Heves Megyei Hírlap, 2015. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-10 / 186. szám
CSALAD 2015. AUGUSZTUS 10., HÉTFŐ Mit tehet a szülő, ha úgy érzi, a gyermeke valamiben kiemelkedő? Mire kell figyelni, hogy kiderüljön, miben alkothat a lurkó nagyot? Szakértőnk erre a kérdésre is válaszolt. A szülők felelőssége „Számtalan kutatás bebizonyította, hogy egyforma képességekkel induló gyerekek későbbi intelligenciájára jelentős hatással van a család és az iskola - mondja Szűcs Imre. - A szülői támogatás egyik legfontosabb része a mintaadás és a pozitív megerősítés: az utóbbival jelentősen növeljük a gyerek önbizalmát. Sajnos a mi oktatási rendszerünk szeret arra fókuszálni, hogy mi az, amit egy tanuló nem tud, pedig legalább ilyen fontos lenne annak az erősítése, amit tud. Az USA-ban például ez az attitűd lényeges része a pedagógiai gyakorlatnak, így az amerikai gyerekek nagyobb önbizalommal vetik bele magukat az iskolai életbe. A másik fontos dolog, az a tehetség mint lehetőség kérdése. Minden gyereknek saját vágyait kell majd megvalósítania. Azért, mert kiváló matekos, nem biztos, hogy matematikus lesz belőle. A mi feladatunk az, hogy a segítségünkkel eljusson a képességei szerinti maximumhoz, ami majd sokkal több választási lehetőséget biztosít számára felnőtt élete során.” Csóka Noémi kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MINDEN GYEREK személyisége más és más, még akkor is, ha ugyanolyan családi háttérrel rendelkeznek - magyarázza Szűcs Imre, a Fazekas Mihály Gyakorlóiskola és Gimnázium iskolapszichológusa, aki az Aranyelme Egyesület alapítójaként rendszeresen végez objektív, kognitív képességek mérésén alapuló tehetségfelméréseket. „Az egyik leggyakoribb tévhit a tehetséggel kapcsolatban, hogy bármi történjen, tűzön-vízen keresztül utat tör magának - mondja Szűcs Imre. - Pedig a szülő felelőssége, hogy a gyermekben lévő képességeket kiaknázza, mivel egy tehetséges gyerek általában csak megfelelő fejlesztéssel lesz képes átlagon felüli teljesítményre. Vannak gyerekek, akik erős képességekkel, de ingerszegény környezetbe születnek, és mire eljutnak az iskolába - ahol ezt A gyereknek | a saját vágyait kell megvalósítania |j Pluszképesség vagy probléma? „Kisgyerekkorban a kiemelkedő értelmi képességekre a szülők a gyerek szokatlanul jó megfigyelőképessége, memóriája, szókincse, csillapíthatatlan tudásvágya, logikus gondolkodása, számokhoz, műveletekhez való viszonya miatt szoktak gyanakodni. De hasonlóképpen feltűnhet egy hozzáértő szakember esetleg észrevenné vagy felkarolná lemaradnak a részképességek fejlődése terén. A szülők és az iskola szerepét azért is érdemes kiemelni, mert az ideg- rendszer érése nagyban függ a környezet gazdagságától. Ha azt akarjuk, hogy a meglévő adottságok ne kallódjanak el, energiát kell fektetnünk a nevelésbe.” már óvodáskorban a többi területen megjelenő pluszképesség is: az eredeti gondolkodás, az átlagon felüli kézügyesség, a jó zenei hallás vagy ritmusérzék, az erős szociális képességek, vagy éppen a vezetői adottságok” - folytatja Szűcs Imre. „Sajnos előfordul, hogy a pluszképességek vagy rejtve maradnak, vagy problémaként kezelik őket. Egy olyan pedagógiai rendszerben például, ahol a tekintélyelvűség meghatározó, a kreatív tehetség sokszor a tekintéllyel való szembenállásban nyilvánul meg, így gyakran előfordul, hogy a kreatív gyerekek kilógnak a sorból, és úgy tűnik, nem akarnak megfelelni, pedig csak képesek arra, hogy új utakat keressenek a meglévők helyett” - magyarázza szakértőnk. HIRDETÉS A legtöbb gyerek kíváncsi, mi vár rá szeptemberben Lassan hangolódjunk rá a tanévkezdésre Hogyan tároljuk a matracot? ingyenes! Eseménybe 6 kapszula most nsak3990M AZ ELSŐ OSZTÁLY nagyon nagy változást jelent a kicsik életében. Teljesen megváltozik az időbeosztásuk és a környezetük, más elvárásoknak kell megfelelniük. Míg eddig á jól ismert, biztonságos közeg vette körbe őket, mostantól hirtelen minden idegenné válik. Alapesetben a gyermekünk örömmel várja, hogy iskolás legyen. Ebben az életkorban a kicsik a mesevilág mellett már a valóságra, az őket körülvevő világra is egyre kíváncsibbak. Az addiginál több kérdést tesznek fel, és ezekre logikus válaszokat, magyarázatokat várnak. Törekszenek az önállóságra, szeretnek egyedül