Heves Megyei Hírlap, 2015. június (26. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-12 / 136. szám

4 DIÁKVILÁG 2015. JÚNIUS 12., PÉNTEK HÍREK Megvolt az utolsó iskolagyűlés is Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskolában a most vé­get ért tanév utolsó iskolagyű­lésén idén is kihirdették a ta­nulmányi - és sportversenye­ken jó eredményeket elért di­ákok névsorát, valamint a pa­pírgyűjtésben aktív tanulók és osztályok éistáját. Az ese­ményt az oktatási intézmény Bartók téri színhelyén rendez­ték meg. A fórumon Nagyné Fóris Katalin igazgatóhelyet­tes asszony elismerőleg szólt a szorgalmas, a versenyeken különösen jól szereplő gyakor­lósokról és felkészítőikről, akik a tanulmányaikon túl energiát és időt szánnak arra is, hogy felkészüljenek a megmérette­tésekre. A gyakorlósok tizen­négy országos helyezést értek el, ezek közül tíz alkalommal az első tízben végeztek. A re­gionális, a területi versenyek­ről 15 helyezéssel térek haza, míg a megyei megméretteté­seken elért legalább első 10 helyezés száma 46. Mezei Sándorné a papírgyűjtés kap­csán hangsúlyozta, hogy a jö­vőben is folytatódik ez az öko­tudatos akció, továbbra is szá­mítanak a gyerekek és szüleik aktivitására. SZ. E. Székelyföldön kalandozhattak Az Ismerjük meg a Kár­pát-medencét! elnevezésű program keretében a Kemény Ferenc Sportiskola 7. c osztá­lya egy ötnapos székelyföldi kiránduláson vehetett részt a közelmúltban. A 25 diák és a kísérőik olyan ősi magyar vá­rosokkal ismerkedhettek meg az útjuk során, mint Nagyvá­rad, Kolozsvár és Marosvásár­hely. A sóvidéki barangolás ke­retében ugyanakkor az ősi er­délyi mesterségekre is csodál­kozhattak rá. A legmaradan­dóbb élményt pedig a hargitai kirándulás nyújtotta számuk­ra, hiszen még mindig hó és gyönyörű panoráma fogadta csoportot a Madarasi Hargita csúcsán. B. K. Csenge lendülete még a zsűrit is megragadta Döntős egri szépség EGER Az Eger Arcai Szépségver­seny elmúlt esztendei győzte­se, Katona Ráhel Csenge beju­tott a Magyarország Szépe ver­seny idei döntőseinek a tábo­rába. Szépsége és különlege­sen erős motiváltsága minden bizonnyal a zsűrit is lenyűgöz­te. A vele készült interjúnkban mindennapjain túl a jövő szá­mára nagy terveiről is szívesen mesél olvasóinknak. juhász Henrietta henriettajhsz@gmail.com- Te is olyan kislány voltál, aki szeretett az anyukája magas sar­kújában tipegni és már nagyon fiatalon kikente az arcát piros rúzzsal?- Bár babázni kétségtelenül nagyon szerettem, azért szíve­sen töltöttem az időt apukám mai is a műhelyében. Azt hi­szem, egyaránt szerettem a fi­ús és a lányos játékokat, olyan­ra igazából nem is emlékszem, hogy valaha is elcsentem volna anyukám cipőjét.- Ott vagy most a Magyarország Szépe verseny felkészítő tábo­rában. Ennek függvényében ho­gyan látod, merre tart most az életed? Arra, amerre valóban szeretnéd?- A cél, ami most a szeme­im előtt lebeg, nem más, mint hogy szeretnék itt helyezést el­érni, közelebbről bekerülni az első három közé, és ennek nyo­mán kijutni egy világverseny­re. Úgy érzem, hogy azzal olyan lehetőségek és ajtók nyílnának meg előttem, amelyekkel elér­hetném a legnagyobb vágyai­mat, vagyis: segíthetnék má­sokon. Különösen nagy figyel­met fordítanék a jövőben a sé­rült gyermekekre, mert azt lá­tom, hogy itthon, Magyarorszá­gon talán nincs elég hangsúly a segítésükön.- Mikor jött az ötlet, hogy meg­mérettesd magad egy szépség- versenyen?- Tavaly indultam először ilyen típusú eseményen, még­pedig az Eger Arcai Szépség- versenyen, amit megnyertem. Nagy segítségemre volt ebben Honfi Gábor, aki azért hozzá­értőnek számít, hiszen számos szépségversenyen zsűrizett már korábban is. Ő azzal bíz­tatott, hogy az országos verse­nyen is megállnám a helyem. Az egri megmérettetés sok jó élménnyel gyarapítóit, megismerkedtem például lányokkal, akikkel a mai napig jóban vagyok. Kap­csolatokat építhettem te­hát és sokat segített ter­mészetesen a magabiz­tosságomban, az önér­tékelésemben és termé­szetesen a motivációm­ban is.