Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-11 / 212. szám

2 ALMANACH - BOLDOG 2014. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK A KÖZSÉG ÉLÉN A problémák idején is mert nagyot álmodni Amikor Püspökiné Nagy Erzsébetet 2002-ben először polgármesterré válasz­tották, az önkormányzat csaknem 160 millió forintos adósság terhét cipelte. Ak­koriban - mint fogalmaz - legfeljebb álmodni merte, hogy az adósságrendezésen kívül más is megvalósulhat.- A legfontosabb és leg­nehezebb feladat a hitelek visszafizetése volt, s ennek nagy része 2012-ig sikerült. A többit a kormány adósság- rendezési intézkedésével át­vállalta - mondja. Ám a polgármester asz- szony már a kezdeti, nehéz időszakban is mert tervezni. Egyik első nagy vágya a falu határában lévő laktanya meg­szerzése és hasznosítása volt. Az objektum 2006-ban került önkormányzati tulajdonba. Ide - munkahelyteremtés cél­jából - ma is várják a vállal­kozásokat. Egy gazdálkodó- egység már működik itt.- Reménykedtem abban is, hogy községünknek egyházi vezetője is lesz. Örömteli ese­ményként éltem meg, amikor 2009-ben dr. Beer Miklós püspök atya meghallgatta kérésemet, és az egyházi teendők ellátásával - 10 év után - Baffi István esperes urat bízta meg.- Annak idején, mint ma­gánember Boldogon bará- ti'viszonyokról, békés komp­romisszumokról, mint köz­szereplő nyugodt körülmé­nyek között végzett építő, al­kotómunkáról, összefogás­ról, jó munkahelyi légkör megteremtéséről ábrándoz­tam. Úgy vélem, elképzelé­seim döntő többségét sikerült megvalósítani - összegzi a 12 évet a polgármester asszony. Püspökiné Nagy Erzsébet Gyermekek a megszépült főtéren. Számos közterületet újjávarázsoltak, a fennmaradók rendbe tétele a következő évek feladata lesz. Álmok és megvalósulás boldog A település valóságos kincsesbánya három város ölelésében A három város - Hatvan, Jász- fényszaru, Túra - ölelésében, a Zagyva folyó mentén elhelyez­kedő Boldog „erőssége” a föld­művelés, a hagyományőrzés, a dolgos emberek szorgalma, tehetsége. Annak is tudatában vannak ugyanakkor, hogy az ipar hiánya, a cégek, vállal­kozások alacsony száma nap­jainkban hátrányt jelent. Szó sincs azonban arról, hogy ebbe beletörődnének. Az álmok végigkísérik Püs­pökiné Nagy Erzsébet polgár- mester asszony ténykedésének első 12 esztendejét. S ugyanígy végigkísérik az eredmények is. Hogy mást ne említsünk, a kez­detekkor álomnak tűnt a falut Hatvannal összekötő útszakasz teljes felújítása, ami mostanra- a gyümölcsöző kapcsolatok­nak köszönhetően - realitássá vált. Köszönet ezért Szabó Zsolt országgyűlési képviselőnek, az akkori útügyi biztosnak- mondja a polgármester asz- szony. A község az elmúlt 12 év so­rán az említetten túl is sokat fej­lődött. Az intézmények épületei szépek, felújítottak, karbantar­tásuk minden évben megtör­tént. Két iskolaépületben zajlik az oktató-nevelő munka, s a tanulást számítástechnikai te­rem és interaktív táblák segí­tik. A falu új óvodaépülettel is bővült, így egy gyermeket sem kellett helyhiány miatt eluta­sítani. Az óvodai ellátás is két épületben folyik. A művelődési ház és könyv­tár otthonos. Nem minden te­lepülés büszkélkedhet ilyen szép kultúrházzal, mint a bol- dogi. Tájházuk - a múltat idé­ző kis parasztház - az ősöktől örökölt népviselet, berende­zési tárgyak, mezőgazdasági eszközök őrzője. A templom felújítására is sor került az idén. Környékén kialakították a faluközpontot főtérrel, sétá­nyokkal, padokkal. A települé­sen játszótér is épült. A háziorvosi és fogorvosi rendelők festése, kisebb kar­boldog