Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)
2015-06-24 / 146. szám
12 SPORT HEVESlHÍRIAP 2015. JÚNIUS 24., SZERDA HÍREK Egykori egri csatár a Debrecen ellen LABDARÚGÁS Goran Vujovics személyében az Egri FC korábbi támadója is szerepel Szutjeszka Niksics csapatában, amely gárda a Debreceni VSC ellenfele lesz a Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. A 179 centis, 73 kilós csatár 21 találattal gólkirályi címet szerzett a montenegrói bajnokságban. A játékos Magyarországon 2008 és 2012 között rúgta a labdát a Videoton, a Kecskemét, a Haladás és az EFC színeiben. Hatvannyolc NB l-es mérkőzésen 21 alkalommal bizonyult eredményesnek. B. Cs. Élvonalbeli marad a MAFC csapata KOS ARLABDA Az eredmények alapján ugyan kiesett, mégis első osztályú marad a MAFC férficsapata. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) kedden kiadott közleménye alapján a feljutást az NB l/B-ben kiharcoló Bonyhád nem vállalta az indulást, így a szervezet a MAFC együttesét kérte fel az élvonalbeli szereplésre. MTI Fucsovics Márton a 2. fordulóban TENISZ Fucsovics Márton bejutott a selejtező második fordulójába a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A világranglistán 165. magyar játékos a rangsorban 115. argentin Maximo Gonzalezt győzte le 7:5, 6:2 arányban. A nőknél Babos Tímeának nem kell pályára lépnie a kvalifikációban. MTI Jászberény helyett Gyirmóton Krecska LABDARÚGÁS Jászberény helyett Gyirmóton vállal munkát Krecska János, a 49 éves szakember Bene Ferenc segítője lesz az NB ll-es klubnál. A tréner az elmúlt fél évben az Egri Sportcentrum SE utánpótlás szakmai igazgatójaként tevékenykedett, ahonnan már úgy tűnt, hogy a jászsági NB lll-as egyesülethez szerződik, azonban időközben megváltozott a helyzet. B. Cs. Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat.- Ez a kettő már négy, ugyanis a Bogácsról igazolt Busái Barna és a Felsőtárkány- ból visszatérő Kaszás Norbert is nálunk folytatja. Mind a négy futballistára érvényes, hogy nem idegen számukra Eger, hiszen valamennyien játszottak már - ha is Sportcentrum színeiben, de - az aktuális megye- székhelyi klub képviseletében.- Lesznek követőik?- Minden bizonnyal, de konkrétummal még nem szolgálhatok.- A cél viszont már alighanem elárulható.- Szeretnénk megnyerni a megyei I. osztályt.- A megyei IV-es gárda is feljebb lép?- Ebben nem gondolkodunk, az öregfiúk beérik a hobbifocival a legalacsonyabb szinten.- Ez viszont nem zárja ki jövőre sem a közös ünneplést...- Attól nagyon messze vagyunk, bár kétségtelen, hogy jól hangzik. A felnőtt az utánpótlás miatt fontos Tudta-e? Tamók István idén év elejétől számít megyeszékhelyi lakosnak. Az üzletember a múcsonyi központú Diamit Cégcsoport vezetője. Az 1992 óta jogfolytonos vállalkozás életében építőipari kivitelezések képviselik a fő irányvonalat. Tavaly decemberben Harmati Péter (képünkön) arról is beszélt lapunknak, hogy klubelnökként mi lepte meg leginkább amióta az egri labdarúgásban a Sport- centrum SE vette át a vezetőszerepet. - Sokan azt hiszik, ezt azért csinálom, mert pénzt látok benne, mert az a hobbim, ha pénz kérek, azt magamnak kérem. A Vasas szindikátusi évzáró ebédjén megkérdezték: ezt főállásban csinálom? Azt is felvetették, hogy a koncepciónk szép, de hol van benne a csapat? A felnőttre gondoltak. Sok helyen azért működtetik az utánpótlást, mert kell a felnőttnek. Mi fordítva teszünk. Azért csináljuk a felnőttet, mert fontos az utánpótlás miatt. S ezzel nem kisebbítve a felnőttcsapat fontosságát, s remélem, érzik, hogy ők is fontosak nekem. S ugyanez igaz a megye IV-es csapatra. Sosem felejtem el, hogy ők az alapítok. Stadionban történő edzéseket jelenti. Pozitívum továbbá, hogy a Felsővárosi sporttelepre terveznek fejlesztést, sőt, idén ott megépül egy újabb kis műfüves pálya. Nagyon szeretném még elér- ni, hogy a stadionban a salak helyére kerüljön a Magyar Labdarúgó Szövetség által engedélyezett nagy méretű műfüves játéktér, valamint a Felsővárosban az üres területen egy füves részt alakítsanak ki. Tudomáson szerint a csütörtöki közgyűlésen is témát jelent majd az érsekkerti létesítmény, pontosabban annak fejlesztési lehetőségei. Ez részben a mi, világításmegépítést tartalmazó beadványukat is magában foglalja.