Heves Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-28 / 74. szám

2015. MÁRCIUS 28., SZOMBAT KOZELET Cuki A földművelésügyi tárca Vadonleső programja megválasztotta az Év emlősét: 2015-ben most a Spermophilus citellus, az ürge nyert. Megmentéséért népszerűsítő, ismeretterjesztő rendez­vényeket tartanak országszerte. Felkértek 12 költőt is, hogy írjanak verset - Petőfi Sándor után - az ürgéről. Eddig tíz készült el. a 6-12 korosztálynak ezekhez kell majd illusztrációkat készíteni. Magyar kereskedőház Mexikóvárosban megnyitotta a mexikóváro- si magyar kereskedó'házat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki több kormánymegállapodást is alá­írt. Exportunk 17 százalékkal növekedett, s tavaly elérte a 640 millió dollárt. ■ MTI ‘ Fegyházra ítélték a kamasz lány gyilkosát első fokon 18 év fegyházra ítélték azt a férfit, aki két éve kicsalt egy 16 éves hallássé­rült szigetszentmiklósi lányt a Duna-partra, ahol a köze­ledését elutasító tinédzsert megölte. A 33 éves T. Zoltánt különös kegyetlenséggel el­követett emberölés miatt talál­ták bűnösnek. ■ MTI Akár lőhetnek is a török rendőrök A török parlament szélesíti a rendőrség hatáskörét: en­gedélyezik lőfegyver haszná­latát a tüntetéseken. Sokan attól tartanak, hogy a júniusi parlamenti választások köze­ledtével várható demonstrá­ciókat a hatóság megpróbálja elfojtani. Az ellenzék rendőr­állam kiépítésétől tart. ■ MTI Pszichiáterek kezelték Lubitzot légi katasztrófa A német másodpilóta széttépte a repülést megtiltó orvosi papírt nak, a másikat a barátnőjének szánta. A Bild szerint miután az Air­bus 320-as pilótafülkéjéből Lubitz által kizárt a kapitány megpróbálta baltával betörni az ajtót, de ez nem sikerült. A katasztrófa helyszínén, a fran­cia Alpokban még tart a hely­színelés (csak helikopterekkel megközelíthető a helyszín) és az áldozatok maradványainak kiemelése. NEM LEHETNEK TÖBBÉ EGYE­DÜL A PILÓTAFÜLKÉBEN Több légitársaság után a Luft- hansa-csoport is úgy döntött, módosít a pilótafülkére vonat­kozó szabályokon, a gépeiken is folyamatosan két személynek kell a fülkében lennie. Nemrég a kanadai Air Transat és Air Canada, a norvég Norwegian Air Shuttle, a finn Finnair és az izlandi Icelandair módosította az előírásokat miután a másod­pilóta nekivezette egy hegynek kedden a Germanwings Barce­lona-Düsseldorf járatát. A Wizz Air légitársaság is változtat: ha az egyik pilóta elhagyja a piló­tafülkét, akkor az egyik légi­utas-kísérő fog helyette a fülké­ben tartózkodni. Régóta pszichiátriai kezelés alatt állt a hegynek vezetett Germanwings-gép másod­pilótája, valószínűleg azért tépte össze a betegállomány­ba helyezéséről rendelkező orvosi iratot, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna. Éber Sándor „A házkutatások során nem ta­láltak búcsúlevelet vagy más dokumentumot, amelyben a Andreas Lubitz jelezte volna, hogy a kedden Franciaország­ban történt katasztrófa előidé­zésére készül” - közölte tegnap a düsseldorfi ügyészség. A1150 emberrel lezuhant German­wings-gép másodpilótájának lakóhelyén lefoglalt anyagok között találtak Lubitz egészségi állapotára vonatkozó dokumen­tumokat, amelyek arra utalnak, hogy beteg volt és orvosi kezelés alatt állt. Betegállományba he­lyezésről szóló aktuális, a keddi napra is vonatkozó, összetépett dokumentumokat is találtak, ami alátámasztja azt a feltétele­zést, hogy a másodpilóta titkol­Csak helikopterrel tudják kiemelni az áldozatok holttestét ta betegségét. A Süddeutsche Zeitung szerint azért tépte ösz- sze egy neurológus-pszichiáter által kiállított papírt a régóta már pszichiátriai kezelés alatt álló Lubitz, mert annak alapján hosszabb ideig nem repülhetett volna. A Germanwings közölte, hogy nem tudtak a* betegállo­mányba helyezésről. A Bild szerint a német szö­vetségi légiközlekedési hivatal dokumentumai alapján Lubitz 2009-ben „súlyos depresszió- ban”szenvedett és pszichiátriai kezelést kapott, és azóta is „kü­lönleges és rendszeres kezelés­ben” részesült. A düsseldorfi egyetemi klinika azt közölte, hogy Lubitz a páciensük volt, de nem depresszióval kezelték. Elő­ször az idén februárban, utoljá­ra pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek, ami az adott sze­mély halála után is kötelező. A német szövetségi légügyi hiva­tal tegnap megerősítette: a má­sodpilóta aktájában szerepelt a SIC megjegyzés, ami azt jelen­ti, hogy különleges és rendsze­res orvosi felülvizsgálatra van szükség. A Germanwings anyavállala­ta, a Lufthansa adatai szerint .a másodpilóta 2008-ban kezdte a pilótaképzést, amelyet egyszer megszakított, és végül 2013-ban szerezte meg a szakszolgálati engedélyét A320-as Airbusok- ra. A képzés folytatásakor ismét átesett a szükséges vizsgálato­kon, és mindent rendben talál­tak nála. A Focus szerint Lubitz nem sokkal a katasztrófa előtt két új Audit rendelt, az egyiket magá­HIRDETÉS Digitális személymérleg Babapihentető három pontos biztonsági övvel Gyermek hintaágy Eredeti ár: 4260 Ft |Professzionális hajformázó készlet . Eredeti ár: 4490 Ft | Eredeti ár: .19 800 Ft 20 részes kerti szerszám szett Tartozék: Hosszúnyelíí sövényvágó olló 570 mm, 3 pár kesztyű, metszőolló, kerti kötöző gumis, 10 db ültetőcserép 13cm-es, térdelő szivacs, f palántaültetö, 1 pár kertipapucs Vízipipa E red éti ár: 5800 Ft s Kerti szivattyú» Naomi Campbejl Seductive Elixirjj| Eredeti ár: ,10.670. Ft f Bomba ár:f7990,Fjt^ 1 p p X I 2 db elektromos rágcsálóriasztó-"Eredeti ár: 4980 Ft. Eredetiiár.16 640 Ft Mindennap kedvezményes árú termékek olvasóinknak! Olvasóinknak az alább feltüntetett kedvezményes árakat 48 óráig biztosítjuk! Rendeljen telefonon vagy a mindenaneten.hu oldalon! CSAK 2 NAPIG! Bomba ár: 1990 Ft Bomba ár: 1990 Ft Speciális ár előfizetőinknek 5990 Ft + ajándék 1 hónapos előfizetés a napilap vasárnapi számaira! Bomba ár: 9990 Ft Bomba ár: 4490 Ft Bomba ár: 3990 Ft + postaköltség Az akció 2015.03.28. és 03.29. között a készlet erejéig érvényes. Áraink forint­ban értendők, az áfát tartalmazzák. Nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. A feltüntetett telefonszámok alapdíjasok. Két ingyenes budapesti átvéteii ponl www.mindenaneten.hu

Next

/
Thumbnails
Contents