Heves Megyei Hírlap, 2014. december (25. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-09 / 286. szám
10 2014. DECEMBER 9., KEDD SPORTTUKOR - HIRDETÉS „A következő kettő is legyen ilyen jó” világbajnokság A magyar válogatott tizenegy éremmel térhetett haza Dohából Hat arannyal, három ezüsttel és két bronzzal a második helyen végzett a magyar úszóválogatott Dohában, az úszók rövidpályás világbajnokságán. Hosszú Katinkáék minden idők legjobb teljesítményét nyújtották. Hírlap-összeállítás Hosszú Katinka második helyen zárt a 200 méter gyors vasárnapi döntőjében, ezzel négy arany, két ezüst és egy bronz után nyolcadik érmét is megszerezte Katarban. Ideje 1:51.18 perc, amely országos csúcs, és egyetlen századdal gyengébb az eddigi világrekordnál, amelyet megdöntött a Hosszú előtt világbajnokként célba csapó svéd Sarah Sjöström (1:50.78 perc). A magyar versenyző mostanáig élő csúcsa 1:51.41 perc volt, és idén nyáron, augusztus 27-én éppen Dohában, a rövidpályás világkupa-sorozat katari állomásán úszta. Hosszú Katinka parádésan kezdett, ötvennél, száznál és Hosszú Katinka újra és sokadszor hajthatott fejet az eredményhirdetéskor százötven méternél is az élen haladt, Sarah Sjöström azonban még újítani tudott, befogta, majd meg is előzte őt. A magyar versenyző így nyolc éremmel (4, 3, 1) fejezte be dohai szereplését, és a világbajnokság legeredményesebb női résztvevőjének számított. A döntő másik magyarja, Verrasztó Evelyn a nyolcadik helyen végzett 1:55.07 perces időeredménnyel.- Hihetetlenül boldog vagyok, hogy végül nyolc éremmel zártam! Egyéni csúcsot úsztam kétszázon, nem nyertem ugyan, ám emiatt nem vagyok bánatos. Sarah ma nagyon jó volt, gratulálok neki- összegzett Hosszú Katinka a Magyar Úszó Szövetség Face- book-oldalán. Hozzáfűzte, hogy talán az utolsó fordulónál a kelleténél hamarabb jött föl a víz alól.- Nem delfineztem annyit, mint amennyit kellett volna, de nagyon nem emlékszem az egészre. Mentem, ahogy tudtam, különösebben fáradtnak sem éreztem magam - ellentétben délelőttel -, ez ma ezüsthöz volt elég - mondta.- Nagyon-nagyon jól sikerült ez az év, bár sokan gondolták azt, hogy 2013-at nem lehet felülmúlni. Nos nem tudom, hogy melyik volt a jobb, de azt kívánom magamnak, hogy a következő kettő is legyen ilyen jó, és akkor maximálisan elégedett leszek! - közölte. Verrasztó Evelyn így látta döntős szereplését: - Leúsztam, mivel én is kezdek beteg lenni, ennél jobbat aligha várhattam magamtól. Ez a verseny azért volt fontos, mert végre megint döntőket úsztam egy vb-n, négyből négyet, ami jelzi, az új út, amin elindultam, jó. A folytatás még jobb lesz. Az éremtáblázat (Í-IO.) arany ezüst bronz 1. Brazília 7 1 2 2. Magyarország 6 3 2 3. Hollandia 5 1 6 4. Dél-afrikai Közt. 4 1 S. Spanyolország 46. Japán 3 3 • 4 7. Franciaország 3 2 3 8. Svédország 3 1 9. Egyesült Államok 2 9 6 10. Dánia Vinczepap ajanlatat most elfogadtak Bélapátfalván labdarúgás Ha valahol való- színűsíthetőnek számított a téli holtidényben edzőváltás, akkor az Bélapátfalvára feltétlenül érvényes. A megyei I. osztályú bajnokság ősszel lejátszott tizenhat mérkőzése során egyetlen pontot sem szerzett a sereghajtó gárda, így boríté- kolhatónak tűnt a trénercsere azzal együtt is, hogy ismert: a Bélkőalján nem szokták a döntéseket elhamarkodni.