Heves Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-09 / 108. szám
2 jr MEGYEI KÖRKÉP 2015. MÁJUS 9., SZOMBAT Munkaügyi fronton szabálykövetőnek bizonyultak a megyei cégek ellenőrzés A legnagyobb mértékben Heves megyében csökkent a munkaügyi és munkavédelmi bírsággal sújtott vállalkozások száma. Egy év alatt 111-ről 46-ra esett a nyilvánosan elmarasztalt cégek száma - írja a feketelista, hu a hatóság adataira hivatkozva. A hivatal honlapján tavaly 2529 ügyet hozott nyilvánosságra, 29 százalékkal kevesebbet, mint 2013-ban. A portál szerint az ellenőrök tavaly 18 ezer magyar cégnél több mint 13 ezer jogsértést állapítottak meg. Három és fél ezer vállalkozása szabtak ki bírságot, ami jócskán elmarad az egy évvel korábbi 4600-tól. Az 526 millió forint bírság ösz- szege is 142 millióval alatta maradt a 2013. évinek. A legtöbb gond a munkaidő-nyilvántartással volt, itt az esetek harmadában találtak hibát a revizorok. Jelentős volt a bejelentés nélküli foglalkoztatás, 11,5 ezer munkavállalónál tárták fel ezt a szabálytalanságot. Idén az ellenőrök kiemelt feladata az ilyen visszaélések felderítése lesz. A hatóság idén a nagyjából százezer cégre kiterjedő ellenőrzések legalább 15 százalékát az építőiparra és 10 százalékát a vagyonvédelmi ágazatra irányítja. ■ T. B. Ne dőljenek be az erőszakos ajánlattevőknek! kerecsend Az önkormányzat arra hívja fel a lakosság figyelmét, hogy egy kft. alkalmazottai járnak házról házra. Fontos, hogy ők nem a Tigáz Zrt. alkalmazottai. A lakásokban levő flexibilis csöveket szeretnék ellenőrizni, amire nem jogosultak. Akinél megnézik ezeket a csöveket, a lecserélést szinte „elrendelik”. De ez a csere legfeljebb ajánlott lehet. Ha a tulajdonos is úgy gondolja, lecseréltetheti, de ez nem kötelező, ahogyan ezt állítják. A szerződést egyből megírják a házaknál, s előleget is kérnek. Ám ha valaki később meggondolja magát, az előleget nem kapja vissza. ■ B. K. Mindennapos a kórházi agresszió kutatás Alig akad olyan kórházi ápoló, aki nem lett az áldozata valamilyen inzultusnak A szakdolgozókat többnyire a betegek hozzátartozói bántalmazzák, ám agresszív megnyilvánulásokra inkább a betegek részéről lehet számítani. Nem hozott érdemi eredményt az a jogszabály- változás, ami fokozottabb védelemben részesíti az egészségügyi dolgozókat. Erről tanúskodik az a nemrégiben végzett kutatás, amit Vörösmarty Attila, a hatvani Albert Schweitzer Kórház ápolási igazgatója az Ápolási szakmai kollégium felkérésére készített 2420 ápoló megkérdezésével. Munkatársainktól Amint az a kutatásból kiderült, az ápolóknak csupán 13 százaléka nem lett az áldozata valamilyen kórházi agressziónak. A szakdolgozók több mint felét egyszer-kétszer, 29 százalékát többször is érte már atrocitás. Hét százalékuk pedig azt mondta, mindez rendszeresen előfordul a munkája során. Még ennél is rosszabb a helyzet, ha az agresszió megnyilvánulási formáit vizsgáljuk: az ápolók 37 százaléka fizikai támadással, közel 8 százaléka pedig szexuális zaklatással is találkozott. A szakdolgozókat legtöbbször a betegek hozzátartozói bántalmazzák, jóllehet agresszív megnyilvánulásokra inkább a betegek részéről lehet számítani. Az egészségügyiek az ilyen esetek zömében maguk próbálták megoldani a helyzetet. Harminc százalékuk segítséget hívott, míg 12 százalék egy- zerűen elhagyta a helyszínt. Közülük sokan - a megkérdezettek 15 százaléka - már arra is gondoltak, hogy távoznak az egészségügyből, mert a munkakörülményeiket nem tartják biztonságosnak. Ezeket tudva nem meglepő, hogy a megkérdezettek 3,7 százalékának már