Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-07 / 32. szám
2015. FEBRUÁR 7., SZOMBAT INTERJÚ Gömbölyű formák bűvöletében kapussors Dibusz Dénes mindig megfogni akarta a labdát, nem elrúgni - Nagyot fordult vele a világ Dibusz Dénes: a fővárosban a forgalom és a nyüzsgés jóval nagyobb, mint Pécsen, de az edzések és a pörgés miatt hamar megszoktam az életritmust Eleinte a szőnyegen vetődge- tett, később az egyetem és a pécsi stadion között ingázott, az előző évben pedig már a magyar válogatottban mutatott be bravúrokat Dibusz Dénes. A Ferencváros kapusa már nem téved el Budapesten, ám legjobban családi körben tud feltöltődni. Babják Bence /Nemzeti Sport- Szóval élt Pécsen egy gyerek, akiről nem lehetett levenni a kesztyűit?- Valóban őrzünk otthon egy 1994 húsvétján készült felvételt, akkor kaptam meg az első' kapuskesztyűmet. Elmondani sem tudom, mennyire megörültem neki, miután felhúztam, egyből elkezdtem dobálni magam a szőnyegünkön. Sőt, még a kis fémdobozos üdítőm kinyitásához sem voltam hajlandó levenni, annyira belebolondultam a viselésébe.- Sosem irigyelte a gólvágókat?- Valahogy mindig az tűnt természetesnek, hogy kézzel érek a labdához, mindig megfogni akartam, nem pedig elrúgni. Az iskolai testnevelési órákon élveztem a mezőnyben játszani, gólokat szerezni, de a korosztályos csapataimban mindig a kapuban maradtam. Magasabb szinten sosem éreztem késztetést arra, hogy váltsak és felcsapjak góllövő csatárnak.- Mikor érezte először, hogy jó úton jár?- Bevallom, gyerekként nem álmodoztam az NB I-ről és a válogatottságról, akkor még nagyon távolinak tűnt. Aztán tizenhat évesen valami megváltozott, Pécsen olyan sikeres utánpótláscsapatban szerepeltem, hogy egyre gyakrabban játszottam el a profi futball gondolatával. Tudtam, hogy rendkívül sokat kell dolgoznom érte, hogy szerencsére is szükségem lesz, de amikor tizenhét évesen a nyári felkészülés során néhány percré beállhattam a felnőttek közé... Akkortól kezdve nagyon vártam, hogy velük edzhessek, hogy bizonyíthassak és köztük ragadjak.- Na és tanulás?- Motivációban nem volt hiány, hiszen ha gyengén teljesítek az iskolában, nem járhattam volna edzésre. A szüleim mindig a tanulást tartották a legfontosabbnak, ugyanakkor a sportban is végig támogattak, az összes tornámra eljöttek, sőt a Fradi hazai mécseseire édesanyám a mai napig feljár.- Ott pedig a diplomás fiát láthatja a Ferencváros kapujában.- Egy éve végeztem a Pécsi Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karán, mit mondjak, akadtak nehéz pillanataim. Előfordult, hogy naponta ötször tettem meg az egyetem és a pálya közötti utat, de tudtam, hogy előnyömre válik, ha minél több előadáson és gyakorlaton veszek részt. Érdekes, de amíg odajártam, a tanárok sosem érzékeltették, hogy előnyöm származhatna a sportkarrieremből. Hallom, hogy ma már a szintén ott diplomázó Michelisz Norberttel és velem példálóznak, a mi nevünk is előkerül, amikor hirdetik a kart.- Egy éve igazolt a Ferencvároshoz, megszokta már a fővárost?