Heves Megyei Hírlap, 2015. április (26. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-14 / 87. szám

2015. ÁPRILIS 14., KEDD 3 MEGYEI TÜKÖR HÍRSÁV Idősebbek és örökifjak is elkezdhették gyöngyöspata Gyöngyösoro- sziból, Gyöngyöstarjánból és Rózsaszentmártonból is ér­keztek fellépők a XVI. Gyön­gyöspatai Nyugdíjas Ki Mit Tud?-ra az elmúlt hétvégén. A produkciók között versek és dalcsokrok ugyanúgy sze­repeltek, mint vidám jelene­tek és harmonikás duettek, de voltak táncos műsorszá­mok is. A program két házi­gazdája az Őszikék Nyugdí­jas Klub és a Hagyományőrző Népdalkor volt. ■ T. B. Helyi vállalkozókat várnak az előadásra karácsond Előadásra várják a helyi vállalkozókat április 23-án 18 órára a polgármes­teri hivatalba, ahol szó lesz az új pályázati ciklus rájuk vonatkozó lehetőségeiről. Ka- kuk Péter pályázati referens szerint a tájékoztatás azt a célt szolgálja, hogy fejlesz- szék a mikro-, kis- és közép- vállalkozásokat. ■ SZ. E. Ismét vitézzé avatják az óvodásokat EGER A Szivárvány Óvoda dr. Hibay Károly Tagóvodája a Dobó István Vármúzeum­mal közösen - a műemlék- védelmi világnaphoz kapcso­lódva - negyedszer rendezi meg április 17-én az „Egri vár kisvitézeinek próba­tételét és avatását.” A nyolc tagóvoda kicsinyei vesznek részt. A vár múzeumpedagó­gusai és az óvodapedagógu­sok az eseményre különféle játékos feladatokkal és mú­zeumbejárással készülnek, zárásként pedig az ovisok Dobó István előtt tehetnek majd vitézi esküt. ■ SZ. E. Lesznek ügyességi feladatok... Vérnyomást ellenőriznek az egri kardiológián. Az osztályra a tavalyi esztendő folyamán több tíz milliós értékben szereztek be eszközöket. Betegre esszük magunkat szívbaj A fejekben kellene rendet tenni, hogy sokáig bírja a szívünk Járványszerű elhízás, emiatt pedig mind gyakrabban előforduló koszorúér-mesze- sedés. Szomorú tény, de ma Magyarországon is vezető halálok a szívbetegség. Dr. Tóth Kálmán, az MTA dok­tora, egyetemi tanár az egri Kardiológiai Napokon tar­tott előadásából kiderült, az infarktus korai ellátásában jók a magyarok eredményei, ahhoz azonban, hogy ez tovább javuljon, a fejekben kellene rendet tenni. Guti Rita- Amikor a szívbetegségek meg­előzéséről beszélünk, akkor nem csupán arról fontos szólni, hogyan kerülhetjük el, hogy a szívünk megbetegedjen, hanem talán még ennél is lényegesebb azt tudnunk, hogy egy akut ese­mény után hogyan kerülhetjük el a végzetes kimenetelt - hív­ta fel a figyelmet dr. Tóth Kál­mán. - A másodlagos prevenció nagyon fontos, nem lehet csak az akut szívbetegségek mind professzionálisabb ellátásá­val tartós sikereket elérni. Ha megnézzük a magyar adatokat, és ezek nagyon hasonlítanak a volt keleti blokk, azon belül is inkább a közép-európainak mondható országokéhoz, akkor azt látjuk, hogy az ezredfordu­ló után volt egy váltás, azóta a szív-, érrendszeri betegségek miatti halálozás nálunk is ör­vendetesen csökken. Ennek több oka is van...- Az egyik, hogy a szív- infarktus ellátásában óriási előrelépést jelentett a korai katéterterápia: hazánkban is egyre-másra nyíltak az ilyen beavatkozásokra képes cent­rumok, "S á nagyobb megyei városok kórházaiban ma már van ilyen. Egerben - sajnos - nincs, de elérhető távolságban, Miskolcon igen. Az ország lefe­dett, azaz kijelenthetjük, hogy az infarktus korai ellátása ma Magyarországon nagyon jó. Olyannyira, hogy vetekszik a svédországi eredményekkel. Húsz évvel ezelőtt ebben a te­kintetben is úgy néztünk Svéd­országra, az ottani eredmé­nyekre, mint elérhetetlen célra - emelte ki dr. Tóth Kálmán.