Heves Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-21 / 68. szám
2015. MÁRCIUS 21., SZOMBAT KOZELET A szélessávú internethez való hozzáférés biztosítása esélyegyenlőségi és versenyképességi kérdés - hangsúlyozta Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos a média- és hírközlés képviselőivel folytatott egyeztetésen. A kormány célja, hogy 2018 végére abban a legalább egymillió magyar háztartásban is elérhető legyen a szélessávú vezetékes internet, ahol erre ma még nincsen mód. Kamatcsökkentés jöhet kedden nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója tegnap egy pénzügyi szakmai fórumon úgy fogalmazott, „felfogása szerint” a Monetáris Tanács a március 24-i ülésén kamatot csökkenthet. A jegybanki alapkamat 2,1 százalék. Az alacsony infláció további monetáris lazítást tehet szükségessé - hangoztatta. ■ MTI Metropolitai egyházat alapított a pápa Ferenc pápa a magyarországi görögkatolikusoknak sajátjogú egyházat alapított - adta hírül tegnap a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. A Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház (amely a római katolikus érsekség megfelelője) központjává a hajdúdorogi egyházmegyét emelte debreceni székhellyel, élére pedig Kocsis Fülöp eddigi hajdúdorogi püspököt nevezte ki. A pápa emellett nyíregyházi és miskolci székhellyel görögkatolikus egyházmegyét hozott létre. ■ MTI Orbán: nekünk az energiaár döntő eu-csúcs Az iszlamista terror destabilizálja Líbiát is, emiatt aggódhat Európa Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke nem ereszti Orbán Viktort. Mindenki az energiaunió mellett A terrorfenyegetettségről, az energiaunióról és az Oroszország elleni szankciókról is egyeztettek a kétnapos brüsszeli EU-csúcson. Éber Sándor Az Európára nyfló határnak számító Líbiában nyugtalanító mértékben megnövekedett az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelenléte, ha az ottani problémákat nem sikerül megoldani, akkor Európa bajban lesz - hangoztatta tegnap Angela Merkel német kancellár Brüsszelben. Az EU-tagországok állam- és kormányfői csúcstalákozójukon a megnövekedett terrorfenyegetettségről is szó volt. A Földközi-tenger déli partján számottevően romlott a helyzet. Líbiában hatalmi harc dúl a mérsékelt erők és az iszlámisták között. A tuniszi merénylet is arra utal, általánossá vált az instabilitás. Csütörtökön a tagországok vezetői egy perc csenddel emlékeztek meg a szerdai tuniszi terrortámadás áldozatairól. Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, az észak-afrikai biztonsági helyzet problémái nem oldhatók meg rövid távon. „Az EU állam- és kormányfői jó lépést tettek azzal, hogy ösz- szekötötték az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók sorsát az ukrán válság politikai rendezésére hivatott minszki megállapodásokéval” - mondta Orbán Viktor. A kormányfő szerint ez ésszerűbbé teszi a vitát, kikapcsol bizonyos történelmi reflexeket, nemzeti érdekeket, a szankciók sorsa körüli vita pedig az ideológiai, geopolitikai vita helyett konkrét szerződés végrehajtásához kötődik. A zárónyilatkozat minden felet a megállapodásokban foglaltak mielőbbi megvalósítására szólít fel, külön kiemelve ebben Oroszország felelősségét. Az EU továbbra is kész támogatni Ukrajnát, elismeri a reformtörekvéseket, de a munkatempó fokozására szólítja fel Kijevet. „Magyar szempontból az energia ára a legfontosabb, ez az elfogadott zárónyilatkozatban kellő súllyal szerepel” - hangsúlyozta Orbán az energiaunióval kapcsolatban. A dokumentum azt is garantálGyorsítást ígérnek „GÖRÖGORSZÁG FOGADKOZIK, felgyorsítja a neki szánt pénzügyi mentőcsomag feltételének tekintett intézkedések megvalósítását, és az elkövetkező napokban eurózónabeli partnerei