Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-17 / 166. szám
2015. JULIUS 17., PENTEK BELFÖLD-KÜLFÖLD ^ Terrorveszély: kommandós kiképzőhely volt a célpont PÁRIZS Egy dél-franciaországi kommandós kiképzőhely ellen tervezett merényletet az év végére vagy a jövő év elejére négy fiatal, köztük egy volt katona, akik egy tisztet is el akartak rabolni, és le akartak fejezni. Az Iszlám Állam dzsihádista szervezet előírásai szerint elképzelt támadás meghiúsítását Francois Hollandé államfő jelentette be szerda este. A csütörtökön nyilvánosságra hozott részletek szerint a hétfőn őrizetbe vett négy férfi december végén vagy 2016 január elején akart támadni, a 17 áldozatot követelő januári párizsi isz- lamista merényletek évfordulóján. Három gyanúsított kihallgatása még csütörtökön is folyt a titkosszolgálatok párizsi központjában, a negyedik, 16 éves fiatalt szabadon engedték a hatóságok. A többiek, egy 17 és 19 éves férfi, valamint egy 23 éves, korábban a haditengerészetnél szolgált volt katona, azt állították, hogy az Iszlám Államhoz tartozA 17 éves fiú anyja buktatta le a támadást tervezőket. nak. Elmondták, hogy a dél-fran- ciaországi Perpignan városához közeli Collioure-nál, a haditengerészet egyik létesítménye ellen terveztek támadást, amely ellen a volt katona „személyes gyűlöletet táplált”. A Djebril nevű férfi korábban itt szolgált. Többszöri betegállomány után 2014. januárban szerelt le. A haditengerészet létesítménye mellett itt található a francia különleges erők egyik kommandós kiképzőközpontja is. A gyanúsítottak azt tervezték, hogy elrabolnak egy tisztet, annak kivégzését lefilmezik, és a felvételt közzéteszik az interneten. Az ügyre úgy derült fény, hogy a támadást kitervelő 17 éves fiatal anyja jelezte a hatóságoknak, hogy a fia Szíriába készül utazni, hogy csatlakozzon a dzsihá- distákhoz. A hatóságok ezek után megfigyelték a fiatalnak a közösségi oldalakon folytatott tevékenységét. Kiderült, hogy bebörtönzött dzsihádistákkal is kapcsolatot tart a fiú, akit a többi gyanúsítottal együtt egy június 23- án megindított eljárás keretében tartóztattak le. A görög parlament elfogadta szerda éjjel a megszorító intézkedéseket. Az utcán összecsapásokba torkolt a békés tüntetés. Artner Annamária görögszakértő lapunk megkeresésére a parlamenti szavazás társadalmi következményeit latolgatta. Csejk Miklós miklos.csejk@mediaworks.hu ATHÉN A görög parlament szerda éjjel 229 igen, 64 üem és 6 tartózkodó szavazat mellett elfogadta a megszorító intézkedéseket. Erre az utcán összecsapásokba fordult a megszorítások Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter Adósságelengedés nélkül nem oldható meg a görög probléma. Viszont az adósság elengedése nem fér össze az eurózóna-tag- sággal. Ezért még most is talán jobb lenne a görögöknek az átmeneti grexit, és az eurózóná- ból való kilépés. elleni békés demonstráció. Legalább 50 embert őrizetbe vettek, miközben a Molotov-koktélok- kal vonuló álarcos fiatalok láttán a békés tüntetők is menekülőre fogták. „Tüntetések és sztrájkok várhatók, továbbra is feszült lesz a hangulat Görögországban - mondta lapunk megkeresésére Artner Annamária, az MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa. - Főleg akkor erősödhet az elégedetlenség, amikor a megszorítások már éreztetik a hatásukat.” A szakértő lapunknak kifejtette, hogy némi fény azért látszik az alagút végén. „A hitelezőkkel Annika Breidthardt, az EB pénzügyi szóvivője A görög parlament nagyon fontos lépést tett a bizalom újjáépítésére. A hitelezők értékelték, hogy Athén időben és kielégítő módon elfogadta azoknak az intézkedéseknek az első csoportját, amelyekről a legutóbbi eurócsúcson megállapodtak. való megállapodás hátterében ugyanis az áll, hogy ha a megszorításokat végrehajtja a görög kormány, akkor beszélhetnek a felhalmozott óriási adósság enyhítéséről” - magyarázta Artner. A szakértő szerint a kényes belpolitikai helyzetet jól jellemzi, hogy a megállapodás ellenzői úgy gondolják: ha az EU mélyebben nyúlna a zsebébe, akkor lehetne gazdasági növekedést elérni Görögországban. „Ezzel a megszorítások ellenére növekedhetne a gazdaság és vele a családok jövedelme - mondta lapunknak a szakember. - Ez enyhíthetné a szegénységet és az elégedetlenséget. Ne feledjük, hogy a görög lakosság majdnem fele ma a 2008-as szegénységi küszöb alatt él. Egymillió görög nyugdíjas kap kevesebb, mint 500 eurót, ráadásul sokszor ők tartják el az egész családjukat is, mert egyrészt minden második pályakezdő fiatal munkanélküli, másrészt hat munkanélküliből csak egy kap valamiféle ellátást, ami jelenleg 359 euró. Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök kormányának tehát nemcsak a Szírizán belüli szakadás veszélyével kell szembenéznie, hanem a görög népharaggal és elkeseredéssel is az elkövetkező hónapokban.” Talán épp a népharag elkerülése miatt Nikosz Vucisz görög belügyminiszter egy helyi rádiónak arról beszélt: ősszel előre hozott parlamenti választásokra lenne szükség, hogy a Szíriza megszerezze a megszorítóintézkedés-csomag végigviteléhez szükséges népi felhatalmazást. Jogos a felvetés annak tükrében, hogy jobboldali voksokkal, a kormányerő erős embereinek ellenszavaz- tával ment át a szerdai „csomag”. A görögök nagy része szerint Görögország a parlamenti szavazással beismerte, hiábavaló volt az utóbbi idők küzdelme. A nemzetközi sajtó jelentős része pedig Angela Merkel és az általa vezetett vonal győzelméről számol be azzal a tanulsággal, hogy senki ne kövesse a görög példát. HÍREK Feltételekhez köti lemondását Ponta BUKME Kész lenne lemondani a miniszterelnöki tisztségről a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta román kormányfő, ha előzetesen Klaus lohan- nis államfő írásban vállalná, hogy a jelenlegi baloldali koalíciójelöltjét bízza meg kormányalakítással. Ezt jelentette csütörtökön a Mediafax hír- ügynökség, Ponta egy televíziós interjúját idézve. Az ellenzéki vezetők azonban elutasították a felvetést. Kelemen Hunor, a Ponta-kabinetből decemberben kilépett Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke „erőltetettnek” nevezte az alku lehetőségét. MTI Modernizálják a vasútvonalat Szijjártó Péter még idén aláír BUDAPEST/BELGRÁD Még az idén megkezdődhet a Budapest- Belgrád vasútvonal modernizálása, amint aláírják az ehhez szükséges magyar-kínai kormányközi és a finanszírozási megállapodást. Ezt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mondta csütörtökön a magyar-szerb-kínai munka- csoport harmadik ülése után. Kiemelte: a két megállapodást október 31-éig írják alá. A vasútvonal magyar szakasza 166 kilométer, a beruházás költsége 472 milliárd forint. MTI Iráni atomprogram: orosz vesztesek LONOa Brit pénzügyi elemzők szerint az orosz gazdaság lehet a nagy vesztese annak, ha az iráni atomprogramról született megállapodás nyomán jelentős mennyiségű iráni olaj zúdul a világpiacra. Szerintük a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta hordónkénti ára még hónapokig 60 dollár alatt marad. MTI Egyelőre a békés tiltakozók voltak többen. Most a sztrájkok jönnek. Lázár János arról beszélt, hogy a magyar kormány aggodalommal követi az ukrajnai eseményeket Kárpátalja: hat bujkáló fegyveres az erdőben MUNKÁCS/BUDAPESTA magyar kormány fokozott figyelemmel, aggodalommal követi a kárpátaljai eseményeket - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, utalva a múlt hétvégi munkácsi, három halálos áldozatot követelő, fegyveres összetűzésre. Hangsúlyozta: a magyar kabinet reméli, hogy az ukrán központi kormányzat képes úrrá lenni a helyzeten, és minden kárpátaljai magyar biztonságát tudja garantálni. Hozzátette: a magyar kormány folyamatosan tájékozódik a kérdésben, és kész egyeztetni Ukrajnával. Közölte azt is, Orbán Viktor miniszterelnök szigorú vizsgálatot rendelt el annak tisztázására, hogy a maHatalmas rendőri és katonai készültséggel keresik a fegyvereseket gyar-ukrán határon a vámosok részt, vesznek-e a cigarettacsempészetben. Erről kedden' tárgyal a kormány is. Mint ismert: szombaton a Jobboldali Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet emberei és Mihajlo La- nyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között - vélhetően a csempészpiac újrafelosztása körüli ellentétek miatt - tört ki tűzharc Munkácson. Kárpátalján továbbra is keresik a Jobboldali Szektor hat fegyveresét, akik a lövöldözés után menekültek be a város környéki erdőkbe. Közben a főügyészség bejelentette: a munkácsi konfliktus valamennyi szereplőjénél házkutatásokat tartottak. Jelentős menynyiségű fegyvert, célzó- és éjjellátó berendezéseket, kézigránátokat és lőszereket foglaltak le. Egy főnyomozó elmondta: a PSZ hétfőn Munkács környékén elfogott két fegyverese maga vette fel a kapcsolatot a biztonsági szolgálattal, és önként adta meg magát. A többiek állítólag több csoportra oszlottak, és különböző irányokban menekülnek a hegyek között. Lengyel Zoltán, Munkács polgármestere elmondta: ha megmaradnak a kárpátaljai csempészek kijevi kapcsolatai, akkor a helyzeten Hennagyij Moszkal újonnan kinevezett kormányzó sem fog tudni változtatni. Hozzátette: a helyi végrehajtó hatalom működésének gyökeres változására számít. 46 milliós adomány Több mint 46 millió forint értékű adománnyal segíti a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BŐSZ) a kárpátaljai magyarokat - tudatta a szervezet csütörtökön. A Tarlós István főpolgármester és Kovács Péter társelnök által jegyzett közlemény felidézte. hogy a szövetség márciusi közgyűlésén kérte fel a kerületi önkormányzatokat, hogy lehetőségükhöz mérten segítsék a Kárpátalján élőket. A helyhatóságok a pénzbeli adományokon kívül élelmiszert, ruhaneműt, tankönyvet, tanszert és játékot juttattak el a rászorulóknak. i ItotoSot