Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-21 / 271. szám

15 2014. NOVEMBER 21., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Pénteken eldől, részt vehet-e a katari vb-n a magyar csapat Ellenszenvvel várt egriek megyei II. osztály Dérfi szerint a Visonta ereje a bő keretben rejlik KÉZILABDA A Nemzetközi Kézi­labda Szövetség (IHF) legfel­sőbb döntéshozó testületé, a ta­nács pénteken dönt arról, hogy módosul-e, és ha igen, hogyan a január 15-én kezdődő katari férfi világbajnokság mezőnye. A lehetséges beugrók között van a magyar csapat is. Két hete Bahrein, egy he­te pedig az Egyesült Arab Emírségek jelezte az IHF-nek visszalépését indoklás nélkül- vélhetően a Katarral fennálló feszült politikai viszony miatt -, majd kedden mindkét szö­vetség bejelentette, hogy mégis szeretne indulni. A vb-szereplés jogát a magya­rok nem harcolták ki, a júniusi selejtezőben elbuktak a szlové­nokkal szemben, ám amikor a két ázsiai ország visszalépett, a magyar szövetség jelezte rész­vételi szándékát az IHF felé. Tette azért, mert az olimpiai negyedik magyar csapat a vi- lágranglistás és legutóbbi vb-n, illetve Eb-n elért helyezésével jogos beugró lehetne. A mezőny egyszer már mó­dosult: az IHF a selejtezők zárulta után az ausztrálok helyére a német válogatottat- a legutóbbi vb-n a Katarba ki nem jutott csapatok kö­zül a legjobb helyen végzett együttest - sorolta, mivel nem ismerte el az óceániai konti­nentális szövetséget. A vb egyben olimpiai kvali­fikációs torna is, ezért roppant fontos ott'szerepelni, hiszen azok a csapatok, amelyek le­maradtak a vb-ről, kevés esély- lyel pályáznak a 2016-os riói ötkarikás részvételre. Amennyiben az októberben kinevezett Talant Dujshebaev szövetségi kapitány vezette magyar válogatott mégsem vehetne részt a vb-n, akkor először ki kell jutnia a 2016-os lengyelországi Eb-re. Erre jó esélye van, hiszen a portu­gálokat és az ukránokat már legyőzte a selejtezőben, és még találkozik az orosz együt­tessel. A kvartettből az első két csapat biztosan továbbjut. Aztán a kontinensviadalon kell úgy szerepelnie, hogy kikerüljön a 2016 májusában esedékes ötkarikás kvalifiká­ciós négyes tornára, amelyen az első két csapat szerez riói indulási jogot. ■ S. K. A Visonta és az Egri Sportcentrum SE verseny- futása szolgáltatja az egyik legfőbb izgalmat a labda­rúgó megyei II. osztályú baj­nokság őszi idényében. Sike Károly | Az éllovas Visonta és a máso­dik helyezett Egri Sportcent­rum SE azonos pontszámmal áll a tabellán, a listavezető csak jobb gólkülönbségének köszön­hetően előzi meg a megyeszék­helyieket.- Váljuk élcsapattá, s egyet­len rivális se mehessen biztosra ellenünk! Ezzel az elképzelés­sel vágtunk neki a 2014/2015- ös idénynek - válaszolt a Hírlap érdeklődésére Dérfi Zoltán, a visontaiak edzője. - E tekintet­ben elértük a célunkat, nagyon büszkék vagyunk az eddigi eredményekre. A csapatépítés már tavasszal elkezdődött, a munka pedig mostanra beérett. Elbizakodottságra azonban ez­zel együtt sincs ok, hiszen eb­ben a rendkívül kiegyenlített mezőnyben nagyon könnyen fordulhat a kocka. A Visonta tizenkét mérkőzés óta veretlen, legutóbb a harma­dik fordulóban épp az egriek­kel szemben maradtak alul Gu- bala Ádámék. Azt megelőzően csak Lőrincivel szemben haj­tottak fejet.