elé terjeszti reformelképzeléseinek teljes, részleteket is tartalmazó listáját” - közölte Angela Merkel. A kancellár nem közölt időpontot, mennyi időn belül kaphatja meg Athén a pénzügyi támogatás újabb részletét. Ez a görög reformjavaslatok pozitív értékelésétől függ. Athénnak áprilisig van pénze, utána jelentősfizetési kötelezettségek válnak időszerűvé, erre friss forrásokra lenne szükség. ja, hogy továbbra is tagállami hatáskörben marad, melyik ország milyen forrásokból szeretné fedezni energiaszükségletét. Az uniós vezetők kivétel nélkül elkötelezték magukat az energiaunió megteremtése mellett, felgyorsítják a kapcsolódási pontok kiépítését, ami kulcsfontosságú a jól működő egységes piachoz. HIRDETÉS Abasár, Rákóczi u. 104. • Abasár, Fő u 130 • Andornaktálya, RÁKrCZI U. 91. • Bátor, Hunyadi János út 2. • Bükkszék, Egri út 2. • Eger, Arany J.u. 1 • Eger, Rákóczi 100 • Eger, Vécsey Sándor u. 24 • Eger, Knézich K. u 26 • Eger, Szent János u. 13. • Eger, Szálloda út 1-3. • Eger, Volán pu. • Eger, MÁTYÁS KIRÁLY ÚT 134. • Eger, MÁTYÁS KIR.ÚT • Eger, KŐVÁGÓ TÉR / MÓL KÚT/ • Eger, Rákóczi út 95. • Eger, Tündérpart 5. • Eger, KISTÁLYAI ÚT 1. /AGIP/ • Eger, Kistályai út 18. • Eger, RÁKÓCZI ÚT • Eger, Mátyás király utca 2. • Eger, Rákóczi u. 32. • Eger, Újsor utca 80. • Eger, Kertész utca 78./C • Eger, Vécseyvölgy utca 19. • Eger, Kazinczy Ferenc utca 1./B • Eger, Sertekapu utca 36. • Eger, Iskola utca 1./3 • Eger, Mátyás Király út 73. • Eger, Raktár utca 2./a • Egerbakta, Siroki út 2. • Egerbakta, Egri út U/S • Egercsehi, Csákány út 52. • Egerszalók, FORRÁS U. 4 • Egerszalók, Széchenyi u. 44. • Egerszalók, Kossuth L. út 27. • Egerszalók, Fürdő utca 1. • Egerszólát, Egri út 1. • Feldebrő, Kossuth L. út 1. • Füzesabony, Baross út 1 MÁV aluljáró • Füzesabony, M3 AUTÓPÁLYA JOBB • Füzesabony, M3 AUTÓPÁLYA BAL • Füzesabony, Makiári út • Gyöngyös, PESTI ÚT • Gyöngyös, Alkotmány út 19. • Gyöngyös, VOLÁN PU. • Gyön- gyös, PESTI ÚT 74. • Gyöngyös, PACSIRTA LTP. • Gyöngyös, Autóbusz pu. • Gyöngyös, Diófa 14 • Gyöngyös, Vásár 2 • Gyöngyös, Kossuth u 39 • Gyöngyöspata, Szűcsi u 1 • Hatvan, Orgona út 52. • Hatvan, 32.SZ.FKL.ÚT • Hatvan, M3 AUTÓPÁLYA I. • Hatvan, RÁKÓCZI ÚT • Hatvan, M3 II. • Hatvan, Radnóti tér 20. • Hatvan, Bibó István u 1 • Hatvan, 32-es út kereszt. 044/18 hrsz. • Hatvan, Kossuth tér 12. • Hatvan, Csányi u. • Hatvan, Erzsébet tér 11 • Heréd, ADY ENDRE ÚT 1/A. • Heves, Szerelem Alfréd u. 8. • Heves, Csáti út • Kápolna, 3.SZ.FKL.ÚT • Karácsond, M3 autópálya 82. kmsz jobb • Karácsond, M3 autópálya 82. kmsz bal • Lőrinci, 2584/3/B Hrsz • Nagyréde, Külterület 0237/5 • Ostoros, Egri út 82. • Párád, (parádfürdő) Kossuth L. út 184. • Parádfürdő, 24. SZ. FKL. ÚT • Pétervására, Orgona út 6. • Poroszló, Lukoil benzinkút • Recsk, Kossuth L. út 18. •Szentdomonkos,Szabadság út 103.• Szihalom,Kossuth L. út67.• Szihalom,Kossuth L. út 53. • Szilvásvárad, Egri u 3/1 • Tenk, Fő 54/b • Tenk, Diófa u. 1/A • Váraszó, Szabadság út 92. A vasárnap is nyitva tartó árushelyeket térképen is megtalálja a www.heol.hu internetes oldalon. Ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 HEVESlHIRIAP www.heol.hu HIRDETÉS Fizessen elő vasárnapi lapokra! Fizessen elő csak a vasárnapi lapszámokra, és már vasárnap reggel otthonában olvashatja kedvenc napilapjait! Előfizetési csomagáraink kizárólag a vasárnapi lapszámok kézbesítését tartalmazzák. Ajánlatunk Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Békés, Tolna, Baranya, Somogy és Komárom-Esztergom megyében érvényes. 20% bevezető árak 2015. június 30-ig Nemzeti Sport + megyei lap 1120 Ft/hó Nemzeti Sport + Bors 960 Ft/hó megyei lap + Bors 1000 Ft/hó Nemzeti Sport 540 Ft/hó Ügyfélszolgálat: 06-40/510-510