Heves Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-24 / 248. szám
3 2014. OKTÓBER 24., PÉNTEK > MEGYEI KÖRKÉP HÍRSÁV Támogatás gépek beszerzéséhez HEVES MEGYE Év végéig nyújthatnak be pályázatot gépek, technológiai berendezések beszerzésére a szőlé- szek-borászok a Mezőgazda- sági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A támogatás mértéke őstermelők, mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a vásárolt gép nettó vételárának 40, nagyvállalat esetében 20 százaléka, legfeljebb 100 millió forint. Változás, hogy a kérelmező a támogatott gép vételével összefüggő gazdasági eseményekről elkülönített nyilvántartást, könyvvezetési kötelezettség esetén pedig elkülönített analitikus nyilvántartást köteles vezetni. ■ P. A. Megkezdik hétfőn a Tisza-tó leürítését kisköre Jövő hétfőn kezdi a Tisza-tó téli leürítését a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság kiskörei szakaszmérnöksége. A tó nyári, s mostani vízszintje 725 centiméter körül alakul, ezt november 17-ig 560 centiméterre állítják be a kiskörei felső vízmércénél. ■ P. A. Horgászversenyt rendeznek a tónál felsőtárkány A tónál október 25-26-án rendezik meg a FlySOX III. csukafogó, műlegyes horgászversenyt és nyílt horgásztalálkozót. A program miatt a tó közvetlen körbejárása korlátozott lesz, amiért a helyiek és a településre látogatók megértését kéri az önkormányzat. A korlátozás nem érinti a rendezvénytér, a büfék és a játszótér területét. ■ P. A. Pecások versengenek majd Jó pálya az informatikusi fizetések A friss adatok szerint a szoftverfejlesztők kaszálnak Talán meglepő, de a válaszadók szerint a rendszergazdák az informatikai végzettségűek átlagához képest kevesebbet keresnek A diplomás-pályakövetési rendszer friss adatai szerint az informatikusi végzettség hozza a legtöbb fizetést. Fülöp Zoltán A 2013-ban végzettekre koncentrál a diplomás-pályakövetési rendszer új felmérése, olyanokra, akik csak egy éve dolgoznak. A fizetési lista élén az informatikus végzettségűek állnak: ők átlagosan havi nettó 210 000 forintot keresnek, a külföldön munkát vállaló friss diplomások pedig ennél is többet, havi nettó 248 050 forintot visznek haza (a megkérdezettek 8,7 százaléka dolgozik külföldön). Ez utóbbi csaknem 35 százalékkal magasabb az átlagos, 163 000 forintos pályakezdő fizetésnél, és magasabb a „sima” műszaki (182 000 forint) területen várhatónál is. Tovább árnyalja a képet a foglalkozások szerinti bontás: az informatikusok közül a szoftverfejlesztők keresnek a legjobban, átlagosan 258 110 forintot, de az infor- matikairendszer-elemzők is átlagosan havi 239 180 forintot visznek haza. Talán meglepő, de a rendszergazdák az informatikai végzettségűek átlagához képest kevesebbet keresnek, havi 184 340 ezer forintot tehetnek zsebre hónapról hónapra. A lista alján a művészeti képzésben résztvettek, illetve a pedagógusok találhatók meg: előbbiek átlagban 131 000, utóbbiak 135 000 forintot keresnek az első évben. Átlagos jövedelmek a frissen végzett diplomások között (képzés, forint) Agrártudományi 145000 Bölcsészettudományi 144000 Gazdaságtudományi 203000 Informatikai 210000 Jog,, 188 000 Műszaki 182000 Művészeti 131000 Közigazgatási, rendészeti, katonai 185000 149000 135000 Sporttudományi 154000 Társadalomtudományi 156 000 Természettudományi 141000 FORRÁS: DIPLOMÁS-PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER, 2013. Női munkaerő: kapásból ötvenezer forint hátrányban vannak a férfi munkavállalókhoz képest a friss felmérés megerősít egy rendszeresen napirendre kerülő társadalmi jelenséget. A 2013-as adatok szerint ugyanis átlagosan ötvenezer forinttal keresnek többet a felsőfokú végzettségű férfiak, mint a munkaerőpiacon velük elvileg ugyanolyan esélyekkel induló diplomás nők. ha az összes válaszadót nézzük, akkor a felmérés adatai szerint a diplomás férfiak átlagosan nettó 199,87 ezer forintot keresnek havonta - a nők ezzel szemben mindössze 149,84 ezer forintot. Ha az arányokat nézzük, a nemek közötti különbség valamelyest talán meglepő módon a művészeti képzési területen a legnagyobb: a férfiak itt havonta nettó 156,32 ezer forintot keresnek, míg a nők ennek mindössze 68,8 százalékát viszik haza, 107,61 ezer forintot. az informatikai diplomával rendelkező férfi pályakezdők nettó 242,2 ezer forintot keresnek havonta, szemben a nők 178,13 ezerforintos bérével, amely az előbbi 73,5 százaléka. Az