Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-06 / 156. szám

10 TETTHELY - TV-MŰSOR / 2015. JÚLIUS 6., HÉTFŐ Budapestről szervezték a schwechati merényletet BUDAPEST Az idén lesz 30 éve, hogy a bécsi repülőtéren bom­bát robbantottak. Az azonban csak most derült ki, hogy az el­követő, Abu Daoud a magyar fővárosban készíthette elő a Schwechaton végrehajtott véres terrorakcióját. A Blikk azt írja, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által közölt 1985. június 21-i operatív jelen­tés szerint az egyik leghírhed- tebb palesztin terrorista a ma­gyar kémelhárítók tudtával töl­tött el több mint egy hónapot az országban. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert Abu Da­oud volt a Fekete Szeptember terrorszervezet által az 1972-es müncheni olimpián végrehaj­tott túszejtő terrorakció értelmi szerzője. A magyar kémelhárítás vagy nem neszelte meg, hogy Abu Da­oud miben mesterkedik, vagy elkalkulálta magát. „A BM III/ II csoportfőnökség információ­ja alapján jelentjük, hogy ismét Budapesten tartózkodik Abu Da­oud palesztin terroristavezető” - írták. Úgy tűnik, mást nem na­gyon tettek, mint jelentgettek. Hat hónappal ezután csaptak le Schwechaton az El A1 izraeli járatára. Kézigránátokat dobtak a tömegbe, majd több mint ezer lövést adtak le. Három utas meg­halt, több mint 40-es megsebe­sült. Kibédi Ervin (t72) színmű­vész és kollégája, Szegedi Mol­nár Géza (f68) parodista is köz­tük volt. MW újabb mészárlást hajtott végre: az egyik támadásban Mussa te­lepülésén 29 embert gyilkoltak meg. A fegyveresek válogatás nélkül mindenkire lőni kezdtek a faluban. Vasárnap pedig egy zsúfolásig megtelt evangélikus templom­ban robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylőnő Potiskum városban. Szemtanúk szerint a terrorcselekményben legalább öten meghaltak. Szabályos kultikus ceremóniával vezették fel a nyilvános kivégzéseket (képeink videofelvételek) Újabb kivégzésről készült film­mel sokkolja az interneten az Iszlám Állam az „engedetlen és bűnös hitetleneket”. A horrorisz- tikus videón a jóformán gyere­kekből álló kivégzőosztag kö­zönség előtt hajtja végre a gyil­kosságot. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztose@mediaworks.hu SZÍRIA Az Iszlám Állam (IÁ) az in­terneten közzétett egy videofil­mei, amelyen az ókori Palmüra romváros amfiteátrumában 25 szíriai katonát végeznek ki kö­zönség előtt. A kivégzés valószí­nűleg Palmüra május 21-i eleste után zajlott le. Az UNESCO világ- örökségi listáján szereplő, Tad- mur szélén található ókori rom­város a világ legismertebb törté­nelmi helyszínei közé tartozik, Damaszkusztól 240 kilométer­re északkeletre és az Eufrátesz- től 200 kilométerre nyugatra fek­szik. Létében fenyegeti az al-Kaida nemzetközi terrorhálózatot az Oszama bin Laden alapította csoport és a riválisának számí­tó, Iszlám Állam közötti hatalmi harc - olvasható az AFP elemzé­sében. Lehet, hogy az Abu Mu- szab az-Zarkávi által létrehozott szélsőséges IÁ, amelynek ké­sőbb Abu Bakr al-Bagdadí vet­te át az irányítását, végül a törté­nelem szemétdobjára küldi a ki­öregedő al-Kaidát, miután az IÁ átvette az al-Kaida helyét a világ első számú dzsihadista szerveze­teként. Az AFP kiemelte, az IÁ az első olyan terrorszervezet, amely egy Belgium nagyságú pszeudo- államot - kalifátust - hasított ki magának Szíriából és Irakból. Szíriában és Líbiában rendsze­resek a véres harcok