megolda- ni feladatokat, és több- /wjjK nyíre már maguktól is tudják, hogy mit itat * szabad, illetve mit nem. MW rjh -m. így készítsük fel a változásokra! Vásárlóink visszajelzései alapján: +■ Kiemelkedő érékeié ► Hosszabb teljesítőképesség 1 ► Fokozott nemi vágy ► Elnyújtott együttlét ► Intenzívebb élmény■ • Érdemes már hetekkel, hónapokkal az iskolakezdés előtt mesélni neki arról, hogy hogyan fog alakulni egy napja. Ha van olyan óvodástárs, akivel egy iskolába járnak szeptembertől, jó ötlet, ha ők ketten együtt vágnak neki az új kihívásnak. zásra. A játékokat tegyék egy picit messzebb a könyvektől, hogy ne vonhassák el a kicsi figyelmét, de azért egy-egy darabot tartsanak szem előtt a kedvenc tárgyai közül, hiszen ez is növeli a biztonságérzetét. 100% természetes ™ Termékkód: MLX növényi összetevőkből! HA VÉGET ÉR A NYARALÁS, a vakáció alatt használt kellékek visz- szakerülnek a szekrénybe. Ez a sors vár az úszógumikra, karúszókra és felfújható matracokra is. Ha jövőre is szeretnénk használni, teljesen megszáradva tegyük el őket. Érdemes egy kis hintőport is szórni rájuk, hogy egy év múlva ne összetapadt holmikkal kelljen küzdenünk a strandon. Mivel a gyerekek gyorsan nőnek, fontoljuk meg, hogy az úszógumikat eltegyük-e jövőre, vagy még most adjunk túl rajtuk - van, aki még ebben a szezonban is használni tudná. MW • Az első napokban segítséget jelenthet, ha már az iskolakezdés előtt egy-két héttel elkezdjük hozzászoktatni csemeténket a rendszeres életvitelhez. Fontos, hogy pihenten kezdje az iskolát, hiszen az órákon át való koncentrálás még nagyon fárasztó és szokatlan számára. A padban való ücsör- gést jó, ha sport és játék követi, lehetőleg a friss levegőn. Visszatért a leqendás hologrammos Dragon Power! 3 kapszula \ CSAKbr.2990Ft! f a készlet erejéig! Vásárlóink visszajelzései alapján: v- Kőkemény erekció! ► Extra élvezet! Á \> Szuper gyors regeneráció! • Avassák be a lurkókat a készülődésbe, például menjenek el együtt füzetet, tollat, színes ceruzát vásárolni. A megfelelő táska kiválasztása is fontos, hiszen egészen más terhelésnek lesz kitéve a gyermek szervezete, mint Hl eddig. | Termékkód: MLW ■ A gyerekszobában alakítsák ki együtt a tanulósarkot, ezzel is felkészítve őt a váltoWEB: 0-24h • Az iskolakezdés előtt pár nappal akár „főpróbát” is tarthatnak: keljenek fel időben, és készüljenek fel az indulásra, hogy lássák, nagyjából mennyi időre lesz szükségük a reggeli készülődéshez. Mindenkinek könnyebb, ha tudják, mire mennyi időt kell szánniuk. Rengeteg felesleges idegeskedéstől kímélhetik meg így önmagukat és a gyereket! RENDELJE MEG MOST! Szállítási díj: br.1200 Ft, 10 000 Ft feletti megrendelés esetén a szállítás ingyenes. A megrendelt termékeket diszkrét csomagolásban, futárszolgalattal küldjük! ADR Sales Kft. Csalók vadásznak a PIN kódokra TUDTA, hogy a bankkártyája PIN kódját nemcsak a banki alkalmazottak, hanem még a rendőrök sem kérhetik el? Ha valaki bármilyen telefonos ügyintézés okán ezt a rendkívül bizalmas adatot szeretné megtudni öntől, biztos lehet abban, hogy egy csalóval áll szemben. Ilyenkor jobban teszi, ha azonnal megszakítja a beszélgetést! MW TERMÉSZETESEN NAGY KEBLEK? A Ladies' Secret használata során tapasztalt előnyök • Feszesebb keblek • Kerekebb és teltebb hatás • Szövet emelkedés A Ladies' Secret kapszula nem csupán segíthet feszesen tartani a mellet, hanem a megereszkedett mellekTáthatóan nőhetnek és megemelkedhetneklNagy, megereszkedett mellű, hölgyek is 1 beszámolnak a mellméret stabilitásáról, illetve keménységének javulásáról. A Ladies' Secret Kapszula összetevőit gondosan válogatták, hogy annak ösztrogén-szerű tulajdonságai legyenek. A folyamat természetes, biztonságos, hormonmentes! • Ne hajszolják túl a kicsit! A kitűnő tanulmányi eredményeknél sokkal fontosabb az, hogy ne félelemmel telve és frusztráltan, hanem kiegyensúlyozottan és örömmel járjon iskolába. Termékkód: ML23 aokapszulabr.4990f. RENDELÉS: weboldalunkön 0-24 h WWW. naturalbox.hu munkanapokon 8-17 h SzáHitásulijJ)^^0(^^futárszolg3lattal^0000FUelet^ Lepje meg partnerét, hozza ki magából a maximumot! BIGX ELŐSZÖR MAGYARORSZÁGON! Még van idejük lubickolni szeptemberig. 7T Cf formen DRAGON POWER ÚJRA KAPHATÓ!!! NATURAUBOX Ivadh's'Sé'Ovf A TEHJfgjfgggisai MIN DlíBMiTATflBM