Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-08 / 132. szám

HÍREK Michelisz harmadik Moszkvában Michelisz Norbert a harmadik helyen zárta a tú- raautó-vb moszkvai állomásá­nak második futamát, az első­ben a hetedik helyen intették le. A magyar versenyző tavaly is a 8. és a 3. helyről rajtolt, az első futamon 9., a másodi­kon 7. lett. Most mindkétszer jobb eredményt ért el. Az első futamon lerajtolta Hugo Va- lentét, és ezt a pozícióját meg is őrizte. NSO.HU Kozák visszavágott Kárásznak Kozák Danuta nyerte a női kajak egyesek va­sárnapi 200 méteres verse­nyét a kajakosok és kenusok első vb-válogatóján, a Szeged melletti Maty-éren, ezzel egy­ben visszavágott Kárász An­nának a pénteki, 500 méteren elszenvedett vereségért. Ká­rász ezúttal második lett, míg harmadikként Douchev-Janics Natasa ért célba. MTI Szentes Lázár Gyirmóton igazgat Az NB ll-s Gyir­mót Szentes Lázárt nevezte ki szakmai igazgatónak. Az egy­kor Egerben is dolgozott tré­nerrel három évre állapodott meg az egylet. A vezetőedzőt a szakmai igazgató javaslata alapján választják ki. B. Cs. A vegyes után párosban is nyert Bethanie Mattek-Sands számára nagyszerűen ért vé­get a Francia nemzetközi baj­nokság, ugyanis a vegyes pá­rosban aratott végső győ­zelme után a női párost is megnyerte. Ez utóbbiban az egyesben is döntőző Lucie Safárová volt a párja, akivel idén már Ausztráliában sem talált legyőzőre. A Roland Gar­ros fináléjában a hetedik he­lyen kiemelt amerikai, cseh kettős a Casey Dellacqua, Ja- roszlava Svedova ausztrál, kazah duót győzte le 3:6,6:4, 6:2 arányban szetthátrányból fordítva. NSO.HU. Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat. Az FC Barcelona nem tudott hibáznT^K a 2014/2015-ös szezonban. A trófeák B gyűjtése a Berlinben - rendezett BL-fináléban | is folytatódott a katalán gárda részéről. HHHS LABDARÚGÁS Az FC Barcelona nyerte a labdarúgó Bajnokok Li­gáját, ugyanis szombaton a ber­lini Olimpiai Stadionban rende­zett döntőben legyőzte a Juven- tust. A spanyol klub 1992,2006, 2009 és 2011 után ötödik alka­lommal diadalmaskodott a leg­rangosabb európai kupasoro­zatban. A Barcelona diadalával triplázott a szezonban, ugyan­is a BL-siker mellett korábban a spanyol bajnokságban és a Ki­rály Kupában is győzött. A Baj­nokok Ligája döntőjébeh: FC BARCELONA­JUVENTUS 3-1 (1-0) Berlin, Olimpiai Stadion, 70 500 néző. V.: Cüneyt Cakir (török). GÓL: Rakitic (4.), Suárez (68.), Neymar (96.), ill. Morata (55.). BARCELONA: Ter Stegen - Dani Alves, Piqué, Maschera- no, Jordi Álba - Rakitic (Mathi- eu, 90.), Busquets, Iniesta (Xa- vi, 77.) - Messi, Suárez (Pedro, 94.), Neymar. JUVENTUS: Buffon - Lichste- iner, Barzagli, Bonucci, Evra (Coman, 88.) - Marchisio, Pir- lo, Pogba - Arturo Vidal (Pe- reyra, 89.) - Morata (Llorente, 85.), Tévéz. LUÍS ENRIQUE, az FC Bar­celona vezetőedzője: - Fan­tasztikus mérkőzés volt, ahol mindkét csapat mindent meg­tett a siker érdekében, történel­mi estéje volt ez a klubnak. Xavi pályafutása 767. mérkő­zésén lépett pályára a Barce­lona színeiben, s Iker Casillast (Real Madrid) megelőzve a