Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-17 / 166. szám
www.heol.hu EGY PERCBEN Közelebb a lovakhoz SZILVÁSVÁRAD Az idei esztendőben sem maradtak lovas rendezvény nélkül a szilvásváradiak és az oda látogató kül- és belföldi turisták. A korábbi években - mint az közismert - a Lipicai Lovasfesztivál vonzott ezreket a helyi stadionba, ebben az évben viszont először tartott nyílt napot ugyanott az Állami Ménesgazdaság. A hét rendezvényen az önkormányzat által megszervezett első családi napok mellett rendezték meg a társaság programjait, nagy számú közönség részvételével, s még nagyobb sikerrel. ► 4 A Beatles elmegy Indiába HEVES MEGYE A legmagasabb fokú hőségriasztást, azaz hőségriadót rendelt el ma 0 órától hétfő délután négy óráig az országos tiszti főorvos. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek az ország fölé. A hét végén a maximum-hőmérséklet a 40 Celsius-fokot is elérheti. MAGYARORSZÁG Huszonnégy évvel az Esterházy-kalauz után Marianna D. Birnbaum és Esterházy Péter újra beszélgetőkönyvet adott ki. A 65 éves, Kossuth-díjas íróval Az évek iszkolása című kötet kapcsán beszélgettünk. ► 5 Mosógépcsere: több jutna rá MAGYARORSZÁG Megduplázná a kormány az eredeti keretet, így még egy körben lehetne majd pályázni a mosógépcserére. Az akció annyira sikeres volt, hogy minden régióban még aznap kimerültek a források, ezért a tárca úgy döntött: újabb ötszázmilliót szán a programra. ► 6 Zavarta az autók zaja: jancsiszöget szórt az útra Elfogták, beismerte OSTOROS Közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás az Egri Rendőrkapitányságon egy 51 éves ostorosi férfi ellen. Lapunkban is beszámoltunk róla, hogy az utóbbi hetekben nem kis bosszúságot okozott az Ostoros belterületén közlekedőknek az útra kihelyezett, háromszög formájú, összeheggesztett szögek. Az eszköz több autónak is kiszúrta a kerekét. A rendőrség munkatársai egy, az interneten közzétett bejegyzés kapcsán elkezdték az adatgyűjtést. Tegnap Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőrfőkapitányság sajtószóvivő- 'je azt közölte: Ostoros körzeti megbízott rendőre szerdán a délutáni órákban elfogott egy 51 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint az elmúlt napokban több fémtüskét szórt el a település utcáin. A sajtószóvivő közölte: Sz. Zoltán ellen közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indult eljárás az Egri Rendőrkapitányságon. Hozzátette: a férfi kihallgatásakor elismerte a terhére rótt bűn- cselekmény elkövetését. Továbbá elmondta azt is, hogy a fémtüskéket saját maga készítette, és szórta ki azokat az úttestre. Úgy tudjuk, azért helyezte ki a szögeket az útra, mert zavarta az arra közlekedő járművek zaja. M.z. Szakmát kapnak a fogvatartottak EGER Gyakorlati képzésen vettek részt a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet női fogvatartottai a napokban az egyik egri iskola tangazdaságában. Az elítéltek komposztálási módokkal ismerkedtek meg. Az intézetnek a májusban elindított komplex programmal az az elsődleges célja, hogy a rabok szabadulásuk után újra beilleszkedjenek a társadalomba, s csökkenjen a visszaesők száma. A fogvatartottak többszakaszos, társadalmi és munkaerő-piaci reinteg- rációja és az intenzív utógondozás modellje elnevezésű uniós projekt a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben két éve kezdődött el. A komplex program részeként indult el az intézetben május végén az a részszakképzés, melynek most háromnapos gyakorlatát töltötték a fogvatartottak. Jó reggelt! A zt hiszem már-már túlságosan is kritikus szemmel élem a mindennapokat, de azért akad olyan vélemény bőven, amit már én is túlzásnak érzek. Erre volt jó példa, amikor azzal kellett szembesülnöm, hogy a most debütáló sárga lényekről szóló mesében valaki azt kérdőjelezte meg, hogy a mesének nincs értelme, hiszen lány minyonok (így hívják a sárga „törpöket”) nem léteznek, így nem is tudnak szaporodni. Ezért is esett nagyon jól a lelkemnek, amikor a lényeket megalkotó Pierre Coffin ekképp reagált: a minyonok finoman szólva elég buták, ezekkel a tulajdonságokkal pedig nem szeretett volna felruházni nőneműt. Megtisztelőnek érzem, hogy ezt találta mondani, és külön köszönöm, hogy ezzel végleg lezárta a hihetetlen vitát. J. H. Menet közben gyulladt ki az autó Noszvajon, hármas ütközés a megyeszékhelyen Vészhelyzetek az utakon a kánikulában NOSZVAJ, EGER Néhány órán belül két baleset is történt csütörtökön megyénkben. Lapunk csütörtöki számában a rendőrség figyelmeztette az autósokat: a hőségben ajánlatos még jobban figyelni, hiszen ilyenkor gyakoribbak a balesetek. Sajnos igazuk lett. Délelőtt egy kigyulladt Renault okozott riadalmat Noszvajon, délután viszont Egerben három autó ütközött össze az Ostorosi és a Makiári út kereszteződésében. Onnan egy súlyos sérültet mentőhelikopter szállított kórházba. 15166 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/324-7729 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/410-427 MA HOLNAP .U/, 31 36 # Tovább fokozódik a kánikula, az enyhe hajnalt követően napközben már 32-36 fokos hőségben lesz részünk. Nagyon erős lesz az UV-sugárzás. ► 12 T dog névnapot Endre, Elek nevű olvasóinknak! » * V ♦ t I _ *v*,j £ ■ it \i n i ^ ^ Három autó ütközött össze Egerben, a Makiári úti kereszteződés,ben Teljes terjedelmében lángolt a Renault Noszvajon