- A szépségversenyeken kívül, milyen sikereket könyvelhetsz még el magadnak?- Szerencsés hely­zet, hogy azt tanul­hatom, amit szeretek: sportszervező szakos hallgató vagyok az egri Eszterházy Ká­roly Főiskolán. A csa- ládtagjaiiri sikereit is itt említeném meg: édesanyám, Panyik Henriette, a Csillag szeműek Egri Tago- f zatának a tanára, de emellett még gyógy­pedagógus és sikeres nő. A húgom Lili pe­dig - nyilvánvalóan édesanyám nyomdo­kaiba lépve - csodála­tosan táncol. Büszke * vagyok a családomra ||| és természetesen a páromra is, aki szin- 1| tén sikeres az életében, a munkájában egyaránt. Ő pénzügyi szakember.- Már látom, hogy a hozzá­tartozóid nagyon motiválnak téged, de mi hajt előre, hogy újra és újra bizonyíts?- Pontosan az, hogy mind magamnak, mind pedig ne­kik örömet .szerezzek és megmutassam, hogy igenis, képes vagyok rá. Ha egyszer valamit elhatározok, azt vég- 1 hez is viszem. Mindig bizonyí­tani akarok, legyen szó bármi­lyen területről.- Ha vázolnod kellene egy „tíz éves tervet”, hogyan nézne ki?- Miután megszereztem az egri főiskolán a diplomámat szeretnék sportreferensként dolgozni az önkormányzatnál. Náluk lesz lehetőségem szak- > mai gyakorlatra, nagyon sze- , retnék a későbbiekben is itt és ezen a területen dolgozni. Ezen kívül természetesen szeretnék tíz éven belül saját családot és megteremteni a párommal egy olyan egzisztenciális biztonsá­got, amelyben bátran vállalha­tunk majd gyereket.- Kevés ennyire motivált fiatallal találkozhatunk, mint te. Mit ta­nácsolnál kortársaiknak, hogyan érjék el az álmaikat?- Sok mindent átéltem már, ami megerősített abban', hogy addig kell küzdenem, míg el nem érem a céljaimat. Csak any- nyit tanácsolnék, hogy tegyék félre a gyávaságot és a kishi­tűséget, higgyenek maguk­ban, mert nincs veszítenivaló, ha valamit megpróbálnak, az­zal már csak nyerhetnek. Fé­lelem nélkül sokkal boldo­gabb az élet.- Biztosan vittél magaddal va­lami kis kabalát a versenyre. Jól gondolom?- Igen, ékszereket hoztam magammal. Egyrészt a nagy­mamámtól örökölt ékszere­ket, amik nagyon fontosak számomra, aztán édesanyám­tól és, bár Lili nem tudja, de tőle is elhoztam egy ékszert, mert így olyan, mintha mind­annyian velem lennének. Ami­kor májusban nekivágtam a vá­logatónak, még előtte megláto­gattam anyukámat a munkahe­lyén, aki akkor a kezembe nyo­mott egy üveggyöngyöt - azóta is magamnál tartom.- Hogyan kapcsolódsz ki, amikor már érzed, hogy sok volt a „pör­gésből”?- Nagyon szeretek sportolni, például röplabdázni. A főzés, egy jó film és a zenehallgatás pedig abszolút ki tudnak kap­csolni.- Milyen érzések kavarognak most benned, milyen visszajelzé­seket kaptál eddig a táborban?- Az első nap nehéz volt, bár a stáb látja a forgatókönyvet, szá­momra minden új volt, ismeret­lenek voltak az emberek, a szi­tuációk. Aztán beszélgettem a családtagjaimmal, „lelkiztünk” egyet és másnap új lendülettel kezdtem a napot. A fotósunk, Borzi Vivien kritikája mind po­zitív, mind negatív oldalról na­gyon sokat jelentett számomra. Félelem nélkül boldogabb az élet - tartja Csenge, aki Magyarország Szépe lenne. Mi nagyon drukkolunk az egri iánynak! HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Rebeka hódít a versével Kupihár Rebekával az IFI Pont Ki mit tud? idei prog­ramján találkoztunk és azon­nal megfogott minket a ver­sébe bújtatott társadalom­kritikája, amely a humortól és az iróniától sem volt men­tes. A Pásztorvölgyi Általá­nos Iskola és Gimnázium di­ákja céljairól is mesél rövid interjúnkban.