁG________ 2015. AUGUSZTUS 31., HÉTFŐ Az idei új tanévben közel kétezer gólyát igyekszik ellátni hasznos információkkal az egri főiskola Hallgatói Szolgáltató Központja Megnéztük: Hitman, a kíméletlen 47-es ügynök Segít a főiskola Hallgatói Szolgáltató Központja A változások rendkívül színes és izgalmas időszaka várja az egri Eszterházy Károly Főiskolára (EKF) felvett új hallgatókat. A gólyatábor után hamarosan beindul az élet a megye- székhelyi campuson. Tóth Milán heol@heol.hu EGER Az Eszterházy Károly Főiskola Hallgatói Szolgáltató Központja (HSZK) mindent megtesz annak érdekében, hogy a tanulmányaikat az egri főiskolán idén megkezdő tanulók a lehető legkönnyebben felkészüljenek az előttük álló tanévre. Vécsei Zoltán osztályvezető a Hírlap munkatársának érdeklődésére elmondta, hogy csaknem kétezer diák kezd szeptember 14-én az intézményben, akikre ezt megelőzően gólyatábor és gólyahét is vár, ez idő alatt pedig magukba szívhatják a legszükségesebb információkat. A szolgáltatói központ mindenben igyekszik megadni a segítséget az elsősöknek, de Vécsei Zoltánék törekednek arra is, hogy a hallgatók önállóságot is tanuljanak. Felvilágosítják őket a diákhitelről, az ösztöndíjakról és a támogatásokról, a külföldi tanulmányutak későbbi lehetőségéről, a biztosításokról, valamint segédkeznek az órarendjük kialakításában, s kollégiumi ügyekben is a rendelkezésükre állnak. A Kortárssegítő Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda (Koakar halasztani - tudtuk meg Vécsei Zoltántól. - Második alkalommal rendezzük meg ebben a formában a gólyahetet, mivel a tavalyi az intézményvezetők és a hallgatók tetszését is elnyerte. Fontosnak tartjuk, hogy ezekben a napokban csak a gólyákra figyeljünk, így valóban minden lényeges információt megkapnak a tanévkezdet előtt a főiskolai életről, a feladatok, programok keretein belül pedig a várossal is megismerkednek. Színes programokkal készülünk, egyebek között az öregdiákjaink is visszatérnek, hogy megosszák élményeiket, tapasztalataikat a gólyákkal. A főiskola havi lapja, a Líceumi Paletta is készül az érkezésükre, méghozzá egy különszámmal. A szolgáltató központ egyébként augusztusban többnyire szállásügyben nyújtott segítséget a leendő hallgatóknak, mivel a férőhelyek adminisztrációs ügyeit a Központ kollégiumi koordinátora látja el. Nagyjából négyszázan igényeltek maguknak kollégiumi elhelyezést, de csak kétszázötvenen fognak bekerülni. Vécsei Zoltán elmondta, az idén azért kevesebb ez a szám, mint a korábbi években, mert a Sas úti kollégiumban felújítási munkálatokat végeznek. A főiskola összesen 962 diákot tud elszállásolni, ebből egyhar- maduk elsőéves. A Comenius Kar is tart külön napot a gólyáknak, méghozzá szeptember 11- én, Sárospatakon. MeTl) ugyanakkor segít a diákok lelki életének egészséges kialakításában és annak megtartásában, továbbá igyekszik megoldást találni a tanulmányi gondokra, de a karrierválasztásban is utat mutatnak a szakképzett kollégák. A tanácsadás középpontjában az önismereti tudás áll, amelynek lényege, hogy a segítő nem formál véleményt, hanem más szempontú meglátást tesz lehetővé a diák számára, aki így könnyebben megoldhatja a maga problémáját. A mentorprogram is említést érdemel, hiszen a gólyák a melléjük beosztott felsőbb éves hallgatóktól sok tapasztalatot szerezhetnek, viszont idén kevesebb elsős jelentkezett a kezdeményezésre, mint egy évvel korábban. Augusztus 29-től négy napon át Tiszafüred adott, ad otthont a gólyatábornak, amelyen négyszáz diák vesz részt. Itt még többnyire a szórakozáson és a kikapcsolódáson lesz a hangsúly, hiszen sportversenyekkel, vetélkedőkkel készülnek a szervezők. A HSZK információs sátra a rendezvény egész ideje alatt látogatható lesz, de a gólyák más hallgatói szervezetekkel is megismerkedhetnek, mint például a roma szakkollégiummal. A gólyahét szeptember 7-e és 11-e között már Egerben vár rájuk. Ennek asz időszaknak a legfontosabb része a beiratkozás, hiszen ennek köszönhetően jön létre az elsőéves hallgatói jogviszonya.