betegállományt is igénybe kellett vennie a munkahelyi bántalmazás következtében. Ismert, hogy az egészség- ügyi dolgozók egy jó ideje közfeladatot ellátó személynek minősülnek, így fokozottabb büntetőjogi védelmet kapnak. Ezért a vizsgálat rákérdezett e törvénymódosítás hatásaira is. Nos, az ápolók 81 százaléka nem érez semmiféle változást, s 15 százalékuk is csak részben. Azaz mindössze 4 százalékuk vélekedett úgy, hogy a jogszabály-módosítás eredményt hozott. A szakdolgozók többségének egyébként lesújtó a véleménye az intézkedésről (kétharmaduk szerint az nem érte el a kívánt célt), s mindösz- sze öt százalék mondta, hogy számukra biztonságot jelent a jogszabály. Az agressziót elszenvedő ápolók többnyire a kollégáiktól vagy a biztonsági szolgálattól kapnak segítséget, s csak 3 százalékuk hívta a rendőrséget. Arra a kérdésre, bántalmazás esetén feljelentenék-e a beteget, az ápolók 34 százaléka válaszolt igennel - szerintük ugyanis ezzel felhívnák a figyelmet az ellátás közbeni erőszakos cselekedetekre. Ám a döntő többség ezt nem tenné meg, mert vagy fél a következményekről, vagy úgy gondolja, fölösleges minden, hiszen az elkövető úgysem kapná meg a megérdemelt büntetését. A vizsgálat kitért arra is, vajon mi is váltja ki a betegek és hozzátartozóik részéről az agresszív viselkedést. Az ápolók szerint az erőszak forrása legtöbbször a kulturális különbségekkel, a média egészségüggyel kapcsolatos negatív hatásával, a betegjogok megváltozásával és a megnövekedett várakozási idővel hozható összefüggésbe. A Hírlap kíváncsi volt arra is, vajon vannak-e megoldási javaslatok? rni ’r'■ -<4rt V ' hilt) Vörösmarty Attila a hírlap a kutatási eredményeken túl - természetesen - kíváncsi volt arra is, hogy a kutatást végző Vörösmarty Attila véleménye szerint vajon milyen megoldások is képzelhetők el az ápolók védelme érdekében. Nos, mint az érintett elmondta, munkája során több olyan javaslatot is összegyűjtött, amelyek révén minden bizonnyal csökkenthető lenne az agresszió. elsősorban is kockázatelemző modelleket kellene kifejleszteni, továbbá legalább ennyire szükség lenne az agresszió kezelésének a tanítására. Legalább ennyire fontos fontos lenne az ápoltak kultúrájának megismerése, amiként az intézetekben tapasztalható zsúfoltság és hosszas várakozási idő elkerülése is, nem különben a látogatási idő újraszabályozása. Lényeges, hogy az egészségügyi dolgozók ne egyedül legyenek szolgálatban, ott pedig, ahol ez nem megoldható, kamerá(ka)t kellene elhelyezni az ellátóterületen. a médiának is rendkívül lényeges szerepe van: egyrészt, hogy ne csupán a negatív tartalmú egészségügyi híreket. mutassa be, másrészt, hogy adjon tájékoztatást arról is, milyen (jogkövetkezményekkel járt, ha egy-egy egészség- ügyi dolgozót bántalmaztak. Hasznos lenne továbbá a portaszolgálatok felcserélése biztonsági szolgálatokra, azokon a helyeken pedig, ahol gyakorta tapasztalhatók agresszív megnyilvánulások, pánikgombot kellene elhelyezni. Mindezek mellett különféle módokon támogatni kellene az agressziót elszenvedő dolgozókat (wellnesshétvége, stresszkezelő tréningek, és így tovább), és biztonságosan el kellene különíteni az agresszív betegeket. Mindezeken túlmenően apróbb változtatások is sokat segíthetnének: így többek között a kódolt ajtózárak, valamint a látogatói kitűzők. Akit már fenyegetettek egy gázpisztollyal Tóth Tímea A MARKHOT FERENC KÓRHÁZ sürgősségi osztályán dolgozók ezer és egy történetet mesélhetnének a „hétköznapi” agresszióról. Mint mondják, az „egyszerű” verbális fenyegetések mindennaposak, ám sokszor súlyosabb események is előfordulnak. Mint tavaly, amikor egy - tudatmódosítószerek hatása alatt álló - ötven év körüli, polgárőrként dolgozó férfi pisztolyt fogott az őt ellátókra. És bár később kiderült, „csak” egy gázpisztolyról volt szőj az eset mindenkit megviselt. így Tóth Tímea ápolónőt is, aki elmondta, nagyon nehéz volt feldolgoznia a történteket.