Heves Megyei Hírlap, 2014. november (25. évfolyam, 255-278. szám)
2014-11-20 / 270. szám
12 2014. NOVEMBER 20., CSÜTÖRTÖK Visszatér. Román lapértesülések szerint Miriutá Vasile búcsút int a CFR Cluj labdarúgócsapatának. A szakember a CSMS lasi elleni vasárnapi meccset követően jelenti be lemondását. A lapok azt is tudni vélik, hogy Miriutá visszatér Magyarországra, ahol a DVSC vagy a Győr edzője lehet. SPORT Matisz és Csápé a megyénkben legjobb atlétika Az Intersport Balaton Maraton és Félmaraton immár 11. éve az utcai futások afféle évadzárója. A siófoki Aranyparton a két nap alatt a három szakaszra - harmad-, hatod- és félmara- tonra - bontott távok közül lehet válogatni, egyéniben és páros váltóban. A rendezvényen megyénkből 58-an indultak, közülük Csépe György számított a legjobbnak. A 43 éves gyöngyösi futó a 26. helyen ért célba (1:29.59 óra). A nőknél a 26 éves mónosbéli Matisz Lilla volt a legsikeresebb a 25. helyezéssel (3:42.07). ■ B. CS. Öt és fél órás csatában győzött a Mátra SE sakk Az NB II Erkel csoportjának 2. fordulójának mérkőzésein: Mátra SE-BEAC 6,5:5,5. Győztek: Boricsev Oleg, Egyed András, Frink Frigyes, Szatmáry-Révai József, Szabó Ervin. Remiztek: Blaskó István, Földi Martin, Czakó Patrik. Nagy küzdelemben, öt és fél órás (!) játékidő után a szerencsésebb csapat győzött. Andor- naktálya SE-Jászberényi SK 6,5:5,5. Győztek: Paál András, Barta Zoltán, Vaskó Imre, Czajner Gábor. Remiztek: Becskei Zoltán, Tóth Dániel, Bakos Levente, Pap András, Hevesi Zoltán. ■ B. CS. Győztes magyar rajt a szlovákok ellen vízilabda Győzelemmel kezdte szereplését a magyar férfiválogatott a 2014/15-ös Világliga-sorozatban. A Debrecenben vívott mérkőzésen a Szívós Márton, Erdélyi Balázs és Lőrincz Bálint személyében három egrivel felálló gárda hét góllal nyert a szlovákok ellen az európai A selejtezőcsoportban, amelyben Görögország és Románia kapott még helyet. Eredmény: Magyarország- Szlovákia 13-6 (4-3, 3-2, 2-1,4-0). A góldobók: Varga Dénes 4, Vámos 3, Szívós 2, Madaras, Mezei, Varga Dániel, Gór-Nagy 1-1. ■ S. K. Friss megyei híreket, információkat HE0L.hu hírportálon olvashat. Äfe TOTÓ Tippjeink a 47/2. heti szelvényekhez 1. Arsenal-Manchester Utd. 1.x, 2 2. Bayern Műnchen-Hoffenhelm 1 3. Mönchengladbach-E. Frankfurt 1 4. Schalke-Wolfsburg X, 2 5. Mainz-Freiburg 1 6. Hannover-Leverkusen 1.2 7. Paderborn-Dortmund X, 2 8. Hamburg-Bremen X, 2 9. VfB Stuttgart-Augsburg 1 10. Atalanta-Roma 2 11. Lazio-Juventus X 12. Verona-Fiorentina 2 13. Napoll-Cagliari 1 | Plusz egy mérkőzés: 14. Milan-Internazionale X ____________________________________1 Az oroszok jobban váltanak válogatott Dárdai Pál a vereség ellenére is igen büszke a csapatára Az oroszok vezető gólját megelőzően több védőnk is lekésett Szergej Ignasevicsről. Dibusz Dénes már tehetetlennek bizonyult a fejessel szemben. A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-es vereséget szenvedett kedden az orosz csapattól idei utolsó, barátságos mérkőzésén, így először kapott ki Dárdai Pál ideiglenes szövetségi kapitány irányításával. Sike Károly- Mindenki megkapta a bizonyítási lehetőséget, s a legfontosabb, hogy láttam is azt, amit akartam - fogalmazott a találkozót követően Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. - Az oroszok jobban váltanak, mint mi. Sajnos nem tudtuk befejezni az akciókat, mindig erőltettük az utolsó passzokat, ebben mindenképp fejlődni kell. Emellett büszke vagyok a csapatra, ugyanis a pénteki ünneplés után nem törtek össze a kétgólos hátrányban sem. Persze sok olyat is láttam, amivel nem vagyok elégedett. A szakember a jövőjével kapcsolatos kérdéseket ezúttal is elhárította és időt kért. Mint azt elmondta, továbbra is az a cél, hogy olyan döntés szülessen, amelyben senki nem „sérül”. Az Eb-selejtező sorozat esélyeiről úgy gondolja, a harmadik hely megszerzése lehet a reális cél.