Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-25 / 147. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2015. JÚNIUS 25., CSÜTÖRTÖK EGER Mára 28 nemzeti érték gyarapítja az Egri Értéktárat, az Egri Értéktár Bizottság pedig elhatá­rozta. szeretné, ha minél több egri és ide látogató turista láthatná a helyi kincseket. A cél érdekében plakátkiállítást szerveztek a Líceum aulájában. A természeti, kulturális és épített értékeket felvonul­tató kiállítás megnyitóján dr. Liptai Kálmán, a főiskola rektora elmondta: megtiszteltetésnek érzi, hogy a főiskola adhat otthont a tárlatnak. A tárgyiasult és a kulturális hagyományok fontosságát is említette Habis László, a város polgármestere és köszöntőt mondott Csathó Csaba kancellár is. J. H. Beázott a tető, más borítást kap EGERSOCS Felújítják a műve­lődési ház tetejét. Annak ala­csony esésszöge miatt a pala borításon át beázott az épü­let. A pala helyett cserepes le­mezekből áll majd a héjazat, a beruházáshoz vis maior pá­lyázaton 2,5 millió forintot nyert az önkormányzat. Szecs- kó Béla polgármestertől meg­tudtuk, önerőként további fél­millió forinttal járulnak hozzá a felújításhoz. T. B. Tízezer bevallást vár a kamara HEVES MEGYE Június 30-ig kell bevallani a tagdíjat a Nemze­ti Agárgazdasági Kamara tag­jainak. Megyénkben csak­nem tízezer mezőgazdasá­gi, élelmiszeripari vállalkozó­nak kell benyújtania a bevallá­sát az erre szolgáló online felü­leten, többségük az utolsó pil­lanatra hagyta. Az önbevallás elkészítésében a falugazdá­szok is segítenek. A tagdíj sá­vos, azoknak, akiknek a bevé­tele nem érte el a 600 ezer fo­rintot, csak kétezer forint, ezt július 31-ig kell befizetni. Akik az idén váltak agrárkamarai tagságra-kölelezetté, nem kell bevallást készíteniük, de elő­zetes tágdíjat kell fizetniük 15 napon belül. T. B. Kicserélték az óvoda ablakait H0RT Az önkormányzat önerő­ből kicseréltette az óvoda fo­lyosói és a hátsó vizesblokk ablakait. A 32 korhadt ab­lak helyett korszerű, hőszige­telt nyílászárókat építettek be. A beruházás eredménye a fű­tési költség csökkentése. T. B. Aszfaltozzák a hivatal környékét SZILVÁSVÁRAD Épül a község új polgármesteri hivatala, pénte­ken már a környéken elkészült utakat, parkolókat aszfaltoz­zák. Az elmúlt hetekbén kiala­kították a világítást is. T. B. A szomszédok közötti viszályok legtöbbször telekhatárviták Sújtja őket a török átok Ki örül, ha pázsitnyírás közben megtámadják a szomszéd mé- hei vagy fenyőfa ereszt gyökeret a háza fala alá? Ma is léteznek fü­lemüleperek, de vannak a szom­szédok közt viszályok, amelyek egyszer csak robbanhatnak. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu NMYFÜ6ED A helyi történet, ami­vel olvasónk megkereste a Hírla­pot, megeshetett volna máshol is. A jó vagy rossz szomszédság il­lusztrálására hosszan lehet sorol­ni a példákat. Panaszosunk szom­szédvitája másfél évtizedre nyú­lik vissza. Tizenöt éve, hogy méh- kaptárakat állított fel a szomszéd­ja a saját ingatlanán, de az asszony szerint felrúgta az előírásokat.- A telekhatártól legalább négy méterre kellene elhelyezni a kap- tárakat és kétméteres, a rova­rok által át nem járható palánkot emelni. E szabályok egyikét sem tartja be a szomszéd, sövénykerí­tés is csak azért van, mert azt már mi ültettük. Másfél éve, hogy je­leztem a jegyzőnek a problémát, de nem történt semmi. Most az új jegyzőt is felkerestem, aki tartott egy szemlét, jegyzőkönyvezte a szerintem szemet szúró szabály­talanságokat, s az iratot tovább- küldte az ilyen ügyekben illeté­kes állategészségügyi hatósághoz - mondta el a Hírlap érdeklődésé­re nagyfügedi olvasónk, aki várja az ügyben az intézkedést. *•* A fér­jem ráadásul allergiás a méhek csípésére, nem is olyan rég or­voshoz is kellett vinnem, még jó, hogy tartunk itthon Calcimusc injekciót. A napokban engem is megszurkáltak a méhek fűnyírás közben - tette még hozzá. A szomszédok közti viták nem új keletűek. Dr. Fodor Ferenc, az Ostorosi Közös Önkormányzati Hivatal Novaji Kirendeltségének jegyzője szerint általában átnyú­ló ágak, közelebb ültetett fa, gyü­mölcsös okozza a látszólag jele««* téktelen szomszédvitákat. De egy túl alacsonyra épített kéménnyel is elő lehet idézni birtoksérelmet.