Heves Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-18 / 91. szám
2015. ÁPRILIS 18., SZOMBAT SPORT ■ Nemes gesztus. A tervek szerint, a szegediek elleni mérkőzésen az immár a klub ügyvezetőjeként tevékenykedő Pereverzia Mihály is mezszerelést húz, akinek ezzel a gesztussal szeretnék megköszönni azt a munkát, amit az elmúlt években játékosként a klubért tett. PEREVERZIA MIHÁLY irány az NB I! Amennyiben az SBS Eger legalább egy pontot szerez ma a Szeged U23-as csapatával szemben, a bajnokságból hátralévő három meccs eredményétől függetlenül kivívja az NB I-es szereplést. A TAPASZTALAT ARANYAT ÉR Szabó Péter (7) igazi példakép a társak előtt. A csapatkapitány a pályán és azon kívül is vezére az SBS-nek. EDZŐI SZEMMEL ROSTA A. ^ ,STVÁN Fékezni kell a szegedieket!- A mezőny egyik legjobb formában lévő együttesét fogadjuk. A Tisza-partiak tavaszi mérlege egészen kiváló, említést érdemel, hogy néhány hete a bajnokaspiránsok között számon tartott Ferencvárost is sikerült legyőzni a gárdának. nagy erősségük a gyorsaság, ezen túlmenően rendelkeznek négy-öt olyan kézilabdázóval, akik az NB I-ben is folyamatos játéklehetőséghez jutnak, sőt, már a Bajnokok Ligája légkörébe is beleszagolhattak. Ők a közelmúltban olyan csapatokkal találkozhattak, mint a Rhein-Neckar Löwen vagy éppen a THW Kiel. Nyugodtan kijelenthetjük, a mérkőzésen kis ízelítőt kaphatunk az élvonalbeli kézilabdából. AZ EREDMÉNYESSÉGÜNKET illetően fontos lesz, hogy miként tudjuk megfékezni a dinamikus szegedieket. Úgy készülünk, hogy nem engedünk az elképzeléseinkből, azt szeretném, ha végig mi irányítanánk. Reményeim szerint továbbra is azokat az erényeket csillogtatjuk, amelyek az elmúlt időszakban jellemezték a csapatot. Sokat jelenthet a várhatóan nagyszámú nézősereg támogatása is, a közönség lehet a csapat nyolcadik tagja. örömteli, hogy a keretből mindenki egészséges, Halász Máté is szép lassan kezdi visszanyerni korábbi kiváló formáját. Nyitva az aranykapu! Szabó Péter két éve az élvonalban szereplő B. Braun Gyöngyös csapatát hagyta el az SBS Eger-Eszterházy SzSE vezetőinek hívó szavára. A 32 esztendős átlövővel a soraiban ma történelmi tettre készül a gárda. Matematikailag is bebiztosíthatják bajnoki elsőségüket az egriek. Sike Károly- A sok nagy csatát megélt játékosok közé tartozik, mégis megkérdem: érez magában némi drukkot?- Minden meccs előtt van, talán most az átlagosnál nagyobb is - válaszolta a Hírlapnak a korábbi szlovák válogatott átlövő, Szabó Péter, az SBS Eger csapatkapitánya. - Fontos állomása ez a pályafutásomnak, úgy is fogalmazhatnék: itt a várva várt meccs. Legyen szó bármilyen sportágról, egy játékos életében mindig különleges érzés valamilyen sorozatot megnyerni, valamiben a legjobbnak lenni. Ezenkívül persze, arról sem feledkezem meg, hogy történelmet írhatunk Eger városának.- Mire számíthatunk? Sokgólos, magabiztos győzelemre, esetleg „izzadságszagú” két pontra?- Mindkettő benne lehet. Profi sportolók vagyunk, de jól tudjuk, hogy egy különleges csata előtt állunk. Ahogy jár-kel az ember a városban, olvassa az újságot, hallgatja a rádiót, folyamatosan ott van az ember fejében a találkozó. Ettől függetlenül a heti felkészülésünk a szokásos mederben zajlott, ugyanúgy edzettünk, mint bármely más meccset megelőzően. Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat.- A játékostársain mit lát? Jól kezelik a helyzetet?- Két részre bontanám a csapatot. Vannak a rutinosabbak, úgy mint Halász Máté, Dobó Zsolt, Kocsis Csaba vagy éppen yancsics János, ráadásul Kovács János már meg is ízlelhette ezt az érzést, ami vár ránk, de többek számára először nyílnak meg a kapuk. Ha erre gondol, nem látok rajtuk különösebb ijedtséget, meg fogjuk nyerni a találkozót. Annál érdekesebb, hogy sokakat már a távolabbi jövő izgat. A bajnoki cím okozta eufória hamarosan elmúlik, és be kell bizonyítanunk, hogy nem érdemtelenül léphetünk egy osztállyal feljebb.- A második idényét tölti az SBS Eger-Eszterházy csapatánál, ahová azzal a szándékkal érkezett, hogy tevékeny részt vállaljon az NB l-es szereplés kivívásában. Miben más az idei év, mint a tavalyi?- Bevallom, amikor 2013 nyarán Egerbe igazoltam, úgy gondoltam, egy évnél többet nem játszom majd a másodosztályban. Tavaly nyáron jó pár NB I-es csapat „körüludvarolt” de hosszú távon úgy éreztem jobb, ha Egerben maradok. A Balmazújvárossal szemben elveszített bajnokság után leültem a vezetőkkel, átbeszéltük a tapasztalatokat, s úgy álltunk fel az asztaltól, hogy a következő évi keretbe több, sok nagy csatát megélt játékost igazolnak, akikkel elérhetjük NB I-es a céljainkat. Ez így is lett. Nagyon megszerettem a várost, itt született első gyermekem, Norina. Mindig is különleges lesz számomra Eger, s jó érzés, hogy az egyesület is hosszú távon tervez velem.- Mit tekint a jelenlegi csapat legnagyobb erejének?- Az imént említett rutin és tapasztalat a szó szoros értelmében aranyat ér. Elhihetik, hogy ennek az osztálynak is megvannak a maga nehézségei, de jó kézilabdázókból, jó emberekből álló gárda a miénk. Mindenki hozta a tőle elvárhatót.- Mennyi nehézséget okozott az, hogy a körcsarnokból kiszorultak?- Az állandó költözködés, utazgatás sosem jó. Azzal, hogy ismét birtokba vehettük a Kemény Ferenc Sportcsarnokot, sokkal gördülékenyebben megy minden. Persze köszönettel tartozunk az Eszterhá- zy Károly Főiskolának, hogy helyet biztosított az átmeneti időszakban.- Az elmúlt két évet tekintve melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése?- Szerencsére rengeteg jó élményben volt részem, s a társak sikereinek is nagyon örülök. Ami fájó, talán a legkellemetlenebb, az a tavalyi Balmazújváros elleni hazai találkozó, ahol a vendégszurkolók fölénye miatt úgy éreztem, mintha idegenben lennék. Óriási erejük van a szurkolóknak.- Az optimista jóslatok szerint az NB l-ben minden mérkőzést telt ház előtt játsza a csapat. Fenti gondolataiból arra következtethetünk, hogy Szabó Péterrel a soraiban. Ugye ezt meg tudja erősíteni?- Minden valószínűség szerint igen. Magam is kíváncsian várom, hogy 32 évesen mekkora nehézséget jelent visszatérni az elitbe. Az edzéseken minden gyakorlatot maximális odaadással végzek, fizikálisán úgy tűnik, bírom a strapát. Ahogy a fiataloknak mondani szoktam: még van négy jó, majd négy rosszabb évem. Aztán lemegyek a balszélre. A férfi NB I/B Keleti csoportja 23. fordulójának mérkőzése: SBS Eger-Eszterházy SzSE- Mol-Pick Szeged U23 Eger, Kemény Ferenc Sport- csarnok, szombat, 17.00. V.: Ág- necz, Sipos. A bajnokság