Heves Megyei Hírlap, 2015. március (26. évfolyam, 51-76. szám)
2015-03-21 / 68. szám
5 2015. MÁRCIUS 21., SZOMBAT HORIZONT í Hosszú volt az út Kossuthtól Gadamerig a klubelnök A filozófia tanszék vezetőjének is köszönhetően Egerben is működik már akadémiai klub Nemrégiben alakult meg a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémiai Bizottsága Eszterházy Akadémiai Klubja, amelynek elnökévé dr. Loboczky Jánost választották. A több mint három évtizede a főiskolán tanító tanszékvezetőt ez alkalomból kérdeztük a munkájáról és arról, ami ezen túl van. Sike Sándor- Ózdi középiskolai oktatói tevékenységétől eltekintve gyakorlatilag egy munkahelyesnek tudhatja magát. Miként emlékszik az egri kezdetekre és a folytatásra?- Harmincegy esztendeje, 1984-ben kerültem a főiskolára, hat évvel később alakult az önálló Filozófia Tanszék, amelynek 1992-től vagyok a vezetője. Mindig kis tanszék voltunk, de kiváló, kreatív, kezdeményező kollégákkal. Jelentős előrelépés bő egy évtizeddel ezelőtt következett be a a tanszék életében, hiszen 2004-től saját szakos hallgatóink is vannak, most már évek óta két szakon - szabad bölcséország tudományos műhelyeinek, szellemi termékeinek propagálása, népszerűsítése; aktuális, közérdeklődésre számot tartó tudományos kérdések megismertetése a szélesebb érdeklődő' közönség számára is.- Milyen programokat terveznek?- Pódiumbeszélgetéseket elsősorban a főiskolához, illetve a régióhoz kötődő akadémikusokkal, a tudományos élet jeles személyiségeivel. Lesznek tudományos ismeretterjesztő előadások, bemutatkoznak a tudományos műhelyek. A klub fontos feladatának tartja a nyitást minden irányban. Az egri főiskolán szerencsére egyébként is nagyon sok tudományos rendezvény van, de a mi ténykedésünk kicsit más lesz, hiszen éppen az a klub célja, hogy a város, illetve a megye felé nyisson, ezért a programban nem véletlenül szerepelnek például Egerhez kötődő, itt tanító akadémikusok. Hangsúszet és etikatanár - is. Jelenleg Dr. habit Loboczky János külön is büszke arra, hogy a kollégáival együtt sok jelentős, országos filozófiai konferenciát szerveztek Egerben, négyen vagyunk, mindenki tudományos minősítéssel rendelkezik, egy kolléga pedig a legmagasabb tudományos minősítéssel bír: egyetemi professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora.- Első, magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomája megszerzése idején Kossuthot kutatta, majd a filozófiára történő váltást követően ebben teljesített sokak szerint mara dandót... Mely eredményekre a legbüszkébb?- A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar-történelem szakos középiskolai tanári, majd az ELTE-én filozófia szakos diplomát szereztem, az egyetemi doktori fokozat Kossuth Lajos politikai programjáról 1984-ben, Egerbe kerülésem évében született. A filozófiai tudományok kandidátusa címet 1995-ben Lukács, Heidegger és Gadamer művészet- filozófiájáról írt disszertációval szereztem, majd következett a habilitáció 2006-ban a modern i : hermeneutikával foglalkozó tanulmánykötettel. Úgy látom, hogy fokozatosan haladtam előre a főiskolai" illetve tudományos ranglétrán. Amire külön is büszke vagyok, hogy a kollégáimmal együtt sok jelentős, országos filozófiai konferenciát szerveztünk Egerben, amelyeken a magyar filozófiai élet meghatározó műhelyeinek oktatói, kutatói vettek részt. Ehhez kapcsolódóan 13 kötetnek voltam a szerkesztője. Szerzőként két saját könyvet publikáltam eddig.- Miként között jött létre az Eszterházy Akadémiai Klub?- A klub a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) és az Eszterházy Károly Főiskola közötti együttműködés jegyében született. A MAB egy regionális szervezet, mely Borsod-Aba- új-Zemplén, Heves és Nógrád megye tudományos életének egyik fontos koordináló szervezete. Miskolcon már több mint 20 éve működik egy úgynevezett Akadémiai Klub, s az akadémiai bizottság elnöke, dr. Roósz András akadémikus úr jelezte tavaly nyár végén, hogy Egerben is érdemes lenne egy ilyen tevékenységet beindítani. Ősszel beszélgettünk erről a rektor úrral, valamint a tudományos rektor helyettes úrral, akik örömmel támogatták az elképzelést.-JIh vvip- Milyen célokat fogalmaztak meg az alakuláskor?