- És mit foglal magában az új edzővel, Sütő Szilárddal megkötött szerződés? Csak a felnőttekkel foglalkozik a szakember, vagy lesz feladata az utánpótlásban is?- Komplex munkakörben alkalmazzuk a klubnál a trénert, vagyis a fiatalokra is figyelnie kell. Szeretnénk az egyéni képzést és a tehetséggondozást a középpontba állítani, ebben jut lényeges szerep Sütő Szilárdnak.- A megyei II. osztályban bajnoki címet elhódított Szabó Béla, Pápai Zoltán játékos-edző páros tagjai maradnak a klub kötelékében?- Szabó Béla nem, de Pápai Zoltán marad, méghozzá az U13- as csapat tartozik hozzá.- Jól tudjuk, hogy a tavasszal utánpótlásnál szakmai igazgatóként tevékenykedett Krecska Jánoson kívül még egy távozó akad a szakmai stábból?- Pádár Béla azért köszönt el a tőlünk, mert Budapestre költözik.- Viszont egriekkel frissül a gyermekekkel foglalkozó team, méghozzá olyan személyekkel, akik labdarúgóként is segíthetnek. Esetükben a cél kettős volt?- Kár lenne tagadni. Az U10- Ull-es gárda edzője, Montvai Tibor és a 12 évesekkel foglalkozó Kerékgyártó Tamás esetében is igaz, hogy az edzősködésen kívül számítunk rájuk a megyei I-es csapatban is.- Akkor eddig két új játékos már felkerült az érkezők listájára. Edzőből 14 Az Egri Sportcentrum SE utánpótlás szakmai stábja. U7: Szamosi Szabolcs, Dóczi István, László József. U8, U9: Fükő Péter. U10, UH: Montvai Tibor. U12: Kerékgyártó Tamás. U13: Pápai Zoltán. U14: Székely Károly, U15: Sípos Lajos. U17: Bóta Balázs. U19: dr. Jacsmanik Erik. Besegít még: Sós Tamás, Bajkó Csaba és Tajsz Tímea ügyintéző. Kapusedző: Illyés Dániel. LABDARÚGÁS Új támogatóról és új játékosokról is beszélt a Hírlapnak Harmati Péter, amikor minap a jövőről érdeklődtünk. Az Egri Sportcentrum SE elnöke elkötelezett az előrelépés terén, és ezen az elképzelésén nem változtat a következő idényben sem. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu- A megyei II. osztályban bajnoki címet, a megyei IV. osztályban pedig ezüstérmet szerzett Egri Sportcentrum SE közös éremosztó évzáróján megtudhatták a jelenlévők, hogy a jövőben társa is akad a klub működtetésében. Miként oszlanak majd meg a terhek?- Tamók István a megyei 1. osztályba jutott felnőttgárda NB-s érkezők Montvai Ti- ■ pükönön) > Í NB l-es, Ka- 'QBfcnK' ' szás Nor- 'm Kerékgyár- tó Tamás (28) és Busái Barna (31) NB ll-es múlttal rendelkező, tapasztalt labdarúgóként érkezik a Sportcentrumhoz. Nem kétséges, hogy valamennyien jelentős erősítésnek számítanak a megyei l-es bajnoki címet zászlajára tűző csapatnak. költségeinek jelentős részét fizeti - árulta el Harmati Péter.- A legfontosabb kérdés tisztázásán túl jó néhány pontosítás azonban még szükséges az együttműködésünket illetően. Azon vagyunk, hogy ezeket a területeket is megnyugtató módon rendezzük.- Várható-e változás az önkormányzati szerepvállalásra vonatkozóan?- A felnőttgárda finanszírozásában nem, azonban a létesítményhasználat terén lehetséges előrelépés. Ez egész pontosan a Szentmarjay Tibor Városi Egerben napirenden a létesítményfejlesztés A Sportcentrumnál minden területen erősít a vezetés Garfield HOOOOOOO Eddig nagyszerű VIZES VB Cornel Marculescu, a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA általános igazgatója nagyszerűnek minősítette a 2017-es magyarországi vizes világbajnokság előkészületeit. Az úszást, a vízilabdát, a műugrást, a műúszást és a nyílt vízi úszást összefogó nemzetközi szövetség vezető képviselője azután nyilatkozott, hogy a FINA öttagú delegációja a parlamentben kedden találkozott a világbajnokság szervező bizottságát Kosa Lajossal együtt vezető Gyárfás Tamással és csapatával, hogy megvitassa a részleteket. Huszonhat témában számos szakértő vett részt a fórumon, amelyen többek között bemutatták az épülő új budapesti uszoda tervét. A Magyar Úszószövetség ismertetője szerint ugyancsak nagyon fontos megbeszélés zajlott a Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-tá- mogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója vezette stábbal, ami feltétlenül előremutató a jövőt illetően. MTI