- Vinczepap Ferenc a szezon során több alkalommal is felajánlotta, ha azzal segít, hogy távozik, akkor ezt magától megteszi - pillantott vissza a történésekre Ferencz Dénes, a bélapátfalvi klub elnöke. - Mi azonban bíztunk abban, hogy a játékos-edző vezényletével képesek lesznek majd az együttes tagjai pontokat csípni. Ez nem jött össze, ettől függetlenül békésen váltunk el egymástól. Számunkra megfizethető szakember alig akad a kínálatban, tekintve, hogy az anyagi lehetőségeink abszolút végesek. Körbenézünk, keresgélünk, a döntésre van időnk. Az egylet első embere azt is közölte, hogy a csapatot benevezték a megyei igazgatóság műfüves nagypályás tornájára, míg az ifjúságiak Bélapát FC Junior néven csatlakoztak az egri pásztorvölgyi teremlabdarúgó-bajnokság mezőnyéhez. Az ifik veretlenül, 15 győzelemmel és egy döntetlennel vezetik a megyei I. osztály U21-es pontvadászatának tabelláját. Csákvári Dániel edző alatt nem is inog a kispad. ■ B. CS. Vinczepap Ferenc távozott Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 Szociális gazdaság fejlesztése- Az önfenntartást célzó szociális szövetkezetek támogatása konvergenciarégiókban TÁMOP-2.4.3.D.1-13/1 SZÉCHÉNYI TERV Takaríttasson velünk! Az Egészségesebb Élet Szociális Szövetkezet az Európai Unió és Magyarország támogatásával, aTÁMOP- 2.4.3.D.1 -13/1 azonosító számú projekt keretein belül hátrányos helyzetűek életszínvonalának javítása céljából takarítókat képzett. Kollégáink kiváló minősítést értek el mind takarítás, mind német nyelvi képzés területén - így akár német nyelvi közegben is sikeresen megállják helyüket Vállaljuk intézmények napi és nagytakarítását rövid határidővel, garantált minőségben, kedvező áron! Bővebb információért keressen minket! info@egeszsegesebbelet.hu www.egeszsegesebbelet.hu INGATLANPIAC AGRIA1NVEST INGATLANKÖZVETÍTŐ IRODA M.: 30/303-9922 • 1:36/414-454 • Eger, Érsek u 14. • Eger, Széchenyi u 26. A régió legnagyobb kínálatával! www.agriainvest.iiu HHH A projtkt az Eurifoi Unió •ámojalssavj':, |8|8WkBh “ turap* SMtuln AJjp wSgfPsS&sfy tsc&finsnMiroíísóvot valóiul rmq.------------------------------------------ *318767* Hárs fagyártmány 125 cm-es, 2 m3 eladó. Ár: INGATLAN Egerben, Dobó térhez 1 percre, 1. emeleti, gázfűtéses kis lakás, pincetárolóval eladó. 5,4 M Ft. 06-20/583-8966.----------------------------------------------------------*318836* Ela dó Eger, Remenyik úton, 2 külön nyíló szobás, gázfűtéses lakás szigetelt épületben. Irányár: 7,99 M Ft. 30/553-5845.----------------------------------------------------------*318870* Sü rgősen eladó Egerben, 2 generációs, 1 szintes, hibátlan statikájú családi ház, 400 m2-es telken. Alkuár: 21,7 M Ft. 30/553-5845. ------------------------------------------------------------*318870* Eger belvárosi, új építésű, illetékmentes, 3 szobás lakás kertrésszel, garázzsal csendes helyen eladó. Irányár: 19,8 M Ft. 30/553-5845.------------------------------------------------------------*318870* Eger, Arany J. u.-i, 1. em.-i, 68 m2, 3 szobás, felújítandó lakás eladó. Ár: 10,9 M Ft+garázs: 2 M Ft. 36/517-917; 30/9552-477. ------------------------------------------------------------*318881* HEVES:/ HÍRLÁP O mediaworks Content first. A Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Heves megyei csapatába megbízható, dinamikus, változásokra fogékony munkatársat keres HIRDETÉSVEZETŐ munkakörbe. Feladata: • az értékesítési csoport munkájának irányítása, • Heves Megyei Hírlap és egyéb kiadványok hirdetési felületének értékesítése, ' új kiadványok piaci bevezetése, • kiajánlások készítése, menedzselése, ' piaci információk gyűjtése, • részvétel a Kiadó üzleti tervének teljesítésében, ' kapcsolattartás a kiemelt partnerekkel. Alkalmazási feltételek: • felsőfokú vagy ennek megfelelő szakirányú végzettség, • értékesítési gyakorlat, • marketingismeret, •jó vezetői, kiemelkedő kommunikációs készség, • vezetői gyakorlat, • felhasználói szintű számítógép-kezelői ismeret, • B kategóriás jogosítvány, • előnyt jelent valamilyen, legalább középszintű idegennyelv-tudás. Amit ajánlunk: • piacképes jövedelem, • folyamatos szakmai képzés, • céges autó. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük, fényképes szakmai önéletrajzát 2014. december 15-ig „Hirdetésvezető" jel igére küldje el a 3301 Eger, Pf. 23. címre vagy a krisztina.szeley@mediaworks.hu e-mail címre. 18 000 Ft/m3. Tel.: 06-30/307-9027. S Hízók eladók. 30/255-5767.----------------------------------------------------------*318880* ® Háztáji hízók eladók. 06-30/387-6314. ----------------------------------------------------------*318882* S HÍZÓ eladó. 06-70/327-4965. TÁRSKERESÉS Csinos, odaadó szép lány vár. 70/231-4224. ----------------------------------------------------------*318888* ÁL LÁST KÍNÁL Valós, otthon végezhető munkalehetőségek: adatrögzítés, borítékolás, bedolgozás! Tel.: 06-30/458-4867; 06-30/842-0689.-----------------------------------------------------------*318656* Au sztriai munkalehetőségek, szak-, és segédmunkák mindenkinek! 06-30/952-2232; 06-30/201-7228.---------------------------------------------------------- *318674* Él elmiszer-előállítással foglalkozó cég keres raktárost, gépkocsivezetőt azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés módja fényképes önéletrajz e-mailben: bemkonyha@gmail.com . Tel.: +36-20/494- 1117.----------!-----------------------------------------------*318868* Egri 10 00 adagos konyhára keresünk dietetikus élelmezésvezetőt, szakácsokat azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés módja fényképes önéletrajz e-mailben: info@kemkft.hu I: +36-20/411-4958. -----------------------------------------------------------*318868* Kö nyvelőt, adatrögzítőt, hétvégi takarításhoz takarítónőt, akár főiskolást is, keresünk egri irodába. Jelentkezés .Főkönyv 318874” jeligére, a 3301 Eger, Pf. 23 címre.----------------------------------------------------------- *318874* Gépszerelőket keres egri gépgyártó kft., versenyképes fizetéssel. Gépszerelés területén szakmai tapasztalat szükséges. Tel.: 06-30/9433-116.---------------------------------------------------------- *318877* Gy ártás-előkészítőt keres egri gépgyártó kft. Szakmai tapasztalt szükséges. Tel.: 06-30/9433-116.------------------------------------------------------------*318877* Gyakorlott, pontos szakembert keresünk fuvarszervező-menetirányító munkakörbe. Jelentkezni a 36/542-007, illetve az agr.iroda@gmail.com e-mail címen lehet. -----------------------------------------------------------*318887* OK TATÁS Masszőrképzés! Ev végi akciós tanfolyamok a Vitalitás Egészségpontban Egerben. Uniós bizonyítvány. Részletfizetés. 30% akció! 20/355- 8105,30/819-1583. ADÁS VETE Ii Dióbelet veszek, házhoz megyek. 1000- 1400 Ft/kg. 06-20/546-4904. AZ ÉVSZAKNAK MEGFELELŐ ID0 .. hőmérséklet + déli felhőzet 2 "C TT °c itervására «««“■g °c . t?C Gyöngyös Hátvan Lőrinci EMS Eger 2«C '•c Füzesabony 2 "CL, tPIJ* ifi EWSHeves megyében ma élénk, az esti órákban néha erős északi szél fúj. Változóan, általában erősen felhős idő lesz Kevés csapadék (eső, vagy hó) sem kizárt. A jellemző hőmérséklet megyei átlaga kedd reggel 0, kedden kora délután 3, szerda reggel -2 fok körül lesz Wm 4 °C 9 Vízhömérséklet A legvalószínűbb folytatás: Duna 6-8 “C szerdán, csütörtökön további lehűlés, péntektől némi enyhülés Tisza 3-6 “C várható, komoly havazás nélkül Balaton 5 °C Orvosmeteorológia: hidegfronti hatás várható. Velencei-tó 5’C Közlekedés-meteorológia: az erős, északi széllökésekre a közutaFertő 5 °C kon külön figyelmet kell fordítani. Különösen a szélre merőleges Tlsza-tó 5 °C utakon és a dombos, vagy fasorok mellett vezető útszakaszokon a szél jelentős balesetveszélyt okoz! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő Tengerek Antalya Bíbione 21 ”C 16'C előrejelzés: www.eumet.hu Costa Brava 17 "C Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk SÜVEGES JÓZSEFNÉ (szül.: Kiss Erzsébet) életének 83. évében elhunyt. Temetése az andomaktályai temetőben 2014. december 11-én 14.00 órakor lesz. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DALLOSISTVÁNNÉ (szül.: Majzik Erzsébet) váratlanul, 82. életévében elhunyt. Búcsúztatása az egri Hatvani temetőben 2014. december 12-én 13.00 órakor lesz. A gyászoló család „ Elment egy lélek ma ismét a földről, fi kit szívünk többé el sosem feled i=!i Csendesen figyelsz ránk már odaföntről, Legyen helyettünk Isten veled. " Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal akik szerették és ismerték, hogy drága édesanyánk, nagymamánk, testvérünk LENDVAI SÁNDORNÉ (született Kréti Anna) életének 73. évében, 2014. december 5-én, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2014. december 11-én 11 órakor lesz. Előtte 10.30 órakor a temető kápolnájában szentmisét tartunk. A gyászoló család BTTTAP JÖ U X Ül* Új és használt bútor adásvétele Eger, Árpád u. 19.0TP-re is. 36/413-054,30/9281-581. ---------------------------------------------------------- *317139* ME ZŐGAZDASÁG Műanyag úszófedeles bortartály eladó 50 I- 1000 l-ig kiegészítőkkel! +36-20/565-0426. Alma-, körtevásár a Makiári Hűtőházban. Jonagored alma: 99 Ft/kg. Idared, jonagold, florina golden almák: 130 Ft/ kg. Packham’s triumph körte: 199 Ft/kg; Bőse Kobak: 270 Ft/kg-tól. Natúr almaié: 1000 Ft/5 I. Makiár, Hűtőház, Táncsics út, Major (templomtól kitáblázva). Nyitva tartás: h.-p.: 7.30-17.00; szó.; 7.30-12.00. Tel.: 06-30/332-0438. HEVESiHIRIAP Kiadja a Mediaworks Regionális Kiadó Kft. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó: Mihók Attila ügyvezető igazgató Főszerkesztő-kiadóigazgató: BAN JANOS E-mail: janos.ban@mediaworks.hu Felelős szerkesztő: STANGA ISTVÁN E-mail: istvan.stanga@mediaworks.hu Hirdetésvezetö: FODOR BEÁTA E-mail: hmhgyartas@mediaworks.hu Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Trinitárius u. 1. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600,fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@mediaworks.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 26., Tel.: 36/410-427 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Regionális Kiadó Kft Heves Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: JÁNOSI IMRE Előfizetés, terjesztés: Levélcím: 5601 Békéscsaba, Pf. 111. Telefon: 06-40/510-510 helyi tarifás hívószám E-mail: elofizetes@mediaworks.hu Előfizetés a kiadónál, a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a UNICREDIT BANK 10918001-00000062-61830040 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés díja: egy hónapra 2990 Ft, negyedévre 8970 Ft, fél évre 17 940 Ft, egy évre 35 880 Ft. Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft. 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: Bertalan László Megrendelés száma: 443 500 Nyomtatás időpontja: 2014. december 8. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Mediaworks Regionális Kiadó Kft., Mediaworks Magazines Kiadó Kft., Zöld Újság Zrt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Népszabadság Zrt.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. ® mediaworks Content first A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. 1 v i