Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-27 / 22. szám
2015. JANUAR 27., KEDD SPORTTÜKÖR Bearanyozták az egri lányokat Pakson diákolimpia Öt érmet, köztük három bajnoki címet szereztek a megyeszékhelyiek a floorballdöntőben AIV. korcsoportos lányoknál házidöntőt vívtak a Hunyadi iskola csapatai. Ezúttal a B megelőzte az A gárdát. Két arany- és két ezüstéremmel az Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskola számított a kispályás floorball-diák- olimpia országos döntője legeredményesebb intézményének. Büszkék lehetnek a Neumann középiskolában is, a bajnoki cím okot ad rá. Bódi Csaba A 96 csapatot felvonultató paksi rendezvényen a legkisebbek kivételével minden korcsoportban akadt megyeszékhelyi résztvevője a lánydöntőknek, bizonyítva ezzel az egri női vonal erejét. Megyénkből összesen kilenc együttes volt érdekelt az országosan legkiválóbb nyolcas mezőnyöknek. II. korcsoport. A hunyadis lányok első megméretésük alkalmával egyből a legjobbak közé jutottak. Leitner Tamás tanítványai csoportjukban másodikként végeztek, így előttük állt a lehetőség az aranycsatás párharchoz. A rendes játékidő döntetlen eredménye után azonban büntetőkkel alulmaradtak az egriek. A bronzéremért rendezett mérkőzésen szinte megismétlődött az elődöntő, ismét iksz volt a rendes játékidőben, újra egyetlen büntető jelentette a győzelmet a budapestieknek. - Újonc létükre nagyot küzdöttek a lányok, megmutatva, hogy a jövőben velük is számolniuk kell majd ellenfeleiknek - értékelt Leitner Tamás felkészítő edző. III. korcsoport. A Hunyadi lánycsapata nagyon idegesen, kapkodva játszott, de így is bekerült a keresztjátékba, ahol ugyancsak akadozott a gépezet. A bronzéremért rendezett párviadalban is az ellenfél összpontosított jobban, így a gárda a negyedik helyen zárt. Ugyanakkor a búk ezüstérme szépen csillogott. IV. korcsoport. Ä hunyadis lányok A csapata egészen a döntőig magabiztosan menetelt, ahol pontveszteség nélkül várta a másik ágról finálébá jutott Hunyadi B csapatát. Sportágtörténeti mérkőzésre került sor, ugyanis eddig még nem akadt példa arra, hogy a fináléban egy iskola két csapata nézett volna egymással farkasszemet. Valódi csemegét jelentett az összecsapás, a játékvezetők véleménye szerint is kultúrált, technikás, igazi floorballt mutattak be a lányok. Végül a B gárda szerezte meg az aranyat, kis meglepetést okozva ellenfelének és a nézőknek. V. korcsoport. A Hunyadi A elnevezésű gárdája csoportjából elsőként került a keresztjátékba, ahonnan a döntőbe ju- tottm és végül pontvesztés nélkül nyerte az aranyérmet. A B csapat az 5. helyen zárt. VI. korcsoport. A legidősebbek között is akadt az egriek részéről fényes siker, ugyanis a lányoknál a Neumann középiskola négyese hódította el az elsőséget. A Dobó gimnázium együttese a 6. helyen végzett. A megyénkbeliek eredményei: II. kcs., lányok: 4. Hunyadi iskola „A” (Molnár Panna, Pogonyi Réka, Renn Viktória, Laky-Molnár Luca, Kobolák Virág, Varró Lili, felkészítő: Leitner Tamás). Különdíjas: Pogonyi Réka. III. kcs., fiúk: 2. Hunyadi iskola (Juhász Gergő, Juhász Levente, Molnár Kristóf, Márton Balázs, Bóta