re­kordot jelentő 151. BL-találko- zóval a háta mögött int búcsút 24 év után a klubnak. Nem kaptunk gólt, négy-nulla, kiváló Fiataljaink Szerbia ellen folytatják szerdán hatkor Nyolcaddöntős az U20 Mervó Bence (9) nem tudott betalálni az afrikai győztes kapujába labdarúgás Felkészülési mér­kőzésen a magyar válogatott az első félidő pazar játékának kö­szönhetően négy góllal megver­te Debrecenben Litvániát. MAGYARORSZÁG- LITVÁNIA 4-0 (4-0) Debrecen, Nagyerdei Stadion, 6218 néző. V.: Zelinka (cseh). MAGYARORSZÁG: Dibusz (Ki­rály, 46.) - Szolnoki (Szélesi, 46.), Fiola, Lang, Forró (Leandro, 46.) - Stieber Z. (Varga R., 46., Simon Á., Tőzsér, Dzsudzsák - Nikolics (Szalai Á., 46.), Priskin (Németh K., 46.). GÓL: Stieber Z. (15.), Dzsu­dzsák (20.), Nikolics (29.), Pris­kin (31.).- Nem kaptunk gólt, négy-null, teljesen tökéletes, de egy gól a vé­gére illett volna, hogy igazán jó hangulatban menjünk haza. De volt egy jó félidő, erre lehet építe­ni a jövő héten - értékelt Dárdai Pál magyar szövetségi kapitány. A harmadik gólt szerző Niko­lics Nemanja így látta a találko­zót: - A csapat nagyon jól telje­sített, azt beszéltük meg a mér­kőzés előtt, hogy megpróbál­juk uralni a játékot, és elhitetni az ellenféllel, hogy nincs sem­milyen esélye. A legfontosabb, hogy meg tudtuk valósítani azo­kat a dolgokat, amiket hét köz­ben gyakoroltunk - nyilatkoz­ta elégedetten a gyönyörű gólt szerző székesfehérvári támadó, Nikolics Nemanja. B. Cs. Stieber Zoltán szerezte az elsőt LABDARüüA A magyar U20-as válogatott kétgólos vereséget szenvedett a nigériai csapat­tól az Új-Zélandon zajló korosz­tályos világbajnokság vasárna­pi játéknapján, de csoportjának harmadik helyezettjeként így is bejutott a nyolcaddöntőbe. Az E csoport 3. fordulójában: NIGÉRIA-MAGYARORSZÁG 2-0 (1-0) New Plymouth, 3000 néző. V.: Zambrano (ecuadori). GÓL: Awoniyi (33., 54.). MAGYARORSZÁG: Székely - Osváth, Kecskés Á., Talabér, Forgács - Nagy Ádám, Berecz - Nagy Dominik (Oláh L., 67.), Né­meth M., Zsótér (Popov, 62.) - Mervó (Kalmár, 46.).- Tudtuk előre, hogy rop­pant erős a nigériai csapat, és ez be is igazolódott a mérkő­zésen - mondta a meccs után Bernd Storck, a magyar válo­gatott sportigazgatója. - Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mai mérkőzés nem úgy sike­rült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék le­hetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni. Annak örülök, hogy ma több játékost is ki tudtam próbálni a kerettagok közül, a folytatás szempontjából fontos volt, hogy egyértelmű tapasztalatokat sze­rezzek minden játékos állapotá­ról, felkészültségéről. A mieink a folytatásban Szer­biával játszanak a nyolcaddön- tőben, a mérkőzést szerdán ren­dezik, magyar idő szerint reg­gel hat órától (tv: Duna). B. Cs. Részvételi rekord született a 18. KPMG Kékes Csúcsfutáson: a 11,6 km-es versenyre 2013-an neveztek. A leggyorsabban (47:14 perc) a címét megvédő Bogos Tamás (ARAK) ért fel a csúcsra, míg a nőknél Staicu Simona (Dunakeszi) győzött 55:27 perces idővel. BMiliaiiiiSiBif fnaTn

Next

/
Thumbnails
Contents