- A klub működésének célja, hogy a különböző tudomány- területek együttműködését elősegítse. Célunk az Eszterházy Károly Főiskola, Eger és Sárospatak, Heves megye és az NÉVJEGY: név: Dr. habil. Loboczky János kandidátus, tanszékvezető munkahely: Eszterházy Károly Főiskola SZÜLETÉS: 1955 család: felesége Ibolya, gyermekük Balázs iskolái: általános iskola és a gimnázium Ózdon, utána a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem, majd az ELTE; egyetemi doktori fokozat 1984; a filozófiai tudományok kandidátusa 1995; habilitáció 2006 kitüntetések: Eszterházy Károly Főiskoláért Emlékérem, az Országos Tudományos Diákköri Tanács által adományozott Mestertanár cím, az Eszterházy Károly Főiskoláért díj ezüst fokozata, Pro Academia Agriensi díj ■ lyozottan beszélgetésekről és ismeretterjesztő előadásokról van szó. Nem titkolt cél az is, hogy a főiskolai hallgatóságon kívül a városban élő fiatalokat, akár középiskolásokat is megnyerjünk. Ez mindenképp egy főiskolán túlmutató célkitűzés.- Indításnak nem is rossz: három akadémikus az első három ösz- szejövetelen... Önnek mi lesz a szerepe a klub életében?- Első rendezvényünk vendége Pléh Csaba akadémikus lesz március 24-én a Líceumban. A későbbiekben havonta tervezünk egy-egy programot. Áprilisban Romsics Ignác történész akadémikus, májusban Bitskey István, az egri származású irodalomtudós akadémikus tart érdekes témákról előadást. Nekem, mint a klubtanács elnökének, részben koordináló szerepem van a programok összeállításában, valamint egyfajta összekötő tevékenység a Miskolci Akadémiai Bizottság elnöksége és a klub között. Feltétlenül ki kell emelnem, hogy a konkrét szervezési ügyekben a legtöbb munka a klub titkárára, dr. Szebeni Rita főiskolai docensre hárul.- Három évtizede él a megye- székhelyen. Hogy érzi itt magát?- Épp harminc éve lakom a családommal Egerben, s nyugodtan mondhatom, megszerettem e történelmi patinájú várost. Az egrivé válást az is nagyban segítette, hogy több mint tíz évig voltam a civil kerékasztal tagja, s itt a legkülönbözőbb foglalkozású és érdeklődésű, a városért tenni akaró és tudó emberrel ismerkedhettem meg. A feleségem a Gárdonyi Ciszterci Gimnázium tanára, az új pedagógus életpálya-mo- dellben most lett mestertanár és szaktanácsadó. A fiam Budapesten és Drezdában tanult, hegedűművész-tanár, jelenleg a hatvani zeneiskolában tanít, s tagja az egri szimfonikus zenekarnak. Szóval mindhárman szorosan kötődünk Egerhez.- Mivel tölti az idejét?- Nagyon szívesen hallgatok klasszikus zenét, s a feleségemmel gyakran teszünk nagy sétát vagy kisebb túrát a Bükk városhoz közeli részein. PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÉLETÉBŐL Ősbemutatóval készülnek a színházi világnapra ^EGER GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Élmény, amit csak a színház nyújthat Az egri Gárdonyi Géza Színház társulata Görgey Gábor Görgey című drámájának bemutatójával ünnepli a színházi világnapot március 27-én.- Görgey Artúr tábornok személye, a nevéhez kapcsolódó világosi fegyverletétel, az 1848-49-es forradalom- és szabadságharc nemzeti gyászba fordulásában neki tulajdonított szerep, az „ítélet vagy felmentés" kérdése ma is ezernyi ellentmondással van tele. Görgey Gábor drámája mélyen átélhető, emberi feleletet ad - mondja a darab rendezője, Blaskó Balázs.- A színházi világnapon mivel is ünnepelhetnénk mással, mint egy magyar dráma színpadi megszületésével... - fogalmazott a címszerepet játszó Kelemen Csaba. - Örömmel tettem eleget a felkérésnek, hogy Görgey Artúrt játsszam. Nem csupán azért, mert a szerzőt 1978 óta ismerem, és több darabjában szerepeltem már, hanem azért is, mert a mű teljesen más megvilágításba helyezi a tábornokot. Elolvastam utóbbi emlékiratait, amiből egyértelműen kitűnik, milyen nagyszerű katonai vezető volt, s hogy a viláGörgey Gábor darabjában Kelemen Csaba alakítja Görgey Artúr tábornokot gosi fegyverletétellel tulajdonképpen harmincezer ember életét mentette meg. Más kérdés, hogy Kossuth Lajos árulónak nevezte őt, amely minősítéssel egész élete folyamán együtt kellett élnie. A darab egyébként úgy van megírva, hogy Görgey gondolatban vitatkozik a magyar történelem nagy alakjaival, így például Széchenyivel, Kossuthtal, Per- czel Mórral. Érdekesség, hogy Görgey tábornok szemével láthatjuk az eseményeket 1848. március 15-től kezdődően egészen a kiegyezésig - mesélte a színművész. ■ Március 20-án, a gyermek- és ifjúsági színházak ünnepén az öt földrész gyerekelőadásai előtt hírességek üzenetét olvasták fel a nézőknek. Egerben Baráth Zoltán, a Babszem Jankó Gyerekszínház vezetője tolmácsolta a Nobel-béke- díjas Malala Yousafzainak és Guila Clara Kessousnak, az UNESCO „Művész a békéért” címet viselő nagykövetének gondolatait. Utóbbi szerint a gyerekeknek és fiatal felnőtteknek rendre találkozniuk kell azon különleges közösségi élménnyel, amit a színház- művészet nyújt. ■