- Ami erősségünk, hogy rendkívül bő keret áll rendel­kezésre - folytatta Dérfi. - 'Ak­kor sem esünk kétségbe, ha 3-4 embert nélkülözni kell, hiszen a kellő minőséget ab­ban az esetben is tudjuk tar­tani. Jó alapokkal rendelkező labdarúgóink vannak, s többek már magasabb osztályban is megfordultak. Jelenleg az el­sődleges cél az, hogy tavaszra megőrizzük a vezető pozíción­kat. A távolabbi jövővel nem foglalkozunk, az esetleges osz­tályváltás az utánpótlás tekin­tetében szigorú szabályokhoz kötött, amelyek számos kérdést felvetnek. A Visonta a hátralévő két for­dulóban a Poroszlóval és a Pető- fibányával találkozik. Pápai: le a kalappal! A nyáron verbuválódott Eg­ri Sportcentrum SE újoncként szerepel a második vonalban. A Szabó Béla, Pápai Zoltán edzőpáros útmutatásai alapján készülő gárda is számos maga­sabb osztályt megjárt futballis­tát vonultat fel, így tapasztalat­nak ők sincsenek híján.- Azzal kezdeném, hogy egy tévhitet eloszlassak - fogal­mazott Pápai Zoltán. - Nem tartozik az elvárások közé a feljutás,, de ha úgy alakul, vél­hetően nem hátrálnánk meg az osztályváltástól. Nagy fegyver­tény, hogy jelenleg ilyen előkelő helyet foglalunk el a tabellán, ám ebből még nem lehet mesz- szemenő következtetést levon­ni. Rengeteg mérkőzés áll még előttünk, a bajnokság pedig rendkívül kiegyenlített. A csa­patban többek már túl vannak a negyvenedik életévükön, s ha az utánpótlás csapatokból nem érkeznének labdarúgók, nehéz helyzetbe kerülnénk. Az ESSE korábban a Mátra- ballával és a Poroszlóval szem­ben maradt alul. A csapat ottho­nául szolgáló Felsővárosi sport­telepen még veretlen a gárda a képet mindössze az Egerszólát elleni döntetlen „csúfítja”.- Azt viszont megjegyez­ném: sajnálatos, hogy ide­genbe utazva számos helyen komoly ellenszenvvel talál­kozunk - osztotta meg fájó tapasztalatait Pápai. - A ki­látogató szurkolók minden ok nélkül kezdik ki a játékosokat, s korábbi egri csapatokkal ha­sonlítanak össze bennünket. Nem szolgáltunk rá erre, mi csak futballozni szeretnénk. Az Egri SSE a Hatvani Loko­motív és az Energia SC Gyön­gyös ellen zárja az évet. Innen folytatják 1. Visonta 15112 2 51-17 35 2. Egri SSE 15112 2 51-22 35 3. Egerszólát 15 9 3 3 35-13 30 4. Energia SC 15 9 2 4 42-23 29 5. Poroszló 15 9 1 5 31-18 28 6. Hevesi LSC 15 8 4 3 54-17 28 7. Zagyvaszántó 15 9 1 5 43-24 27 8. Tárnáméra 15 8 1 6 28-26 25 9. Hatvani Lók. 15 6 5 4 32-24 23 10. Mátraderecske 15 6 5 4 31-26 23 11. Erdőtelek 15 6 2 7 36-44 19 12. Mátraballa 15 6 1 8 22-31 19 13. Tarnalelesz 15 4 2 9 23-37 14 14. Csány 15 4 11024-54 13 15. Lőrinci 15 3 2 10 22-39 11 16. Petőfibánva 15 2 5 8 19-37 11 17. Szűcsi 15 4 - 1124-55 8 18. Novai-Ostoros 15 - 1 14 10-71 0 Megjegyzés: a Novaj-Ostorostól és Szűcsitől 4-4, a Zagyvaszántótól és az Erdőtelektől 1-1 pont levonva. Magda Boldizsár aranyból ötöt hozott Vöcklabruckból Vakarcs, Hajdú: világszám! világbajnokság Az egri fiatalok ragyogtak a floridai versenyen úszás Tizenhat érmet szerez­tek a gyöngyösi Parafa Úszó Klub versenyzői az ausztriai Vöcklabruck városában im­már huszonkilencedik alka­lommal rendezett nemzetközi viada­lon. A mátraaljaiak legeredménye­sebbjeként Mag­da Boldizsár végzett, aki öt arany- és egy ezüstéremmel gazdagodott. Az edzőként Vaszkó Viktor által felkészített gyöngyösi úszók ezen kívül is számos do­bogós helyezéssel öregbítették a klub hírnevét. A gyengébbik nem képviselői közül Pozso­nyi Zita egy arany-, két ezüst és két bronzéremmel térhetett haza, továbbá rajthoz állha­tott a legjobb úszókat tömörí­tő csúcsdöntőben is, ahol az előkelő harmadik helyen vég­zett. Gyarapította medáljai számát Juhász Krisztián, Tóth Zoltán vala­mint Borbély Hu­ba is. Juhász egy arany-, egy