Heves Megyei Hírlap, 2015. február (26. évfolyam, 27-50. szám)

2015-02-20 / 43. szám

2015. FEBRUAR 20., PENTEK KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 5 Tűzzel es vízzel küzdenek katasztrófavédelem Fontos feladatok várnak a hatóságra idén is Testi sértés: börtönbüntetést kaptak a domoszlói kocsmai verekedők jogerős Helybenhagyta a Debreceni ítélőtábla e hét szer­dáján az első fokon eljárt Egri Törvényszék tavaly szeptem­berben született ítéletét egy 2011-es testi sértés ügyében. Az Egri Törvényszék P. Patrik I. rendű, P. Armand II. rendű és Z. Ádám III. rendű vádlottat társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2-2 év börtönbüntetésre ítélte. Annak végrehajtását I. és III. rendű vádlott esetében 3-3 év próbaidőre felfüggesz­tette. P. Armandot mellék- büntetésül két év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2011 októbe­rében Domoszlón a vádlottak egy bárban szórakoztak, ami­kor Z. Ádám ököllel fejen ütött egy vendéget. A férfiakat az ott tartózkodók próbálták csitíta- ni, de az I. és II. rendű terhelt beléjük kötött, s összevereked­tek. A kocsma bérlője távozás­ra szólította fel a jelenlévőket. A kocsma előtt a P. Patrik leütötte Sz. Tibort, aki emiatt a földre zuhant. A sértettet a vádlottak testszerte rugdos­ták, és csak akkor hagyták abba, amikor meghallották, a helyszínre rendőrt hívtak. Sz. nyolc napon túl gyógyuló sérü­léseket szenvedett. ■ M. Z. Felpofozta, mert meg akarta előzni a rendelőben nagyfüged Garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy nő ellen a Gyöngyösi Rend­őrkapitányság hétfőn. A rendőrség adatai szerint az 51 éves nagyfügedi nő dél­előtt egy helyi egészségügyi in­tézményben arcon ütött, majd ruházatánál megragadva rán­gatott egy másik helyi lakost, mert az nem vette figyelembe az érkezési sorrendet és hama­rabb akart bemenni a rendelő­be. Az egyenruhások Cs. And- rásnét otthonában elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsított­ként hallgatták ki. ■ M. Z. A napokban tartotta év­értékelőjét a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igaz­gatóság. Elemezték a 2014-es évet, s meghatározták az idei esztendő főbb feladatait. Mazurka Zita Az elmúlt egy évről szóló be­számolót Csontos Ambrus tű. mk. dandártábornok, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője általános áttekintéssel kezdte.- A főbb célkitűzéseinket teljesítettünk, aminek meglett a kellő eredménye, és ez a sta­tisztikai adatokban is megmu­tatkozik - mondta. - Beavatko­zásainkat nagyban segítették a járási és települési mentőszer­vek, a velük való együttműkö­dést kiválóra értékelem.- Az őrsprogramnak köszön­hetően megyénkben nincs már olyan járás, ahol ne lenne hiva­tásos tűzoltóság vagy kataszt­rófavédelmi őrs, ezáltal sokkal hamarabb érkezik a segítség minden helységbe - emelte ki Csontos Ambrus. - Beavatko­zói szinten a legnagyobb kihí­vást a májusi villámárvizek, az Yvett ciklon megyénkén történt áthaladása és a decemberi mát­rai ónos eső jelentették. Ki kell emelnem az önkéntesek nem mindennapi megfeszített tevé­kenységét, amelyet az említett havária helyzetekben nyúj­tottak - folytatta az igazgató. - Megelőzési területen igazán szép eredményeket ért el a He­ves Megyei Tűzmegelőzési Bi­zottság, a szervezet rengeteg rendezvényen képviseltette ma­gát. Az integrált hatósági terüle­ten ellenőrzési számaink újfent emelkedtek, ezen belül is a sza­badtéri tűzesetek megelőzésére