Heves Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-21 / 118. szám

SPORT KÉZILABDA Tóth Attila, a bajnokságot rendező Borsod megyei szövet­ség főtitkára, Váradi Sándor, a Qualitool 2000 Kft. ügyvezető igazga­tója és Molnár Richárd alpolgármester közreműködésével vehették át érmeiket az NB II Északkeleti csoportjában bajnoki címet szerzett Füzesabonyi SC női csapatának tagjai. A városházi eseményen Atká- ri Lajos 30 éves sportvezetői, edzői munkájáért vehetett át emlékpla­kettet. Nagy Csaba polgármester, az FSC elnöke elmondta, azon dol­goznak, hogy a csapat ősztől az NB l/B-ben szerepelhessen. 2015. MÁJUS 21., CSÜTÖRTÖK Gyöngyösi szakember a kövesdiek kispadján HEVES MEGYE Hevesen - a válto­zatos és sokrétű programok kö­zepette - a testépítésre, a fal- labdázásra és a bowlingozásra szerdán 0 és 21 között folyama­tosan lehetőség nyílt Magyar- ország legnagyobb szabadidős sportrendezvényén, a Kihívás Napján. Egerfarmoson babako­csis séta és tűzifavágás, Nagyfü- geden zumbázás és kerékpáro­zás, Tarnamérán a közös regge­li bemelegítés után egyebek mel­lett zsinórlabdázás és gerinctor­na várta a mozogni vágyókat. Gyöngyöspatán többek között gördeszkázás és fáklyás futás szerepelt a bőséges kínálatban, míg Tiszanánán - csoportokra bontva - közmunkások, polgár­őrök és a női tűzoltók bevoná­sával (is) végeztek legalább ne­gyedórányi aktív testmozgást. A tegnap lebonyolított - Chal­lenge Day néven is ismert - ese­ményen hozzávetőleg egymillió- an vették ki részüket az összné­pi sportolásból. B. Cs. LABDARÚGÁS Lucsánszky Tamás helyett Varga Attila irányítja a bajnokság hátralévő két for­dulójában a Mezőkövesd Zsóry NB Il-es együttesét. Lucsánsz­ky március vége óta vezényel­te a csapatot, ám a Siófok ellen elszenvedett vereséget, s a fel­jutási esély elvesztését követő­en lemondott posztjáról. A klub vezetése az eddigi másodedzőt, Varga Attilát bízta meg a veze­tőedzői teendőkkel. A gyöngyö­si illetőségű szakember egyelőre a Gyirmót és a Vasas ellen készí­ti fel a gárdát. Varga március vé­gén a Soroksár együttesétől ér­kezett Mezőkövesdre. Mint mondta, váratlanul érte a felkérés, de nagyon motivált, s a csapattal együtt a lehető leg­jobb eredményt szeretné elérni a szezon végén. Csapata jó játé­kosokból áll, biztos abban, hogy a szakmai stábbal közösen meg­oldják a feladatot. Igyekszik jó hangulatot teremteni az öltöző­ben, s visszaadni a játékosok ön­bizalmát. T. B. Varga Attila. Másodikból első. pivesIhiriap Kiváló időben gördeszkázhattak a fiatalok a gyöngyöspatai művelődési ház parkolójában, m ahol egyérintőzésre is alkalmat kínáltak a szer­vezők. Az érdeklődők zömét az ifjak képezték. Azzal erősít a ZF-Eger, hogy együtt marad a csapat Ide nősülnek a szerbek? VÍZILABDA Bajnokság után - Bar­celona előtt elnevezéssel tartott szurkolói ankétot a ZF-Eger fér­ficsapata. A jelentős érdeklődés mellett tartott egyórás beszél­getés során minden csapattag megszólalt, az átfogóbb értéke­lések viszont Dabrowski Nor­bert vezetőedző és Bárány At­tila klubvezető száját hagyták el. Utóbbi drukker kérdésre vá­laszolva elmondta: mindenkép­pen erősítenének, mégpedig az­zal, hogy együtt tartanák a je­lenlegi társaságot. A jó hangulatú találkozón több alkalommal is taps kísér­te a felszólalásokat. Uros Csucs- kovicsnak is járt az elismerés, aki már magyarul fogalmaz­ta meg érzéseit az egri élet és játék vonatkoztatásában. Bra- niszlav Mitrovics ezúttal is jó tolmácsnak bizonyult, két