Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-30 / 151. szám
2015. JÚNIUS 30., KEDD g TETTHELY - TV-MŰSOR Életfogytiglan a 21 éves nő kegyetlen gyilkosainak Kínozták a haldoklót HÍREK Már halottja is van a tajvani tűznek iNG Egy 20 éves nő az első halálos áldozata a hétvégi tajvani aquaparkban történt tűzesetnek, amelynek 500 sérültjéből több mint kétszáznak súlyos az állapota, sokuk életveszélyben van - jelentette a helyi média hétfőn. A Li családnevű nő Tajcsung kórházában halt meg, miután testének 90 százaléka megégett. A tűz akkor keletkezett, amikor egy rendezvényen színes festékport szórtak a közönségre, és az a fényszórók hőjétől berobbant, lángtengert borítva a nézőkre. MTI Háromszáz méteren múlott az ütközés SZÁZHALOMBATTA Hétfő reggel Százhalombattánál olyan vágányra irányították a Budapestről Balatonfüredre tartó Katica sebesvonatot, amelyen már állt egy szerelvény. A személyvonat vezetőjének sikerült megállítania a járművet, amely 300 méterre állt meg a vágányon veszteglő tehervonattól. A fékezésben senki sem sérült meg, az ügyben vizsgálat indult. MTI Szerencsére nem történt baj Fogvatartói három évig kínozták, majd a halála előtti napon orvosi segítség helyett újból megverték, s magára hagyták a magatehetetlen B. Rékát. A 21 éves nő belehalt a sérüléseibe, a testét a tettesek elásták, földi maradványait másfél évvel később, 2011-ben találták meg. A 2010-ben történt battonyai rémség ügyében tegnap születettjogerős ítélet. Árvay Tivadar tivadar.arvay@mediaworks.hu SZEGED Több ponton megváltoztatta tegnapi döntésében a Szegedi ítélőtábla az emberölés és más bűncselekmények miatt Maczák Zoltán és társai ellen indított eljárásban az első fokon kimondott ítéletet. Sztáncs Zoltán másodrendű vádlottat nem emberölés kísérletében, hanem emberölésben mondták ki bűnösnek. Megváltozott az elsőrendű vádlottra kiszabott szabadságvesztés büntetés időtartama is: Maczák félté- • teles szabadságra nem bocsátható, esetében tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés az ítélet. A másod- és harmadrendű vádlottak - utóbbi Sztáncsné Kecskés Adrienn, aki 2012-ben a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben kötött házasságot Sztáncs Zoltánnal - esetében maradt az életfogytig tartó szabadságvesztés. A 32 éves Sztáncs legkorábban 32, a 37 éves Kecskés 35 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. A bűncselekmények 2007-ben kezdődtek, amikor B. Réka Bat- tonyára költözött barátnőjéhez, Kecskés Adriennhez és férjéhez, Sztáncs Zoltánhoz. Velük élt Kecskés Adrienn előző kapcsolatából származó kislánya is, akinek apja Maczák Zoltán volt. A fiatal nő bántalmazása 2007 végén kezdődött. Először tenyérrel, ököllel ütötték, rugdosták, de 2010 tavaszán Sztáncs már kötéllel is fojtogatta. Később Kecskés Adrienn is verni kezdte B. Rékát, mert féltékeny volt rá férje miatt. A sértett egy alkalommal öngyilkossággal próbálkozott, de túlélte, aztán megszökött, de később visszatért a házba. Ekkortól elektromos árammal, forrasztópákával, égő cigarettával kínozták, eltörték a karját, bordáit és a veséi is megsérültek. 