Máté, Girhiny László, felkészítő: Bíró Csaba). Különdíjas: Bóta Máté. III. kcs., lányok: 4. Hunyadi iskola (Maruzs Annamária, Csillag Sára Virág, Balázsi Réka, Derecskéi Boglárka, Mogyoródi Hanna, Jakab Nóra, felkészítő: Leitner Tamás). Különdíjas: Csillag Sára Virág. IV. kcs., lányok: 1. Hunyadi iskola B (Veres Zsófia, Gál Dorka, Balogh Adrienn, Csillag Sára Virág, Maruzs Annamária, felkészítő: Herpai Imre), 2. Hunyadi iskola A (Pádár Kitti, Gönczi Eszter, Kisvarga Napsugár, Bornemissza Anna, Szabó Rita, felkészítő: Leitner Tamás). Különdíjasok: Veres Zsófia és Pádár Kitti. Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Herpai Imre. V. kcs., lányok: 1. Hunyadi iskola A (Pádár Kitti, Gönczi Eszter, Kisvarga Napsugár, Bornemissza Anna, Szabó Rita), 5. Hunyadi iskola B. Különdíjas: Gönczi Eszter. Legeredményesebb testnevelő: Leitner Tamás. VI. kcs., lányok: 1. Eger, Neumann János Középiskola és Kollégium (csapattagok: Kiss Do- rina, Vladár Veronika, Benyó Blanka, Nagy Eszter), 6. Eger, Dobó István Gimnázium. Különdíjas: Vladár Veronika Fanni (Neumann). Legeredményesebb testnevelő, felkészítő: Leitner Tamás (Eger, Neumann). A Hunyadi iskola II. korcsoportos lányai újonc létükre nagyot küzdöttek Négyből négy siker a SBS neve mellett dobó-kupa A füzesabonyiak számára már soknak bizonyult a kétnapos torna Az SBS Eger-Eszterházy SzSE csapatának győzelmével zárult a Dobó-kupa nemzetközi férfikézilabda-torna. A kétnapos viadal döntőjében az NB 1-es PLER Budapest hajtott fejet a házigazdaként szereplő megye- székhelyiek előtt.- Négy remek mérkőzésen vagyunk túl, mindegyiknek meg volt a maga tanulsága - osztotta meg a tornán szerzett tapasztalatait Rosta István, az NB I/B Keleti csoportjában őszi első egriek vezetőedzője. - Pozitívum, hogy a döntőben jelentős hátrányban sem törtünk meg, ami a csapat tartásáról árulkodik. Az erényeinken túl persze a hibákat sem hagyhatjuk figyelmen kívül, van két hetünk, hogy ezeket valamelyest orvosoljuk. A tornagyőzelmen kívül nagy öröm, hogy a keretből már senkit sem kellett nélkülöznöm. Hosszú sérülés után Kiss Gergő is ismét pályára léphetett, vele jóval színesebbé válhat a taktikai kelléktár. Lendületesen, dinamikusan kézilabdázunk, elégedett vagyok, pozitív a kép. Az egriek számára február 8-án kezdődik a másodosztályú bajnokság tavaszi idénye. A nyitányon a Kecskeméti TE látogat az Eszterházy-csarnokba. A Juhász ’99-Füzesabonyi SC együttese körbeverések következtében rosszabb gólkülönbsége miatt szorult a csoportja negyedik helyére. A hetedik pozícióért rendezett mérkőzésen a Balassagyarmati Kábel SE csapatával néztek farkasszemet az abonyiak, ahol három Az egriek valamennyi ellenfelükkel szemben jól védekeztek, és támadásban is eredményesebbnek bizonyultak találattal bizonyultak jobbnak a nógrádiaknál.