- Legtöbbször a növényzettel van baja a szomszédnak és sze­retné kivágatni a háza falát érő, vagy az alá gyökeret növesztő fát. Én a bíróság felé szoktam terelni az ilyen vitát, hiszen nekik van il­letékességük ezen ügyekben. Te­lekhatár-vita esetében egyébként is csak az adásvétel létrejöttét kö­vető egy éves határidőn belül fog­lalhat állást a jegyző, de még ezen belül is dönthet úgy, hogy a bíró­ságra bízza a döntést - mondta a szakember, aki úgy látja, szinte mindegyik viszály régi Konflik­tusokra vezethető vissza.- A jogi szempontból nem is olyan bonyolult, a kívülállónak már-már megmosolyogtató perle­kedések azok számára, akik ben­ne vannak, komolyak. Ám az a tapasztalatom, hogy az évtizede­ken át hordozott sérelem ki szo­kott törni. Szerencsére az utóbbi időkben nálunk nem fordultak elő ilyen, emocionálisan is kirívó ese­tek - fogalmazott a jegyző, amikor rákérdeztünk: vannak-e olyan vi­szályok, amelyek hasonló végki­menetellel fenyegetnek, mint ami Andornaktályán történt két éve, s most zárult emberölés miatti jog­erős ítélettel. Abban fél évszázad­ra visszavezethető okból keletke­zett harag a két család között. Bóta Géza, Noszvaj polgármes­tere falujában nem tud kirívó vi­szályokról. Legtöbbször tulajdon­jogi kérdésekben, pinceügyek­ben „zördülnek össze" a szom­szédok. A gyökerek oda nyúlnak vissza, hogy a földhivatalnál el­ronthattak valamit. Az emberek, bár megvették a pincét, azt látják, hogy az mégsincs a nevükön.- A pincék fölötti részt mára fölparcellázták és önkormányza­ti tulajdon. Azt javasoljuk az érin­tetteknek, ezt vegyék meg, hogy legyen valami a nevükön - tudat­ta a faluvezető. Tudta-e? A birtokvédelem a tényleges birtokos védelme azzal szem­ben, aki öt a birtokának ren­deltetésszerű használatában akadályozza, zavarja, attól megfosztja. Azt vizsgálják első körben, hogy valakinek tény­leg birtokában volt-e az adott dolog. Ha a birtokost jogalap nélkül birtoklásában zavar­ják. megilleti a birtokvédelem. A birtokvédelmi eljárások két esete: a szomszédjogi eljárás és a lakásbérlet kapcsán kiala­kuló nézeteltérések rendezése. Vannak rossz és jó szomszédok A szomszédok közti vitákba a kí­vülálló nem szívesen avatko­zik bele. Egy a megyeszékhely szomszédságában lévő telepü­lésen például az ott házat vevő ismert trénerrel tűzött össze a már régebben ott lakó - szá­molt be róla olvasónk, a „harma­dik szomszéd". Az ok: több ha­talmasra növő fenyőfa. Nagyné Tóth Melinda szerint, ha van va­laki, akivel érdemes jó kapcso­latot fenntartani, az a szomszéd. Ők tíz éve költöztek ki a panel­ból kisebb családi házba. Mind a négy szomszédjukkal beszé­lő. mondhatni baráti viszonyban vannak. Bár a rokonság jelen­ti a vérségi köteléket, de a kö­rülöttünk élő emberek jelentik a tényleges és azonnali segítsé­get. ha baj van - sorolta mind­azt. amikben biztosan és kölcsö­nösen számíthatnak egymásra. HÍREK Több mint háromezer autót ellenőriztek az autópálya pihenőjében Közösen akcióztak a hatóságok M3 Szerdán délelőtt 9 órától dél­után háromig az M3-as autópá­lyán, a Borsókúti pihenőhely­nél tartották az ellenőrzéseket a hatóságok. Soltész Bálint me­gyei rendőrségi sajtószóvivőtől megtudtuk, két esetben indult eljárás gyorshajtás miatt, to­vábbi hétben sebességtúllépés szabálysértésért helyszíni bír­ságot szabtak ki. Öt gépjármű- vezető nem használta a bizton­sági övét, s 53 esetben volt hiá­nyos az autópálya-matrica. Az ellenőrzés ideje alatt nem történt baleset, bűncselekmény a sztrádán, s körözött személyt sem találtak. A rendőr őrnagy közölte: az akció célja volt a jogsértő mó­A megyei katasztrófavédők hét esetben indítottak eljárást dón közlekedők kiszűrése a for­galomból, a közlekedésbizton­ság javítása, a balesetek meg­előzése, a járművek műszaki állapotának vizsgálata, a Jöve­déki termékekkel kapcsolatos jogellenes cselekmények meg- . előzése, felderítése. A teljes kitereléses akcióban a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányságon túl részt vettek a He­ves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a NAV Észak-ma­gyarországi Regionális Pa­rancsnokság, a Közlekedési Fel­ügyelőség, BÁH Észak-magyar­országi Regionális Igazgatóság, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Heves Megyei Polgárőr Szö­vetség munkatársai is. M. Z. EGER Az Eszterházy Károly Főiskola és a Heves Megyei Hírlap, a Media- works Regionális Kft. Heves Megyei Irodája együttműködési megálla­podását írta alá dr. Liptai Kálmán rektor és Fodor Beáta főszerkesz­tő-kiadóigazgató. A felek, akárcsak eddig, a jövőben is a közös célok elérése érdekében segítik egymás munkáját. M. Z. 4. 4 « V i Együtt a célokért

Next

/
Thumbnails
Contents