Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-03 / 154. szám
EGY PERCBEN Szolgálatra készül Zénó EGER Kovács Tamás rendőr zászlós, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság- bűnügyi technikai osztályának munkatársa több éve dolgozik együtt rendőrkutyáival. Jelenleg Zénót, a belga juhászt képzi, hogy egy év múlva ő is szolgálatba állhasson. A rendőr zászlós Zénót kiskorától szoktatja az emberekhez, a zajokhoz, megtudjuk, már a lövés hangját is jól bírja és dolgozni is jár. ► 5 Több pénzből jobb étel fő HEVES MEGYE Kormányzati döntés született a közelmúltban a gyermek-, a diákétkezetés, illetve szociális étkeztetés színvonalának emeléséről. A valóraváltás érdekében nőnek a nyersanyagnormák és a térítési díjak. A döntés hatása másként jelentkezik a gazdagabbnak mondható településeknél, mint a hátrányos helyzetben lévőknél. ► 2 Tiszta község, zajos főút ANDORNAKTÁLYA Az egykori Kistálya és Andornak egyesüléséből 1938-ban létrejött falu szép, és bizonyos részein csendes is. A falun átvezető fő út minden napszakban hatalmas forgalommal terhelt. Két hetente szombatonként adódik csak némi „változatosság”: ilyenkor az Ipacs Éva szervezte, s ma már nagy tömegeket vonzó zsibvásár miatt az út két oldalán parkoló kocsik is színesítik a látványt. De más rendezvények is adódnak bőven. ► 4 Barbara Scafidi(jobbról) vízilabdázó lányát kísérve érkezett a megye- székhelyre, s mivel otthonában, San Diegoban is rendszeresen vállal önkén tes munkát, így az egri kórház hospice osztályán is felajánlotta segítségét, dr. Conrado Moscoso, az osztály szakmai vezetője (balról) fogadta őt. ► Betanított munkásokat, gépkezelőket kerestek Több álláshely volt HEVES MEGYE Összesen 1400 új állást jelentettek be a foglalkoztatók májusban a megyében, közölte a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Ezek közül közel 650-hez nem igényeltek támogatást a munkaadók, amely jelentős, csaknem negyven százalékos emelkedés áprilishoz, illetve hetven százalékos növekedés tavaly májushoz képest is. Az álláskeresők tavasz végén több mint 3100 üres Heves megyei munkahely közül válogathattak, ezek közül végül 1500 maradt betöltetlenül júniusra. Az év első öt hónapjában a támogatáshoz nem kötött új létszámigény megközelítette a hatszázat Hevesben, ezek az álláshelyek főként a fejlettebb járásokban, Eger, Hatvan és Gyöngyös környékén voltak meg. A többi térségben a háromszázat sem érte el a támogatás nélküli álláshelyek száma.Az állások harmadát segédmunkásoknak kínálta leginkább az ipar, a mezőgazdaság és a gépipar, emellett nagy számban kerestek még betanított munkásokat, gépkezelőket és összeszerelőket, utóbbiakat főként Hatvanban. A kereskedelembe, a vendéglátó- iparba és az építőiparba az említetteken túl sok szakmunkást is hívtak. Január és május között az adatok szerint 12 ezer regisztrált álláskereső tudott elhelyezkedni Heves megyében, kétharmaduk közfoglalkoztatottként. T. B. „Nem vagyunk Vona városa!” A Változást Akarunk Gyöngyösön! Egyesület (VAGY!) a kormány nemzeti konzultációs plakátjainak gyöngyösi megjelenésekor eldöntötte, hogy az egyesület közösségi oldalán pályázatot hirdet olyan - a kampány feltételezett szándékával ellentétes - üzenet megfogalmazására, amely azt hirdeti, miért érdemes Gyöngyöst választani. Még pedig abban az esetben, ha valaki menekültként érkezik hazánkba. A pályaművek közül a legtöbb szavazatot a „Ha Gyöngyösre jössz, láthatod, nem vagyunk Vona városa!” kapta, ezért az egyesület tagjai e szöveget ragasztották a Róbert Károly úton található óriásplakátra csütörtökön este. Az egyesület véleménye, hogy Magyarországnak most van lehetősége megmutatni: tud és akar szolidáris lenni az életüket mentő, mindenüket hátrahagyó családokkal. SZ. E. Jó reggelt! M ár sokan és nagyon sokféleképpen megírták, tanulmányok születtek arról, hogy valójában mennyire másképpen gondolkozik a nő és a férfi. Lerágott csont, de azért kihagyhatatlan, ha belefogunk a különbségek felsorolásába, hogy a férfiak jobbak a térbeli tájékozódásban - beismerem, így van -, míg a nők a verbalitást és a finom kézmozgásokat igénylő tevékenységekben körözik le a férfiakat. Leegyszerűsítve, a női agy fő szervezőelve az empátia, a férfi agyé pedig a rendszeralkotás. A minap olvastam egy cetlit, amin ez a szöveg állt: „Ricsi! A kutyának adj friss vizet, és tedd az árnyékba! Ne a kutyát, a vizet! Pussz: anyád” Nos, ennél jobban talán semmi sem árulkodik jobban arról a bizonyos női empátiáról. SZ. E. 9 770865 910059 15154 Halálos karambol a 33-as főúton POROSZLÓ Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt csütörtökön kora délután a 33- as főúton, Poroszló közelében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy személyautó és egy nyerges vontató ütközött össze frontálisan. A kocsi sofőrje, egy 47 éves debreceni férfi a helyszínen életét vesztette. Információink szerint az autó mögött egy kisterepjáró is haladt, amely szintén karambolozott a kamionnal, ennek az ütközésnek a következtében személyi sérülés nem történt. M. Z. MÁTRAHÁZASeszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter (balról) és Simicskó István államtitkár (balról a második) adta át tegnap a több mint 1,1 milliárd forintból felújított mátraházi edzőtábort. A létesítmény tíz év után nyitotta meg ismét a kapuit. Tízévesek lettek a specmentők EGER Jubilált, tíz éves lett az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport. Ebből az ünnepi alkalomból pedig a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon köszöntötték a vezetők a minap az egyesület tagjait - tájékoztatott Antal Erika megyei katasztrófavédelmi szóvivő. Kovács József, a szervezet vezetője az eseményen úgy fogalmazott: új helyre költöztek, erősítik az eszközparkjukat, s azt is hozzátette: nagy szeretettel várják a csapatba jelentkezőket. ► 3 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/3247729 40/510-510 36/410-427 MA HOLNAP 29 31 # Ma az ország nagy részén derült időre van kilátás, csak helyenként jelenhet meg kevés felhő, de ezekből csapadék továbbra sem várható. Idog névnapot ^ Kornél, Soma nevű olvasóinknak! V ■» ¥ * Segítőkéi Amerikából]