Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-28 / 277. szám
2014. NOVEMBER 28., PÉNTEK 15 SPORTTÜKÖR A pádról jött a különbség magyar kupa Az Eger búcsúzott, a gyöngyösiek még javíthatnak Szűcs Balázs (szemből) teljesítményét nem érheti kritika. Az egriek átlövője elszántan küzdött, de erőfeszítései hiábavalónak bizonyultak. Első idegenbeli győzelmére készül az EKF Tiszaújvárosban kosárlabda A férfi NB I/B Keleti csoportja 6. fordulójának mérkőzése: Tiszaújvárosi Phoenix (2.)- EKF-Eger-KOK (5.) Tiszaújváros, péntek, 18.00. V.: Fodor, Sallai, Gergely. Öt mérkőzésen már túl van idén az egri gárda, a neve mellett három győzelem és két vereség szerepel. A főiskolások valamennyi sikerüket hazai környezetben aratták, vendégként egyelőre adósak a jó eredménnyel. Az eddigi idegenbeli fellépések után ezúttal sincs könnyű helyzetben az EKF, hiszen a Phoenix KK idei öt mécseséből ötöt nyert. Ha viszont abból a szempontból közelítünk, hogy a tiszaújvárosiak „ember- emlékezet óta” nem tudták legyőzni egri riválisukat, akkor azért bizakodhatunk. No meg úgy is, hogy az előző hétvégén hiányzó Máté Balázs ma már újra játszhat. A hevesiek egyik alapemberének a közelmúltban cisztákat találtak az állában, aminek orvosi kezelése miatt szó sem lehetett a szereplésről. A legutóbb a Budafokot legyőző együttes viszont már Mátéval kiegészülve, remélhetőleg évek óta tartó sorozatát nem, az idei tendenciát viszont megszakítja. ■ F.B. A bajnokság állása 1. Vásárhely 5 5 - 440-3531.00 2. Tiszaújváros 5 5 - 395-3541.00 3. DEAC 6 5 1 453-41 0.92 4. Békés 5 3 2 396-395 0.80 5. EKF-Eger 5 3 2 392-399 0.80 6. TF-Budapest 4 2 2 312-305 0.75 7. Kaszások 5 2 3 387-394 0.70 8. Salgótarján 5 2 3 413-398 0.70 9. Honvéd 6 2 4 430-4980.67 10. Szolnoki Ólai U23 5 1 4 335-3620.60 11. Mercedes Gyár 4 - 4 277-305 0.50 12. Budafok 5 - 5 370-427 0.50 Máté Balázs ismét csatasorba áll Az idegenbéli vereség után hazai pályán döntetlent játszott az SBS Eger-Eszterházy SzSE a Váccal szemben a férfi kézilabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. A Gyöngyös Tatabányán maradt alul. Sike Károly- Némi humorral élve mondhatom, hogy az odavágó óta öt gólt javultunk - utalt a 30:25-ös váci vereségre a találkozót követően Rosta István, az SBS Eger-Eszterházy edzője. - A Vác komplettebb csapat, elég csak megvizsgálni a játékoskeretüket. Amíg nálunk jobbára fiatalok ülnek a cserepadon, addig náluk kész kézilabdázók, egykori válogatott található. A jobb csapat jutott tovább. Látjuk a hibáinkat, bízom benne, hogy jövőre, ha a két gárda az NB I-ben találkozik, más eredmény születik. Zsiga Gyula, a másodosztály Nyugati csoportjában hibátlan mérleggel listávezető váciak trénere, az összecsapás után kijelentette: a továbbjutás kiharcolásán túl szerették volna győzelemmel zárni a találkozót.