- Nem tagadom, eleinte olykor kóvályogtam, a legtöbb helyre GPS-szel mentem, mára ez megváltozott. Pestet már nagyjából ismerem, Budát még kevésbé. Persze a forgalom és a nyüzsgés jóval nagyobb, mint Pécsen, de az edzések és a pörgés miatt hamar megszoktam az itteni életritmust. A nevezetességek és a látnivalók terén ugyanakkor még van lemaradásom, ha jobb lesz az időjárás, szeretnék mindenképpen több időt szentelni városnézésre.- Milyen volt az első budapesti év utáni karácsony?- Szuper! Talán még sosem éreztem annyira pihentetőnek a családdal töltött időt, mint most decemberben. Nagyon fárasztó éven vagyunk túl, nyáron mindössze egy hetet tudtunk pihenni, ami szinte semmire sem elég. Nem is csoda, hogy az otthon töltött napok alatt nagyon nehezen lehetett rávenni a mozgásra, egyszer-kétszer elmentem fallabdázni a barátaimmal, de ennyi.- Szóval még a szabadidejében is a labda áll a középpontban?- Ha mozgásról van szó, feltétlenül. Egyszerűen mindig vonz, ha látok valami gömbölyűt. Nagyon labdacentrikus vagyok, más sportágakhoz nem is nagyon érzek magamban tehetséget. Nyáron például megpróbálkoztam a vízisíeléssel, de nem származott sok kellemes élményem belőle. Maradjunk annyiban, hogy a mentőcsónaknak nem kellett bejönnie értem, mert azt a néhány métert, amennyit sikerült talpon maradnom, simán le tudtam úszni a partig.- Szerencsére a pályán nem kerülik el a sikerek, az elmúlt év pályafutása legjobbja volt.- Valóban, olyan eredményeket értem el, amelyekről korábban álmodni sem mertem volna, a Fradival bronzérmet szereztünk, és a válogatottban is bemutatkozhattam. Nem tagadom, a Feröer elleni debütálásom előtti estéken belegondoltam, mekkorát fordult velem a világ egy év alatt, hogy az NB I-ből lehettem válogatott, ráadásul azon a poszton, amelyen rendkívül nagy a konkurencia. De bízom benne, hogy nem két- ezer-tizennégy volt pályafutásom csúcsa, szeretném bizonyítani, hogy még ennél is jobb teljesítményre vagyok képes.- Abban a szerepkörben, amelyet sokan magányos posztnak tartanak.- Van benne igazság, hiszen mögöttünk már nincs senki, aki javítaná a hibánkat, a tizenhatoson belül sokszor csak magunkra számíthatunk. Minden mozdulatnak nagy a jelentősége, hatalmas a felelősségünk, bizonyos szempontból tényleg magányos poszt a miénk. Ugyanakkor az egyik legszebb is. Zárt sisakban, nyitott szívvel csörték Szász Emese magányos sportággal kezdte - Sérülésmentes évet szeretne a riói olimpia előtt Szász Emesének sokat ad, hogy renegetegen szeretik és tisztelik Nem szeret a.középpontban lenni. Örül is neki, hogy nevét igen, ám az arcát nem annyira ismerik az emberek. A vívósisak a magánszférát is óvja, ám meglehet a riói olimpia után sokak számára ad majd örömöt a Szász Eme- se-féle hatalmas mosoly. Lipiczky Ágnes /Nemzeti Sport-Amikor elküldte a Nemzeti Sport szerkesztőségébe a gyerekkori képét, szinte mi is azonnal jókedvre derültünk. A mosolyáról rögtön fel lehetett ismerni. Mindig ilyen derűs?- Nem mondom, hogy engem sosem érnek nehézségek, de pozitív gondolkodású ember vagyok. Nagyon szeretek nevetni, imádok viccelődni, és szerencsére a vivőközegben erre mindennap lehetőség van, hiszen pörgős, jó hangulatú társaság a miénk. A vívóknál a koncentráció mellett nagyon fontos a gyors reakció, és ez érződik az edzéseken. Állandóan megy az ugratás, az adok-kapok, a riposztok, ami agyilag is megmozgatja és feltölti az embert - mondja világ- és Eu- rópa-bajnoki ezüstérmes párbajtőrözőnk, Szász Emese.