állása 1. SBS Eger 22 21- 1 687:516 42 2. Nyíregyháza 22 17 1 4 718:573 35 3. FTC 22 16 1 5 651:553 33 4. Mizse KC 22 12 4 6 623:599 28 5. Kecskemét 22 11 2 9 608:588 24 6. Békés 22 11 2 9 608:597 24 7. Szeged U23 22 9 2 11 581:578 20 8. Algyő 22 10- 12 619:617 20 9. Ózd 22 9 2 11 651:683 20 10. B.gyarmat 22 8 1 13 538:608 17 11. T.szt.miklós 22 6 3 13 547:618 15 12.Füzesabony 22 6 2 14 558:633 14 13. Orosháza 123 22 6 2 14 592:675 14 14. Mezőkövesd U23 22 1- 21 544:687 2 „Olyan csapat kialakítását tervezzük, amely nem átszállójegyet vált az NB l-re” miközben a csapat számára karnyújtásnyira került a bajnoki cím, az egylet vezetősége gőzerővel dolgozik a remélt NB I-es idény előkészítésén.- Nem olyan csapat kialakítását tervezzük, amely csak átszállójegyet vált az NB I-re, hanem olyat, amely bármely leendő riválisával szemben győzelmi esélyekkel léphet pályára - fogalmazta meg terveit Szabó Róbert klubelnök. - Az együttes megerősítésén túl olyan szponzorációs tárgyalásokat is folytatunk, amelyek megalapozhatják az eredményes élvo- e nalbeli szereplést. Hiába akar- f ják az egri polgárok a további | előrelépést, hiába tanulja több | száz gyerek a klub kötelékében £ a sportág alapjait, csak akkor Szabó Róbert nem tétlenkedik lehet sikeres NB I-es kézilabdacsapat Egerben, ha ehhez megvannak a megfelelő partnerek, akik az ügy mellé állnak. Kijelenthető, hogy városi támogatás nélkül nem tudjuk megvalósítani az álmainkat. Segítségükkel azonban olyan tettet vihetünk véghez, amire a sportág helyi történetében még nem akadt példa. A pályán ma révbe érhet az együttes. A klubvezetés szeretné, ha minél több ember ünnepelné velük a bajnoki címet, ezért ingyenessé teszik a találkozót. A remélt nagy érdeklődésre való tekintettel a Hadnagy út felől megnyitják az érsekkerti salakos pályára vezető kaput, ahol ingyenesen parkolhatnak az autóval érkezők. Tavasszal megtalálta igazi önmagát a kapus, aki a legjobb korba lépett két éve mezőkövesdi színekben szerzett NB I/B-s aranyérmet Kovács János. Az egriek 31 esztendős hálóőre előtt nem ismeretlen a bajnoki címhez vezető recept, s ezt nem is titkolja.- Olyan kollektíva képes egy sorozatot megnyerni, amelynek tagjai hajlandók egymásért küzdeni, s minden mérkőzéshez megfelelő alázattal állnak- jelentette ki Kovács János, aki eddig 21 mérkőzésen lépett pályára az SBS Eger-Eszterházy színeiben. - Persze nem elhanyagolható a kellő rutin sem, amely átsegítheti a társaságot a nehezebb időszakokon. Amikor tavaly nyáron megkerestek az egri vezetők, pontosan erről volt szó, hogy én lennék az egyik, aki tapasztalatáKovács János a siker egyik záloga val sokat segíthet a csapatnak. Egyébként nyugodt szívvel kijelenthetem, a jelenlegi Eger feltétlenül jobb csapat, mint a két évvel ezelőtti Kövesd. Kovács saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy ősszel nehezen találta a helyét, teljesítménye elmaradt a saját magával szemben támasztott elvárásoktól.- Tavaszi produkciómmal már elégedettebb lehetek. Harmincegy éves vagyok, ami úgy gondolom, a kapusok számára a legjobb kor. Már megvan a kellő tapasztalatom, ami a mi esetünkben nagyon fontos. Minden feltétel adott, hogy hosszú távon tervezhessek a hevesi megyeszékhelyen - zárta szavait a hálóőr. t