Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-04 / 129. szám
DIÁKVILÁG 2015. JÚNIUS 4., CSÜTÖRTÖK A világ szép, de nem a drogtól EGER Idén adott először otthont a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium a fiatalok megóvása céljából szervezett drogprevenciónak, melyet az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakiskola és Kollégiummal közösen szerveztünk. A tanárok, diákok és szociális munkások közösen dolgoztuk ki a nap eseményeit. Bevezetőnek dr. ifj. Wernigg Róbert megyei tiszti főorvos kéMindenkit megrendítettek a történetek. szült egy videóval, ami a drog- használók szemszögéből mutatta be a kábítószerezés „élményét”. Ezután a műhelyek forgószínpad szerint működtek. Egy 20 éves fiú is vendégünk volt, aki elmesélte élettörténetét: pár hónapja jött ki a rehabilitációs intézetből. Elmondta, hogyan lett aktív fogyasztó, és hogyan sikerült belőle kilábalnia. A hatás hihetetlen volt. Miután kiléptem az iskolából, képtelenség lett volna nem gondolni az elhangzottakra. Mindenkit megrendítettek a beszélgetések, amelyek nem voltak hétköznapiak, noha a hétköznapokban játszódtak. Sipos Cintia, SZEG Teljesülhetett a hetedikes kislány álma EGER Egy program keretében újra Erdélybe utazhatott a Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolából 33 diák. Ebben az évben végre én is részt vehettem a táborozásban. Elsősorban Kalotaszeg természeti látnivalóival és néprajzával ismerkedtünk, emellett eljutottunk Kolozsvárra, a Tordai Sóbányába és Torockóra is. Kalotaszentkirá- lyon játék- és sportprogramokat szerveztünk az ottani hetedikesekkel, ismerkedtünk a kalotaszegi népviselettel is. Köszönjük ezt aZ utazást és a felejthetetlen, élményekben és természeti szépségekben gazdag programot tanárainknak, nevelőinknek. Hudi Rebeka, 7. c Hallgassunk a belső hangunkra, és boldogok leszünk Aki kíváncsi, nem öregszik BUDAPEST Az egyik legismertebb magyar sportkommentátor és műsorvezető, Gundel Takács Gábor volt a diákújságíró egyesület rendezvényének vendége. Itt sok érdekesség derült ki az elhivatottságáról, az emberi döntésekről, s Gundi megfogalmazta üzenetét is a leendő újságíróknak. Kovács Péter Eszterházy Károly Gyakorlóiskola- Fiatalon csöppent a média világába, és eredetileg színészként kezdte pályafutását. Miért vonzotta a képernyőzés?- Nehéz erre korrekt választ adni, mert minden emberi tevékenység attól válik érdekessé, hogy az adott helyzetben az emberek hogyan gondolkoznak, hogyan döntenek, illetve hogyan veszítenek vagy nyernek. Ráadásul hajlamosak vagyunk összehasonlítani magunkat másokkal, hogy adott helyzetben mi hogyan döntöttünk volna... Mondok egy példát. Amikor forgattuk a „Maradj talpon!” című vetélkedőt, ugyanabban a helyzetben, játékszituációban az emberek különféleképpen viselkedtek. A játékban 10 kvízpárbajt kellett megnyerni, és vihették a pénzt. Általában a játékosok, ha elfogyott a pasz- szolási lehetőségük, és volt valamennyi pénzük, akkor kiszálltak. Érdekes eset, hogy a 9. párbaj után volt egy játékos passzo- lási lehetőség nélkül, és megkérdeztem, hogy elviszi a 3,2 millióját vagy folytatja. Erre ő folytatni akarta, ugyanis ő egy altatóorvos, aki a hétköznapokban nem kockáztathat, így ki szeretné próbálni, milyen érzés az. Végül nem nyerte meg a párbajt, és elvesztette a pénzt, de akkor is boldog volt, mert neki hatalmas örömet jelentett, hogy kockáztathatott.- Ön mit kutat elsősorban?