- Hajói tudom, úszással kezdte sportpályafutását. Az elég magányos műfaj...- Igen, a szüleim először úszni vittek el. Ám amikor kiderült, hogy már nemcsak napi egyszer, hanem a délutáni edzés mellett reggel is le kell menni az uszodába, szóltam nekik, hogy inkább találjunk ki valami mást. Balkezes vagyok, amit mondjuk a labdajátékokban is hasznosítani lehetne, de gömbérzékkel nem áldottak meg annak idején. Anyukám Nedeczky lány, távoli rokonságban állt Nedeczky Laci bácsival, így levittek a vívóterembe, és bíztak benne, hogy valamikor, valahol csak kijön ez a vérvonal. Először a BSE-be mentünk, ahol nagyon családias, őszinte csapatba kerültem- és örök szerelem lett számomra a vívás. Aztán amikor egyre ügyesebb lettem, továbbléptem, eligazoltam a Honvédba, ahol sokkal inkább a versenyszellem, a profizmus dominált, ott minden egyes asszóval hatalmasat tudtam fejlődni, de nehezen ü- leszkedtem be.- Miért?- Mert nem voltam mindig ilyen cserfes és nyitott, mint most. Nem mertem odamenni az emberekhez, zárkózott voltam, és volt, aki ezért a zárkózottságért nagyképűnek is tartott. Aztán idővel megtaláltam a barátaimat, jobban megismertek a társaim, kinyíltam. Sokat jelentett a honvédos időszak a pályafutásomban, és most sokat jelent számomra a Vasas is, ahol profi, ám a BSE-hez hasonlóan családias közegben tudhatom magam.- A zárkózott kislányból mára a magyar sport egyik központi figurája lett. Ha jól tudom, nagyon jó kapcsolatot ápol más sportágak képviselőivel.- Azt nem tudom, hogy központi figura vagyok-e, de az biztos, hogy a londoni olimpiát követően nagyon jó társaság jött össze, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. A 2012-es esztendő nem úgy sikerült, ahogyan elképzeltem. Édesapám abban az évben hunyt el, és egy sérülés miatt nem tudtam rendesen felkészülni az olimpiára. De a bajban ismerszik meg a jó barát, és én rájöttem, hogy rengetegen szeretnek, tisztelnek, segítenek, mellettem állnak. Ez sokat tud adni az embernek.- Az olimpiát követően ismét felfelé ível a pályája. A januári világ- ranglistát ön vezeti a női párbajtőrözők között. Hogy érzi, hol tart?- Sokszor haladtam már a csúcs felé. Peking és London előtt is, de mindig közbeszólt egy sérülés, 2008-ban a vádlim szakadt be, 2012 előtt a könyökömet kellett megműteni. Ezért nem is mondanék semmit, csak azt kérem a sorstól, hogy legyen sérülésmentes egy évem Rio előtt, hogy végre százszázalékos állapotban tudjak odaállni egy olimpiára. A magánéletemről nem szívesen beszélek, de talán annyit elmondhatok, hogy jókedvű és felszabadult vagyok. Túljutottam egy bonyolult ingatlanvásárláson, és benne vagyok egy lakásfelújításban, ami nem teher számomra, mert nagyon élvezem minden pillanatát.- Szerintem nincs is olyan az életben, aminek ne tudna igazán örülni.- Engem tényleg a legapróbb dolgok is jókedvre derítenek. Boldog vagyok, ha jó zene mellett megiszom a reggeli kávémat, ha a budai alsó rakparton vezetve naponta láthatom, milyen csodás városban lakom, ha elterülhetek a kanapémon, és két napig csak pihenhetek, vagy ha éppen egy teljes éjszakát végigtáncolhatok a barátaimmal. A titok nyitja, azt hiszem, az élet szeretete. I v