koncentráltunk. Idén erre a te­vékenységünkre még nagyobb hangsúlyt fogunk helyezni. december 16.: Kigyulladt a tésztagyár Verpeléten. A tűzben senki nem sérült meg, ám az anyagi kár milliárdos lett. NOVEMBER 4.: TŰZ Ütött ki ü hatvani Albert Schweitzer Kór­házban a harmadik emeleti új­szülöttosztályon. Személysérü­lés nem történt. május 8.: Lángra kapott egy 40 A tábornok azt is kifejtette, hogy tavaly a zenés-táncos szó­rakozóhelyek tűzvédelmi ellen­őrzését is végezték. Gazdálko­dási területen nagy eredmény a füzesabonyi és pétervásárai őrs felújítása, illetve létrehozása, remélhetőleg elindulhat a gyön­gyösi laktanya építése is. A me­gyei és a helyi védelmi bizottsá­gokkal, a rendvédelmi és társ­szervekkel az együttműködés a tavalyi évben is példaértékű volt, ami leginkább akkor mutat­kozott meg, amikor az állampol­gároknak szükségük volt a vé­dekezést biztosító szervezetekre. méter magas hányóképző Vison tán. Húsz tűzoltó négy órán át küzdött a lángokkal. április 30.: Vélhetően elektro­mos zárlat miatt kigyulladt az egri Dobó István Vármúzeum egyik épülete. Az anyagi kár jelentős volt, az Egri Vitézlő Os- kolások felszerelésének több mint a fele megsemmisült. Az előző esztendei értékelést dr. Bérezi László tű. dandár- tábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő folytatta.- Legfőbb célként határoztuk meg az élet- és vagyonbiztonság fokozását. Fontos, hogy az em­berek megismerjék a rájuk le­selkedő veszélyeket, ismerjék a védekezési mechanizmusokat, így saját magukon is tudnak se­gíteni a bajban - közölte. - Nagy hangsúlyt helyeztünk a preven­cióra, bár ellenőrzési számaink 60 százalékkal emelkedtek, de a bírságösszegek nem nőttek, ami a jogkövető magatartás javulá­sának köszönhető - folytatta a főfelügyelő. Végezetül úgy fo­galmazott, hogy a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a tavalyi évben jól helytállt, az országos főigazgató megfelelőre értékelte az elvégzett munkát. Megégett ruhával Csillag Tamás JOGI LEXIKON Egy dohánybolt erőszakos tolvaja rablónak számít heves megye Szűkebb ha­zánkat is elérte az a bű­nözési hullám, amelyben nemzeti dohányboltok az elkövetők célpontjai. Amint arról lapunkban beszámol­tunk, a múlt vasárnap egy nő ment be az egyik egri tra­fikba, ahol fegyvernek látszó tárggyal megfenyegette az eladót, s a bevétel átadására szólította őt fel. El is vitt több százezer forintot. Hamar el­fogták, beismerő vallomást is tett. Ha hinni lehet a hí­reknek, épp az adott üzlet egyik alkalmazottja tett így. Nem mellékesen, családja körülményei egyáltalán nem tették szükségessé, hogy ezt a kétségbeesett, de jogelle­nes megoldást válassza jöve­delmének gyarapítására. Ostobaság is volt, hiszen a büntető törvénykönyv szabá­lyozása értelmében a vagyon elleni erőszakos bűncselek­mények kategóriájába soro­landó a cselekedete, amit faj­súlyos bűnténynek minősít a jogi szakma legtöbb képvise­lője. A rablás megállapításá­hoz a 365. szakasz megfogal­mazása szerint több feltétel kell: valaki úgy tulajdonítson el idegen dolgot mástól, hogy az illetővel szemben erősza­kot, életet, testi épséget ve­szélyeztető közvetlen fenye­getést alkalmaz, az áldozatát öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi. Ez alapeset, aminek a büntetése kettőtől nyolc évig tartó sza­badságvesztés is lehet. A mi­nősített - súlyosabb - eset az, ha a támadó fegyveresen, ne­tán felfegyverkezve valósítja meg a bűncselekményt. Ha emiatt jogerősen