Heves Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-08 / 285. szám
HORIZONT - SZOLGALTATAS 2014. DECEMBER 8., HÉTFŐ Megint egy különös világot mutat be... mozi Hajdú Szabolcs az alföldi modern kori rabszolgaság témájára építette legújabb filmjének történetét Több helyen tartott vetítéssel egybekötött közönségtalálkozót az elmúlt időszakban a Délibáb című magyar western rendezője, Hajdú Szabolcs. Ezen alkalmak egyikén beszélgettünk vele erről a szokványosnak semmi szín alatt sem nevezhető alkotásáról. Kovács Berta- Honnan jött az ötlet, hogy westernfilmet rendezzen? Úgy tudom, Tar Sándor novellája adta az alapötletet.- Több irányból rakódik ösz- sze a történet. Ez a hatodik játékfilmem, de ennek leghosz- szabb az evolúciója. 1996-ban kezdó'dött, amikor én még főiskolás voltam, és egy főiskolai feladat kapcsán lementünk Hajdú-Bihar megyébe szociológussal és kutattuk a rendszer- váltás utáni vidéki változásokat. Bejártuk a magángazdasággá átalakult vagy már lepusztult és üresen álló egykori téeszeket, elmentünk tanyákra, háztáji gazdaságokba, és egy ilyen tanyán találkoztunk először azzal a filmben is látható alaphelyzettel, hogy emberek dolgoznak szállásért és ennivalóért fizetés nélkül. Magamtól nem is jöttem rá a helyzet visszásságára, még gondoltam is, milyen nagyvonalú a gazda, hogy felajánlja a szálláshelyet ezeknek a szegény embereknek. A szociológusunk hívta fel rá a figyelmet, hogy ez voltaképp nem más, mint modern kori rabszolgatartás. Erről akartam is csinálni akkor egy dokumentumfilmet, de persze nem hagyták a tanya tulajdonosai. De azért írtam egy kis tanulmánytervet róla. Jóval később találkoztam csak Tar Sándor Ház a térképen című novellájával, ami lényegében ugyanezt a szituációt járja körül. Gondoltam, ha Tar is leírta, biztos nem csak egy ilyen tanya lehet és nem is csak írói kitaláció. Ez még kevés lett volna önmagában a filmhez, a megfelelő társadalmi hangulat is, ahol aktualitást nyer a téma. A kétezres évek végén már a médiákban is jelentek meg hírek, hogy csicskáztatás zajlik nemcsak az Alföldön, hanem már a Dél-Dunántúlon is, rendőrök lepleztek le ilyen telepeket, emberek mesélték el az ott történteket. Ekkor, 2009-ben éreztem azt, hogy most érdemes elővenni ezt a témát.- A film elkészítése is igencsak hosszúra nyúlt.- Valóban. Pont, amikor először pályáztunk a forgatókönyvvel, akkor zajlott a magyar filmfinanszírozás átalakítása, és a magyar film történetében először éveken keresztül egyáltalán nem készültek filmek. Ennek Hajdú Szabolcs szerint a magyar néző a vágyait szeretné látni a filmekben A Hortobágyon játszódik a western hajdú Szabolcs Délibáb című filmje egy afrikai futballista, Francis történetét meséli el, aki egy megbundázott mérkőzést követően menekülni kényszerül a hatóságok elől. Francis egy tanyán talál menedéket, mélyen a puszta szívében, de hamarosan ráébred, hogy valójában egy modem kori rabszolgatelepre került. A foglyok a megmen- tőt, a rajtuk kiskirályként uralkodó Cisco a riválist látja benne. Francis nem vágyik a hős szerepére, végül akaratán kívül mégis lázadó válik belőle... köszönhetően mi három évig egy helyben topogtunk ezzel a projekttel és csak hosszú, idegölő huzavona után kaptuk meg a támogatást. Illetve jutottunk hozzá az első körben megnyert pályázati pénzhez, amit visszavontak, majd visszaadták, ezt háromszor is eljátszva, míg véglegesen megkaptuk a támogatást. A forgatás az előkészítéssel, vágással egy év alatt lezajlott, ami átlagos időtartam. Közben persze folyamatosan aktualizáltam a történetet, sokat változtattunk rajta.- Elárulná, miért afrikai főhőst választott?- Miért afrikai és fekete? A westemnek köszönhető, annak a zsánemek, amit a történet elmeséléséhez mankóként választottunk. A westemben mindenki által ismert toposzok vannak: idegen, rossz fiú, vonat, pénz, kocsmába való belépés, ellovaglás a naplementébe, stb. Gonolkodtam, a történetben ki lehet idegen a Hortobágyon. Egy nyíregyházi vagy innen a határon túlról jött valaki nem eléggé, de egy fekete felbukkanása már meghökkentést kelthet. A főszerepet pedig a film társ-forgató- könyvírójával és koproduceré- vel, Jim Starkkal való kapcsolata révén Isaach De Bankóié kapta. Elküldtük Isaach-nak a forgató- könyvet és nagyon tetszett neki, aztán személyesen is meggyőződhettem róla, hogy tökéletesen alkalmas a szerepre.