Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-29 / 176. szám
g TETTHELY - TV-MŰSOR 2015. JÚLIUS 29., SZERDA Autópálya mentén leltek egy kislány maradványaira HÍREK Átadták a késelőket Szerbiának UDASAí Átadta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szerbiai hatóságnak azt a szír férfit és három női társát, akik a vajdasági Királyhalmon történt emberöléssel hozhatók összefüggésbe. Hétfőn hajnalban egy helyi lakos egy szíven szúrt afgán határsértőt talált az ásotthalmi határátkelőtől 400 méterre lévő barackosban. A férfi több vérző migránst is látott, de a riasztásra kiérkező rendőrök a gyilkost már nem találták a közelben. A magyar rendőrök a bűncselekmény elkövetése után elfogták a bűn- cselekménnyel összefüggésbe hozható szír migráns férfit és három női társát Ásotthalom külterületén. MW/MTI Vörösiszapper: módosítják a vádat Augusztus 17-ére napolták a vörösiszapömlés miatt indított büntetőügy tárgyalását, az ügyész ugyanis módosítani kívánja a vádat. A tárgyalás elnapolását kérték közös beadványukban a vádlottak és a védők is a felkészülés érdekében. A Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (Mai) Zrt. felszámolóbiztosa bejelentette, a szeptember közepéig tartó folyamatos tárgyalások a csaknem ötszáz embert foglalkoztató társaság működését is veszélyeztetnék, hiszen a vádlottak közül többen is a cég felső vezetői. A per augusztus 17-19-én folytatódik. MTI Semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ausztráliai autópálya szélén bőröndben talált kislány holtteste a 8 évvel ezelőtt elrabolt skót kislányé, Madeleine-é. A Scotland Yard mindenesetre felvette a kapcsolatot az ausztrál rendőrséggel. Kozár Alexandra alexandra.kozar@mediaworks.hu ADELAIDE Annak idején óriási érdeklődés és nemzetközi sajtó- visszhang kísérte a 2007-es portugáliai nyaralás közben szüleitől elrabolt skót kislány, Madeleine McCann eltűnését. A kislányt azóta se találták meg. A mostani szörnyű eset nyomán a helyi sajtó elkezdett találgatni, felvetődött, hogy az autópálya szélén bőröndben talált kislány esetleg azonos vele. A Scotland Yard Szóvivője a Daily Mirror című brit lapnak elmondta: a kislány holttestét még nem tudták azonosítani, igaz, a vizsgálat teljes lezártáig semmit sem lehet kizárni. A találgatásokra a közös nyomozáson túl az adhat esetleg jogalapot, hogy a most megtalált kislány legalább nyolc éve halott már, és halálakor korban is egyező lehetett Madeleine-nel. A BBC és a Daily Mirror szerint a halott gyermeket a dél-ausztráliai Adelaide városának közelében, egy autópálya mellett találták egy bőröndben. Az eddigi vizsgálat szerint egy 2-4 éves korában elhunyt, valószínűleg szőke kislány holttestéről van szó, de a teljes orvosi azonosítás még hátravan. A mirror.co.uk közölte: a kislány csontjai mellett piszkos ruhácskák, egy fekete dressz és egy rózsaszín melegítőalsó voltak még a bőröndben. Dél-Ausztrália rendőrségének főparancsnoka szerint puszta találgatás összefüggésbe hozni a holttestet Madeleine eltűnésével, jelenleg semmi bizonyíték sincs arra, hogy a halott gyermek a skót kislánnyal lenne azonos. Áder döntése tizenhárom honosítottról BUDAPESTTizenhárom magyar állampolgárságot vont vissza Áder János köztársasági elnök - áll a legutóbbi Magyar Közlönyben. Másfél hónapja az államfő öt honosított magyart fosztott meg magyar állampolgárságtól. A jelenlegi tizenhárom (a Közlönyben név szerint is felsorolják őket) érintettből