hon­fitársán, Borisz Vapenszkin és Milos Csukon ugyanis - mint Bárány Attila fogalmazott - jö­vőre biztosan spórol majd klub, viccesen reagálva arra, hogy az idei magyarnyelv-órákon nem sok minden ragadt a pólósok­ra. Ezek után is központi témá­vá vált a szerbek szerepe. Tudta-e? Gyulavári Zoltán edző vezeté­sével a barcelonai hatos dön­tőben a helyszínen szurkolnak majd a ZF-Eger gyermekcsapa­tának tagjai és több mint húsz megyeszékhelyi drukker. HIRDETÉS ^HUNGÁRIA Egy idősebb szurkoló azt is fel­vetette, egri lányt kell nőül ven­ni, a házastársi kapcsolat okán felmerülő kettős állampolgár­ság pedig azt jelentené, igazol­hatna még légióst a klub. A nagy derültséget kiváltó ötlet után Va- penszki a tenyerét is dörzsölhet­te arra a jókívánságra reagál­va, amikor a nézők közül a pré­mium szó hangzott el. A balke­zes pólós igazolásánál ugyanis a BL-győzelem került előtérbe, a jelenlévők pedig egyöntetű­en támogatták a javaslatot, jövő héten nyíljanak csak meg azok a bizonyos csapok... F. B. Vén bánt el az ESC fiataljaival FUTSAL A férfi NB II 7-9. helyé­ért kiírt rájátszásának 5. for­dulójában: Energia SC Gyön­gyös-Váci Futsal SE 2-4 (0- 3). V.: Szűcs (Kövér, Dobi). GYÖNGYÖS: Farkas D. - Tár­nái, Nádudvari, Marosi, Fü- löp V.: Kábái, Fülöp B., Pa- tócs, Szurdoki, Gulyás, Szívós, Ádám, Berkes, Daróczi. Játé­kos-edző: Berkes László. Gól­szerzők: Nádudvari (23.), Tár­nái (24.), ill. Vén (7., 14., 38.), Siskó (20.). Következik: ESC Gyöngyös-FTC Futsal, csütör­tök, 19.30. B. Cs. Füzesabonyi bronz a női futógálán ATLÉTIKA Testébresztőt tartot­tak a hölgyek a budapesti Vár- rosligetben. A 20. Coca Cola Női Futógála 10 kilométeres távjának eredményhirdeté­sekor a füzesabonyi illetősé­gű Rozsnyai Lilla (ELTE ADSK) 39.49 perc múltán célba érve a dobogó harmadik fokára áll­hatott. ASZI Döntősök a hevesi EJROK lányai KISPÁLYÁS FOCI A hevesi Eöt­vös József Református Okta­tási Központ lánycsapata első helyen végzett a Coca-Cola Cup Középiskolai Labdarúgó Torna regionális döntőjében. Makó Nándor és Korsós Krisz­tián tanítványai két megye vá­logatottját legyőzve jutottak tovább a budapesti nyolcas döntőbe. B. Cs. Friss megyei híreket, információkat HEOL.hu hírportálon olvashat. TOTÓTIPP 21/2. 1. Dortmund-Bremen 1 2. Mönchengladbach-Augsburg X 3. E. Frankfurt-Leverkusen 1X2 4, Hannover-Freiburg 12 5. Bayern München-Mainz 1 6. Hamburg-Schalke 1 7, Hoffenheim-Hertha X 8. Padernborn-VfB Stuttgart 12 9.1. FC Köln-Wolfsburg X 10. Palermo-Fiorentina X 11. Juventus-Napoli 1 12. Genoa-Internazionale 12 13. Lazio-AS Roma .IX Plusz egy mérkőzés 14. AC Miian-Torino X HÍREK Szanyó segítséget vár az MLSZ-től LABDARÚGÁS Szanyó Károly újonc edzőként az NB I-be vezette a Va­sas csapatát, az viszont kérdés, hogy az élvonalban is leülhet-e az angyalföldiek kispadjára, nincs ugyanis pro licence. A szakem­ber a Magyar Labdarúgó-szövet­ségtől vár segítséget. - Ez tény, erről már többször is egyeztet­tünk - válaszolta Szanyó arra a felvetésre, hogy nincs pro licen­ce. - Közösen keressük a megol­dást, azon dolgozunk, hogy ne le­gyen akadálya a munkám folyta­tásának. Az MLSZ teljes joggal támogatja most a hazai fiatalo­kat, háttérbe szorítva az idegen- légiósokat. Remek kezdeménye­zés, de én azt mondom edzőként, hogy a fiatal szakembereket is tá­mogassák, segítsék, hogy ne kell­jen a kluboknak valamiféle lát­szatmegoldást kitalálniuk, alibi­edzőt kinevezniük. NSO J I I I 'V g sq [oMiffiDSiQSlli

Next

/
Thumbnails
Contents