- A beiratkozáson annak is meg kell jelennie, aki félévet Új élet várja az elsősöket a főiskolán. A vidámság segít beilleszkedni. Jelenet az izgalmas filmből SOKSZOR ülök izgatottan a mozi- terem székeiben, ám ez alkalommal sajnos nem a történet, hanem az idő vontatottsága okozta bennem a feszültséget. Elsőként be kell vallanom, hogy a film alapját képező számítógépes játékkal sosem játszottam, de azért valamelyest ismerem. A visszaköszönő részek és elemek egyértelműek voltak még számomra is. • A cselekmény nem mondható roppant bonyolultnak, a tarkójukon vonalkóddal ellátott ügynököket ismertük eddig is. A gyors és kíméletlen 47-es még gépfegyverrel a kezében is rendkívül elegáfns, képes belebújni bárki bőrébe, ezzel közelebb férkőzve áldozataihoz. Nem is igazán emberi lény: Litvenko találmánya. A cél nemes egyszerűséggel annyi volt, hogy olyan emberölő gépeket gyártsanak, akik érzelmek és hibák nélkül képesek gyilkolni. Időközben azonban - felesége halála után - a feltaláló elbujdosott, lánya, Katia van Dees is család nélkül nőtt fel. Katia kétségbeesetten próbálja felkutatni éles emlékei nyomán apját, ám a 47-es‘és egy másik ügynök, John Smith is útját állják. Sokáig nem tudni, ki az áldozat és ki az áruló, az akciódús hajszába - hála az égnek - nem túl sok érzelmet csempésztek. Végül az orchideák rejtekében rátalálnak a szökött édesapára és feltalálóra, aki bebizonyítja: bármire képes, hogy lányát megvédje. A fegyvertüzek viharában még arra is fény derül, kinek az oldalán áll 47-es. Diana azonban, mint a játékban is, mindent lát és minden ügynök fölött áll. A játék szerelmesei minden bizonnyal imádni fogják ezt a filmet is. Felkészítő gólyáknak A nyári szünet után itt is elkezdődik az élet Megint vár az Ifi Pont EGER A megyeszékhely diákjainak közkedvelt helyszíne nyáron se volt éppen csendes, kihalt, de az Ifi Pont megújult lendülettel várja most vissza az iskolásokat. A szeptember 9-ei megnyitóra új és meglévő tagokat is szeretettel hív a kis csapat. A Dobó tér 7-9. szám alatti klubban az ősszel is akár örökre szóló barátságok is kötődhetnek a színes programok, ismerkedő estek idején. A évnyitó programon csocsó-, ping-pong-ver- senyre és szellemi vetélkedőre készülhetnek a fiatalok. A programok sorában szeptember 14- én a pályaválasztási témakört körbejárva tájékozódhatnak a visszatérő iskolások. J. H. Az Ifi Pontban a szórakozáson túl a segítségnyújtás is szerephez jut EGER A Logiscool programozó iskola táborában okosodó gyermekeknek is véget ért a nyári szünidő, ám búslakodás helyett vidámsággal töltötték a hátramaradt pillanatokat. Péntek délután az iskola ifjú oktatói és az egri iskola vezetője, Koklács Konrád kíséretében lufikkal gyülekeztek a Dobó téren. Búcsúzásul mindenki léggömböt engedett a magasba, hogy a nyári emlékekkel együtt tovább szállhassanak. Az oktatók visszajelzése szerint a gyerekek inkább azért reklamálnak a foglalkozásokon, hogy ne tartsanak szünetet. Júniustól a programozás alapjaival, például robotprogramozással ismerkedhettek. J. H. Léggömböket röptettek a Dobó térről a Logiscool kisdiákjai Lufikat engedtek a magasba a táborozok Búcsúztak a szünidőtől