- Az újságírókban és a színészekben is általában ugyanaz a késztetés. Az egyik az után kutakodik, hogyan működik a világ, a másik pedig, hogy mindezt megmutassa másoknak. Az élet azt mondta, hogy nekem a televízió adja meg azt a lehetőséget, hogy megmutassam magam. Ám ezt csak v utólag látja az em- í bér, ezt nem lehet kitalálni. Hiszem, hogy az ember, mikor fiatal és keresi a helyét, ezekaL re a belsők kesztete- ■ sekre kell figyelnie, ff hallgatnia. Szerin- ^ tem az ember csak azzal kapcsolatosan tud jó kérdéseket feltenni, ami- . re igazán kíváncsi. Azt Bk. vallom, hogy HHK. aki kívánc si. Gundel Takács Gábor úgy véli, hogy annak, aki közszereplő, tudomásul kell vennie, hogy „megfigyelik'' és néha írnak róla, akár az engedélye nélkül is h nem öregszik meg, mert azt még várja az élet, viszi előre valami.- A sportkommentátorságig hogyan jutott el?- Nálam ez tulajdonképpen a sors dolga volt. Egyéni sportoló vagyok, de amikor bemondják, hogy „főcím”, akkor nekem a lelátó túloldalán kell helytállni. Szerencsém volt a sportosztállyal, és ott nagyon alaposan megtanultam, hogyan működik egy közvetítés. Tulajdonképpen ennek köszönhettem azt, hogy később más műsorokban is megálltam a helyem.- Mennyire kell az életét egy ilyen hírességnek megmutatni? Hogy érdemes ezt kezelni?- Tudomásul kell venni. Nem vagyok köteles interjút adni, de a sajtónak joga van egy fényképet publikálni rólam. A családom tagjai viszont már nem közszereplők, róluk csak az engedélyükkel írhatnak. Aki közszerepelő, tudomásul kell vennie, hogy „megfigyelik”... Volt egyszer, amikor Erdélyben voltam nyaralni, és kérték tőlem, hogy meséljek el erről valami sztorit. Elmondtam, hogy találkoztunk az úton egy csorda tehénnel, és az egyik olyan közel jött, hogy végigkaristolta az autót. A cikkben az jelent meg: „Megvadult bivalycsorda támadt Gundelre”. Felhívtam a szerkesztőt, hogy ez nem így volt, mire ő azt felelte, hogy nem volt elég érdekes a sztorid. Az embernek kell húzni egy határt, hogy meddig engedi be a nyilvánosságot az életébe.- Mit javasol azoknak, akik szeretnének a médiában dolgozni?- Amit fontosnak tartok, az a kíváncsiság. Manapság divatos lett „celeb- nek” lenni, de az csak egy felszín. Nem híressé kell válni, hanem elismertté. Tizenöt perc alatt bárki híres tud lenni, de abból nem lehet megélni. Nem szabad célként kitűzni a hírességet! Ez csak a következménye az eredményeidnek, odaadásodnak. A fiatalok hallgassanak a belső hangjaikra, és ott megtalálják a boldogságot. Székelyföldön kirándultunk az osztállyal Erdélyben jártak a hetedikesek EGER Május első hetében mi, a Neumann János Középiskola hetedik osztályos tanulói és tanáraink ötnapos erdélyi kiránduláson vettünk részt. Az indulás reggelén nagy volt az izgalom, hiszen a legtöbben még sosem voltunk ilyen távol szüléinktől és a többség Erdélyben is először járt. A határátkelést követően Nagyváradra érkeztünk, ahol megtekintettük az egyházművészeti gyűjtemény legszebb darabját, a Szent László hermát. A városban a csodás szecessziós épületek is elnyerték tetszésünket. A Királyhágónál rövidpihenőt tartottunk, s gyönyörködhettünk a tájban, míg Csúcsán számos érdekességet hallottunk Ady Endréről. Másnap Kolozsvár felé vettük az irányt, ahol az idő szűke miatt csupán néhány órát tölthettünk, ám az ezt követő programunk, a parajdi sóbánya meglátogatása kárpótolt minket. Ezt követően a verőfényes napsütésben vásárolgattunk kicsit Ko- rondon és ámulva néztük a fazekasműhelyekben folyó munkát. Csíkszeredán és Csíksomlyón is jártunk, a kegytemplom mindenkit lenyűgözött, a Békás-szoroshoz vezető úttól, s a látványától még a szavunk is elállt. A negyedik napot rendhagyó történelem órával indítottuk a székelyszentléleki általános iskolában. Segesváron Vlad Tepes vajda szülőháza várt minket, ahol még közös