2010. június 16-án egy bűn- cselekmény miatt a rendőrök elvitték Sztáncs Zoltánt. A fiatal nőre Maczák ráparancsolt, hogy bújjon el a zsaruk elől, hogy ne lássák a sérüléseit. Miután az egyenruhások távoztak, Maczák nagy. erejű áramütésekkel kínozta B. Rékát, mert szerinte ő volt az oka, hogy Sztáncsot lecsukták. Maczák a haldokló nőt másnap újra megverte, a sértett június 21-én belehalt a sérüléseibe. Testét a tettesek elásták, földi maradványait a harmadrendű vádlott vallomása alapján 2011 októberében találták meg. Maczákot akkor fogta el a rendőrség, amikor 2010. augusztus 25-én egy battonyai állattelepen meg akart erőszakolni egy 17 éves lányt. A dulakodásra egy véletlen arra járó battonyai férfi figyelt fel, aki elkergette a támadót. A helyszínen talált jelek arra utaltak, hogy a férfi a 17 éves lányt is meg akarta ölni. < Elfogták a tunéziai terrorista segítőit? TUNÉZIA A nyomozók biztosak abban, hogy voltak segítői Seifed- dine Rezguinak, a 38 halálos áldozatot követelő pénteki szószai terrortámadás elkövetőjének. Tegnap Nadzsem Gharsza- li, az ország belügyminisztere arról beszélt, hogy elfogták a terrorista mögött álló hálózat tagjainak egy csoportját, de részleteket nem árult el. Azt is vizsgálják, hogy Rezgui tényleg kapott-e dzsihádista kiképzést Líbiában. David Cameron a merénylettel kapcsolatban a BBC rádiónak hétfőn kijelentette: nem lenne szabad Iszlám Államként emlegetni ezt a szervezetet, mivel a csoport az iszlám vallás valamilyen eltorzított változatát próbálja érvényesíteni. A brit miniszterelnök hozzátette: az Iszlám Állam terjeszkedése létében fenyegeti a nyugati civilizációt. MW Nem jár vissza pénz Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnö- ke hétfőn bejelentette, hogy a tunéziai utakat szervező irodák alternatív nyaralásokat ajánlanak fel, ha egy utas visszamondaná a foglalását a merénylet miatt. Az alelnök hozzátette: a befizetett részvételi díj nem jár vissza lemondás esetén sem, erre csak abban az esetben van mód, ha az adott úti cél felé nem indul charterjárat. vi-iyu-n ti in \tj in TELEVIZIO-MUSOR 2015. JUNIUS 30., KEDD 4.00 4.45 5.00 5.30 6.00 7.35 9.10 9.40 10.05 11.50 12.45 fig 13.00 O 14.05 (/) 14.45 O 5 j 15.55 16.50 18.00 18.50 19.25 20.45 21.20 23.15 23.50 1.00 1.25 1.45 2.10 Dr. Tóth © Reflektor © Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó 8:08 - Minden reggel ® ízes élet© Reflektor© Top Shop AsztroShow Reflektor® Dr.Tóth® Fókusz® Éjjel-nappal Budapest © Castle © A szerelem foglyai© RTL Klub Híradó Fókusz® Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt® Szakítópróba © RTL Klub Híradó Tökéletes célpont® Nevelésből elégséges® Reflektor© EgészségKalauz® A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek at o tf> 9 2 Óránként Híradó és időjárásjelentés 8.54 Ma délelőtt 9.15 Summa 9.41 Ma délelőtt 10.41 Ma délelőtt 11.10 Ma délelőtt 12.54 Ma délután 13.15 Kék bolygó 13.41 Ma délután 14.15 Világ 14.41 Ma délután 15.15 Magyar gazda 15.41 Ma délután 16.15 Elő egyház 16.41 Ma délután 17.15 Summa 17.52 Ma este 18.28 Ma este 19.30 Híradó 20.25 Időjárásjelentés 20.30 Ma este 21.25 Ma este 21.35 Világhíradó 22.35 Kenó 4.05 Franklin és Bash © 4.45 Aktív© 5.05 Csapdába csalva © 5.35 Psych Dilis detektívek © 6.20 Mokka® 9.25 Stahl konyhája © 9.35 Babapercek© 9.45 TeleShop 10.45 Astro-Viiág 12.00 Tények Délben 12.25 Aktív© 12.55 NCIS© 13.55 Magánnyomozók© 14.55 Valentina titka© 15.55 Emlékezz, Reina © 16.55 Fiorella© 18.00 Tények 19.30 Jóban Rosszban © 20.15 Irigy Hónaljmirigy Show© 21.20 Hal a tortán a javából© 22.30 Hawaii Five-0 © 23.35 Last ResortA belső ellenség© 0.35 Tények Este 1.20 Aktív® 1.40 Sportos 1.55 Ezo.TV 3.00 Hivatal® 8.05 Rolie, Polie, Olie 