Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-22 / 221. szám

2014. SZEPTEMBER 22., HÉTFŐ GAZDASAG 7 Magyar áramot szállítanak Ukrajnába ésszerűség Kereskedelmi szabály nem tiltja a kivitelt - Piacképessé válhatnak a gázüzemű erőműveink Ezen a héten megindulhat a Magyarországról Ukrajnába történő villamosenergia­szállítás próbaüzeme. Évtizedeken át mi importál­tunk a hazai rendszer része­ként, a piac azonban most mást diktál, kérdés persze, hogy meddig. B. Horváth Lilla Miniszteri szintű tárgyalások folynak arról, hogy az ukrajnai Burstinban szigetüzemben, az­az lényegében a magyarországi villamos energia-rendszer ré­szeként működő erőmű meg­kezdje a Magyarországról tör­ténő áramimportot - értesült a Világgazdaság az ügyhöz közeli forrásból. Ukrajnában eddig rendelet tiltotta a villamos ener­gia behozatalát, ez most meg­változhat. Az európai áramárak ugyanis annyira leestek, hogy az említett erőműnek érdeme­sebb lehet magának is vásárolt árammal teljesítenie ellátási kö­telezettségét ahelyett, hogy tá­volról, például Dél-Afrikából vá­sárolt szénből maga állítsa elő a terméket. Úgy tudjuk, hogy már ezen a héten sor kerülhet az eddigivel ellentétes irányú szállítás tesztjére Magyaror­szág egyetlen, 750 kilovoltos távvezetékén. Az ügylet részleteiről tájé­koztatást kértünk a Mavirtól, ahol annyit közöltek lapunk­kal, hogy „a rendelkezésre álló határkeresztező kapacitás mér­tékéig, a fennálló kereskedési szabályok és lehetőségek men­tén működhet az áram export­ja”. Úgy tudjuk, magyar részről nincs olyan kereskedelmi sza­bály, amely tiltaná a kivitelt, a rendelkezésre álló határkeresz­tező kapacitás mértéke pedig a - fizikai adottságon belül - akkorát nem kötöttek le egyéb szállításra. Az ukrajnai áramimport beindulásának kettős hatása lehet a magyarországi gazda­ságra. Egyrészt az extra keres­let enyhén megemelheti a helyi piaci áramárakat, másrészt viszont többet termelhetnek az erőműveink, sőt, esetleg be­indulhatnának egyes, jelenleg kényszerpihenőn lévő blokkok is. Ez utóbbi lehetőség az uk­rán részről jelentkező import nagyságán múlik, illetve azon, hogy a kivitelben érintett hazai kereskedőknek nem éri-e meg inkább maguknak is más im­portból Ukrajnába szállítani. Hegedűs Miklós, a GKI Ener­giakutató igazgatója nem túl derűlátó az ukrajnai magyar áramexport lehetőséget kap­csán, már amennyiben gázü­zemű erőmű termékéről lenne szó. „Az általam ismert piaci folyamatok alapján hosszabb távon nem tudom elképzelni a földgáz erőművi felhaszná­lását a rossz hatásfoka miatt. Ezt az energiahordozót sze­rencsésebb a háztartásokban felhasználni. Ha most esetleg ki is alakulnak olyan árviszo­nyok, amelyek mellett gazda­ságos lehet a hazai gázüzemű erőműveket újból nagyobb mennyiségű termelésre fogni, az csak átmeneti lehet, bár is­mert, hogy vannak ilyen ma­gyarországi tervek. Eközben a dél-afrikai és az amerikai szén ára olyan alacsony, hogy sokkal vonzóbb abból villamos energiát előállítani” - fejtette ki a kutató. Fellendülés előtt a gázkivitelünk hamarosan újból megnőhet a Magyarországról Ukrajnába szállított gáz mennyisége, a ha­zai betárolási időszak lezárulá­sa után ugyanis kivitelre alkal­mas mennyiségek szabadulnak fel a piacon. A múlt héten napi ötmillió köbméter fölött volt a Magyarországról Ukrajnába továbbított földgáz mennyisége, ami kicsivel több az elmúlt hete­kénél, és csak bő fele a június második felében kivitt mennyi­ségnek. Ukrajna felőli impor­tunk zavartalan, ahogyan az Ausztria felőli is. Az MFGT ke­reskedelmi tárolója töltöttsége 45 százalékon áll. Emelkedett a Bayer árfolyama, mert megválna egyik üzletágától A Bayer felügyelőbizottsága csütörtökön a várakozások­nak megfelelően jóváhagyta az anyagtudománnyal foglalkozó üzletágnak a leválasztási tervét, amelyre a következő 12-18 hó­napon belül sor. A tervek szerint elsősorban tőzsdei bevezetésben (spinn-off tranzakcióban) gondol­kodnak, de megfelelő vevő esetén fontolóra vennének egy felvásár­lási ajánlatot is. A szétválasztás hírére csaknem 6 százalékot emelkedett a részvényárfolyam. A tranzakcióban több pozitívum is lenne, a Bayer gyógyszerüzlet­ága új friss tőkéhez jutna, amivel a fő tevékenységéhez kapcsolódó akvizíciókat hajthat végre. Kü- lön-külön mindkét tevékenységi kör jobban menedzselhető és több elemző véleménye szerint megszűnne a konglomerátum miatti diszkont