Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-22 / 272. szám
2014. NOVEMBER 22., SZOMBAT 3 MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Nagykorú lett a színjátszó-találkozó ADÁCS Tegnap már 18. alkalommal kezdődött el a falusi színjátszó-találkozó a községben. A bemutatott előadásokat szakértők értékelik, a zsűri tagjai Kiss László, Regős János és Tóth Zsuzsanna. Az idén 10 csoport vesz részt a fesztiválon, elsőként az egri Adáshiba produkcióját láthatta a publikum, de jöttek fellépők Veszprémből, Jászfényszaruból, Gáláról és Ballószögről is. Ma este fél nyolctól a házigazdák, a Veritas Színpad tagjai mutatják be a Mágnás Miska című- operettet. ■ R A. Falugyűlés is és közmeghallgatás is egerszalók Falugyűléssel egybekötött közmeghallgatást tartanak november 25- én 17 órától a Faluházban. A lakók beszámolót hallhatnak az elmúlt időszak eredményeiről, elmondhatják észrevételeiket, javaslataikat, s a kérdéseikre a képviselők adnak feleletet. ■ P. A. Sötétebb füst lesz falazatszárítás miatt visoNTA A Mátrai Erőműben immár befejezéséhez közeledik az I. számú, 100 megawattos blokk karbantartása, s a napokban megkezdődtek az üzembe helyezési munkálatok, a hideg és meleg próbák. A blokk kazánjába tegnap gyújtottak be, s várhatóan hétfő délig tart a fa lazát Szárítása. Az erőmű 202 méter magas kéményén ez alatt az idő alatt sötétebb füstgáz távozik, ezért kérik az érintett lakosság megértését, türelmét. ■ T. B. Sötétebb füst távozik Formát figuráz, úgy cifráz az év fodrásza Több versenyt is megnyert, s már zsűrizni szeretne Kalmárné Nagy Ildikó az Év Fodrásza díjjal. A hevesi hajszobrász szerint mindig lehet fejlődni, s ő hivatásában mindig a tökéletességre törekszik. Az Év Fodrásza lett a hevesi Kalmárné Nagy Ildikó a Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület fővárosi eseményén. A zsűri a női fodrászat felnőtt fantáziafrizura hosszú hajon kategóriában az ő alkotását találta a legjobbnak. Ugyanazon a napon a Kreatív Hajfonó Kupán is elindult, ahol a 3. helyet szerezte meg. Szomszéd Eszter- Hogyan lesz valakiből az év fodrásza?- Már több mint húsz éve vagyok mesterfodrász, s körülbelül 14 esztendeje éreztem azt, hogy a szalonmunkában nem tudom eléggé kiélni a kreativitásom. Elkezdtem hát alkalmi frizurákat készíteni, és a kontyok világa tetszett meg igazán. A fodrászegyesületek szervezte versenyekre neveztem. Volt, ahol 1-2 óra alatt kellett megalkotni egy-egy hajkoronát, de több alkalommal fotópályázatokra is jelentkeztem. Általában dobogós helyezéseket értem el, s ez mindig inspirált. Nagyon jó, amikor visszajelzéseket kap az ember a munkájáról, hogy az másoknak is tetszik, és a szakma is elismeri.- Mit szóltak a vendégei, amikor megtudták, hogy idén ilyen díjat szerzett?- Az idei évem kifejezetten jól sikerült a versenyeken, a- minek a vendégeim is nagyon örültek. Büszkék a kitartásomra, arra, hogy addig dolgoztam valamivel, amíg sikerre nem vittem. Számomra ez szenvedéllyé vált. Amikor híre mént a városban a legutóbbi eredményemnek, úton-útfélen megállítottak, hogy gratuláljanak. Ez mindig feldob, energiát ad.- Mit kell letenni az asztalra, hogy valaki mesterfodrász legyen?- Az én pályám nagyobb kanyar után indulhatott csak el, mert amikor fodrásznak szerettem volna tanulni, kiderült, nincs olyan képzés abban az évben, így az első szakmám gépszerkesztő. Miután leérettségiztem, akkor végeztem el a szakiskolát, majd mestervizsgát tettem, utána lettem fodrászmester. Később versenyekre jártam, szép helyezéseket értem el, szereztem bizonyos szakmai tekintélyt, utána válhattam mesterfodrásszá. Ma már egyesületi tag is vagyok. A legújabb vágyam, hogy oktassak és zsűrizhessek. Januárban teszem le a vizsgát.- Hogyan szokott készülni a versenyekre?- Mindig keresem a modelleket, figyelem, kinek, milyen a haja, az arckaraktere, illik-e az éppen megálmodott frizurámhoz a személyisége. Ha például esküvői kollekcióhoz kell egy lány, akkor a bájosabb arcúak élveznek előnyt, de ha egy futurisztikusabb, extrém haj készül, akkor a karakteresebb arcúak jöhetnek csak szóba. Nagyon összetett feladat ez, mert a modellnek sok kitartás, idő és elszántság kell. Sokszor órákig dolgozunk a hajukkal. Egy-egy fotópályázat is nagyon sok előkészítést igényel, kell egy nap, amikor csak ezzel foglalkozhatunk, a fotós, a sminkes, a modell és én.- Mi volt az eddigi legnagyobb elismerés a szakmai életében?- Nagy megtiszteltetés ért 14 éve, amikor felkértek, hogy publikáljak a Szépítész, majd a Haj és Stílus magazinba. Azóta is rendszeresen jelennek meg a szaklapokban munkáim, ami egy fodrász életében a legnagyobb elismerés. Sok kollégám már első pillantásra megmondja, hogy amit lát, az az én kezem munkája. De arra is nagyon büszke vagyok, hogy egy internetes oldalon tanácsadó vagyok, hajgyógyászkodom is.- Bizonyára sokak példaképévé vált. Önnek van példaképe?