Heves Megyei Hírlap, 2015. január (26. évfolyam, 1-26. szám)

2015-01-13 / 10. szám

2015. JANUAR 13., KEDD SPORTTÜKÖR 11 A végére állt össze a Detk megyei i. osztály Az újonc tarjániak a helyzetkihasználáson javítanának A fehér mezes detkiek vendégként három ponttal szereztek kevesebbet, mint otthon. A nagyobb gondot az idény első felének teljesítménye jelentette. A világbajnokság után két nappal kezdődik a világkupa úszás Több mint 2 millió dol­lár összdíjazással az idén is megrendezi az úszók nyolc viadal alkotta rövidpályás világkupa-sorozatát a vizes sportokat összefogó nemzet­közi szövetség, a FINA, amely a 2015-ös szériát közvetlenül a nyári oroszországi világbaj­nokság után indítja el. A „normál” vb augusztus 9-én zárul, s Hosszú Katin­ka - aki a 25 méteres meden­cében lebonyolított sorozat összetett versenyét 2013 után 2014-ben is megnyerte, mind­kétszer 100 ezer dollárt kapva fó'díj gyanánt - társaival már két nap múlva megméretheti magát a kazanyihoz képest fele olyan hosszú medencében is. A vk kétnapos nyitóviadala is Oroszországban lesz, de már Moszkvában, majd a so­rozat második állomásaként néhány nappal később a fran­ciaországi Chartres-ban vetél­kedik a mezőny. Az európai szakaszt hat ázsiai verseny követi: ennek első etapjában, szeptember vé­gén Hongkong és Peking, ok­tóber elején pedig Szingapúr a házigazda, a zárószakaszban pedig - október végén, illetve november elején - Tokió, majd Doha és Dubaj következik. A világszövetség külön kiemelte a 2014-ben össze­tettben diadalmaskodókat, így Hosszú mellett a férfiaknál győztes Chad Le Clos-t, s azt is hangsúlyozta, hogy mind a magyar, mind a dél-afrikai úszót az év legjobbjának vá­lasztotta a FINA, miként ők ketten bizonyultak az év végi dohai rövidpályás világ- bajnokság legeredményesebb szereplőinek is. ■ MTI Érmekben fürdött Hosszú Katinka Detken, Gyöngyöstarjánban és Borsodnádasdon is úgy gondolják, hogy többre le­het hivatott a település lab­darúgócsapata. A megyei I. osztályú bajnokság három képviselője lőtávolban áll az élmezőny mögött. Sike Károly- A rajtnál eléggé beragadtunk, de az őszi szezon végére sike­rült egyenesbe jönni - osztotta meg tapasztalatait Labancz Ró­bert, a detkiek játékos-edzője.- A helyezést illetően van ben­nem némi hiányérzet, a szer­zett pontok azonban megfelel­nek az elvárásoknak. Rendkí­vül kiegyenlített a mezőny, bár­mely csapat képes bárki ellen győzni. Megvannak a megfele­lő egyéniségeink ahhoz, hogy még sikeresebbek legyünk, eh­hez csapatként kell még jobban együtt működni. Sajnos több esetben a védők egyéni hibái miatt vesztettünk pontokat, a jövőben ezeket kell még inkább lecsökkenteni. A csapat a Bese­nyőtelek elleni utolsó bajnokin (4-1) megmutatta az igazi ar­cát. A keretben jelentős válto­zások nem várhatók, tavasszal is a jelenlegi gárda gerincére támaszkodunk. 10. Detk SE Otthon: 8 4 1 3 24-15 13 Idegenben: 8 2 4 2 18-16 10 Összesen: CD T­1 6 5 . 5 42-31 23 A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA. 16 gólos: Boros János. 11 gólos: Fótos László. 8 gólos: Ludányi Nán­dor. 6 gólos: Ivony Attila. 