bűnösnek mondja ki a vádlottat a bíró­ság, akkor az már öt és tíz esztendő közötti időre is rács mögé kerülhet. A jogforrás arról is rendel­kezik, hogy rablásnak számít az is, ha a tetten ért tolvaj közvetlenül megfenyegeti a sértettet, esetleg erőszakosan lép fel, hogy a bűnténnyel szerzett dolgot megtarthassa. Tudni érdemes, hogy a rablás előkészületét is szankcionálja a törvény, ilyenkor vétségért kell felelnie a rablónak, a büntetés két év. ■ SZ. Z. Év Káresemények száma Tűzeset Téves jelzés Szándékosan megtévesztő hívás 2012 2674 2049 268 33 2013 1678 1062 214 20 2014 2150 1245 306 20 FORRÁS: HEVES MEGYEI KATASZTRÓFAVÉDELMI IGAZGATÓSÁG Jelentősebb Heves megyei tűzesetek 2014-ben Újra hálózhattak a jogászok közösség Kiszabadultak a paragrafusok birodalmából Családsegítés helyett kifosztják a gyanútlanokat Sorompót rongált meg: keresik is a rendőrök Hosszú évek után ismét kisza­badultak a paragrafusok biro­dalmából megyénk jogászai. Az előző hét végén rendezték Egerben a megyei jogászbált. Az esemény szervezése fölött a Magyar fogász Egylet Heves Megyei Szervezete bábásko­dott. Évek óta méltatlanul el­feledett rendezvényt keltettek életre, s bizonyították: a jogsza­bályok közt eligazodók képe­sek kötetlen formában az élet más dolgairól is társalogni. Az eseményen dr. Konkoly „ Thege László, az egylet megyei | elnöke köszöntötte a résztvevő- | két, akik a Szent István Hotel- J ben múlatták idejüket zeneszó 1 mellett hajnalig. ■ SZ. Z. Terített asztaloknál szórakozhatott a megye jogászsága csalók A Egri Családsegítő In­tézet felhívja az egriek figyel­mét, hogy a városban ismét megjelentek olyanok, akik ma­gukat az intézet munkatársai­nak kiadva jutottak be idősek lakásaiba, s különböző papírok kitöltése és aláírattatása után nagyobb összegű készpénzt loptak el, majd távoztak. Az intézmény vezetői hang­súlyozzák: munkatársaik arcképes igazolvánnyal rendel­keznek, kizárólag előre egyez­tetett időpontban látogatják ellátottaikat. Ha ismeretlen személy keresne fel bárkit a Családsegítő Intézetre hivat­kozva, csak akkor engedjék be, ha igazolja magát! ■ B. K. eljárás Szemtanúkat keres a rendőrség egy február elején történt rongálással kapcsolat­ban, s a lakosság segítségét kéri. A nyomozást a Füzesa­bonyi Rendőrkapitányság in­dította ismeretlen tettes ellen közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. A rendelkezé­sükre álló adatok szerint feb­ruár 8-án délelőtt nem sokkal 11 óra előtt Füzesabony-Eger között a 3-as számú főút 125-ös kilométerszelvényében találha­tó fényjelző készülék félsorom­pó csapórúdját megrongálta. Az elkövető cselekményével J veszélyeztette a vasúti közleke- 1 dés biztonságát. A rendőrség kéri az állam­polgárokat, hogy aki szemta­núja volt a fenti esetnek, illetve esetleg a cselekményt elkövető személyre vonatkozóan bármi­lyen információval rendelke­zik, jelentkezzen személyesen a Füzesabonyi Rendőrkapi­tányságon, vagy tegyen beje­lentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111 „Telefontanú” számon, ami hétfőtől csütörtö­kig 8-16 óra között, pénteken pedig 8-tól 13 óráig hívható, s itt lehetőség van a bejelentő ki­létének titokban tartására. A szemtanú ezeken kívül jelentkezhet még a 107 vagy a 112-es központi telefonszámok valamelyikén is. ■ M. Z. A katasztrófavédelem tavaly adventkor látványos bemutatóval hívta fel a figyelmet arra, milyen könnyen keletkezhet tűz, ha nem figyelünk oda

Next

/
Thumbnails
Contents