- Ahol a lemaradásunk to­vábbra is megvan, az a korai ellátás utáni időszak. A beteg hazamegy, és azt hiszi, hogy megtörtént a beavatkozás, ki­tágítottuk az eret, tehát min­den rendben van, s éli tovább az életét ugyanúgy, mint előtte. Mindaz a rizikó, ami oda veze­tett, hogy infarktust kapott, vál­tozatlanul megmarad. Hiába a heroikus beavatkozás, jön a kö­vetkező infarktus. A korai ered­mények jók, ám az egyévesek ezt nem tükrözik vissza. Ha te­hát ezeket az embereket egész­séges életmódra neveljük, le­szoktatjuk őket a dohányzásról, rendszeres testmozgásra bír­juk, eredményesek lehetünk. Tóth Kálmán szerint ezt nem lehet csupán tanácsadással ha­tékonyan végezni. Szervezett tréningprogramok kellenek, ambuláns kardiológiai rehabi­litációra van szükség. Ma ilyen nagyon kevés helyen működik, noha az előző uniós ciklusban jelentős kardiológiai ambuláns rehabilitációs hálózatfejlesztést hajtottak végre. Ezeket a cent­rumokat napjainkban adják át, s ha ide megfelelő szakember- gárdát sikerül vonzani, és egy szívinfarktus után a betegek nem kimennek az utcára, ha­nem bekerülnek egy ilyen re­habilitációs rendszerbe, nagyon jó esélyünk van arra, hogy ne kapjanak ismételten infarktust. ' I. » .a,« < ti 57 -• * ■ *» Árulkodó adatok a monitoron... A túl sok zsír úgy sem egészséges, ha mangalica A FÉRFIAKNÁL (ÍZ ÖSSZhdlálo­zásra vonatkoztatva valamivel kevesebb mint ötven százalék a szív-, érrendszeri megbetege­dés okozta halálozás. Ám meg­lepő: a nőknél ez magasabb 51 százaléknál. Hogy miért? Nos, a nők tovább élnek, az érelme­szesedés gyakorisága pedig az életkor előrehaladtával nő. Ná­luk is ez lesz tehát az ok, csak később. S hogy mit tehetünk? Tóth Kálmán véleménye sze­rint mivel túlesszük magun­kat, elhízunk, így anyagcse­re-betegségek alakulnak ki, amelyek aztán kiváltják a ko­rai érelmeszesedést. A fejek­ben kell(ene) tehát rendet ten­ni, mert minden ott dől el. JEGYZET Rácson kívül, az út elején „TERMÉSZETESEN a fegy- ház meg a kényszermunka rendszere sem javítja meg a bűnöst; ezek csupán büntet­nek, és biztosítják a társada­lom nyugalmát a gonosztevő további támadásaitól” - írta Feljegyzések a holtak házá­ból című művében Doszto­jevszkij. A világhírű orosz író négy évet töltött Szibériá­ban téglahordással, azaz volt fogalma a börtönéletről és az elítéltek lelkivilágáról. Bár közben másfél évszázad el­telt, és - mondjuk Észak-Ko- reát leszámítva - manapság sokkal jobbak a cellakörül­mények a fegyháznaplóban megjelenőhöz képest, az idézet kapcsán néhány ma is aktuális kérdés azért eszünkbe juthat. Vajon a fogvatartóit megbánja-e tet­tét a rácsok mögött, kint jó útra tér-e, és van-e esély ar­ra, hogy visszailleszkedjen a társadalomba? most már több kapaszko­dót nyújtanak a szabadulás után az új élet kezdését ko­molyan gondoló elítélteknek. Hazánkban is tanulhatnak, tréningeken vehetnek részt, dolgozhatnak a bv.-intézeten belül, és pártfogó felügyelők is segítik őket. A mérleg másik serpenyőjébe»Jwi» - szont a visszahúzó tényezők sokasága: az illető jellem­hibái, a családtagokkal meg­romlott kapcsolat, az otthon esetleges elvesztése, a kép­zetlenség, a munkatalálás reménytelensége, az előítéle­tek, a bizalmatlanság, a ma­gány, a céltalanság érzése, a bűnre csábító haverok, az alkohol, a drog. A hendikep­hez a bv.