- Torontóban hogyan fogadták a filmet, mennyire értették meg a film alaphelyzetét?- Abszolút. De sok más helyen a világban is, ahol bemutattuk. Annyiban más a helyzet, mint itthon, hogy mivel nemigen ismerik a nevemet és előző filmjeimet, a Délibábot nem hasonlítják semmihez. A magyar néző a vágyait szeretné látni, a saját prekoncepcióit vetíti bele a filmbe, így sokszor hiányérzettel áll föl a székből.- Hallani olyat is, hogy eredetileg trilógiának indult a film.- Nem! De tényleg volt egy trilógiaötlet, ami Tar Sándor írásaiból készült volna, de ezt elvetettem. De mégis egy trilógia záró darabjának tekinthető ez a film, mert témája összecseng a Fehér tenyérrel és a Bibliothe- que Pascallal: mindháromban a szabadság és az elnyomás az alaptéma. Most viszont Dosztojevszkij A játékos című kisregényéből csinálunk egy filmet, az előkészítési szakasznál tartunk. Ezt azonban már nem itthon fogjuk leforgatni, hanem Amerikában, Las Vegasban.- Ön színész is. Játszik most valamilyen darabban?- Időnként szerepelek itt-ott, saját előadásaimban, filmekben is, de nem ez a fő irány. Időnként jólesik, élvezettel játszom, de annyira nem vonz, ném tudnék csak ezzel foglalkozni! AGRIAMOZI 15.00 ÉS 16.30 ÓRAKOR: Az éhezők viadala: A kiválasztott, 1. rész 19.00 ÓRAKOR: Csillagok között 20.00 ÓRAKOR: Förtelmes főnökök 2. 16.00 ÓRAKOR: Berosált a rezesbanda 17.30 ÓRAKOR: A fogoly URÁNIA MOZI 14.00 ÉS 16.00 ÓRAKOR: A Madagaszkár pingvinjei, 3D 18.00 ÉS 20.30 ÓRAKOR: Swing ILLÉS GYÖRGY TEREM 17.30 ÉS 19.30 ÓRAKOR: Körberajzolva GYÖNGYÖS GYÖNGYHÁZ CINEMA BRIDGE 16.00 ÓRAKOR: A Madagaszkár pingvinjei, 3D 18.00 órakor: Harag 20.30 ÓRAKOR: Förtelmes főnökök 2. 15.30 órakor: Az éhezők viadala: A kiválasztott - 1. rész 17.30 ÓRAKOR: Förtelmes főnökök 2. 19.30 órakor: Csillagok között GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Nagyszínpad 14.30 órakor: Filharmónia moo órakor: „Beethoven-est” ÁLLATORVOS Éjszakai állatorvosi ügyelet: december 8-án 19 órától 22 óráig dr. Hanácsek Richárd látja el az állatokat. TELEFON: 06-36/312-460. AZ ÜGYELETI BEOSZTÁS ELÉRHETŐ A WWW.MAOK.HU HONLAPON IS. Kététtűn jött a mátrai Mikulás az oviba meglepetés Ezúttal is a környezet védelméről szólt az adventi program Ahogy azt a korábbi években megszokhatták a Felső-Mátra óvodásai, az idén is különleges járművön érkezett hozzájuk pénteken a Mikulás. Az ünnepi programban az idén is részt vett a segway-angyalka és krampusz is. A gyerekek most is nagy izgalommal fogadták a nem mindennapi járművön, MAX IV. kétél- tűn érkezett fehérszakállút, aki természetesen teli puttyonnyal érkezett a kicsikhez a mátra- füredi óvodába. A programban kiemelt helyet kapott most is a természetvédelem, hiszen az angyalka a környezet megóvását célzó, ismereteket bővítő játékos feladványokkal varázsolta el az izgatott kicsiket. ■ G. R. A gyerekek szeretettel fogadták a kétéltűn érkezett Mikulást Mátrafüreden HELYI MŰSOROK ■ íííí?iíí?55:í EGER VÁROSI TV 8.00 Diginfó - A TV Eger műsora (a vasárnapi adás ismétlése) 18.00 Tv Eger-szignál 18.01 Hír- Adás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Hop- pedré professzor meséi 18.30 Fogadóóra - köz- szolgálati magazin 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Egri magazin - városi magazinműsor 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Agriasport - televíziós sport- magazin 20.50 Sport+ - televíziós sportmagazin Benne Uniway - Egerszólát és Lovas Étterem - Egri Honvéd SE teremlabdarúgó-mérkőzések (saját) GYÖNGYÖSI VÁROSI TV 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Mesemondó - Pinocchio, 1. rész 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.34 Nézőtér - kulturális magazin 19.04 Reklám 19.07 A damaszkuszi acél a XXI. században - dokumentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.44 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.29 Esti képek 20.30 Képújság milMiBiMlB 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Kávészünet - beszélgetés dr. Liptai Kálmánnal, az EKF rektorával 10.10 Francis Poulenc. La voix humaine (Az emberi hang) - egyfelvonásos monopera, közreműködik: Pasztircsák Polli- na 10.55 Háromfejű elefánt napernyővel, avagy életképek Laoszból - Barna Béla előadása 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy-körkép - az EKF közéleti magazinműsora 14.50 Hírlánc - az EKF hírműsora (a kommunikáció szakos hallgatók szerkesztésében) 15.05 Gólyabál a főiskolán - összefoglaló magazin 15.18 Gian Carlo Menotti. A telefon - egyfelvoná- sos vígopera 15.43 Informális tanulás múzeumi környezetben - Dr. Kis-Tóth Lajos (intézetvezető főiskolai tanár, EKF Médiainformatikai Intézet) előadása 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság EGER RADIO 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00- 15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor, SMS: 20/33-9-33-33 15.00- 20.00 Egri délután, benne 18.00-20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akuté-. lis kedvencei alapján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül- programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robo- gás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00 között félóránként napközben óránként. Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25, 10.00. 18.00,20.00,21.55,23.55 SKYFM 5.00- 6.00 Sky Start 6.00-10.00 Sky Café 10.00- 14.00 Helló Meló 14.00-18.00 Traffic 18.00- 23.00 Sky Jam 23.00-1.00 Hazai pálya 1.00- 4.00 Night Sky 4.00-5.00 Hazai pálya DIÓ RÁDIÓ 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.45 Adventi gondolatok 6.00 Rorate - Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.25 Vatikáni Rádió (ism.) 7.45 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Mindennapi egészségűnk 10.05 Közélet 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Görbe tükör 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közelkép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 20.30 A mi vendégünk története - Hittanregény 21.05 A megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJANLO EGER Amerre a vágyam száll címmel tartanak dalestet ma 16 órától a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban a bibliotéka és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Heves Megyei Tagozata szervezésében. A dalokat Lázár Attila bábszínész-zenész adja elő, köszöntőt Saárossy Kinga színművész mond. gyöngyös A Kolping Ház ad otthont a ma esti Mátrai Medve-Fórumnak, amelyet az Egererdő Zrt. szervez. A 17 órakor kezdődő rendezvény célja a hiedelmek eloszlatása, valamint iránymutatás a medvével, mint „régi-új természeti elemmel” való viselkedéssel kapcsolatban. A fórum meghívott előadói között lesz egy szlovákiai vendég is: a rimaszombati SOP SR CHKO Cerová vrchovina igazgatója. DECEMBER 8., HÉTFŐ, 16.00 Iciri-piciri advent 16.00 Hatvani Brunszvik Teréz Óvoda „Csilingelő aranydoboz” című műsora 16.20 Hatvani Csicsergő Óvoda „Táncoló hópelyhek” című műsora Ingyenes helyszín: Hatvan, Kossuth téri színpad DECEMBER 9., KEDD, 16.00 Legkisebbek ajándéka 16.00 Hatvani Gesztenyéskert Óvoda „Havas határon jön a karácsony” című produkciója 16.20 „A tél csengői csengenek” című előadás a Gesztenyéskert Óvoda Mesevilág Tagóvodájának tolmácsolásában Ingyenes helyszín: Hatvan, Kossuth téri színpad DECEMBER 8., HÉTFŐ, 17.00 H0P0N0P0NÓ - A megbocsátás és szeretet hawaii módszere... helyszín: Bartakovics Béla Közösségi Ház DECEMBER 11., CSÜTÖRTÖK - 14., VASÁRNAP EGRI ADVENT 2014 Ünnepváró programok a Dobó téren - Lucázás, Huzella Péter, Bojtorjánkoncert, gyertyagyújtás... ANGYALHAJ - Karácsonyi kézműves játszóház a városháza Üvegtermében - Nyitva: hétköznap 14.00-17.00, hétvégén 10.00-15.00 DECEMBER 13., SZOMBAT, 18.00 A CANTUS AGRIENSIS ADVENTI HANGVERSENYE HELYSZÍN: l~sK Lajosvárosi templom (Eger, KULTURÁLIS Aradi u. 6.) KÖZPONT EGER