messze földön ismert gyönyörű népviseletéről, fűszer- paprikájáról. Sokan úgy emlege­tik, mint Heves megye leghagyo- mányőrzőbb települése, ami a helyiek szerint igaz is. Büszkék gyönyörű, őseiktől örökölt szín­pompás öltözetükre, szokásaik­ra. A jellegzetes díszes ruházat bantartása megtörtént. A fog­orvosi rendelőbe új kezelőegy­séget vásároltak, a gyermekor­vosi rendelő kívülről teljesen megújult. Tereik és más közte­rületeik rendezettek, legutóbb a Dankó, a Cinka Panna és Honvéd utcákat újították fel, s járdalapokat raktak le a Búzás közben, a Cinka Panna és a Li­get utcákban. Rendezvényeik évről évre vonzzák a látogatókat, sokszor az ország más részeiből, sőt, határainkon túlról is. Egyik legnagyobb eseményük az 1849-es dicsőséges tavaszi hadjáratra való emlékezés, a hatvani csata imitációja a Ba- lázs-tanyán. Jelentős a falunapi paprikafesztivál is, amely jó hangulatban, családias légkör­ben zajlik. Ez a nap a vidámsá­gé, az önfeledt szórakozásé. még ma is élő viselet, bár már csak az idősebbek hordják, a fia­talok inkább ünnepek, rendez­vények alkalmával öltik maguk­ra. Oly tisztelettel jámak-kelnek benne, hogy engem öröm és büsz­keség tölt el - mondja Püspökiné Nagy Erzsébet polgármester asz- szony. Hozzáteszi: a lakodalmas, Az álmok - és ezek bizton re­mélt megvalósulása - a jövőre is vonatkoznak. A polgármes­ter asszony szerint a nagyon fontos teendők közé tartozik a belterületi utak (Petőfi út, Pe­tőfi tér, Malom út, Zrínyi út,. Szabadság út egy része, Olim­pia út, József A. kisebb szaka­sza) rendbe tétele, a szennyvíz- tisztító telep felújítása, a lakta­nya területének munkahelyte­remtésre történő hasznosítása. Szükség lenne a polgármesteri hivatal állagmegóvására, kül­ső felújítására, miként aka­dálymentesítésekre, térfigyelő kamerák felszerelésére, a te­metőben a ravatalozó felújítá­sára, átépítésére is.- Remélem, hogy a követ­kező években a tervek valóra válnak - mondja befejezésül Püspökiné Nagy Erzsébet. a paprikafesztivál vagy akár a „hatvani csata”alkalmával bárki meggyőződhet arról, milyen rej­tett kincsek találhatók a község­ben, felfedezésre várva. A térség többi, szintén sok értéket rejtő te­lepülésével összefogva akár több napos turistacsalogató program is összeállítható. Polgármester: Püspökiné Nagy Erzsébet Alpolgármester: Zsíros István A képviselő-testület tagjai: if). Jánosi Imre, Kepes Lász­ló, Tábori László, Tóth Éva, Zsíros József Jegyző: Katonáné Fülöp Gabriella Polgármesteri Hivatal elérhetőségei: 3016 Boldog, Kossuth út 8. Tel.: 06-37/355-022. Fax: 06-37/355-021. E-mail: titkarsag@boldog.hu A polgármesteri hivatal ügyfélfogadási rendje: hétfő: 8.00-12.00-ig, 13.00-17.00-ig KEDD: 13.00-15.30-ig SZERDA: 8.00-12.00-ig CSÜTÖRTÖK: 13.00-15.30-ig péntek: szünnap A lakosság lélekszáma: 3067 Helyi adók: gépjárműadó, magánszemélyek kommu­nális adója, helyi iparűzési adó Civil szervezetek: Boldog a Sportért Egyesület, Boldogi Polgárőr Egyesület, Boldogi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, Horgász Egyesü­let, Boldogi Vadásztársaság Huszár- és Hagyományőrző Egyesület Kiemelt rendezvények: Tűzgyújtás a háborús hő­sök emlékére (január), április 2. (hatvani csata), Jézusszíves búcsú (június), Paprikafesztivál (augusz­tus), Falukarácsony, Csillag­szóró (december) Az oldalt szerkesztette és fotózta: Tari Ottó BOLDOGULÁSRA KÖTELEZNEK A HAGYOMÁNYOK A MEGYEI KÖZGYŰLÉS ELNÖKE Heves megye területfejlesztési koncepcióját készítve több te­lepülés esetében is komoly fej­törést okoz, hogy olyan adottsá­gokat, lehetőségeket