az IÁ és az al-Kaida helyi szárnya között. Az IÁ fegyveresei júniusban olyan felvételt tettek közzé az inter­neten, amelyen lefejezik a rivá­lis szervezet 12 tagját, amire vá­laszul a Dzsais Al-lszlám terror­szervezet kamerák előtt kivégez­te az IÁ tizennyolc harcosát. A hóhérok a hírügynökségi beszámolók szerint álcaruhában láthatók a felvételen, és nagyon fiatalnak, jóformán serdülőkorú­nak tűnnek. Közben az észak-szíriai Alep- póban 2012 óta nem látott heves­ségű harcok robbantak ki, több száz tüzérségi lövedék és raké­ta csapódott be a város különbö­ző részeiben. A kormányellenes szervezetekből összeállt egyik koalíciónak sikerült elfoglalnia egy stratégiai fontosságú volt tu­dományos központot is, amelyet a kormányhad­sereg támaszponttá alakí­tott át - jelentette az Em­beri Jogok Szíriai Megfi­gyelő Központja. Ugyanakkor a szíriai hadse­regnek a síita Hezbollah által tá­mogatott elitalakulatai hétvégén légi támogatás mellett ostrom alá fogtak egy, a lázadók kezén lévő hegyi üdülőközpontot, Zabadanit a libanoni határ közelében. Zab- adani elfoglalása erősítené a Hez­bollah pozícióit a Libanonnal ha­táros szíriai területeken, és meg­szilárdítaná a Bejrút-Damasz- kusz országút feletti kormányel­lenőrzést. Nigéria észak-keleti részében is tombol a terror: az IÁ-val szö­vetséget kötött Boko Haram is Tudta-e? A szíriai polgárháborúban ENSZ-adatok szerint eddig már több mint 220 ezer ember halt meg, és legkevesebb egymillió- an megsebesültek. TELEVIZIO-MUSOR 2015. JULIUS 6., HÉTFŐ K O ■ mmM Z < K O (A 4.00 4.45 5.00 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 10.05 11.45 12.45 13.00 14.00 14.40 15.55 16.50 18.00 18.50 19.25 20.45 21.20 22.20 23.20 23.55 0.55 1.45 2.00 2.40 Dr.Tóth© Reflektor® Barátok közt® TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó 8:08­Minden reggel © ízes élet© Reflektor© TopShop AsztroShow Reflektor® Dr. Tóth © Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Castle© A szerelem foglyai© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt© Dr. Csont© Dr. Csont© RTL Klub Híradó Gyilkos elmék© Chuck© Reflektor© Chuck© Teresa© 4.20 Psych ­Dilis detektívek© 5.05 Csapdába csalva© 5.35 Psych­Dilis detektívek © 6.20 Mokka© 9.25 Stahl konyhája© 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív® ' 12.55 Sherlock és Watson© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Az én bűnöm© 16.00 Emlékezz, Reina © 17.00 Fiorella © 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show© 21.20 Halatortán a javából© 22.30 Cápa 3.® 0.35 Tények Este 1.20 Aktív© 1.40 Sportos 1.55 Ezo.TV 3.05 Elit egység© 3.50 Zsaruvér© 15.55 Castle Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 10.15 Kék bolygó 10.41 Ma délelőtt 11.10 Ma délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 Kárpát Expressz 13.41 Ma délután 14.15 Unió2814.41 Ma dél­után 15.15 Minden tudás 15.41 Ma délután 16.15 Kék bolygó 16.41 Ma délután 17.15 Magyar gazda 17.