1 gó­los: Kernács Ádám. Jó úton a gyöngyöstarjániak- Újonc csapatként elsődle­gesen arra törekszünk, hogy sikerüljön megvetni a lábunkat a megyei I. osztályban - fogal­mazott Bódis Barna, a gyön­gyöstarjániak játékos-edzője. - Ezen az úton haladunk, ami pedig plusz bizakodásra adhat okot, hogy nincs jelentős pont­hátrányunk a középmezőny első felében található csapatok­kal szemben sem. Valamelyest sikeresebb tavaszi szezonnal több pozíciót is javíthatunk a jelenlegi helyezésen. Egy fel­jutó csapat életében fontos, hogy miként sikerül a bemu­tatkozás, számunkra pedig az Andornaktálya elleni győztes nyitány - ahol vert helyzetből’ fordítottunk - kellő lökést adott a folytatásra. Játékostársaim egész ősszel becsülettel dol­goztak, bízom benne, hogy ez a mentalitás tavasszal is meg­marad. Az előttünk álló hetek feladata, hogy a helyzetkihasz­náláson javítsunk. 11. Gyöngyöstarjáni KSK Otthon: 8 4 3 1 16-7 15 Idegenben: 8 2 2 4 13-19 8 Összesen: 16 6 5 5 29-26 23 A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA. 15 gÓlOS: Marosi János. 6 gólos: Bartók Péter. 3 gólos: Tárnái Dániel, Lehótszky Milán. 2 gólos: Ko­vács Zsolt. Akadoztak a borsodnádasdiak- Egyáltalán nem vagyok elégedett - adott gyors választ Juhász Csaba, a borsodnádas­diak játékos-edzője. - A táma­dójáték gyakran akadozott, emiatt nagyon kevés gólt sze­reztünk. Ez számos mérkőzés­re rányomta a bélyegét. Saj­nos azok a labdarúgók, aki a gólokért felelnek, iskolai vagy munkahelyi elfoglaltság miatt nagyon kevés edzésen tudtak részt venni, s emiatt erőnléti gondjaik adódtak. A jövőben erre kell megoldást találni akár úgy is, hogy szabadidejü­ket feláldozva, egyénileg igye­keznek megfelelő erőállapotba hozni magukat. A csapat véde­kezése hatékonynak bizonyult, arra feltétlenül büszkék lehe­tünk, hogy a 9. és a 13. forduló között öt mérkőzésen gólt sem kaptunk. A játékosállomány­ban változás nem várható, az egyetlen hiányzó Al-Mohamed Ádám lesz, aki elmondása sze­rint a jövőben iskolai feladatai­ra összpontosítana. 12. Borsodnádasdi LASE Otthon: 8 2 4 2 5-5 10 Idegenben: 8 2 3 3 11-13 9 Összesen: 16 4 7 5 16-18 19 A HÁZI GÓLLÖVŐLISTA. 4 gólos: Kertész Bence. 2 gólos: Al-Mo­hamed Ádám, Tóth Martin, Váradi István. 1 gólos: Sóskúti Balázs, Juhász Csaba, Halász Mártó, Fáklya Tamás, Horváth Ferenc. Öngól: Tari Szabolcs (Heréd). (Folytatjuk) HÍRSÁV Legendát vert Mitchell, jöhet a traktor darts Az angol Scott Mit­chell lett a darts BDO-szer- vezet világbajnoka, miután a döntőben 7:6-ra legyőzte honfitársát, a BDO talán leg­ismertebb alakját, Martin Adamst. A győztes a világ- bajnoki címmel járó 100 ezer fontot a családi farmra költi, például új traktort vesz belőle. ■ NSO.HU Saját válogatottjuk lesz a felvidéki magyaroknak labdarúgás Várhatóan már az idei évben saját vá­logatottja lesz a felvidéki magyaroknak, az ehhez vezető folyamat a Felvidéki Labdarúgó Egyesület (FLE) bejegyzésével már meg is kezdődött. Varga Péter, az FLE elnöke elmondta: a játé­koskeretet a felvidéki labda­rúgó-bajnokságban (FLB) szereplő csapatokból válogat­ják majd össze. ■ MTI Négy továbbjutó már van a Téli-kupán teremlabdarúgás Mérkőzé­senként nyolcgólos átlagot és összesen 128 találatot hozott a Téli-kupa 2015 elnevezésű torna első játéknapja Gyön­gyösön. Az 1. csoportból a Sikerre Számíthat és a Va- mav Metcom, az 5. csoport­ból a Coca Cola és a Takács Trans Sólymos már biztos továbbjutónak