adatokból az is kiderül, hogy a gazdaságtudományi szakokon végzett nők a férfiak bérének mindössze 76,7 százalékát, a műszaki diplomával rendelkezők 76,9 százalékát, a pedagógusok pedig 77,4 százalékát keresik meg. JEGYZET A kifogások ideje lejárt beteg a magyar. A statisztikák szerint európai és világviszonylatban is nagyon rosszak lakosságunk egészségi állapotának mutatói. Úgy tűnik, mi, magyarok az istennek se akarunk egészségesen élni. Tunyák vagyunk, sokat eszünk és iszunk, sokat dohányzunk, nem sportolunk, depresz- sziósak és boldogtalanok vagyunk, ám az ingyenes szűrővizsgálatokon csak elvétve jelenünk meg. Úgy fest, a megelőzés bennünket nem érdekel, a magunk felelősségét is előszeretettel hárítjuk el, ha az egészségünk megőrzéséről van szó. az elmúlt hónapokban azonban számos településen rendeztek nagyszabású egészségügyi szűrőprogramot, amelyeken a résztvevők száma rácáfolt a fenti állításokra. Az ingyenes vizsgálatokon rengetegen megjelentek, s valóságos sorok bizonyították, hogy igenis érdekel bennünket, hogy vagyunk. A tavaly ősz óta működő egészségfejlesztési irodák munkatársai idén nyáron szűrőbuszokkal jelentek meg a nagyobb rendezvényeken, falunapokon, ahol a korszerű, jól felszerelt járművekben egész nap folytak a szűrések. A résztvevők tudni akarták, hogy milyen állapotban vannak, mit kell tenniük, hogy jobban érezzék magukat. „végre egy alkalom, amikor úgy állnak szóba velünk a gyógyítók, hogy nem kell hónapokat várni e találkozásra, amikor nem kell órákat ácsorogni, amíg a váróból beszólítanak a rendelőbe” - mondták el a véleményüket. MAGYARORSZÁG átfogó egÓSZ- ségvédelmi szűrőprogramja elkezdődött, s jó ideig tart még. Október 28-án az egri kórházban szerveznek ingyenes szűrést. Aki tenni akar egészségéért, ott a helye. Nem érdemes kifogásokat keresni. Spórolásra ment a támogatás szúcs Több száz méter járda is épült ebben az esztendőben A szűcsi önkormányzat tavasz- m szál hat és fél millió forintot kapott a kormányzattól, mivel ™ korábban hitel felvétele nélkül gazdálkodtak, s emiatt nem részesültek az adósságkonszolidációból. Egyed Zsigmond polgár- mester elmondta, hogy a pénzt fölhasználták, ebből korszerűsítették a hivatali épületet: hatékonyabb fűtési rendszert alakítottak ki, s vastag szigetelés került a padlásra, így olcsóbb lesz a fűtés. Önerőből nyílászá- - rókát is cseréltek, s folyosót is f építettek a rendezvényteremig. f Az elmúlt hetekben az óvodától J a falu Bányatelep felőli végéig űj járda készült. ■ T. B. Viperával ütötte, barátnője karját csavarta ki a férfi Nemzetközi Taneszköz Tanács: egri lett az elnök EGER Az Eszterházy Károly Főiskolán tartotta éves közgyűlését a Nemzetközi Taneszköz Tanács (International Council for Educational Media, ICEM). Tagjai az egri intézmény Médiainformatika Intézetének oktatóját, Komló Csabát választották elnöküknek. A megbízatás két évre szól. A testület 1950-ben jött létre független, nonprofit szervezetként. Kezdetben főleg az oktatófilmekre koncentrált, majd újabb és újabb elektronikus oktatóeszközök, módszerek megjelenésével tevékenységi köre egyre szélesebb lett. Irányításáért az elnök és a Végrehajtó Bizottság a felelős. ■ ► Folytatás az 1. oldalról EGER A férfi, miután alaposan ellátta a barátnője baját, végül a sérült asszonyt elvitte a megyeszékhely kórházába. Igaz, előtte még azért megfenyegette, hogy az igazságot nem mondhatja el senkinek sem, ellenkező esetben bizony „nem ússza meg ennyivel”. Az orvosok vizsgálatuk során megállapították, hogy a hölgy nyolc napon túl gyógyuló, jelentős elmozdulással járó fel- karcsont-törést szenvedett, ráadásul a bőrén repesztett sebek keletkeztek. Meg is kellett mű- teniük az áldozatot. Az ügyészség álláspontja szerint mindezt a sérülést a vádlott okozta, ezért őt a vádhatóság különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettének elkövetésével vádolja. A terheltet egyébként - ügyészi indítványra - a nyomozási bíró előzetes letartóztatásba helyezte. Az Egri Járási Ügyészség vádiratában azt kéri az ügyben majd első fokon eljáró Egri Járásbíróságtól, hogy a vádlottra végrehajtandó börtönbüntetést szabjon ki, egyszersmind tiltsa el őt határozott időre a közügyek gyakorlásától. Indítványozza egyúttal azt is, hogy a bíróság kobozza el a terhelttől a bűntényhez eszközként használt ólmosbotot. ■ SZ. Z. * 4 Önerőből energiatakarékos nyílászárókat is beépítettek