fotót is készítettünk Mátyás király egykori foglyával. Aznapi programunkat Marosvásárhelyen zártuk. Szinte észrevétlenül jött el az utolsó nap, amikor az egyhetes kirándulás zárásaként előbb a magyarvalkói templomot tekintettük meg, azután a legendás ha- vasrekettyei vízesést néztük meg, végül Eger felé vettük az irányt. Farkas Früzsina, Neumann „Azt hisszük, ez velünk úgysem történhet meg, és az áldozat ugyanúgy hibás az...” Filmszakadás: fikció, ami valósággá válhat EGER Betörtek, megerőszakolták, megölték, kirabolták, molesztálták - ezekkel a szavakkal nap mint nap találkozunk, és lassan annyi jelentőséget tulajdonítunk a dolognak, mintha csak az épp aktuális időjárást állapítanánk meg. Azt hisszük, ez velünk úgysem történhet meg, és hogy az áldozat is ugyanúgy hibás az egész malőrben. Az igazság és a tehetetlenség megértéséhez engem a valós megtapasztalás vezetett el... Nemrég kezdtem el a gimnáziumot, de a barátszerzés sosem volt erősségem. Egyedül az interneten voltam valaki, vagyis ezt gondoltam. Rengeteg ismerősöm volt, akikről szentül hittem, hogy az én legjobb barátaim. Ezek a „barátok” egyszer elhívtak egy buliba. Az izgatottságom a közelébe se érhetett az akkori érzéseimnek. Végre találkozhatok velük, és biztosan nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Egyéb hasonló dolgok reményében kezdtem el a készülődést eme jeles eseményre. A fekete ünneplőszoknyából levágtam jó pár centit, hogy pontosan egy öv méretű szoknyát kaptam eredményül, amit egy haspólóval egyetemben a táskámba gyömöszöltem, és úgy indultam el az egyik, akkor barátnőmnek hitt személyhez, akinél átöltözködhettem. A diszkóba érve az izgalomtól, a kihívó ruhától és a maszkszerű sminktől feszengve ültem az egyik széken, miközben a netről jól ismert fiún gyönyörködtettem túlfestett szemeimet. Arra az elhatározásra jutottam, hogy mielőtt a srác elé állok, letesztelem a vonzerőmet." Találomra odamentem egy kedves mosolyú, nálam jó pár évvel idősebb férfihez. Beszédbe elegyedtem vele, ő pedig meghívott egy italra. Tisztán emlékeztem apám szavaira az idegenekkel kapcsolatban, de ezt a kis hangocskát a háttérbe szorítva csakis a flörtöt helyeztem mindén elé. Az italnak borzalmas íze volt, a műszempilla és a neonfények bántották a szememet, és hirtelen szédülni kezdtem... Film- szakadás... Amikor újra tudatomnál voltam, már a parkban egy bokor Az italnak borzalmas íze volt mögött vihogva hánytam, miközben a férfi fogta a hajamat. Nem fáztam, vagy csak nem jutott el a tudatomig a kabátom és a cipőm hiánya. Csak nevettem és dülöngéltem, miközben a férfi a derekamat átkarolva támogatott. Film- szakadás... Fáztam. Egy elhagyatott utca járdáján feküdve tértem magamhoz fehérneműben. Fölöttem három férfi tornyosult. Az első férfi kalapban engem videózott, miközben társa a megmaradt ruhaneműimtől való megszabadításon ügyeskedett, míg a harmadik csak öntudatlanul röhögött. Kétségbeesett sikoltozásba kezdtem, és megpróbáltam lelökni magamról a nemrég még szimpatikusnak tűnő férfit, aki köny- nyedén nyomott vissza a jéghideg betonra. Végül lekerült rólam minden ruha, könyörögve sírtam, miközben már minden reményemet feladtam. Hirtelen egy magabiztos kiáltás törte meg a sikátorban visszhangzó sírásomat. Film- szakadás... Otthon tértem magamhoz, a saját ágyamban. A járőr - aki megmentett - vitt haza. Eljárás indult az elkövetők felkutatására, ami még jelenleg is folyik. Soha sem hittem volna, hogy ez velem is megeshet. Arra, hogy mi történt, lehet, hogy soha nem fogok teljesen emlékezni, de úgy érzem, nem is szeretnék. Soha sem! Várallyay Dóra, EKF Gyakorló meg
