Heves Megyei Hírlap, 2014. október (25. évfolyam, 229-254. szám)
2014-10-11 / 238. szám
2014. OKTÓBER 11, SZOMBAT HORIZONT 5 HiSiniHiiig A focit manapság sem csupán fejben űzi nyugdíjban Úgy tervezi, fél évszázadnyi munka után lassan-lassan felhagy a gépjárművezető-oktatással Sike Sándor A 67. életévében járó Fiser István éppen strandfocizni indult amikor kerestem a mostani beszélgetés miatt. Ez a szituáció adta is az első kérdést: tart-e még a testmozgás iránt érzett vonzalma...- Természetesen - feleli. - Egész életemben két dolog volt rám jellemző: a pozitív gondolkodás és a mozgás. Ez utóbbi döntően a focival és. a gombfocival kapcsolatos. Ez ugyan tréfásan hangzik, de nem any- nyira vicc. Gyerekkoromban a többi sráccal azért jártunk az egyes iskola előtti ócskapiacra, hogy szerezzünk valamilyen magasabb gombot, illetve gombházat, mert kapusnak az volt az igazi.- Sokan ismerik a megyeszékhelyen, s érezhetően Ön is jól ismeri a várost. Tősgyökeres egri?- Nem itt születtem, de gyerekkoromtól itt élek. Édesanyám szülésznő, édesapám hentes volt. Édesanyám 92 éves korában, papám korábban ment el. Míg éltek, vicceltem is velük, hogy rokon szakma az övék. Az iskolát vagy öt-hat helyen jártam, mert az édesanyámat gyakran áthelyezték. A 3-as iskolában kezdtem, olyan emberekkel együtt, mint „Pinokkió”, Eger máig jellegzetes figurája. Később jött az akkor éppen összevontan működő egyes és kettes suli, majd Sajókazán tanultam, utána pedig következett a kilences, illetve az akkor még a piacnál lévő épületben működő 212-es ipari tanuló intézet, vagy ahogy a köznyelv hívta: emtéhá. Esztergályos szakmám lett, és a Csepel Autóban dolgoztam először. Általános gépésztechnikusnak is tanultam. A Dobóból szeretném megnevezni két szeretett egykori tanáromat, Mois Klárát és Bérces Lászlót, akik legendásan jó pedagógusok voltak.- Hogyan vitte a sors az autóvezetők oktatásához? Valamikori munkahelyemen, a Heves Megyei Finommechanikai vállalatnál „fertőződhettem” ’K ' meg. A gyár orvosi műszereket készített, illetve rendelkezett autójavító és -szerelő műhellyel is. Később egyre közelebb a kerültem járművezetéssel kapcsolatos dolgokhoz, például amikor az ATI nevű intézménynél, majd az Autóklubnál ténykedtem. A legutóbbi évtizedekben pedig egyéni vállalkozóként oktattam, ami 20-25 évnyi autósiskolát jelent, ám mára feladtam a dolgot a hihetetlenül sok papírmunka miatt. A gépjárműoktatás ettől még a nagy szerelmem. Azt az elvet vallom, hogy aki bátor, annak van szerencséje. Ez a tanulásra is érvényes olyan módon, hogy aki a nehézségeket képes leküzdeni, az biztosan előre lép. Persze, én még akkor kezdtem, amikor közlekedési lámpa sem volt Egerben, a Széchenyi utcán végigment a kétirányú forgalom. Azóta óriásit fejlődött a közlekedés. Az autóvezetést tanuló emberek viszont nem nagyon.- Miként jellemezné a fél évszázadnyi, munkával töltött időt?- Mindig a magam ura voltam, beosztott, főnök sohasem. Ki nem tüntettek, meg nem Névjegy név: Fiser István, nyugdíjas gépjárművezető oktató született: Sajókaza, 1947 család: nős, két felnőtt gyermeke és két fiúunokája van iskolák: 3. Sz. Általános Iskola; 1-2. Sz. Általános Iskola (mindkettő Eger); Sajókazai Általános Iskola; 9. Sz. Általános Iskola (Eger); 212. Sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet; Dobó István Gimnázium és Szak- középiskola munkahelyei: Csepel Autógyár; Egri Dohánygyár; ATI Egri Iskolája (1975-től); Autóklub Egri Szervezete (1978-tól); vállalkozó (1990-től) kedvelt étele: marhahúsos tarhonya KEDVENC FOCICSAPATA: a Zámbóval felálló Újpest Az egri Fiser István fél évszázadnyi munkavégzést - benne negyedszázad gépjármű-vezetői oktatást követően - 67 évesen „leteszi a lantot”. Munkájáért soha nem tüntették ki, meg sem büntették..., egyszerűen csak tette a dolgát, miközben elszaladt az idő. nyék. Megyünk, az ovis elmondja az aznap hallott viccet, én is elmondok egyet, és már otthon is vagyunk.- Az édesapja egy focipálya gondnoka volt, Ön pedig focipályát épített a Hajdúhegyen. Ezzel aztán lettek gondjai...- Az volt a baj, hogy pattogott a labda, ami zavart egyeseket. Egerben egyébként nem csupán ilyen apróságok miatt nem működik a futball, hanem azért, mert nincs világítás. A helyzet évtizednyi idő alatt sem javult egy szemernyit sem. Talán majd a sportcentrum, amit a Harmati Péter próbál rendbe tenni. Számomra a sportot a foci jelenti. Most már egyre inkább fejben.