öten ukrán, né- gyen-négyen szerb és román területről származnak, hét férfi és hat nő van köztük. Az állampolgárság megszüntetése minden esetben Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztése után történt, a köztársasági elnöki határozatokat ő is ellenjegyezte. Az Origó 2013-ban még arról írt, hogy Áder János visszavonta egy Ukrajnában született 23 éves férfi magyar állampolgárságát. A bevándorlási hivatal korábban mindössze annyit közölt, hogy csak akkor vonható vissza a magyar állampolgárság, ha az érintett a honosítás során „csalárd módon” járt el. Az Index korábban azt tárta fel, hogy az ukrán maffia tízezrével oszt magyar állampolgárságokat. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a legszigorúbb államigazgatási folyamatnak nevezte az állampolgársági eljárást, szerinte ugyanis minden kérelmezőt legalább háromszorosan ellenőriznek: közigazgatási, közbiztonsági és nemzet- biztonsági kontroll alatt zajlik a procedúra. Szabolcsban júniusban 128 állampolgárságcsaló ellen nyomoztak, 60 ügyben. MW A szülőket is, a nemzetközi pedof ilhálózatot is gyanúsították A hároméves skót kislány a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek által látogatott üdülőközpontjából tűnt el nyomtalanul 2007 májusában, néhány nappal a negyedik születésnapja előtt. Az ügyet akkoriban szinte példátlan nemzetközi figyelem kísérte. különösen azóta, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az Angliában élő orvos szülőket gyanúsította. A gyanúsítást egy évvel később érdemi bizonyítékok hiányában megszüntették, a kislánynak azonban azóta sem lelik nyomát. Az is felvetődött, hogy Madeleine a nemzetközi pedofilhálózat karmai közé került, de konkrét bizonyíték erre sincs. David Cameron brit miniszterelnök a szülők kérésére négy éve elrendelte, hogy a Scotland Yard kezdje újra a nyomozást, mert újabb feltételezések láttak napvilágot. TELEVIZIO-MUSOR 2015. JÚLIUS 29., SZERDA t: 4.00 4.45 5.00 5.30 6.00 7.35 8.08 9.10 9.40 I 10.05 11.45 12.45 te '■ 13.00 O 14.00 (fi 14.40 15.55 16.50 18.00 18.50 19.25 20.45 21.20 22.25 22.50 0.00 0.30 0.45 2.55 < te o (A Dr. Tóth ® Reflektor® Barátok közt © Top Shop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Minden reggel © ízes élet® Reflektor © Top Shop AsztroShow Reflektor © Dr. Tóth © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © A mentalista © A szerelem foglyai© RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Szulejmán © RTL Klub Híradó Döglött akták © Egy rém modem család © Reflektor© Kincsem-A Thália Színház előadása© A bosszú angyala © 21.20 Szulejmán Ml Óránként Híradó és időjárásjelentés 13.15 Éló egyház 13.41 Ma délután 14.15 Esély 14.41 Ma délután 15.15 Tessék! 15.41 Ma délután 16.15 Iskolapad 16.41 Ma délután 17.15 Profit717.41 Ma délután 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.07 Ma este 20.30 Skandináv lottó sorsolás 20.35 Ma este 21.25 Ma este 21.35 Világhíradó 21.55 Ma éjjel 22.35 Kenó 22.36 Ma éjjel 23.15 Ma éjjel 23.45 Angol nyelvű hírek 4.00 Sherlock és Watson © 4.45 Aktív© 5.05 Csapdába csalva © 5.35 13-as raktár® 6.20 Mokka® 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív® 12.55 Sherlock és Watson © 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Az én bűnöm© 15.55 Veronica aranya © 16.55 Fiorella® 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Hőhullám© 21.20 Hal a tortán a javából © 22.30 Sherlock és Watson © 23.35 Lángoló Chicago © 