- Ezen szándékunkat főként a második félidőben tudtuk megvalósítani - fogalmazott a szakember. - Akkor az ellenfél belső hármasa talán egy kicsit el is fáradt, ezért sikerült megfordítani az állást. A folytatásban már csak arra kellett figyelni, hogy elkerüljük a vereséget. Az egriek párharc során egyetlen egyszer sem álltak továbbjutásra. A legnagyobb előny a 36. percben mutatkozott, amikor 28:22-ra vezettek Halász Mátéék. A nyolcaddöntő visszavágóján: SBS Eger-Eszterházy SzSE- Váci KSE 29:29 (17:16) Eger, Eszterházy-csarnok, 200 néző. V.: Medve, Nagy. EGER: Kovács J. - Vancsics 5, KOCSIS 3, Dobó 3, SZŰCS 4, Halász 4 (1), Szabó P. 7. Cs.: Re- póth (kapus), Menyhárt 1, Szilágyi 1, Tóth E., Lezák 1, Padla. edző: Rosta István. VÁC: Vitáris - Munkácsi 3, PÁL 5, Lendvay 2, Tyiskov 1, PAVLOVICS 5, Császár F. 1. Cs.: Bajusz 4 (3), Kökény 3, Nigrínyi 1, Gúnya 3, Székely 1. edző: Zsiga Gyula. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. Ó. perc: 3:1,12. p.: 7:5, 18. p.: 10:8, 24. p.: 13:14, 36. p.: 22:18, 42. p.: 23:21, 48. p.: 25:25, 54. p.: 27:28. KIÁLLÍTÁSOK: 14, ill. 14 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/1, ill. 4/3. TOVÁBBJUTOTT: a Váci KSE, 59:54-es összesítéssel. Él a gyöngyösi remény Az élvonalbeli csapatok párharcán a B. Braun Gyöngyös négygólos hátrányba került a Grundfos Tatabánya KC vendégeként.- Hősiesen küzdöttünk, a második félidő felétől pedig a kapusaink is feljavultak ezért visszajöttünk a mérkőzésbe - elevenítette fel Gulyás István, a mátraaljaiak trénere. - Ha bajnoki mérkőzést játszottunk volna, most biztos bosszankodnék, ám így Gyöngyösön dőlhet el a továbbjutás. A Tatabánya edzője, Matics Vladan valamennyi játékosát dicsérettel illette, a kihagyott helyzetek miatt mégis bosszús nyilatkozott.- Sokkal nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, de hát ezek is mi vagyunk - vélekedett. A nyolcaddöntő első mérkőzésén: Grundfos Tatabánya KC- B. Braun Gyöngyös 32:28 (16:13) Tatabánya, 600 néző. V.: Bo- nifert, Oláh. TATABÁNYA: Paul - DI AZ 1, Mazak 3, BODÓ R. 6, Dénes, BOSKOVICS 8 (2), HARSÁNYI 6 (4). Cs.: Babasafari (kapus), Pásztor Á., Katzirz, JUHÁSZ A. 3, Perics 1, Mousavi 3, Bartók, Nagy Sz. 1, Nagy Á. edző: Matics Vladan. GYÖNGYÖS: Hudák - Szala- fai 4, Marczinkó 3, Simon B. 1, Sándor Á., Bakos 4 (2), Varsandán M. 4. Cs.: Holló, Tamási (kapusok), Iváncsik Á. 1, Czina, Tóth Á. 3, Hajdú G. 5, Nagy B. 1, Debreczeni 2, Koller, edző: Gulyás István. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 5. perc: 4:2, 10. p.: 6:4, 15. p.: 8:6, 20. p.: 11:7, 25. p.: 14:11, 35. p.: 20:14,40. p.: 23:16,45. p.: 26:18, 50. p.: 28:23, 55. p.: 30:26. KIÁLLÍTÁSOK: 12, Ül. 6 perc. HÉTMÉTERESEK: 8/6, ill. 3/2. A visszavágót január 28-án, szerdán 18 órától rendezik Gyöngyösön. Barom Szombat ASZTALITENISZ: NB I, Kelet, férfiak: Egri Áfész SC- Apagy SE L, Eger, Kistályai út, 17.00. KÉZILABDA: NB I, férfiak: B. Braun Gyöngyös-PLER Budapest, Gyöngyös, sportcsarnok, 18.00. NB II, Északkelet, nők: Füzesabonyi SC-Derecs- kei KKSE, Füzesabony, Teleki Blanka Ált. Isk., 17.00. röplabda: Országos Ifjúsági Kupa, 2. forduló, Eger, Neumann János Középiskola, 10.00. TEKE: Szuperliga, férfiak: Ka- zincbarcika-Szeged, Eger, Vilati Center, 13.00. VÍZILABDA: OB I/B, férfiak: EKF-Imola-Szegedi TE EHÖK, Eger, Termálfürdő, 11.00. labdarúgás: Megyei I. osztály, 13.00: Marshall-Andor- naktálya-Gyöngyöshalász. Megyei II. osztály, 13.00: Tarnaméra-Zagyvaszántó, Hatvani Lokomotív-No- vaj-Ostoros, Lőrinci-Eger- szólát, Petőfibánya-Visonta, Poroszló -Hevestherm-He- vesi LSC, Energia SC Gyöngyös-Egri Sportcentrum SE. teremlabdarúgás: Szul- tán-kupa meghívásos felnőtt torna Polonkai Ernő emlékére, Márkáz, 9.00. Vasárnap floorball: Magyar Kupa, nők: Eszterházy-MEISE- Phoenix Fireball SE, Eger, Eszterházy-csarnok, 11.00. KÉZILABDA: NB I/B, Kelet, férfiak: SBS Eger-Eszterházy SzSE-Békési FKC, Eger, Eszterházy-csarnok, 18.00. NB II, Észak, férfiak: Hevesi SE- Salgótarjáni Strandépítők, Heves, sportcsarnok, 17.00. NB II, Északkelet, nők: Etalon KK Adács-Alsózsolca KSE, Jászberény, 14.