8.30 A mesebanda - Dr. Seuss kacagtató kacatjai 9.00 Napfény farm 9.30 A kis sárkány kalandjai 10.00 Nyuszi Péter 10.30 Mélytengeri mentőcsapat 11.20 Tabaluga© 11.50 Hunyormajor© 12,15 H20: Egy vízcsepp elég® 13.30 Tabaluga© 14.10 Gulliver utazásai © 15.50 Mélytengeri mentőcsapat 16.00 Rolie, Polie, Olie 16.25 Bob, a mester 16.40 A mesebanda-Dr. Seuss kacagtató kacatjai 17.10 Claude 17.35 Napfény farm 18.05 Peppa malac 18.35 Pimpa 18.55 Fejtörők kicsiknek 19.35 Franklin 20.00 Csűrcsavarosdi 20.30 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt© 22.30 Hawaii Five-0 9.00 Vacsoracsata © 10.00 Se- j gítség, bajban vagyok! © 11.00 [ A gyanú árnyékában © 11.55 A ' nagy ízválasztó © 12.50 Smaragd szív - Az örökös © 13.45 Lucia - A sors üldözöttje © 14.40 Rosario - A múlt fogságában © 15.35 Barátok közt © 16.05 A nagy ízválasztó © 17.05 Tom és Jerry 17.30 Tom és Jerry 18.00 Hisztéria © 20.00 Az élet csajos oldala © 20.30 Az élet csajos oldala © 21.00 RTL II Híradó 14.10 Gulliver Utazásai 9.15 Csapdába csalva © 9.50 Csapdába csalva © 10.20 Veled is megtörténhet! © 11.25 Családi Titkok © 12.30 Jóban Rosszban © 13.10 Hal a tortán ® 14.15 Bűnök és szerelmek © 14.50 Bűnök és szerelmek © 15.20 Bumm! © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Hal a tortán © 18.10 Veled is megtörténhet! © 19.15 Bűnök és szerelmek © 19.50 Bűnök és szerelmek © 20.20 Bumm! © 21.00 Különvélemény ® 7.45 Monk-FIúgos nyomozó © 8.35 Monk-FIúgos nyomozó © 9.30 Szívek szállodája© 10.25 Kettős ügynök © 11.20 Acélszemély© 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék © 13.10 Gyilkos számok ® 14.10 CSI: A helyszínelők © 15.10 CSI: A helyszínelők © 16.05 NCIS© 17.05 NCIS© 18.05 Jóbarátok© 18.35 Jóbarátok© 19.05 Két pasi - meg egy kicsi© 19.35 Két pasi-meg egy kicsi© 20.10 Két pasi-meg egy kicsi© 20.35 Két pasi-meg egy kicsi© 21.00 Halálos iramban © 23.20 CSI: A helyszínelők © 0.20 CSI: A helyszínelők© 1.20 Gyilkos számok © 2.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék© 2.55 Gyilkos körzet © 3.45 Acélszemély© 20.10 Két pasi meg egy kicsi 7.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 7.20 Azéletsava-borsa© 8.10 Jamie 30 perces kajái 8.35 DonMatteo© 9.40 A szenvedélyek lángjai ® 10.25 A hegyi doktor-Újra rendel © 11.15 Azéletsava-borsa© 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.40 Időjárás-jelentés 12.45 Jamie 30 perces kajái 13.15 Kívánságkosár 15.15 Lola© 16.00 Balatoni Nyár 18.00 Híradó 18.25 Időjárás-jelentés 18.35 DonMatteo© 20.00 A hegyi doktor-Újra rendel © 20.50 Párizsi helyszínelők © 21.40 Tiborvagyok.de hódítani akarok © 23.00 Petrovics Emil: V. Kantáta 23.20 Belépési nyilatkozat © 0.15 Himnusz 0.20 Tetthely© 21.40 Tibor vagyok.. 4.00 Privát rocktörténet © 5.00 Privát rocktörténet © 6.00-9.00 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00-13.20 Privátfilmek újratöltve © 13.20 Fel a kezekkel! ® 15.25 Választási kampány © 17.10 Bérbosszú Bt. - Megfizetünk, ha megfizetnek © 18.45 A lányom nélkül soha © 21.00 A Vadak ura © 23.15 Mennyei kard © 0.50 A Shaolin 36 próbatétele © 2.45 Privátfilmek újratöltve © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden téveadó fenntartja! 