Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-04 / 129. szám
EGY PERCBEN Az FBI is Blatter után nyomoz EGYESÜLT ÁLLAMOK Szövetségi nyomozás folyik az Egyesült Államokban Joseph S. Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke ellen, aki kedden, öt nappal az újraválasztása után jelentette be távozási szándékát. A Reuters úgy értesült, hogy a nyomozást a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) folytatja. A sajtó találgat: korábban megvádolt vezetők buktathatták le a FIFA-elnö- köt, persze kérdés, nem csak a bőrüket akarják ily módon menteni. ► 8 Hallgassunk a megérzésekre! BUDAPEST Az egyik legismertebb magyar sportkommentátor és műsorvezető, Gundel Takács Gábor volt a diákújságíró egyesület rendezvényének vendége. Itt sok érdekesség derült ki az elhivatottságáról, az emberi döntésekről, s Gundi megfogalmazta üzenetét is a leendő újságíróknak. ► 4 Már 300 ezren visszaküldték BUDAPEST-AUSZTRIA „Több mint három- százezren már visszaküldték válaszaikat a bevándorlásról rendezett nemzeti konzultáció során, miközben a polgárok egyharmada még meg sem kapta a kérdőívet” - közölte tegnap Kovács Zoltán. A kormányszóvivő szerint a „kisebb hullámveréseket” kiváltó tájékoztató kampány célja, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban. ► 6 Jó reggelt! J ó érzés öntötte el a szívemet, amikor a minap egy kedves idős ember a Hírlappal a kezében szállt fel a helyi járatra. Miután megtalálta helyét, nem is habozott, azonnal szem- ügyre vette, hogy milyen fontos hírek szerepelnek a címlapon. Akaratlanul is rajta tartottam a szemem, mert nagyon fűtött a kíváncsiság, vajon milyen reakciót váltanak ki belőle a cikkek. Az úr gondolataiban azonban nem tudtam olvasni, így rejtély marad számomra, hogy mi volt a véleménye a lapban szereplő anyagokról. Azért abban reménykedem, hogy neki és még sok-sok embernek sikerül naponta jól indítani a reggelt és sok-sok hasznos információt tudunk átadni. így ismeretlenül, a sorok mögül is jó reggelt és szép napot kívánok az idős úrnak és minden olvasónknak. J. H. BUDAPEST/EGER Az LMP önkormányzati képviselője, Komlósi Csaba nemrég bejelentette, kezdeményezni fogja a díszpolgári címről szóló rendelet módosítását, hogy meghatározott esetekben a cím visszavonható legyen. A módosított rendelet értelmében a képviselő ígéretet tett arra, hogy kezdeményezni fogja Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság el nöke díszpolgári címének visszavonását.- Úgy gondolom, elébe mennek egy folyamatnak, amely még nem zárult le - mondta lapunknak Gömöri Zsolt a fentiek és az ügyészség által indított nyomozás kapcsán. ► * Pazar lehet az idei könyvünnep Felfüggesztett fogházbüntetés a férfinak Földhöz vágta az ebet GYÖNGYÖS Gyorsított eljárásban vont felelősségre a bíróság egy, a kutyáját brutálisan bántalmazó férfit - tájékoztatta a Hírlapot szerdán dr. Konkoly The- ge László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője. Közölte: az ittas vádlott még április 27-én este Gyöngyösön, az egyik söntésben keveredett szóváltásba a barátnőjével, akivel a hangos veszekedést az italbolt előtt is folytatták. Az utcán vitatkozó, egyre dühösebb férfi vállán ült kistestű kutyája, melyet - dühét levezetendő - váratlanul megragadott, és teljes erőből a földhöz vágott. Az eb a füves részen elfeküdt és nem tudott megmozdulni. A bántalmazás következtében súlyos, a központi idegrendszert érintő traumát szenvedett, ami miatt később elaltatták. Az állatorvosi ellátás költségeit a vádlott nem fedezte, helyette azt egy állatvédő egyesület fizette meg. A Gyöngyösi Járási Ügyészség állatkínzás vétségével, és ezzel halmazaiban garázdaság vétségével vádolta meg a kutya gazdáját. A 42 éves elkövetőt jogerősen egy év hat hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre, valamint 360 ezer forint pénzbüntetésre ítélték, emellett elrendelték pártfogó felügyeletét is. M. z. MAGYARORSZÁG Ma kezdődik a 86. Ünnepi Könyvhét. Zen- tai Péter László szervező reményét fejezte ki, hogy a tavalyelőtt elindult .növekedés trendfordulót jelent az ínsé- gesebb évek után. Ez az egyetlenegy olyan irodalmi könyves rendezvény Európában, ahol az anyanyelvi közösség szinte minden számottevő településén egy időben van könyvhét. Vagyis árusítás, dedikáció, író-olvasó találkozó, irodalmi és zenés műsor - mondja lapunknak Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója. Pontosan 329 kötet jelenik meg magyar szerzőtől, 2931 forintos átlagáron. Ennek döntő része fikció, ha a gyerekkönyveket is ideszámítjuk, akkor a kötetek kétharmada. ► 3 A litvánokkal hangol a válogatott LABDARÚGÁS Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint most az a legfontosabb, hogy csapata a lehető legjobb fizikai állapotba kerüljön a jövő szombati, finnek elleni idegenbeli Európa- bajnoki selejtezőre. így azután nem csoda, hogy a litvánok elleni pénteki felkészülési mérkőzést is ennek rendeli alá. A finnek elleni Eb-selejtezővel kapcsolatban hangsúlyozta, mindenképpen nyerni szeretnének Helsinkiben, ugyanis csak ebben az esetben értékes igazán a legutóbb, a görögök ellen megszerzett egy pont. ► 12 EGER A Magyar Örökség díjas Hungarikum Védőnői Szolgálat fennállásának századik évfordulóját ünnepelték tegnap a városban. A megye területéről több száz védőnő tette tiszteletét az eseményen. Képünkön Polán Mónika védőnő egyik gyermekével, Álmossal. ► 3 Hét és fél év börtön az erőszakolónak FONYÓD Hét és fél év börtönre ítélte a fonyódi bíróság K. Szilárd Sándort, aki tavaly egy fonyód- ligeti gólyatáborban megerőszakolt egy diáklányt. A férfi legkorábban büntetése letöltésének kétharmada után helyezhető feltételesen szabadlábra, emellett 463 ezer forint bűnügyi költség megtérítésére is kötelezték. K. Szilárd Sándor ellen szexuális erőszak miatt emelt vádat az ügyészség, miután tavaly szeptemberben az ELTE Tanító- és Óvónőképző Karának gólyatáborában megtámadott egy diáklányt. Az ügyész súlyosbításért, a védelem enyhítésért fellebbezett. A per a Kaposvári Törvényszéken folytatódik. A. V. 9 770865 910042 15129 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/410-427 MA HOLNAP 28 26 Csütörtökön egy hidegfront hatására a napsütés mellett szórványosan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Megélénkül az északi-északkeleti szél. ► 10 Tf I 1 ol dog névnapot Bulcsú és Kerény nevű olvasóinknak! '4 J I * V * Gömöri: Velem együjt Egert is ill liLili ~ frífn pJltf'’JLi ^ J 5 I ^ lamaaiaK A védőnőket * ünnepeltek