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.15 Határon túli híradó 19.30 Híradó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Ma este 21.00 Híradó M2 - PETŐFI TV 9.45 10.00 10.15 10.55 12.15 12.40 13.05 13.30 14.05 15.20 15.35 15.45 16.00 16.25 16.35 17.05 17.50 18.00 18.20 19.05 19.35 20.30 21.00 Mikrobi Mélytengeri mentőcsapat Kedvencek a világ körül A rút kiskacsa és Én© Varázslók a Waveriy helyből © H20: Egy vízcsepp elég® Hunyormajor© Tabaluga © Caillou karácsonya Kedvencek a világ körül Milo Mélytengeri mentőcsapat Rolie, Polie, Olie Bob, a mester A mesebanda- Dr. Seuss kacagtató kacatjai Lóti és Fűti Dörmögöék legújabb kalandjai Peppa malac Süni és barátai Mumin-völgy Franklin Böngésző © Én vagyok itt© 8.55 9.45 10.35 11.30 12.25 13.20 14.10 15.15 16.10 17.10 18.05 18.35 19.05 19.35 20.10 20.35 21.00 22.00 22.55 0.55 1.45 Monk-FIúgos nyomozó® Monk-FIúgos nyomozó© Szívek szállodája© Kettős ügynök© Acélszemély© Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© Gyilkos számok© CSI: A helyszínelők® CSI: A helyszínelők© NCIS© NCIS© Jóbarátok © Jóbarátok© Két pasi- meg egy kicsi© Két pasi - meg egy kicsi© Két pasi- meg egy kicsi © Két pasi - meg egy kicsi© CSI: A helyszínelők© CSI: A helyszínelők© A holló© Gyilkos számok© Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© Gyilkos körzet© Acélszemély© 6.30 Domovina 7.00 Híradó 7.20 Azéletsava-borsa® 8.10 DonMatteo© 9.40 A szenvedélyek lángjai © 10.25 A hegyi doktor- Újra rendel © 11.15 Azéletsava-borsa© 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Jamie 30 perces kajái 13.15 Kívánságkosár 15.15 Charly, majom a családban © 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó 18.25 Időjárás-jelentés 18.35 DonMatteo© 19.50 A hegyi doktor- Újra rendel © 20.40 Kékfény© • 21.40 J.A.G. - Becsületbeli ügyek© 22.35 Tetthely © 0.05 Labdarúgás 0.15 Akit Paripának hívtak© 2.10 Az idők végezetéig© 3.45 Himnusz 3.50 Szerelmes földrajz 20.15 irigy Hónaljmirigy Show 14.05 Caillou karácsonya 9.45 Szívek szállodája 10.00 Segítség, bajban vagyok! © 11.00 A gyanú árnyékában © 11.55 A nagy ízválasztó © 12.50 Smaragd szív - Az örökös © 13.45 Lucia - A sors üldözöttje © 14.40 Rosario - A múlt fogságában © 15.35 Bará­tok közt © 16.05 A nagy ízválasztó © 17.05 Tom és Jerry 18.00 Taxi © 19.00 Glades - Tengerparti gyilkos­ságok © 20.00 Az élet osajos olda­la © 2p.30 Az élet csajos oldala © 21.00 RTL II Híradó 9.15 Csapdába csalva ©9.50 Csap­dába csalva © 10.20 Veled is meg­történhet! © 11,25 Családi Titkok © 12.30 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán © 14.15 Bűnök és szerel­mek © 14.50 Bűnök és szerelmek ® 15.20 Bumm! © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Hal a tortán © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.15 Bűnök és szerelmek ® 20.20 Bumm! © 21.00 Anakonda 2.: A vé­res orchidea © 22.55 Bújócska © 8.05 Civil kaszinó 9.05 Napról nap­ra 9.30 Felfedező 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nélkül 11.05 BBC Reporters 11.30 Európai híradó 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Ázsia 13.30 Garázs 14.05 Civilizáció 15.00 Híradó 15.30 BBC Our World 16.05 Utótér 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 2121.35 Galéria 22.00 Híradó 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Pri­vát rocktörténet © 6.00-9.00 Privát­filmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11T00-13.00 Privátfilmek újratöltve © 13.00 A palást © 15.35 Shaolin templom 2. © 17.35 A Római Biro­dalom bukása © 19.05 A Római Birodalom bukása © 21.00 A túsz­tárgyaló © 22.20 A túsztárgyaló ® 23.40 Jackie Chan: Városi vadász © 1.30 Bunyóban az igazság © 3.15 Privátfilmek újratöltve® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 0.15 Akit Paripának hívtak 5.50 Kívánságkosár 7.45 Balatoni Nyár 9.30 Család-barát 10.25 Angol nyelvű hírek 10.35 Világ 11.00 Kárpát Expressz 11.25 ízőrzők: Bugyi 12.00 Déli harangszó 12.01 Roma Magazin 12.30 Domovina 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.15 Római katolikus szentmise 16.20 Élő örökség 16.50 Nehézsorsúak © 17.55 Határtalanul magyar 18.30 Öt kontinens 19.00 Hogyvolt!? 