9.00 Garázs 9.30 Globál 10.00 Híradó 10.30 Kommentár nélkül 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli híradó 12.45 Televíziós vásárlás 13.05 Lapzárta 13.30 Paletta 14.05 Galéria 14.30 Befutó szabad stílus 15.00 Híradó 15.30 Ring 16.05 BBC Hard Talk 16.30 Paletta 17.00 Híradó 17.30 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó 19.30 Magyarország élőben 21.00 Híradó 21 21.35 Riasztás ©22.00 Híradó 7.45 Balatoni Nyár 9.30 Család-barát 10.25 Angol nyelvű hírek 10.40 Kékbolygó 11.00 Mindentudás 11.25 ízőrzők: Csór 12.00 Déli harangszó 12.02 Srpski Ekran 12.30 Unser Bildschirm 13.00 Híradó 13.15 Kívánságkosár 15.15 Evangélikus magazin 15.40 Evangélikus riportok 16.10 Nehézsorsúak © 17.15 Virágzó Magyarország 17.35 Határtalanul magyar 18.05 Hazajáró 18.35 Térkép 19.05 Hogy volt!? 20.00 Van képünk hozzá © 21.00 Híradó 21.30 Gasztroangyal © 22.25 Ridikül © 23.20 Mindentudás 23.40 Kékbolygó 0.00 Himnusz 0.05 Angol nyelvű hírek 0.20 Balatoni Nyár 2.05 Család-barát 3.00 Angol nyelvű hírek 3.15 Ridikül® 18.35 Térkép 8.10 Start+ 8.40 Fórum 9.35 Álomsztori 10.25 Az elnök emberei ©11.35 Fórum 12.25 Start+ 13.45 Egyenes beszéd 14.45 ATV START 15.50 700-as klub © 16.25 Global 3000 16.55 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Világhíradó 18.25 Fórum 19.00 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd 20.35 Titkos dosszié © 21.25 No comment 21.30 ATV Híradó 21.55 Világhíradó 22.05 Az elnök emberei © 9.15 Columbo: Ölj meg, ölelj meg! © amerikai krimi 1978 11.15 Napjaink szörnyetegei © olasz vígjáték 2009 13.20 Jeges pokol© kanadai kalandfilm 2011 R.: Sheldon Wilson 15.00 Viszlát, Bajnok! © amerikai filmdráma 2007 17.10 OngBak2.A sárkány bosszúja® thaiföldi akcióthriller 2008 19.00 Csillagkapu: Az igazság ládája © amerikai-kanadai sci-fi akciófilm 2008 21.00 A testőr© amerikai akciófilm 2009 R.: Keoni Waxman Sz.: Steven Seagal, Líezl Carstens, Steph DuVall, Arron Shiver, Luce Rains 22.45 Öngyilkos bevetés ® angol krimi 2012 0.50 Arcmás© amerikai-francia-kanadai thriller 2011 R.: Julien Magnat 2.55 Öngyilkos bevetés © 15.00 Viszlát, Bajnok! 9.00 Raktárvadászok 9.30 Csomagcsaták 10.00 Csupasz túlélők 11.00 Aranyláz Alaszkában 12.00 Extrém vasútvonalak Alaszkában 13.00 Új- jáépítők 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Dynamo - varázslat a világ körül 16.00 Autókereskedők 17.00 Raktárvadászok 17.30 Kanadai raktárárverések 18.00 Aranyláz Alaszkában 19.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók 21.00 Csupasz túlélők 22.00 Zoltán, a Farkasember 4.00 Labdarúgás 6.00 Labdarúgás 9.00 Ökölvívás Profi gála, Houston, Miguel Cotto-Daniel Geale 10.30 KO TV 12.00 Amerikai futball 12.30 Tollaslabda 13.30 SportVerda Sportműsor Magyaroszág első sportautó magazinja 14.30 Póker WPT Season 12, 34/9. rész 15.30 Póker WPT Season 12, 34/10.rész 16.30 Ökölvívás Profi gála, Hidalgo, Diego Magdaleno-JoséA. González 18.30 Kosárlabda B33-as torna, 4. rész 19.15 Mai helyzet 19.30 Labdarúgás CopaAmérica, 1. elődöntő 21.30 Póker WPT Season 12,34/11. rész 22.30 Póker WPT Season 12,34/12. rész 13.30 Sportverda 9.00 A boldogság receptjei © 9.30 Faszénen sült csodák © 10.00 Jeruzsálem ízei © 11.00 Annabel Langbein - Az én kiskertem © 11.30 Silvia Colloca: Itáliából szeretettel © 12.00 Miss Dahl finomságai © 12.30 Tündérkonyha © 13.00 Gyorsan, egyszerűen, bajorul © 13.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 13.45 Minden lében kanál © 14.00 Napról napra © 14.15 Napról napra © * V V I 1 * jBÄzIvekigbántalmazott nőI »|J| egy alkalommal öngyilkos I ■É|akart lenni, de túlélte. I es visszatért kínzóihoz |