- Elégedett vagyok, jó mérkőzést játszottunk, amely elérte a célját - így nyilatkozott Fabio Capello, az oroszok olasz szövetségi kapitánya. - Azoknak a fiatal játékosoknak, akiket most kipróbálhattam, ez egy remek lehetőséget kínált a bizonyításra és többen éltek is MAGYARORSZÁG- OROSZORSZÁG 1-2 (0-0) Groupama Aréna, 5000 néző. V: C. Cakir (török). Magyarország: Dibusz - Fiola (Poór, 57), Juhász R., Kádár, Forró - Tőzsér, Kalmár (Stieber, 46.) - Lovrencsics (Simon Á., 46.), Kovács I. (Nikolics, 46.), Dzsudzsák (Gyurcsó, 66.) - Szálai (Priskin, 46.). ezzel. Már az első félidőben is több lehetőségünk volt, de akkor még nem sikerült kihasználni ezeket, szerencsére azonban a fordulást követően is jó teljesítményt nyújtottunk. A Groupama Arénában rendezett találkozón három csere- játékos volt eredményes: előbb a 49. percben Szergej Igna- sevics egy jobb oldali szöglet után fejelt a kapuba, majd a 80. percben Alekszandr Kerzsakov egy ziccert értékesített magabiztosan a vendégeknél, a 86. percben pedig Nikolics Nemanoroszország: Lodigin - Ma- kajev, V. Berezuckij (Ignasevics, a szünetben), Granat (Szemjo- nov, 71.), Scsennyikov - Szame- dov, Glusakov (Ozdojev, 77.), Sirokov (Kokorin, a szünetben), Dzagojev, Kanunnyikov (Cseri- sev, a szünetben) - Dzjuba (Kerzsakov, 64.). gólszerzők: Nikolics (86.), ill. Ignasevics (49.), Kerzsakov (80.). ja állította be a végeredményt. A magyar csapat 36 éve nyeretlen az oroszok ellen, legutóbb 1978-ban a jogelőd Szovjetuniót győzte le. Dárdai Pál kinevezésekor jelezte, csak a románok, a feröe- riek és a finnek elleni tétmérkőzésekre - amelyeken összesen hét pontot szerzett -, illetve erre az összecsapásra vállalta a feladatot. A várható folytatást illetően egyelőre még nincs hivatalos bejelentés. A 2014-es évben a magyar labdarúgó-válogatott négyszer győzött, kétszer döntetlent ért el, háromszor pedig vereséget szenvedett. A nemzeti csapat ez évi első öt meccsén Pintér Attila irányította a szakmai munkát. Vele 50 százalékos teljesítményt nyújtott az együttes, két győzelem, egy döntetlen és két vereség volt a mérleg, ám egyetlen, az Észak-írország elleni tétmérkőzését elbukta a gárda szeptemberben. Pintért a hazai szövetség ezt követően menesztette. A két szakvezető összesen 45 játékost vetett be. Parkeséknak nem sikerült meglepni az exejgrjekkel érkező Újvárost HIRDETÉS ^HUNGÁRIA vízilabda A női OB 16. fordulójának mérkőzésén: ZF-Eger-EKF- Dunaújvárosi Főiskola VE 8-17 (2-3, 3-6,1-3, 2-5) Eger, Bitskey-uszoda, 50 néző. V.: Horváth, Füzesi. EGER: Wyckoff - Zajácz 2, Takács V. 1, Miklós R. 1, Ráski 1, PARKES 1, Czigány 1. Cs.: j Katona R. (kapus), Szeredi 1, Ráduly, Elbert, Jenes, edzők: Kelemen Attila, Rüll Csaba. dvse: Kasó - MENCZINGER 4, GARDA 2, VÁLYIV. 2, Horváth B., SLAGTER 2, Szilágyi D. 2. Cs.: Sinka, Ziegler, Brá- vik 2, Hluengiwe 2, Vályi F. 1. edző: Mihók Attila. GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 18/7, ill. 9/5. ÖTMÉTERESBŐL: -, ill. 2/1. kipontozódott: Czigány a 17., Garda a 27., Szeredi a 28., | Vályi F. a 32. percben. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-1,1-3,2-5,4-5,4-7,5-10, 6-12,7-16,8-17. Az egri nevelésű Vályi Fannyt és Vályi Vandát, továb- | bá az egri származású Szilágyi | Dorottyát is soraiban tudó újvárosiak, ha nehezebb helyzetbe kerültek, mindig tudtak újítani, s végig vezetve, magabiztos győzelmet arattak. TOVÁBBI EREDMÉNYEK: UVSE-Centrál-Szeged 17-10, Kecskemét-UVSE 9-8, Szen- tes-ASI DSE 36-0, KÓPÉ ÚV- SE-BVSC 2-28. A bajnokság állása 1. UVSE-Centrál 6 6 - 112-29 18 2. Szentes 6 6 - 144-33 18 3. Dunaújváros 7 5-2 111-44 15 4. BVSC 6 4-2 100-48 12 5. ZF-Eger-EKF 6 4-2 103-47 12 6.Szeged 6 3-3 84-57 9 7. Kecskemét 7 2-5 31-122 6 8. UVSE 6 1-5 41-91 3 9. KÓPÉ 6 - - 6 21-125 0 10. ASI-DSE 6 - - 6 13-164 0 következik: UVSE-Centrál- ZF-Eger-EKF, november 29., szombat, 18.00. ■ F. B. A szünetet követően nyíltak meg a gólcsapok ÖN SZERINT JÓ DÖNTÉST HOZNA DÁRDAI PÁL, HA MARADNA A MAGYAR LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT SZÖVETSÉGI KAPITÁNYA? Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke egy az NSO munkatársának adott nyilatkozatában elmondta: Dárdai Pál, a válogatott megbízott szövetségi kapitányának sorsa december 1-jéig eldől. Eközben Németországban hétfőn Michael Preetz, a berlini Hertha BSC klubmenedzsere egy interjújában közölte: az egyesület ragaszkodik Dárdai megtartásához, a magyar- országi küldetése ezzel véget ér. - Kezdettől fogva az volt a megállapodás, hogy Pál az oroszok elleni mérkőzéssel befejezi a tevékenységét a magyar csapatnál, és ismét száz százalékban a Herthánál végzendő munkájára, valamint edzői tanulmányaira koncentrál - fogalmazott az egykori kiváló csatár, Michael Preetz. Détári Lajos EGYKORI VÁLOGATOTT LABDARÚGÓ- Ez nem kívánságműsor, mondhatok én bármit. Megvannak erre a felelős emberek a Magyar Labdarúgó Szövetségben, akik ebben a kérdésben is dönthetnek majd. Már jó ideje csak külső szemlélője vagyok a labdarúgásunknak, s bevallom, igazából nem is nagyon érdekel, hogy miként alakul a szövetségi kapitány kérdése. Nem hiszem, hogy az én véleményem mérvadó lenne, ráadásul szerintem senki sem kíváncsi rá. Bocsásson meg, én a magam részéről nem kívánok ezzel a kérdéssel foglalkozni. Jenei Károly AZ MLSZ MEGYEI IGAZGATÓJA- Csak akkor maradjon, ha ez nem ellenkezik a korábbi elképzelésével. Egy érzelmekre ható, a közvélemény által ki- kényszerített döntést később könnyen megbánhat. Abban az esetben viszont, ha őt valóban kellőképpen felvillanyozza ez a feladat, és a szakmai szempontokat figyelembe véve is maradna, akkor hajrá! A válogatottnak egyértelműen ez lenne a jó, a saját érdekeit nézve azonban nem biztos. A magyar labdarúgásban százéves tapasztalattal a háta mögött is könnyen megégetheti magát az ember. Hosnyánszky Norbert A ZF-EGER VÍZILABDÁZÓJA- Valamennyien azt szeretnénk, ha maradna, hiszen az elmúlt időszak sikeres szereplése az ő személyiségének köszönhető. De azt is mérlegelni kell, hogy nagyon sokat köszönhet a Herthának. A szövetségi kapitányi poszt mindig labilis, pláne Magyarországon, én nem áldoznám be a biztos berlini pályafutást. Akkor lehet szó hosszabbításról, ha az MLSZ komoly, hosszú távú ajánlattal kecsegtetné. Megérteném, ha visszamenne Németországba, ettől függetlenül én is azt szeretném, ha ő maradna a kapitány. AVERPELÉTSE EDZŐJE- Örültem a korábbi kinevezésének, hiszen ő az a szakember, akit a szakma, a játékosok és a közönség is elfogadott. Vélhetően rengeteg mindent mérlegel, mielőtt meghozza a döntését, egy sikeres Eb-kvalifikációval sokat nyerhet, de ha elbukunk, sokat is veszíthet. Attól tartok, hogy a szíve helyett az eszére hallgat és visszatér a Hertha BSC-hez. Nem hiszem, hogy feladja a németországi munkáját. Azért azt látni kell, hogy a szimpátia is múlandó, s egy-két nem kalkulált vereség után akár ellene is fordulhatnak. Szabó András