0.40 Tények Este 1.25 Aktív© 1.45 Sportos 2.00 Ezo.TV 3.00 Sherlock és Watson © 14.55 Az én bűnöm 13.45 Lucia - A sors üldözöttje © 14.40 Az örökség © 15.35 Barátok közt © 16.05 Heston Blumenthal lehetetlen küldetése ® 17.05 Tom és Jerry 18.00 Cserebere szerencse © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Az élét csa- jos oldala © 21.00 RTL II Híradó 21.30 Agymenők © 22.00 Szelfi ©23.00 Barátok közt ©23.30 A harc törvénye © 0.30 Cserebere szerencse © 16.25 Thomas, a gőzmozdony 16.40 A mesebandaDr. Seuss kacagtató kacatjai 17.10 Alex és a varázslatos gyümölcsös 17.15 A kis prérikutyák 17.25 A kis sárkány kalandjai 17.40 Napfény farm 17.50 A kiscsacsi kalandjai 18.00 Peppa malac 18.05 Mesélj nekem! 18.20 Süni és barátai 18.25 Kukori és Kotkoda 18.35 Caillou 18.45 Nyuszi Péter 18.55 Fejtörők kicsiknek 19.00 Chuggington 19.15 Nagymaci és Cin 19.20 Noddy kalandjai Játékvárosban II. 19.35 Tappancs család 20.00 A mackócsalád 20.30 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt© 22.35 Egyszer volt, hol nem volt© 23.25 AzA38 Hajó színpadán © 0.20 A médium© 1.10 Én vagyok itt© 17.15 A kis prérikutyák 11.15 Családi Titkok © 12.20 Jóban Rosszban © 12.55 Hal a tortán © 14.00 Bűnök és szerelmek © 14.40 Bűnök és szerelmek © 15.20 Bumm! ® 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Hal a tortán © 18.05 Veled is megtörténhet! © 19.10 Bűnök és szerelmek © 19.45 Bűnök és szerelmek © 20.20 Bumm! © 21.00 Blöff © 23.00 Prometheus © 1.25 Jóban Rosszban © 4.40 Műsorszünet 5.40 Igazgyöngy© 6.25 TV-Shop 6.55 Will és Grace© 7.20 Will és Grace© 7.45 Monk-FIúgos nyomozó © 8.35 Monk-FIúgos nyomozó © 9.30 Szívek szállodája © 10.25 Kettős ügynök © 11.20 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 13.10 Az utolsó zsaru© 14.10 CSI: A helyszínelők © 15.10 CSI: A helyszínelők © 16.05 NCIS© 17.05 NCIS© 18.05 Jóbarátok© 18.35 Jóbarátok© 19.05 Két pasi - meg egy kicsi © 19.35 Két pasi - meg egy kicsi © 20.10 Két pasi - meg egy kicsi © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Halálos terápia© 23.30 Alvilági kötelékek © 1.30 Az utolsó zsaru© 2100 Halálos terápia HÍR TVT 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.05 Civilizáció 12.00 Déli híradó 12.30 Lapzárta 13.05 Kommentár nélkül 13.30 Paletta 14.05 Civil kaszinó © 15.00 Híradó 15.30 Ázsia 16.05 BBC Click 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Panaszkönyv 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyárország élőben 21.00 Híradó 2121.35 Panaszkönyv 22.00 Híradó 22.30 Galéria 23.05 Magyarország élőben 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.25 Az élet sava-borsa © 8.15 Jamie vidéki konyhája 8.45 DonMatteo© 9.45 A szenvedélyek lángjai © 10.30 A hegyi doktor-Újra rendel © 11.15 Az élet sava-borsa© 12.00 Déli harangszó 12.02 Hiradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Jamie vidéki konyhája 13.15 Kívánságkosár 15.10 Rexfelügyelő© 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó 18.30 Időjárás-jelentés 18.35 Don Matteo © 19.40 A hegyi doktor-Újra rendel © 20.35 Szabadság tér ,89 21.25 Szerelem és vérbosszú © 22.20 Római helyszínelők - Árulkodó nyomok © 23.25 Aranyfeszt 0.20 1200 mérföld hazáig © 1.55 Az utolsó angol úriember © r*\ 0.201200 mérföld hazáig FILM MANIA'I 10.25 Angol nyelvű hírek 10.40 4kerék 11.00 Magyar gazda 11.25 ízőrzők: Csákvár 12.00 Déli harangszó 12.02 Hrvatska krónika 12.30 Ecranul nostru 13.00 Híradó 13.15 Kivánságkosár 