is. Ugyanakkor csak a gyógyszerüzletág marad­na, így valamennyire nőne a vál­lalat sérülékenysége. ■ R. B. Total: csökkentik a kitermelési várakozásokat Gyűlnek a felhők a Total felett: az elemzők tovább csökkentik a kitermelésre vonatkozó várako­zásukat, az idei évben a kitermelt olaj egyes elemzőházak szerint napi 2,32 millió hordó lehet csu­pán, ami 5 százalékkal maradhat el a tavalyi értéktől, és ennél is nagyobb mértékben, 9,5 száza­lékkal alacsonyabb a céloknál (napi 2,6 millió hordó). Ezért az elemzők a 2017-re kitűzött 3 millió hordós napi termelést sem hiszik már el, és csak 2,72 millió hordós napi kitermelést tüntet­nek fel a modelljeikben. Ennek fényében nem is meglepő, hogy a vezérigazgató szeptember 22-én befektetői találkozót tart, ahol a stratégiai terveket fogja felvázol­ni. A korábbi célok nagy valószí­nűséggel jelentős átalakításon eshettek keresztül, így érdemes figyelni ezt az eseményt. ■ R. B. FORRÁS: ERSTE BANK HUNGARY ZRT. ÉS ERSTE BEFEKTETÉSI ZRT. - ELEMZÉS HIRDETÉS 2014. szeptember 22. hétfő - szeptember 24. szerda Töltött ostya ► citromos, kakaós, mogyorós ► 200 g ► 795 Ft/kg Szilva ► I. osztály ► kosaras, ► 1 ^9 Cékla ► I. osztály ► hálós ► 1 kg Sissy Trappista ► 2-féle ► 300 g ► 1830 Ft/kg Baromfi csemege kolbász ► 400 g ► 698 Ft/kg Libolo édesítőtabletta ► 1200 db ► 0,17 Ft/db Baromfi csemege kolbász >**«kMisx Süßstoff Wake up almaié ► 100% gyümölcstartalom ► 1 liter Me Lintock Scotch Whisky ► 0,7 liter ► 2713 Ft/liter Perwoll mosószer duopack* ► 4-féle g/ ► 2 x 3 liter , f íi ► 500 Ft/liter I JT \ \ Penny Nettó tömeg: 200g 7 0Z Okos megoldás OLCSÓBB'. Kakaós krémmel töltött ostya Chosolote «ream filled uiofen ■ Mit Kohaoticme gefüllte Waffe'" • Oblóthy pine né kokoovym krómom • Nopolitonc <V <ren»A do ‘otí*° ■gorii: Iáid o aomogolás oldalán ■ Host before: see át the bottom Mindé«»*» .n Minimálna trvonlivoit: rítT dole ■ Termen de volabilitoto: ved P» LIBOLO 100% gyümölcstartalom 40% alkoholtartalom Érvényes: 2014. szeptember 22. és szeptember 24. között minden magyarországi Penny Market üzletben. *Az árak a 2014. szeptember 18-át megelőző Penny Market fogyasztói árak. ‘A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezert előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruhazaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereso menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Magyarországot is elárasztják a hamis gyógyszerek milliárdok Akár ellátási zava­rokhoz is vezethet, ha a gyógy­szerhamisítás visszaszorítása érdekében az Európai Unió az összes gyógyszergyártó min­den termékére kötelezővé teszi az egyedi azonosítást. Az ezzel kapcsolatos pluszköltségekből csak a gyártástechnológiai fej­lesztéssel összefüggő egyszeri költségráfordítás 8,5 milliárd forintjába kerülne a magyar gyártóknak, amit nyilvánva­lóan nem tudnának érvényesí­teni az árakban, így azonban kénytelenek lennének szűkí­teni a támogatott vényköteles gyógyszerkört. Magyarország ezért azt fogja javasolni a témában hétfőn ösz- szeülő uniós szakbizottságban, hogy a szigorítást csak fokoza­tosan vezessék be, mégpedig csak a hamisítás által legin­kább veszélyeztetett gyógysze­reknél - mondta lapunknak a Magyarországi Gyógyszer­gyártók Országos Szövetségé­nek (Magyosz) igazgatója. Ez azért is elengedhetetlen - tette hozzá Ilku Lívia -, mert euró­pai szinten évente 17 milliárd doboz vényköteles gyógyszert adnak el, 4600 különböző gyártóhelyről és 177 ezer pa­tikából, azaz Európa eddigi legszerteágazóbb informatikai rendszere épülne ki a tervezet szerint. Ennek költségét még csak megbecsülni sem lehet. Bogsch Erik, a Magyosz elnö­ke, a Richter vezérigazgatója ko­rábban át nem gondolt intézke­désnek nevezte, hogy minden egyes doboz gyógyszert egyedi azonosítóval lássanak el.. A magyar gyógyszergyártók jogosan berzenkednek az új szabályozás ellen, hazánkban ugyanis olyan mértékben ellen­őrzött a gyógyszer-forgalma­zási rendszer, hogy a legális értékesítési láncban sehol sem bukkantak hamis készítmény­re. Ehhez hozzájárul az is, hogy a gyógyszerek alacsony ára miatt hazánkban kisebb a hamisítás kockázatának kitett gyógyszerkör. Börtönbüntetés a gyógyszerhamisítókat és a ter­jesztőket fenyegeti. A lefoglalt hamis gyógyszerek nagyobb része a postaforgalomban talált csomagokban lapult. ■ H. É. k I r I»

Next

/
Thumbnails
Contents