Heves Megyei Hírlap, 2015. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-13 / 162. szám
2015, JÚLIUS 13., HÉTFŐ • XXVI. ÉVFOLYAM, 162. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT HEVES H K MEGYEI HIRIAP www.heol.hu EGY PERCBEN Ragaszkodnak a falujukhoz MÁTRABALLA Szorgalmas, igyekvő emberek élnek a faluban, bár az utóbbi időben itt is egyre több ember kénytelen szorosabbra fogni a nadrágszíjat. Itt soha nem volt divat segélyért kilincselni a polgármesteri hivatalban, és ez most sincs másként. A településen a fiatalok is mindig összetartottak, s most azt tervezik, hogy létrehoznának egy egyesületet. Közülük a legtöbben úgy vélekednek: Mátraballán élni jó dolog. Értékeink megmentője MAGYARORSZÁG Ráday Mihály, az Unokáink sem fogják látni... című tévéműsor készítője nyilatkozta: Ha dicsértem valamit, azért tettem, mert valamit jónak láttam, nem azért, mert az haszonnal járt számomra; ha valamit kritizáltam, akkor azt azért, mert károsnak láttam az ország számára. ► 5 Nyári munka, felnőtté válás HEVES MEGYE Bécsi Henrietta, a Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakközépiskola tanulója elmondása szerint azért vállalt diákmun kát, mert a saját költségeit szerette volna finanszírozni. Jelenleg Egerben dolgozik a McDonald’s-ban, ami ugyan sok energiáját elveszi, de megéri, mert számos kedves kollégával dolgozhat együtt, mindemellett hozzájárul ahhoz, hogy jobban megismerje a munkát - osztja meg az álláspontját, majd hozzáteszi, a munka fontos előrelépés számára a felnőtté váláshoz. ► 14 Jó reggelt! A feledékenységről nagyon vicces történeteket lehet kitalálni és terjeszteni. (Persze csakis addig, amíg el nem felejtjük azokat!) Ezek közül a régóta keringő anekdoták közül személyes kedvencem a következő: - Doktor úr! Mostanában mindent elfelejtek! - Mióta? - Mit, mióta? Nos, körülbelül ezen a szinten mozog az a történet, ami viszont egyáltalán nem kitalált sztori, és az egyik közeli hozzátartozómhoz kötődik. Az androidos telefonkészülékét előszeretettel kódolta le különféle jelekkel az illető, ám többször járt úgy, hogy elfelejtette, és a szolgáltató közbeavatkozása kellett ahhoz, hogy újra használni tudja a készüléket. Most viszont egy ujjlenyomat-olvasás telót kapott. Erre mit kérdezett? „Mi lesz, ha ezt is elfelejtem?” S. S. EGER Szombat délután traktorok foglalták el az Ersekkertet. Balázs Mihály utánfutóin volt megterített asztal a lugas alatt, tangóharmonika és egy részeg utas is. ► 3 A KSH adatai bizakodásra adhatnak okot Belehúzott az építőipar HEVES MEGYE Minden jel szerint tartósnak ígérkezik az építőipar már korábban is észlelt fellendülése. Ez a következtetés vonható le abból, hogy megyénkben tartja a korábbi hónapok negyven- százalékos növekedési ütemét ez az iparág. Az év negyedik hónapjában a megyei építőipari cégek negyvenhárom százalékkal nagyobb értékben - összesen két és fél milliárd forintért - végeztek munkát, mint egy évvel korábban. Az első négyhavi bővülés szintén biztató, negyven százalék körüli volt, a gazdasági társaságok bevétele hatmilli- árd forint helyett nyolc és fél mil- liárddal gyarapodott. Igaz, ebből a növekedésből kevés vállalkozás részesült, hiszen a munkák java részét főként nagyobb volumenű beruházások, út- és közműépítések tették ki. Áprilisban országosan az építőipar termelése 10,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, ez fölfelé húzta a négy hónapra vetített közel tíz- százalékos értéket. Örülhettek azok a vállalkozások is, amelyek épületek építéséből vették ki részüket, igaz a növekedés ott szolidabb, 4,3 százalék volt - főleg a speciális szaképítési munkák miatt -, a nagy nyertesek (16,3 százalék plusz) az egyéb építményekben érdekelt cégek voltak. A Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint - ez viszont már nem annyira megnyugtató információ - ugyanakkor az új szerződéseknél több mint tízszázalékos volt a visszaesés, emiatt a meglévő építési megbízások értéke közel negyven százalékkal maradt el, mint volt az egy évvel korábban. T. B. Halálos véget ért a hajnali veszekedés BÜKKSZENTERZSEBET Az egri Markhot Ferenc Kórházban belehalt sérüléseibe az a fiatalasszony, akit otthonukban bántalmazott az élettársa A fiatalok ittasak vasárnap haj- lehettek, amikor bSőf^ összekaptak. tudtuk, hogy egy hatéves gyermeket neveltek, és ezen a reggelen vélhetően ittasak voltak. Hogy miért alakult ki szóváltás közöttük, miként fajulhatott el odáig a vita, hogy abból bántalmazás, majd végül a nő halála következett be, azt a rendőrségi nyomozás, majd a további büntető- eljárás lesz hivatott feltárni. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság mindenesetre egy szűkszavú közleményt adott ki a police.hu-n. E szerint: „A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy bükkszenterzsébeti férfi vasárnap a hajnali órákban - otthonukban - szóváltásba keveredett élettársával, majd bántalmazta a nőt. A sérültet a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, azonban ott - sérülései miatt - életét vesztette.” Munkatársunk megpróbált tájékozódni a faluban. Bár túl sok információval a pihenőnapon nem szolgáltak, annyit azért megtudtunk, hogy ezen a hét végén, vasárnap hajnalban a fiatalok ittasak lehettek, amikor valamin összekaptak. ► 2 HIRDETÉS Verhetetlen ajánlatainkat keresse a 8a oldalon! 770865 910 011 15162 MA HOLNAP SZ E R K ÉSZT ŐSÉG: Email: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/410-427 24 26 Ma hidegfront hoz esőt, záporokat, zivatarokat. Hajnalra csupán 14-20 fok közé csökken a hőmérséklet, délután 22-28 fokot mérhetünk. ► 12 dog névnapot Jenő nevű olvasóinknak! Fi$É® ff airmtlfltn