Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-29 / 176. szám

2015. JÚLIUS 29., SZERDA SPORT 11 Risztov Éva kvótáért ment Kazanyba és ez sikerült is VIZES VB Risztov Éva kvótát szer­zett a riói ötkarikás játékokra a nyíltvízi úszók olimpiai távján, 10 kilométeren a kazanyi vi­zes világbajnokság keddi nap­ján, miután a még éppen indu­lási jogot jelentő tizedik helyen végzett. A másik magyar, Olasz Anna tizenegyedikként érkezett célba, így lemaradt a jövő évi brazíliai olimpiáról.- Nagyon jó verseny volt, min­dig az olimpia előtti évben a leg­nehezebb a világbajnokság - nyilatkozta Risztov a könnyei­vel küszködve az M4 Sportnak. Hozzátette, hogy ő kvótáért jött, és nagyon örül, hogy sikerült.- Úgy gondolom, nagyon nagy dolog olimpiai bajnokként új­ra kijutni. Én az álmomat 2012- ben beváltottam, és ha valaki akkor megkérdezi, hogy ott le­szek-e Rióban, azt mondtam vol­na, hogy nem - jelentette ki.- Azt az egyet kértem, hogy csak ne tizenegyedik legyek- összegzett szomorúan a bal- szerencsésen járt Olasz Anna.- Másodjára maradok le így az olimpiáról, úgy néz ki, ez nem az én műfajom - mondta, majd így folytatta: - Nem úsztunk erős tempót, az utolsó körben mindenki elindult, jó erőben voltam, sok embert meg is tud­tam előzni, de történtek olyan dolgok, melyekről nem szeret­nék nyilatkozni... B. Cs. Risztov Éva nem gondolta volna Újabb vereség A világbajnokság női vízilabda­tornája D csoportjának 2. for­dulójában a magyar hölgyek 13-11-es vereséget szenved­tek Oroszországtól. Heves megyei referensként Bognár Tamás FIFA-bíró elé­gedetten nyugtázta a szűkebb hazánkbeli játékvezetők felké­szültségét az egri frissítő kur­zus során, ahol kiderült, hogy immár területi képviselők is segítik a munkát. Bodolai Zsolt zsoltbodolai9@gmail.com LABDARÚGÁS A tisztségében ko­rábban megerősített Kelemen Attila megyei JB elnök megnyi­tóját követően Jakab Gábor, az MLSZ Heves megyei társadalmi elnöke, valamint Jenei Károly, az MLSZ Heves megyei igazga­tója szólt a háromnapos tábor résztvevőihez. Az elmúlt bajno­ki év észrevételeinek és az elkö­vetkezendő szezon feladatainak megbeszélése után a vezetők si­keres és nyugodt működést kí­vántak a sípmestereknek. Személyi ügyként került na­pirendre a nyolc újoncon és a három visszatérő játékveze­tőn kívül az elnökség tagjai­nak bemutatásra. A küldő-bi­zottság elnöke Szigetvári Zsolt maradt, akinek a munkáját al- elnökként Domoszlai János se­gíti. Az ellenőrző bizottság el­nöki feladatait Varga László látja el, gazdasági vezetőként Rozsnaki Gábor, oktatási veze­tőként Varga Gábor látja el a fel­adatokat. Az első két nap szinte teljes egészében az UEFA által készített DVD kiértékelésével telt, csoportos foglalkozás kere­tében. Kiváló kezdeményezés­ként Gyöngyös és Hatvan tér­ségében Szarvas László, a Fü­zesabony, Heves, Kál régióban Szabó Sándor, Egerben és a kör­nyékhez tartozó területhez pe­dig Kónya István kapott meg­bízást területi képviselőként. Hozzájuk lehet észrevételekkel, ötletekkel fordulni a kollégák­nak, amelyeket az elnökség elé terjesztenek. A kora reggeli időpont ellené­re is embert próbáló melegben történt fizikai felmérést követő­en Bognár Tamás Heves megyei referens is elégedetten nyilat­kozott a tesztet illetően. A me­gyei