- Színvonalas rendezvénynek lehettünk a részesei, ahol komoly játékerőt képviselő csapatokkal találkoztunk - válaszolta a Hírlap érdeklődésére Fügedi Csaba, a füzesabonyiak edzője. - Kicsit soknak is éreztem már a négy mécsesét, ugyanis állandó sérülések hátráltattak, és a heti három edzéssel nem vagyunk olyan erőállapotban, hogy az ilyen tornákon végig bírjuk a terhelést. A szlovák első osztályú 1. MHK Kosice együttesétől érkezett próbajátékos, Jaroslav Sulka nem marad nálunk, úgy ítéltük meg, hogy most nem tudna nekünk segíteni. A füzesabonyiak a február 7-ei bajnoki nyitányon az FKSE Algyő vendégei lesznek. A Dobó-kupa döntőjében: PLER Budapest KC- SBS Eger-Eszterházy SzSE 24:25 (14:11) góldobók: Leimeter 5, Kemény M., Mikita 4-4, J. Mikita, Tóth P, Kocsi 2-2, Bak S., Gye- ne, Vizier, Sinkovits, Kucher 1-1, ill. Dobó 8, Vancsics 5, Szabó P. 4, Kocsis Cs. 3, Halász 2, Szűcs, Padla, Menyhárt 1-1. A bronzmérkőzésen: Tatai AC-SZESE Győr 29:31 (15:12) A VÉGEREDMÉNY: 1. SBS Eger-Eszterházy SZSE, 2. PLER Budapest KC, 3. SZESE Győr, 4. Tatai AC, 5. CSM Oradea (romániai), 6. Vecsési SE, 7. Juhász ’99-Füzesabonyi SC, 8. Balassagyarmati Kábel SE. különdíjasok. Legjobb mezőnyjátékos: Szabó Pétpr (SBS Eger-Eszterházy SzSE); legjobb kapus: Tóth Mihály (PLER Budapest KC); gólkirály: Szabó Tamás (Balassagyarmati Kábel SE) 22 találattal. ■ S. K. HÍRSÁV Hat ETC-elsőség a Cross nyitányán atlétika Az Agria Cross 2015 terepfutó-versenysorozat 1. fordulójának győztesei. Gyermek, lány, 1 kör: Kocsik Eszter (ETC) 28:40 perc. Serdülő, lány, 1 kör: Kocsik Nóra (ETC) 35:33. Felnőtt, nő, 1 kör: Tóth Anita (Eger) 33:22. Szenior, nő, 1 kör: Marczis Márta (ETC) 35:30. Szenior, nő, 2, kör: Simon Ágnes (ETC) 55:38. Gyermek, fiú, 1600 méter: Pillér Dávid Marcell (ETC) 12:50. Serdülő, fiú, 1 kör: Lu- dányi Bendegúz (ETK) 28:08. Felnőtt, férfi, 2 kör: Marczis Dávid (ETC) 45:23. Felnőtt, férfi, 3 kör: Tóth Norbert (Eger) 66:00. Szenior, férfi, 1 kör: Király Lajos (NSE) 24:02. Szenior, férfi, 2 kör: Farkas Tamás (egyéni induló) 47:50. Szenior, férfi, 3 kör: Mezei Gábor (FSC) 76:07. ■ B. CS. Kékesi érmekkel kezdett fedett pályán atlétika A verpeléti Kékesi Eszternek is elkezdődött a fedett pályás szezon. A Ver- pelét SE támogatását élvező és Gotyár Józsefnél (Egri Városi Sportiskola) is készülő 12 éves atléta Dunakesziben távolugrásban első helyen végzett (449 cm), míg 60 m-es síkfutásban (8,7 mp) a második helyen ért célba. A nyíregyházi atlétikacsarnok döntött kanyarívű pályáján idősebb versenyzők között szerzett fontos tapasztalatot 300 méteren (49,3 mp), távolugrásban pedig már a nagyobbakra vonatkozó szabályok szerint érte el 430 centis eredményét. ■ B. CS. Kékesi Eszter távolban győzött A Lovas már nyeregben a Pásztorvölgyben teremlabdarúgás Az egri pásztorvölgyi iskolában zajló 2. Bódi Művek felnőttbajnokság 11. fordulónak eredményei: Bélapát FC Junior-Főnix Söröző 5-1, Egerszólát-Com- fort ’97 Kft. 1-4, Uniway-Fel- német FC Diana Söröző 4-0, Lovas Étterem-Rádió Eger 1-1, Bumeráng-FRH Eger 7-1, Protek Hangácsi Pincészet- Focibarátok 3-0, Torpedó-EH- SE 5-2. Az állás: 1. Lovas Étterem 31 pont, 2. Egerszólát 24, 3. Protek Hangácsi Pincészet (51-21) 22,4. Felnémet FC Diana Söröző (31-17) 22, 5. Comfort '97 Kft. 21,6. Uniway 20, 7. Focibarátok 17, 8. Torpedó ló, 9. Bumeráng (24-40) 12, 10. Rádió Eger (18-23) 12,11. Bélapát FC Junior 9,12. Főnix Söröző (18-42) 7,13. FRH Eger (21-47) 7,14. EHSE 3. ■ B. CS. i t 1 r r