- sajnos, egyre gyakrabban vagyunk az elszenvedői agressziónak - mesélte a 25 éve e szakmában dolgozó hölgy -, amely- lyel többnyire azt szeretnék elérni a páciensek, hogy hamarabb lássuk el őket. Aztán ott vannak azok a 16-18 év körüli fiatalok, akik egy-egy buli nyomán érkeznek hozzánk, s nem ritkán ilyen-olyan tudatmódosító szerek hatása alatt állnak, s azoknak megfelelően is viselkednek. Úgy vélem, egy tájékoztató tv, ahol nyomon követhetnék, mikor kerülnek sorra, illetve az orvosok számának növelése sokat segíthetne a helyzeten. Látványos érsekkerti futamok várhatóak pneumobil Sok-sok újítással és a korábbinál gyorsabb gépekkel érkeztek a csapatok Programok sokaságát kínaija a Tisza-tó napja A gépátvétellel, a felvonulással és a kvalifikációs futammal tegnap megkezdődött a VIII. Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Verseny. Idén 46 sűrített levegővel hajtott járgány köröz majd az egri Érsekkertben.- Két csapatnak az utolsó napokban alkatrészgondjai adódtak, a többiek viszont itt vannak, s a tervek alapján elmondható, ismét emelkedett a műszaki színvonal. Új megoldásokat hoztak a csapatok a karosszéria, a kormánymű kialakítása, illet- a ve a motor elhelyezése terén, f Hogy ezek mennyire válnak f be, szombaton kiderül - mond- J ta el a Tamás Endre, a verseny £ egyik szervezője. Megjegyezte, Tegnap a sportcsarnokban sor került az ilyenkor szokásos gépátvételre... idén is tovább fejlődtek a telemetria rendszerek, amelyeknek szerepük lesz a látványosabbra tervezett ügyességi versenyen. A továbbjutó csapatok feladata egyre nehezebb lesz: hosszabb pályákon kell menniük, s spórolniuk kell a levegővel.- Idén a gyorsulási kategóriára megyünk rá, a gép 220 méteres távon a kéthetes teszt során 47 kilométeres óránkénti sebességet ért el. Átalakítottuk a masinát, az agyváltót másképp helyeztük el, mint tavaly, de a váz is strapabíró, az ügyességi futam esetleges ütközéseitől sem félünk - mondta a szegedi Diff-Air csapat két tagja, Asztalos Tamás és Kéri Tamás. ■ T. B. tisza-tó A Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság évente megrendezi a Tisza-tó körül a vízszintava- tó váltófutást, amelyre május 14-én, csütörtökön kerül sor a gátkoronán, s amelyen a térség településeinek iskolái, intézményei vesznek részt. Fejes Lőrinc, a kiskörei szakaszmérnökség elmondta: a mezőnyt most is Hídvégi Üstös Pál, a világjáró sportoló, a Tisza nagykövete vezeti, aki különleges velocipéd- jével tekeri le a 65 kilométert, többen pedig a félmaraton távját küzdik le a nap során. A Tisza-tó napján egy másik sportrendezvény is zajlik a gátakon: A Belügyminisztérium futóversenyén rendőrök mérik össze állóképességüket, edzettségüket. Ám a máskor egy napos rendezvény idén egész hetes programmá nőtte ki magát. Hiszen a Tisza-tó ünnepe már a rendőrtriatlonnal kezdetét vette, majd a Tour de Tisza-tó kerékpáros, görkorcsolyás sport- eseménnyel folytatódik ma. Május 11-én, hétfőn a vízügyi igazgatóság szakemberei nyílt napot tartanak a kiskörei hallépcsőnél. A szakaszmérnökség vezetője szerint csoportok jelentkezését várják, akik szakmai vezető segítségével ismerkedhetnek meg a halak közlekedését elősegítő vízügyi műtárggyal. ■ A. SZ. I. Á * tt V 4 *