20.00 A L’art pour l’art társulat új műsora© 21.00 Híradó 21.30 Gasztroangyal © 22.25 Ridikül © 23.15 Kárpát Expressz 23.40 Világ 0.05 Himnusz 0.10 Angol nyelvű hírek 0.25 Balatoni Nyár 2.10 Család-barát 3.05 Angol nyelvű hírek 3.15 Ridikül (12) fi p \ \ 18.30 Öt kontinens 6.30 ATV START 8.10 Start+ 8.40 Fórum 10.25 Tetthely © 11.35 Fó­rum 12.25 Start+13.45 Egyenes be­széd 14.45 Columbo: Türelmetlen hölgy © 16.05 700-as klub © 16.30 Kőbánya Híradó 16.55 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhíradó 18.25 Fórum 19.00 ATV Híradó 19.20 Idő­járás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Titkos dosszié ® 21.25 No comment 21.30 ATV Híradó 21.55 Világhíradó 22.05 Az elnök emberei 9.40 Columbo: Gyilkosság, füst és árnyak© amerikai krimi 1989 11.30 Kismocsok© amerikai vígjáték 2001 13.15 Oviapu© amerikai vígjáték 2003 15.00 A sas® amerikai-angol történelmi kalandfilm 2011 • R.: Kevin Macdonald Sz.: Channing Tatum, Jamie Bell, Donald Sutherland, Mark Strong, Denis O’Hare 17.05 A feláldozhatok 2.® amerikai akciófilm 2012 19.00 Túszjátszma® amerikai-német akciófilm 2005 R.: Florent Emilio Sin Sz.: Bruce Willis, Kevin Poliak, Jimmy Bennett, Michelle Horn, Serena Scott Thomas 21.05 Az igazság védője © amerikai akciófilm 2014 R.: Keoni Waxman Sz.: Steven Seagal, Tzi Ma, Farkas Bogdán, Ron Balicki, Radu Bánzaru 23.05 Hajsza© amerikai akciófilm 2008 6.00 Póker 7.00 Póker 8.00 Televíziós vásárlás 9.00 Ökölvívás Profi gála, Houston, Miguel Cotto - Daniel Geale 10.30 KO TV Profi bokszmagazin 11.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 12.00 SportVerda Sportműsor Magyaroszág első sportautó magazinja 13.00 Salakmotor Brrt GP, Cardiff 16.00 Harcművész-magazin 16.15 Ökölvívás KO TV, Classics 17.15 Ökölvívás Profi gála, Bloomfield, Mike Alvarado - Brandon Rios 19.15 Mai helyzet 19.30 Labdarúgás CopaAmérica, döntő 22.00 4th and loud 10/1. rész 23.00 Kosárlabda B33-as torna, 4. rész 23.45 Lóverseny 10.00 Régiségvadászok 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Cefreki­rályok 13.00 Száműzöttek műhelye 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állí­tólag... 16.00 Autókereskedők 17.00 Raktárvadászok 17.30 Kanadai rak­tárárverések 18.00 Aranyláz Alasz­kában 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Alaszka mélyén 22.00 Alaszka: ítéletnap 23.00 Az alaszkai vadon gyermekei 0.00 Amcsi benzinfalók 9.00 A boldogság receptjei © 9.30 Faszénen sült csodák © 10.00 Heston hétköznapi konyhája © 10.30 Stuart ír konyhája © 11.00 Annabel Langbein - Az én kiskertem ©11.30 Silvia Colloca: Itáliából sze­retettel © 12.00 Jacques Pepin-Jót, de gyorsan! © 12.30 Tündérkonyha © 13.00 Gyorsan, egyszerűen, bajo­rul © 13.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 13.45 Fő az egészség! © 14.00 Napról naprattel 4 4 I h » * I I - ÍWB*3«sp»1........ _ - . . . . -. Az Iszlám Allam gyerekekkel oletett meg szinai katonákat Kivégzés közönség előtt a palmürai amfiteátrumban r.wAn M,mwÉr ammmrn .m i m rnkäf-m i Az al-Kaida is ellenség - egymást gyilkolják a dzsihadisták

Next

/
Thumbnails
Contents