találjunk, amelyek beilleszthetők a terv­be. Boldog esetében nincs ilyen probléma, az itt élők már régóta pontosan tudják, milyen előnyei vannak a falunak és ezeket az előnyöket igyekeznek a maguk javára - stílszerűen boldogulá­sukra - fordítani. Már a földraj­zi elhelyezkedés is szerencsés - jó helyre szúrta botját 500 éve az akkori bíró -, három megye és három közeli város húzóere­jében is bízhatnak. Hevesben Hatvan, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Jászfényszaru, Pest megyében Túra fejlődése segít, de nem csak ebben bízna az itt élők. Saját munkájukban szíve­sebben, nem véletlenül híres az itt termelt paprika, de imponáló, ahogy a településüket fejlesztik, hiszen minden szükséges infra­struktúra és szolgáltatás meg­található. Mellette büszkén ápol­ják a hagyományokat, a boldogi népviselet és a tájház is messze földön ismert. Ilyen alapokkal az újabb hét­éves uniós ciklusra is megtalál­juk a fejleszteni kívánt területe­ket, s a megyei önkormányzat által koordinált csatornákon ér­kező közel 45 milliárd forintból Boldogra is minden bizonnyal jut forrás. A megyei önkormányzat­nál, ha rajtunk múlik, ennek ér­dekében mindent megteszünk. MIT TARTANAK FONTOSNAK A TELEPÜLÉSEN ÉLŐ ISMERT, ELISMERT EMBEREK? Vaka Ferencné HITOKTATÓ - Nyugdíjasként oktatom a gyerekeket hit- és erkölcs­tanra. Az iskolával rendkívül jó a kapcsolatunk, s ez nem mostanra alakult így, hanem több évtizedes kitűnő együtt­működés eredménye. Telepü­lésünkön - az egész országban ■ ritkaságszámba menően - már az elmúlt rendszerben is az órarend része volt a hittan. Ami a lakóhelyemet illeti, örülök, hogy szépül a falunk, gyönyörű a parkunk, s hogy színvonalas rendezvények zajlanak. Ezek mindegyikén részt veszünk, amint a község elöljárói is az egyházi megmozdulásokon. Vitayné ä Kepes Gabriella gfm MŰVELŐDÉSSZERVEZŐ - Három gyermekem fejlődésén keresztül figyelemmel kísér­hettem azt is, mikén formáló­dik községünkben az oktatás. Kedvező óvodai-iskolai tapasz­talatokat szereztem, csakúgy, mint a hagyományőrzés terén. Tetszik, hogy a Kaláris Nép­táncegyüttesen belül immár három korcsoportban hódolhat­nak szenvedélyüknek a tánco­saink. A legkisebbek a Gyöngy­szemek, a felső tagozatosok a Gyöngysor, s van felnőtt cso­port is. Magam a Beatus Kórus tagja vagyok. Mint tősgyökeres boldogi, örülök annak is, hogy megújult a tájházunk. Varga Vincéné KÖZTISZTVISELŐ - Régi boldogi család a miénk, már a szüléink, s a nagyszü- leink is itt éltek. Szeretem a falut, az embereket, az utcákat, a hagyományokat; életem so­rán bárhol tanultam - például Budapesten vagy Egerben -, bárhová is utaztam, mindig visszahúzott ide a szívem. Itt ér­zem magam otthon, s itt érzem magam biztonságban. Jelenle­gi munkakörömben csaknem két évtizede dolgozom. Sok mindenkivel találkozom, be­szélgetek, meghallgatom őket. Feladatom az emberek, a csalá­dok, a gyermekek segítése, és ezt nagy örömmel teszem. Baffi István ESPERESPLÉBÁNOS- Egyházközségünk jelenlegi legnagyobb munkája a temp­lom belső és külső felújítása. Erre pályázati támogatást kap­tunk. Boldogon kitűnő egyház­tanács működik, amelynek tagjai jó ötleteket adnak, s tor­zsalkodás nélkül beszélik meg az időszerű ügyeket. A jövő legfontosabb teendői közé tarto­zik a hitoktatás fejlesztése és a szülőkkel való kapcsolattartás erősítése. Jó hír még, hogy az önkormányzattal együtt­működve hivatalossá tesszük a karitász működését, amely a gyakorlatban már eddig is ki­váló munkát végzett. < ■1 A / I 1 Szabó Róbert,

Next

/
Thumbnails
Contents