15.10 Rome Reports- Vatikáni híradó 15.35 Isten kezében 16.05 Virágzó Magyarország 16.25 80 liter alatt a Föld körül 16.55 Lengyelország® 17.25 Határtalanul magyar 17.55 Hazajáró 18.25 Szerelmes földrajz© 19.00 Hogy volt!? 20.00 Szálka, avagy Bagi és Nacsa megakad a torkán © 21.00 Híradó 21.30 Munkaügyek® 22.00 Ridikül © 22.50 Fapad© 23.20 Magyar gazda 23.40 4kerék 0.05 Himnusz 0.10 Angol nyelvű hírek 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfílmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-12.40 Privátfilmek újratöltve © 12.40 Azok a csodálatos férfiak © 15.00 Földi űrutazás © 17.20 Szőr Austin Powers- Őfelsége titkolt ügynöke © 19.10 Őrangyalok © 21.00 Titkok és hazugságok © 22.00 A kondor hadművelet © 23.50 Mennyei kard ® 1.30 Ultimo 4.: Asólyom szeme ® 22.00 Ridikül 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV Híradó 15.50 700-as klub © 16.25 Könyvjelző 16.55 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhíradó 18.25 Fórum 19.00 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 ATV Híradó 21.00 Világhíradó 21.10 Titkos dosszié © 22.00 No comment 22.05 Az elnök emberei © 23.00 Egyenes beszéd 0.00 ATV Híradó 0.20 Világhíradó 0.35 Fórum 4.05 Kardvihar© 6.00 Televíziós vásárlás 9.00 Columbo: Titkos ügyek © 10.45 Az elrabolt expresszvonat© 13.05 2012-Végzetesrobbanás ® 14.40 Atomcsapda© 17.15 A professzor© 19.00 Ninja 2. - A harcos bosszúja ©thaiföldiamerikai akciófilm 2013. Sz.: Scott Adkins, Kané Kosugi, Mika Hijii 20.50 A specialista © amerikai-perui akciófilm 1994. Sz.: Sylvester Stallone, James Woods, Sharon Stone, Eric Roberts 23.00 Keménykötésűek © amerikai akciófilm 2001. Sz.: Barry Pepper, John Malkovich, Dennis Hopper, Vin Diesel 0.45 A fenevad ©amerikai- ausztrál akcióthriller 2007. Sz.: Radha Mitchell, Sam Worthington, Michael Vartan, Celia Ireland 2.30 Ninja 2. - A harcos bosszúja © 4.00 6.00 8.00 9.00 10.00 11.00 12.00 13.00 13.35 14.15 14.30 17.00 19.00 19.15 19.30 20.30 23.30 0.00 0.30 1.00 20.50 A Specialista DISCOVER 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Autókereskedők - Top5 17.00 Licitvadászok 17.30 Kanadai raktárárverések 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autó- kereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Kincsek a garázsból 21.30 Kincsek a garázsból 22.00 Kanadai raktárárvérések 22.30 Raktárvadászok 23.00 Rozsdás kincsek birodalma 0.00 Amcsi benzinfalók 1.00 Régiségvadászok1 Labdarúgás Fulham - Hertha BSC Labdarúgás Porto - Schalke Televíziós vásárlás Ökölvívás KO TV, Classics Póker WPTSeason 12, 34/27. rész Póker WPT Season 12, 34/28. rész Televíziós vásárlás Utánpótlás-magazin Lóverseny Futam Nagy Sportágválasztó Siófok Salakmotor Svéd GP, Maiilla Labdarúgás Lechia Gdansk-Juventus Arany pillanatok Mai helyzet Labdarúgás Goalissimo Ökölvívás Profi gála, Las Vegas, Szergej Kovaljov ^ Nadjib Mohammedi Úszás Balatonátúszás 2015 Audi H20-magazin Olimpián innen A sport mindenkié K1 K1-gála, Milánó 1 % 13.35 Lóverseny 19.30 Tom Kerridge legjobb fogásai'© 20.00 Két éhes olasz © 21.00 Édes élet David Roccoval © 21.30 Tareq Taylor - Skandinávia ízei © 22.00 James Martin, a repülő szakács © 22.30 A szakács, ha szabadnapos © 23.00 Jamie 30 perces kajái © 23.30 Justine hétköznapi finomságai © 0.00 Lucinda Scala Quinn - Etetni bolondulásig © 0.30 Jamie 15 perces kajái © • A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! * < f 1 t I Holttest a bőröndben