- Nagyon fiatal vagy, a versed­ben mégis rendkívül komoly és éles gondolatokat fogalmaz­tál meg. Mikor kezdtél rímeket faragni?- Nem túlzók azzal, ha azt mondom, egészen azóta, hogy először íróeszközt ragadtam a kezembe és megtanultam írni. Ezt a költeményt egy órai feladatra készítettem és az ismerőseim biztattak ar­ra, hogy ezt adjam ma elő itt a Gárdonyi téren az IFI Pont programján.- Elég merészen fogalmazod meg a véleményedet a kortár­saidról, s a közösségi oldalak hatalmától egészen az embe­rek elidegenedéséig. A témá­idat, az alkotásaidat tekint­ve ez a stílus jellemez téged a leginkább?- A témáim kivétel nélkül mindig személyesek, de azt hiszem, hogy ez a legszóki­mondóbb, a legcsipkelődőbb versem, amit valaha is ír­tam. Általában azért nem ez a hangnem jellemzi az elké­szült műveket.- Gondolom, neked is vannak nagy álmaid, terveid a jövőről. Megosztod velünk a céljaidat?- Verseket írni a jövőben is fo­gok, nem állok le, ez kétségte­len és persze, azzal sem áru­lok el nagy titkot, hogy nem vetném meg, ha egyszer meg­jelenhetnének egy kötetben a jelenleg „fiókom mélyén pihe­nő” műveim. J. H. Harminc éve vette fel Vásárhelyi Pál folyószabályozó mérnök nevét a városbeli általános iskola Sok maradandó értéket és programot alkottak Diáknappal és ünnep­séggel emlékezett meg a Vásár­helyi Pál Általános Iskola egy nagyon szép, kerek évforduló­ról a napokban. Az.intézmény harminc évvel ezelőtt vette fel a XIX. század jeles folyószabályo­zó mérnökének a nevét.- Egy-egy évforduló alkalmat teremt arra is, hogy visszapil­lantsunk, összegezzük a mögöt­tünk álló éveket - fogalmazott köszöntőjében Kovács Márton iskolaigazgató. - Tudatos döntés volt ez akkor a vezetőink részé­ről, hiszen mi, akik a Tisza part­ján élünk, jól tudjuk, hogy a má­sodik honfoglalás néven ismert folyószabályozás hogyan vál­toztatta meg az ember, a víz és a természet viszonyát. S ezzel a névválasztással három évtized­del ezelőtt arra is hitet tettünk, hogy méltó módon őrizzük a Vá­sárhelyi-hagyatékot, s a hétköz­napjainkban mindig is környe­zettudatos életmódra neveljük gyermekeinket. Mint elmondta, az elmúlt év­tizedekben számos maradandó értéket és programot alkottak, ezzel is ápolva a névadó szelle­miségét, munkásságát. Az idén volt 28. esztendeje annak, hogy minden évben megrendezik a Vásárhelyi diáknapot, ahol he­lyi értékeik mellett mindig fon­tos szerepet kapott az ember és a természet kapcsolata. Megala­pították a „Vásárhelyi kört”, az A diáknap vendégei a Vásárhelyi-emlékmű megkoszorúzása után elmúlt évben pedig a „Vásárhe­lyi Egyesületet”. Az ezredfordu­lótól a legjobban teljesítő 8. osz­tályos gyermekeknek Vásárhe­lyi Kitüntető Díjat adományoz­nak. A hagyományápolás része­ként 2002-ben Erdélyben jártak, s ugyanabban az esztendőben intézményük az eredményes szaktárgyi versenyek következ­tében Heves megye legjobb is­kolája lett. Felavatták a Vásárhe­lyi-emlékművet, valamint a par­kot. A névadó születésének év­fordulóján minden évben meg­rendezik a megyei természetis­mereti versenyt a 4. osztályos ta­nulók részére. Az idei diáknapon állandó ki­állítás nyílt Vásárhelyi Pál életé­ről, munkásságáról, a tárlaton régi fényképeket mutatnak be. A társastáncosok vizsgaelőadá­sát kézilabda-, illetve labdarú­gótorna követte, de kerékpáros ügyességi versenyen is össze­mérhették tudásukat a vállalko­zó kedvűek. Szellemi totóban is bizonyít­hatták a tudásukat a kiskörei di­ákok, majd levezetésként kéz­műves foglalkozásokon, arcfes­tésen vehettek részt, de jót szó­rakozhattak a filcmeséken és egy bábszínházi előadáson. A díjátadó és az elismerések át­adása után emlékfákat ültettek, és megkoszorúzták a Vásárhelyi Emlékművet. A diáknapot tánc­ház zárta. SZ. E. V «4 é A i *

Next

/
Thumbnails
Contents