- Amúgy jó helynek tartja Egert?- Nos, a munkám miatt nagyobb rálátással rendelkeztem, és azt tapasztaltam-ta- pasztalom, hogy a városban utcánként 4-5 ház is eladó. Természetesen épülnek új otthonok is, de az az érzésem, mintha mennének el innen az emberek. Elöregedünk, a fiatalok pedig adják el a házakat. Én azt szeretném, hogy ha már külföldön találtak munkát - mint például a fiam is -, visszajönnének.- Hogyan telnek nyugdíjas évei?- Számomra minden a család. Feleségemmel már mindketten nyugdíjasok vagyunk. Időnként elugrunk a Tiszabá- bolnán lévő hétvégi házunkba, amit kifejezetten pihenés céljára használunk. Ä reggeleimet úgy kezdem, hogy hatkor behozom a postaládából a Hírlapot, és egy jó kávé mellett átlapozom. Úgy soha nem indultam el otthonról, hogy az információkat ne gyűjtsem össze. Egyébként is mindent olvasok, ami a kezembe kerül. Ebbe a képbe beleillik a közgyűlési és parlamenti közvetítések tévébeli megnézése is. És ha már a családunk a téma... Van egy vagány menyem, aki olyan, mintha a lányom lenne, szinte a harmadik gyermekünk. A véleményét nem rejti véka alá, mindent kimond. Ám sokáig akkor sem rúgózunk a dolgokon, ha valamiről nem ugyanazt gondoljuk. PILLANATKÉPEK A GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ ÉLETÉBŐL %EGER GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Bál a Savoyban - jövő héten bemutató! „Kicsike vigyázzon, egyszer nagymama lesz...” Az ismerős dallam október 17-én szólal meg Ábrahám Pál Bál a Savoyban című revüoperettjé- ben, Halasi Imre rendezésében a Gárdonyi Géza Színházban. A főbb szerepekben Füredy Nikolettet, Udvarhelyi Boglárkát, Misurák Tündét, Bánfi Katát, Egyházy Gézát és Csengery Attilát láthatja a publikum. Ábrahám Pál méltán világhírű operettjében egy évnyi hosszúra nyúlt nászútjáról hazaérkezik a Fabulas házaspár. Henry, a gazdag, jóképű, fiatal diplomata, illetve felesége, a Olvasópróbán... Aldobolyi Nagy György zeneszerző, Halasi Imre rendező gyönyörű, Madeleine. Álompár, álomházasság. Kezdődhetnek a szintén álomszép hétköznapok. Ám ekkor közbeszól az ifjú férj kissé viharos múltja. Egy titkos üzenet, egy vissza- utasíthatatlan vacsorameghívás, egy kitöltetlen csekk... Ez bőven elég ahhoz, hogy elinduljon a sok-sok félreértésen, izgalmas fordulatokon keresztül száguldó események sora. Természetesen, mint ahogy az illik, a végére minden jóra fordul. Addig is sok sikeres sláger hangzik el a közönség örömére, s remek táncok tarkítják a Savoy bálját. ■ Mesejáték és történelem November 5-én a gyermeknézőket várja a Gárdonyi Géza Színház, ahol Fésűs Éva üde és szeretnivaló zenés mesejátékát, A palacsintás királyt mutatják be a Babszem lankó Gyermekszínház művészeivel közösen. Baráth Zoltán rendező a mesével Dínom-dánom országba röpíti a nézőt. A vérbő, népi elemekben és humorban bővelkedő produkció egyébként igazi könnyed kikapcsolódást ígér valamennyi korosztály számára, a legkisebbektől a legnagyobbakig. Görgey Gábor drámáját Blaskó Balázs rendezésében november 14-én tűzi műsorra az egri teátrum. Az előadás különlegessége többek között az, hogy a címszerepet Blaskó Péter Kossuth- és lászai Mari-díjas színművész játssza.- A Görgey tábornok személyével összefüggő világosi fegyverletételhez, az 1848-49- es forradalom és szabadság- harc nemzeti gyászba fordulásában neki tulajdonított szerephez, az „ítélet vagy felmentés” dilemmájához kapcsolódó kérdésékre ma is ellentmondásokkal teli válaszok születnek. Görgey Gábor drámája mélyen átélhető, emberi feleleteket ad - nyilatkozta a rendező. ■ I V r Fiser István azt mondja, egész élete során két dolog volt nagyon jellemző rá: a pozitív gondolkodás, valamint a rendszeres mozgás... büntettek. S számomra mindenkor első volt a család. A sokaknál tapasztalható rohanást máig nem értem. Időt kell szánni a dolgokra, nem pedig sodródni a felgyorsult világgal és semmire rá nem érni.- Ha már a családot említette... Érdekelne, milyen is Fiser István családja.- Tipikusan olyan, mint minden más magyar család: két gyerek van, az egyik diplomás, a másik külföldön dolgozik. Úgy szoktam mondani, hogy a nagyobbik fiam az agyas, a kisebbik az ügyes, az anyu az okos és szorgalmas, én pedig mind a négy vagyok. Persze, akik ismernek, tudják, hogy én így viccelődöm. A két unokámmal való foglalkozás pedig‘egy imádott programom. Boldizsár iskolás, Domonkos óvodás. Szerencsére egy laza sétányira vannak az intézmé