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt túrája a Megyehatár - Gerzsény-ház- Völgyfő-ház - Ódorvár- Szent István erdészlak - Bükkzsérc 13 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.20. labdarúgás: Megyei II. osztály, 13.00: Erdőtelek-Tar- nalelesz, Mátraderecske- Csány, Szűcsi-Mátraballa. TEREMLABDARÚGÁS: 2. BÓdi Művek téli felnőtt bajnokság, Eger, Pásztorvölgyi csarnok, 14.00. Szabó Györgyi remeklése kellett az ÁFESZ-sikerhez Egy vesszőnyire a döntőtől Kínában fesztivál A magyar ötös kiválóan szerepelt a Jaincában rendezett eseményen HIRDETÉS ASZTALITENISZ Az NB I-es nők győzelemmel, míg a férfiak döntetlennel zártak hazai környezetben lgutóbbi bajnoki mérkőzésükön. A megyeszékhelyi klub női együttese Szabó Györgyi vezérletével múlta felül Orosháza gárdáját. NB I, nők: egri áfész sc-pet bau Orosháza 10:8. Győztek: Szabó Györgyi 4, Iszajeva Petra Anna 2, Révészné Beniczky Magdolna 2/3, Orosz Sára 1 és az Iszajeva, Szabó páros. NB I, férfiak: egri áfész sc- atsk szeged 9:9. Győztek: Pálosi Balázs 3, Bari Csaba 2, Daru Zsolt 2, Timafalvi Gergő 1 és a Pálosi, Bari páros. Timafalvi Gergő két döntő szettes meccset is elvesztett és párosban is 3:2-re alul maradt. NB II, férfiak: egri áfész sc- SZERVA ASZTALITENISZ SE 8:10. Győztek: Nagy Ádám 3, Bánok Tamás 2, Tóth Gergő 2, Gönczi Gábor 1. A hazaiak több esetben is döntő szettes mérkőzéseket veszítettek. Megyei bajnokság: hatvani ECONOVUM AK. SE-EGRI ÁFÉSZ sc 11:7. Gy.: Bátori Bence 2, Do- moszlai Anna 2, Gál Szabolcs 2, Tripa Alexandra 1. ■ S. K. A világ számos pontján lőtt már Nahóczki Péter, azonban Kínában ezúttal nyílt alkalma először célozni a Szihalmon élő hatszoros Európa-bajnoknak és kétszeres vb-bronzérmes- nek. Az Arló SE íjásza négy magyar társával együtt Jainca városába kapott meghívást arra a hagyományos fesztiválra, amelyen kétévente külföldiek is szívesen látott vendégek a tradicionális íjászok számára kiírt csapatversenyen. Idén tizenhét ország 26 együttese között úgy végzett a dobogón a piros-fehér-zöld színeket képviselő ötös, hogy csupán egy hajszálon múlott a még előkelőbb helyezés. Nahóczki Péterék (jobbról a második) nagyszerűen lőttek az ázsiai viadalon- Az előcsatározások négy fordulóján 17:l-es győzelmi aránnyal jutottunk a nyolcas döntőbe - közölte a Hírlappal Nahóczki Péter. - A fináléba kerüléshez mindössze egy vessző hiányzott, ám a bronzérmet is nagyra értékeljük. Sokatmondó adatnak számít, hogy a harmadik helyért rendezett párharcban 6:0-ra győztük le kínai ellenfelünket. Egyébként az első és a második helyen is hazaiak végeztek, csak nekünk sikerült beékelődni a legjobb kínaiak közé. A medálon kívül rengeteg élménnyel gyarapodtunk úgy, hogy a meghívásos viadalon a házigazdák minden költségünket kifizették. ■ B. CS.