-intézetek zárt, sza­bályozott világa maga is hoz­zájárul, hiszen az elítéltek itt leszoknak a döntésekről, a felelősségvállalásról, gyen­gül az önértékelésük. Erős személyiségnek kell lennie, aki mégis változtatni akar. Rögös út vezet a társadalom hasznos tagja címig, kezdet­nek az is megteszi, ha valaki nem árt másoknak. HIRDETÉS Versenybe szállnak Eger legszebb borai határidő Csütörtökig várják a mintákat a XIX. Egri borvidéki borversenyre Diófák adnak majd munkát a Nagyfügeden élőknek ~ ÉJ Április 16-án, 15 órái" lehel inét; hin - sj| mintákkal nevezni ibnyi az idei, XIX. Egri l’jja'lv1 Borvidéki Borver- senyre. A rendez­vényre a megszokott helyszí­nen, az egri Hotel Villa Völgy­ben kerül sor április 23-án. Az Egri borvidék legrango­sabb szakmai rendezvénye az Egri borvidéki borverseny. Már nem csak a borászok, a szűk szakma figyeli az elért eredmé­nyeket, de a fogyasztók is egyre tudatosabban választanak azok közül a borok közül, amelyek itt érmet szereznek. Nem véletlen, hogy évről évre egyre több borá­szat egyre több borával nevez a megmérettetésre, tavaly már 161 mintát kóstolhatott a neves szak­emberekből álló zsűri. 2015. április 23-án már tizen­kilencedik alkalommal kerül sor a borversenyre az egri Hotel Vil­la Völgyben, a szervező Egri Bor­vidék Hegyközségi Tanácsnál pedig abban bíznak, hogy ezút­tal is kimagasló számú borral vesznek részt az egri borterme­lők, de abban is, hogy kimagasló eredmények születnek, ami az egész borvidék számára nagy je­lentőségű. Fábián Imre, az EHBT titkára a rendezvénnyel kapcsolatban el­mondta: a versenyen egyéni bor­termelők, bortermelő vállalko­zások és kereskedő szervezetek mindazon borai részt vehetnek, amelyek az egri borvidéken ter­melt szőlőből készültek, (OEM, OFJ, FN jelzésűek) és a bortétel­ből legalább 350 liter, vagy 500 palack áll rendelkezésre. Ahogy azt az elmúlt években már megszokhatták a résztve­vők, idén is hét kategóriában értékeli a zsűri a beérkezett min­tákat. A kategóriák: fehérborok, Egri Csillag, debrői hárslevelű, rozéborok, vörösborok, desszert­borok, Egri Bikavér. A borok pontozása is az előző évekhez hasonlóan, a Nemzetközi Szőlé­szeti és Borászat Hivatal (01V) által javasolt 100 . pontos mód­szer szerint történik. Ez alapján a 66-75,9 pont közötti eredmény bronzérmet, a 76-86,9 pont kö­zötti ezüstérmet, a 87-93,9 pont közötti aranyérmet ér. A 94, vagy több pontot kapott bor nagy aranyérem díjazásban részesül. Ezen túl a kategóriák győztes borai különdíjat kapnak. A kate­góriagyőztes borok közül pedig, amelyek elérik a nagy arany­érmes pontszámot, kiérdemlik a „Champion” elismerést is. Fábián Imre felhívta a figyel­met: a borversenyre a mintákat - tételenként 4-4 palack bor - áp­rilis 16-án, 15 óráig lehet leadni a hegyközségi tanácsnál (Eger, Kőlyuktető, Szőlészeti és Borá­szati Kutató Intézet). További információ: www.egriborvidek.hu ültetvény Csaknem hétmillió forintot nyert a belügyi tárcától Nagyfüged önkormányzata a Start munkamintaprogram el­indításához. Az összegből nyolc közfoglalkoztatásban résztvevő helybéli munkabérét, ennek költségeit és a foglalkoztatást biztosító beruházás elindítását tudja finanszírozni a település. Amint azt Juhász Jánosné pol­gármester elmondta, a támo­gatást hosszútávú munkahely­teremtő beruházásra költik, diófaültetvényt telepítenek.- Reményeink szerint a más­fél hektáron elinduló gazdálko­dás évek múlva még több em­bernek biztosít majd munkát. Kezdetben főként férfi munka­erőre lesz szükség a facseme­ték telepítéséhez és a terület bekerítéséhez, ám később, ami­kor a fák termőre fordulnak, nők is részt vehetnek a termés betakarításában vagy a diótö­résben - vélekedett a polgár- mester, hozzátéve: a 243 diófát önkormányzati belterületen ül­tetik el, a támogatást pedig az önkormányzat 700 ezer forin­tos önerővel egészíti ki. A területművelés júliusban kezdődik, a fákat szeptember­ben ültetik el, ám a várható termés értékesítésének meg­szervezését már el is kezdte az önkormányzat, amely a befolyt pénzből a beruházás további fejlesztését tervezi. ■ 4 ?

Next

/
Thumbnails
Contents