versenybizottság elnöke Molnár Róbert a versenykiírás­ról beszélt, és a versenyszabály­zatban történt változásokra hív­ta fel a figyelmet. Ezt egészítet­te ki Rozsnaki Gábor: ami nincs a szabálykönyvben, mégis ta­lán a legfontosabb című előadá­sa. Az elméleti teszt elemzése után a táborzárás előtti utolsó izgalmakkal teli pillanata kö­vetkezett, amikor kihirdették a 2015/16-os játékvezetői és asz- szisztensi kereteket. Újult erővel Évadnyitó ligaértekezletet tar­tott tegnap a mátraházi edzőtá­borban a megyei igazgatóság, ahol Jakab Gábor társadalmi elnök kiemelte: Kelemen Attila újult erővel folytathatja a mun­kát azok után, hogy a közel­múltban rendezték a sípmester társulaton belüli viszonyokat. Négy érem a nyitányon, Holló Balázs bronzban IFJÚSÁGI OLIMPIA A magyar kül­döttség egy arany- és három bronzérmet nyert a grúziai Tbili­sziben zajló 13. nyári Európai If­júsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) nyitónapján. Késely Ajna 200 méteres pillangóúszásban nyert fölényesen 2:15.04 perces idővel. A 200 méteres gyorsúszás dön­tőjében Márton Richárd bronz­érmes lett 1:50.42 perccel, majd Végh Istvánnal, Barta Márton­nal és Holló Balázzsal együtt a 4x100 méteres gyorsváltó tag­jaként is harmadik helyen zárt. A 2000 méteres akadályfutásban rajthoz álló Pavuk Tira szintén a dobogó alsó fokára állhatott fel.- Óriási érzés, hogy a négyes váltóban bronzérmet szereztem - nyilatkozta a Hírlapnak az egri Holló Balázs. - Mind a né­gyen jók voltunk. Nem gondol­tam, hogy a betervezett érmem mellett még ebben a számban is ilyen előkelő helyen végzünk. Ezen a napon két versenyem volt. Az egyéni számomat, a 200 mé­ter gyorsot háttérbe szorítottam. Inkább a négyes váltóra koncent­ráltam. Magyarország szereplé­se az első számomra. r Holló Balázs (alul). Szépen csillog. Andó Árián, a Gyöngyösi Ké­zilabda Klub kapusa a magyar csapattal első mérkőzését Nor­végia ellen vívta, s 15:12-es nyert félidő után 27:24-re vere­séget szenvedett.- Minden erőnket beleadtuk a meccsbe, de a második félidőt vitték a skandinávok - mondta Andó Árián. - Azért így is szo­rossá tettük a küzdelmet. Hatal­mas megtiszteltetés, hogy a vá­logatott egyes számú mezét ölt- hettem magamra, remélem, mi­nél többször meg tudom hálál­ni. A híres Rosta Miklós fia, if­jabb Rosta Miklós sérülés miatt itthon maradt, hiányzik. Legkö­zelebb a németekkel játszunk, de ők a legerősebbek. Azonban elle­nük sem adjuk fel. H. F. Zs. Farkas Adámtól Tyukodi Józsefig, avagy a 2015-ös őszi idényre tervezett keretek NB l-ES JÁTÉKVEZETŐ: Farkas Ádám NB-S ASSZISZTENSEK: Bozó Zoltán, Kelemen Attila, Szert Balázs. Varga Gábor NŐI FIFA JÁTÉKVEZETŐ: Urbán Eszter NB III-AS JÁTÉKVEZETŐK: Ducsai József NB lil-AS ASSZISZTENS: Szarvas László MEGYEI I. 0. JÁTÉKVEZETŐK: Bozó István, Debreczeni Kriszti­án. Derda József, Gyetvai Péter, Györki Bence (A), Kis Zsolt, Kó­nya István, Krisztián Dávid (A) dr. Lendvai Gábor, Lucián János, Mencsik László, Molnár Réka (A). Pádár Szabolcs. Rozsnaki Gábor, Szabó Imre, Szigetvári Márk (A), Szigetvári Zsolt, Tóth Zoltán. Vá- rallyay Miklós, Varga László, Vik­tor Ferenc Péter MEGYE I. 0. ASSZINSZTENSEK: Farkas Dávid (A), Forgó Zsolt, Lo­vas Norbert, Nagy Petra (új), Pa­lásti Krisztián. Pásztory Kriszti­án, Zsákai Zsolt (új) MEGYEI II. 0. JÁTÉKVEZETŐK: Aux László (A), Báder János, Bá­lint János, Bodó István. Dajkó Tamás, Daru Sándor. Domosz­lai László, Gyetvai Béla. Jávorsz- ki Zoltán. Kasza Dénes, Kecs­kés Gábor, Kelemen II Attila, Ko­csis József (UP), Kovács Barna­bás. Molnár László (UP), Orovecz Tamás, Osváth Endre, Sohaj­da László, Szabó Sándor, Tamá­si Sándor MEGYE II, 0. ASSZINSZTENSEK: Koroknál Ágnes (új), Csathó Zsolt, Keskeny Dávid, Király Zol­tán, Németh Márk (új) MEGYEI III. 0. JÁTÉKVEZETŐK: Balogh Gábor visszatérő. Bo- don Péter (UP/A). Fehér Rená- tó. Juhász Ádám, Juhász Sza­bolcs, Klenovics Róbert (visszaté­rő), Krajczár Csaba, Motsidlovsz- ky Attila (UP), Németh Szabolcs (UP), Panyi Kristóf, Rácz Károly, Rézműves Ferenc MEGYE III. 0. ASSZINSZTENSEK: Adorján Bernadett (újonc), Be- recz Patrik (újonc). Bodolai Zsolt (visszatérő). Czipó Ákos, Darók Attila (újonc), Duró István (újonc), Forgács Levente (UP). Gergely Já­nos. Jóna Kata (UP). Juhász Sá­muel, Klenovics Patrik (újonc). Kocsárdi Patrik (UP), Lakatos Gergely (újonc). Lakatos Nikoleta (UP). Nováki Richárd, Pengő Ro­land, Rudlof Kristóf (újonc), Szap­panos Sándor (újonc), Tóth Ri­chárd (újonc) JÁTÉKVEZETŐ ELLENŐRÖK: Birín- csik József (NB II). Kóródi Lász­ló (NB III). Márta Sándor (NB III). Berta László. Domoszlai János. Dudás Sándor, Kelemen Attila. Reibi Imre, Tyukodi József (mind megyei) Rövidítések. UP= Utánpótlás (ta­lent keret). A = akadémista TENISZ Sorozatban tizedik alka­lommal szerzett szenior egyé­ni magyar bajnoki címet Szek­rényes Zsolt. A 55 évesek kö­zött versenyző gyöngyösi sport­ember a Budapesten rendezett döntőben Turóczy Gyula ellen diadalmaskodott 6:1, 6:2 arány­ban. Sikerével az amatőrként, önállóan készülő „Széki”, csat­lakozott a Gulyás István ne­vével fémjelzett elitklubhoz, a magyar teniszsport örökös baj­nokainak sorába. A rendkívül sportos életmó­dot folytató Szekrényes Zsolt, nem csak versenyzőként, sport­vezetőként és edzőként is elévül­hetetlen érdemeket szerzett már a megyei teniszsportban. S. K. Szekrényes Zsolt. Örökös bajnok. Szekrényes Zsolt tizedszer bajnok ÚSZÁS Besenyőtelki, füzesabonyi, poroszlói, mezőszemerei és egerfarmosi diákok vettek részt a Besenyő­telki Berze DSE által szervezett úszótanfolyamon. A napközis rendszerben zajlott tiszafüredi oktatáson a kezdők a mellúszással, a haladók a gyors-, hát- és pillangóúszás technikájával ismerkedtek. A Generali a Biztonságért Alapítvány által támogatott tíznapos tanfolyam vizsgával és versennyel zárult. Kész érkezett, Berta vendég volt Hatvanban LABDARÚGÁS Kész Tibor már le­igazolt játékosként szerepelt az FC Hatvan utolsó felkészülési mérkőzésén, amelyen a III. kér. TVE ellen 4-1-es győzelmet ara­tott Híres Gábor együttese. A Komlóról érkezett 21 táma­dó csereként beállva lőtt gólt az óbudaiaknak, akikkel szemben utolsó nyári edzőmeccsén el­ső győzelmüket aratták a Zagy­va-partiak. A vendégek stábtag­jaként volt jelent az FC Hatvan korábbi gyúrója, Berta Ferenc is, aki éppen a III. kerületiek hí­vását elfogadva távozott nyáron Katona Rolandéktól. A hatvaniak szombaton 17.30- kor Nyírbátorban kezdik az 2015/16-os bajnoki évet. B. Cs. Re i!rl«flISDOllb ' r^?.; J%*~- JSh^Me , ;J~$pv M egtanu Iták a tem pozást

Next

/
Thumbnails
Contents