ezüst-, Tóth egy ezüst-, egy bronz-, míg Borbély egy bronz­éremmel nyakában zárta az ausztriai fellépést. A parafások mozgalmas he­tek elé néznek. Magda Boldi- zsárék az év hátralévő részé­ben szinte minden hétvégén rajthoz állnak. ■ S. K. ■ Pozsonyi, Tóth, Juhász és Borbély is érmes Kiemelkedően szerepelt há­rom egri fiatal a WPC szerve­zet RAW Erőemelő és Fekve­nyomó vb-jén. A floridai West Palm Be- ach-en Vakarcs Gergő pálya­futása eddigi legjobb teljesít­ményét érte el. Az ifjúságiak mínusz 100 kg-os kategóriájá­ban 195 kilóval győzött, s egy­ben az abszolút első helyet is elhódította. Hajdú Balázs 82,5 kg alatti ifiknél 162,5 kiló­val nyert, ami új világrekord. A junior Rózsa Tamás (-130 kg) 550 kilós összesítéssel zárta az erőemelést, amellyel ezüstérmet szerzett. Mind­hármukat a Dzsin Gym edző­terem segítette. ■ B. CS. Vakarcs Péter (balról), Hajdú Balázs és Rózsa Péter kiemelkedően szerepelt SPORTMŰSOR Péntek KÉZILABDA: NBII, Észak, férfiak: B. Braun Gyöngyös U23-Csömör, Gyöngyös, sportcsarnok, 18.30. speciális sport: Hungarian Open kerekesszékes vívó Vi­lágkupa-verseny, Eger, Hotel Eger & Park, 9.00. teremlabdarúgás: 11. Ma­ratoni Focitorna, Eger, Keres­kedelmi szki., 8.00. Szombat AMERIKAI FUTBALL: 1. Egri Aréna Kupa, Eger, Pásztor­völgyi-csarnok, 9.00. ASZTALITENISZ: NB I, férfiak: Egri Áfész SC I-ATSK Sze­ged, Eger, Kistályai út, 17.00. atlétika: Lakótelepi tájfutás nyílt verseny. Rajt: Eger, Fel­sővárosi spt., 10, ill. 14.15. kézilabda: NB I/B, Kelet, férfiak: Juhász '99-Füzesa- bonyi SC-Nyíregyházi KSE, Füzesabony, Teleki Blanka Ált. Isk., 17.00. KOSÁRLABDA: NB I/B, Ke­let, férfiak: EKF-Eger-KOK SE-Budafok, Eger, Eszterhá- zy-csarnok, 16.00. speciális sport: Hungarian Open kerekesszékes vívó Vi­lágkupa-verseny, Eger, Hotel Eger & Park, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt, 5 km-es Egész­ség túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 8.50. vízilabda: OB I, férfiak: ZF-Eger-Debreceni VSE, Eger, Bitskey-uszoda, 19.00. LABDARÚGÁS: NB III, Kele­ti csoport, 13.00: FC Hat­van- Cigánd: Megyei I. o., 13.00: Nagyréde-Gyöngyös- halász, Detk-Besenyőtelek, Domoszló-Bélapátfalva, Verpelét-Gyöngyöstarján, Füzesabony-Markaz-Halma- jugra, Andornaktálya-He- réd, Pétervására-Maklár. Megyei II. o., 13.00: Tarna- leleszi MSE-Mátraderecske, Hevesi LSC-Erdőtelek, Vi- sonta-Poroszló-Ökocentrum, Egerszólát-Petőfibánya, Novaj-Ostoros-Lőrinci, Egri Sportcentrum SE-Hatvani Lokomotív (Felsővárosi mű­fű), Zagyvaszántó-Energia SC, Mátraballa-Tarnaméra. Vasárnap ASZTALITENISZ: NB I, Kelet, nők: Egri Áfész SC-Csengőd, Eger, Kistályai út, 11.00. KÉZILABDA: NB I/B, Kelet, nők: Eszterházy KFSC-Va- sas, Eger, Eszterházy-csar- nok, 17.00. speciális sport: Hungarian Open kerekesszékes vívó Vi­lágkupa-verseny, Eger, Hotel Eger & Park, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt, 18 km-es tú­rája. Találkozó: Eger, autó­busz-pályaudvar, 8.20. A Kárpát Egyesület nyílt, 18 km-es túrája. Találkozó: Eger, autóbusz-pu., 8.30. labdarúgás: Megyei I. osz­tály, 13.00: Egerszalók-Bor- sodnádasd (Eger, Felsővárosi spt.). Megyei II. osztály, 13.00: Csány-Szűcsi. TEREMLABDARÚGÁS: 2. BÓdi Művek téli bajnokság, Eger, Pásztorvölgyi csarnok, 14.00. Hétfő futsal: NB II, Kelet, férfiak: Energia SC Gyöngyös-DEAC, sportcsarnok, 19.00. j A visontai Tresó Adriánék a magasból szemlélik a mezőny többi csapatát Az egri Csohány Tamásék igyekeznek tartani a lépést a listavezetővel

Next

/
Thumbnails
Contents