- Több nevet is említhetnék, de minden szakmai tekintély munkájára fel lehet nézni, mert példaértékű munkát végeznek, amiből csak tanulni lehet. A kontykészítés királya Patrick Cameron, hajvágásban Hajas László számomra az etalon. A szakmai alázat nem feltétlenül tanulható, vagy bennünk van, vagy nincs.- A lánya nem szeretné folytatni, amit az édesanyja elkezdett?- Ez azért érdekes, mert Viola épp a napokban jelentette ki, hogy fodrász szeretne lenni. Most nyolcadikos, pályaválasztás előtt áll, s kicsit meglepett. Mindig dicséri a munkáimat, szereti nézni, ahogy dolgozom, többször volt már a modellem is. Az tény, hogy nagyon ügyes a keze, de előbb inkább az érettségi felé terelném, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. ÁLLÁSPONT ÖKRÖS CSABA Egy szinttel feljebb AMIKOR A SPORTOT és a nemzetet egy mondatba zárják a politikusok, általában a siker is feltűnik a közelben, egy bekezdésen belül. Stadion- avatóra írt szöveg szerkesztésekor ez egyenesen elvárás, valószínűleg van is olyan segédanyag, ami segít eligazodni ebben a kérdésben. AZONBAN amikor a nemzetet és a sportot egymás és a valóság közelébe eresztjük, felszínre kerül a magyarok egyik nagy problémája, a mozgáshiány. Sokan vagyunk túlsúlyosak, cukrosok, ér- szűkületesek, sokan küzdünk szívproblémákkal. Ez a magánorvoslás és a hálapénzrendszer szempontjából üdvös lehet ugyan, mint a függetlenségünk bizonyítására az önellátó pálinkafőzés, de sok más szempontból tekinthetjük ezt akár gondnak is. Talán ekkor járunk el helyesen. AHOGY A MINISZTERELNÖK mondta egy-két napja, sport- rajongó nemzetünknek sportoló nemzetté kellene válnia. MIKÉNT KEVÉSSÉ egészség- tudatos pálinkarajongókból jelentős életmódváltást követően pálinkafőzőkké léptünk előre, úgy ez is sikerülhet. Bizony, tehetjük hozzá azon morfondíroz va, hogy vajon mikor futhatunk ki valamelyik új stadion gyepére az FC Egészségmegőrzés színeiben. Még talán egy kicsit korai fényesíteni a stoplist, fő a türelem, egyelőre a rajongási fázisban vagyunk. A bökkenő az, hogy például a magyar futball iránti lelkesedésünk egyelőre meglehetősen alacsony szinten van. Pedig lassan a béren kívüli juttatások is csak a kedvezményes szo- tyivásárlást és a meccslátogatást fogják ösztönözni. AMÍG MAGASABB, a sportoló- nemzet-szintre nem lépünk, érdemes esetleg eljárni orvosokkal futballozni. Bármi történik, közel a segítség. Ráadásul a hippokratészi eskü nem engedi meg nekik a durva játékot. Hatékonyabbá válhat az ismeretterjesztés foglalkoztatóház Madár- és lombkorona-megfigyelő torony épült a Bükkben Egy káli tanyán leltek rá az ellopott szlovák fogatra A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság évek óta nagy sikerrel és jelentős érdeklődés mellett folytatja erdei iskolai programját. A hagyományos módszerek és eszközök már nem voltak elégségesek a vendégek tudásszomjának kielégítéséhez, ezért szükségessé vált a környezeti nevelés eszközeinek és módszereinek fejlesztése. Ennek részeként madár- és lombkorona-megfigyelő torony épült a Bükkben. Ez a beruházás csak része annak a komplex fejlesztésnek, melynek célja, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság erdei iskolai ismeretterjesztő programjai a korábbinál ingergazdagabb környezetben valósulhassanak meg. Az igazgatóság tervei szerint a beruházás nyomán a foglalkozásokon résztvevők száma akár 60 százalékkal, évi 1200-1300-ról 2000-re emelkedhet. A megközelítően 60 millió forintos fejlesztés eredményeként létrejött a Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont erdei iskolai programjához szervesen kapcsolódó bővített foglalkoztató ház, a madár- és lombkorona-megfigyelő torony. A környezeti nevelés az új esz- § közökkel és oktatási segéd- 'I anyagokkal még hatékonyabbá < válhat. Az Európai Unió száz | százalékos támogatást nyújtott £ a beruházáshoz. ■ B. K. orgazdaság A füzesabonyi nyomozók megtalálták a Szlovákiában nyáron ellopott maratoni fogatot - tájékoztatta a Hírlapot pénteken Soltész Bálint rendőr őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Elmondta: a sportcélokra használt nagy értékű szekeret júniusban a szlovákai Sliacs városban egy telephelyről tulajdonították el ismeretlenek. Az esetről a Szlovák Köztársaság Nagykövetsége értesítette a Füzesabonyi Rendőrkapitányságot. Kiderült ugyanis: információt találtak arról, hogy a maratoni fogatot egy magyar internetes apróhirdetési oldalon árulják. A nyomozók a beszerzett értesülések alapján november 19-én, szerdán a Schengeni Információs Rendszerben (SIS) körözés alatt álló, közel 20 ezer euró értékű szekeret Kál külterületén, egy tanyán megtalálták. Továbbá a Füzesabonyi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen orgazdaság bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást indított. A hatályos magyar jog szerint, ha az orgazdaságot nagyobb értékre követik el, akkor a büntetés három, jelentős értékre öt, különösen nagy értékre, nyolc, különösen jelentős értékre öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés. ■ M. Z. A foglalkoztatóházban sok játék, szemléltetőeszköz várja a diákokat