számít. A 3. és a 6. csoport egy-egy for­dulón van túl. ■ B. CS. Hangácsiék kikaptak a szomszédváriaktól TEREMLABDARÚGÁS A 2. BÓ- di Művek felnőttbajnokság 8. fordulójában: EHSE-Fő- nix Söröző 1-3, Torpedó- Comfort ’97 Kft. 2-0, Uni- way-FRH Eger 4-3, Lovas Étterem-Focibarátok 4-0, Bumeráng-Protek Hangácsi Pincészet 0-11, Egerszólát- Felnémet FC Diana Söröző 1- 2, Rádió Eger-Bélapát FC Junior 2-0. A 9. fordu­lóban: Egerszólát-Protek HP 5-4, EHSE-Focibarátok 2- 3, Uniway-Lovas Étterem 1- 2, Torpedó-Felnémet 3-4, Comfort ’97-FRH Eger 4-1, Bélapát FC Junior-Bume­ráng 1-3, Főnix-Rádió Eger 2- 4. ■ B. CS. Akiknél most sem „dadogott” a labda berze-kupa Ismét a füzesabonyiak ’97-es csapata nyerte az öregfiúk küzdelmeit A Bakos, Bajzát páros mindenkit lepipált Egerben- Az öregfiútorna bizonyította a sport összetartó erejét - kö­zölte szervezőként Úri lózsef, a Besenyőtelki Berze DSE ve­zetője. - A Bocsi Zoli által ösz- szetartott egykori füzesabonyi csapat - amelyik 1997-ben bronzérmet szerzett az NB Ill-ban - még mindig szívesen játszik együtt. A többieknél is a futball a kapocs az évtizedes barátságokra. Igaz, a gyorsa­ság talán kicsit megkopott, de a labda a szenioroknál még ma sem „dadog”. Jó lábakon van. Jó volt látni az önfeledt játé- | kot és a sportszerű mérkőzé- g seket. A mai fiataloknál ezt a | közösségi összetartozást már I nem nagyon tudom felfedezni. Serleg és két különdíj. Idén is az FSC '97 gárdája bizonyult a legjobbnak. Ezzel pedig szegényebb lesz a világ. Külön dicséretet ér­demel Koczkás László (Retro Bt.), aki 60 évesen is vállalta a megmérettetést, de minden elismerést megérdemelnek a 50 év felett is rendszeren fut­ballozok (pl. Ágó Ferenc, Tajta József, Tóth József). A végeredmény: 1. FSC ’97, 2. Retro Bt. Besenyőtelek, 3. Te- kila Füzesabony, 4. Gyöngyös­halász. Különdíjak, gólkirály: Nagy Gábor (FSC ’97); legjobb kapus: Molnár Róbert (FSC ’97); legjobb mezőnyjátékos: Kalotai Zsolt (Retro Bt.). A rendezvényt a MOB és az Emberi Erőforrások Miniszté­riuma támogatta. ■ B. CS. teke Az igazolt, úgynevezett profi versenyzők mezőnyében a Széchenyi SC Eger színeiben szereplő Bakos József, Bajzát Rafael duó bizonyult a legered­ményesebbnek a Téli-kupa pá­ros versenyen. A Vilati Center­ben rendezett, majd’ száz részt­vevőt felvonultató, 100 vegyes gurításos viadalon három kate­góriában (igazoltak, amatőrök, nők) hirdettek végeredményt. Gembiczky Gyula révén új pá­lyacsúcs (494 fa) is született. A dobogósok és a legjobb He­ves megyeiek. Profik: 1. Bakos József, Bajzát Rafael (Széchenyi SC) 486+442=928 fa, 2. Molnár Attila, Térjék János (Sajóbá- bony) 486+422=908 fa, 3. Gem­biczky Gyula, Mayer Árpád (Vilati Eger) 494+406=900 fa. Amatőr férfiak, vegyes páro­sok: 1. Busa Endre, Száraz-Zsol- di Mária (Szeged) 481+404=885 fa, 2. Soós Béla, Busa Endre (Szeged) 430+423=853 fa, 3. Benke Zoltán, Kántor János (Szeged) 415+429=844 fa... 6. Szabó Géza, Tóth László (Vilati) 391+432=823. Nők: 1. Berkes Zsuzsanna, Sztanóné Körösztös Lívia (Paks) 375+422=797 fa, 2. Bérezés Zsu­zsanna, Tamás Erzsébet (Paks) 408+346=754 fa, 3. Szeri Zsu­zsanna, Csorba Enikő (Bp.) 367+380=747 fa, 4. Nagy And­rea, Benedeczki Mónika (Mátra SE) 324+374=698 fa. ■ S. K. t

Next

/
Thumbnails
Contents