Heves Megyei Hírlap, 2014. szeptember (25. évfolyam, 203-228. szám)

2014-09-10 / 211. szám

2014. SZEPTEMBER 10., SZERDA MEGYEI KORKÉP 3 HÍRSÁV Egész napos térünnepet tartanak a városban pétervására Szeptember 13-án, szombaton ünnepük a város napját Pétervásárán. A programok délelőtt 10 óra­kor kezdődnek a megújult Főtéren zenés, kulturális be­mutatókkal. Délután 1 óra­kor avatják fel ünnepélyesen a Főteret. Ezt követően Ger­gely Róbert, a Maszk Báb­színház és Beliczai Balázs szórakoztatják a közönséget, majd látványos bemutatók követik egymást. A nap az Edda Művek nagykoncertjé­vel és utcabállal zárul.« B. K. Idén is támogatják a diákok tanévkezdését istenmezeje Az önkormány­zat vezetése évek óta támo­gatja a gyermeket nevelő csa­ládokat az iskolakezdéskor. Idén úgy döntöttek, hogy az általános és középiskolá­soknak 10-10 ezer forintos, míg a felsőfokú intézmények hallgatóinak 35 ezer forint támogatást nyújtanak.« B. K. Virágzó népművészet Heves megyében EGER A Heves Megyei Nép- művészeti Egyesület alko­tóinak munkáiból nyílik ma kiállítás 16.30 órakor az EKMK Bartakovics Béla Kö­zösségi Házban. A kiállítást Habis László, Eger polgár- mestere és Ponyi László, a Nemzeti Művelődési Iroda Heves Megyei Iroda vezető­je nyitja meg. A tárlattal az egyesület Eger Ünnepének méltó megünnepléséhez sze­retne hozzájárulni. Fehér Jánosné, az egyesület elnöke elmondta, az alkotók ezúttal is legszebb kincseiket tárják a közönség elé. ■ B. K. Itt örülnek a gumigyárnak gyöngyöshalász Az Apollóval további ipari befektető is érkezhet Gelencsér Ákos régész elmondta, előzetes feltárás zajlik, ha nem lesz szükség komplex kutatásra, az építkezés alatt is megfigyelik a területet. Munkahelyet, fejlődést re­mélnek a gyöngyöshalásziak az abroncsgyártól, a gyön­gyösiek a környezetszennye­zést látják benne. Tóth Balázs Ahogyan arról már tegnap is hírt adtunk, az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon építheti föl gumiabroncsgyárát. A helyiek többségében örültek a fejle­ménynek. Aggodalmak persze vannak a környezetvédelmi és a szaghatások miatt, azonban a legtöbben a pozitívumot, az új munkahelyeket látják a beru­házásban. A halásziak főként a Jászságban, Gyöngyösön, Buda­pesten dolgoznak, helyben né­hány család gazdálkodik.- Az önkormányzatok, főleg a kistelepülések forráshiányo­sak, kevés az adóbevétel. Egy nagy beruházás sok problémát megold. Várjuk az utak helyre- állítását, azt is remélem, hogy több pénz lesz a helyi kultúrára - hangsúlyozta Nagy Gyula mű­velődésszervező.- Úgy gondolom, profitál belő­le a település, jobb utakon közle­kedhetünk, a szüleim is örültek, hogy végre tesznek ide valamit. Most hiányolom az itteni közös­ségi életet, remélem, hogy több program lesz. Vannak fiatalok a településen, de nem itt dolgoz­nak - mondta Mozsár Stefánia. A polgármester, Szabó Ferenc ott jártunkkor éppen a régésze­ti előkészítést vette szemügyre. Azzal kezdte: a ciklusban két célja volt: az új egészségház, va­lamint az, hogy sikerüljön egy ipari befektetőt idehozni. Ez túl­szárnyalta minden elképzelését.- Az Apollo választott ben­nünket. Túdtuk, hogy több hely­szín versenyez, s azt is, hogy a kormány támogatása nélkül nem itt valósulna meg a gyár - elevenítette föl az előzményeket Szabó Ferenc. Az Apollónak hetvenhektáros földterületre lesz szüksége, 31 hektárral rendelkezik az önkor­mányzat, a maradék esetében megindult a kisajátítás. Minden területet az önkormányzat vásá­rol meg, cáfolván a korábban el­terjedt fóldmutyit.- A teljes infrastruktúrát mi építtetjük ki, az útépítésre, köz­művesítésre pályázatot írunk ki. A lőszermentesítés lezajlott, az építkezés jövőre kezdődhet. Megújul az idevezető út is, meg­könnyítve a munkába járást. Fórumon ismertetjük a környe­zetvédelmi hatástanulmányt, beszámolunk a beruházás fog­lalkoztatási és egyéb hasznáról. Már az építkezés idején nő a fa­lu iparűzési adóbevétele, a gyár beindulásával még több pénzből gazdálkodhatunk. Igaz, az ipar­űzési adó mértékét a jelenlegi két százalékról mérsékelnünk kell, de így is csökkenhetnek a lakosság terhei - magyarázta Szabó Ferenc. A polgármester ■ Ön örül, hogy gumigyár lesz Heves megyében? Szavazzon hírportálunkon ' ma 16 óráig: HE0L.hu A szavazás eredményét holnapi számunkban közöljük. elmondta, további 30 hektárral bővülhet az ipari terület az ab­roncsgyár meUett.- További két-három cég sze­retne letelepedni az Apollo mel­lett - ezt már Szabó Zsolt, a Nem­zeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára mondta. Az Apollo érkezése munkát és folyama­tos fejlődést jelent a térségnek. A kormány ezért támogatja azo­kat a külföldi vállalatokat, akik tőkét hoznak, itt alkotnak.- A tárgyalások két éve kez­dődtek, a kiemelt beruházássá nyilvánítással is sikerült meg­győzni a cégvezetést. Hiba lett volna elengedni őket. Cél volt, hogy mindenki elégedett legyen - tette hozzá a térség parlamenti képviselője. Szabó Zsolt elárulta, modem, zárt technológiájú üzem épül, amely másfél-két év múlva megkezdi működését, majd 3-4 év alatt folyamatosan bővül. Cél, hogy kevesebb legyen az import, s az itteni autógyárakat is komp­lexen kiszolgálják. Gyöngyösön nem mindenki örül a beruházásnak a gumigyár 2008-ban Gyön­gyösön épült volna meg, most viszont Gyöngyöshalász köz- igazgatási területén húzzák föl. Több gyöngyösi a környezeti ha­tások miatt nem örül a gyár­nak, egy idősebb hölgy szerint így is nagyon sok a rákos beteg a városban. Egy házaspár tag­jai nem támogatják a fejlesztést az egészségügyi kockázatok mi­att, bár a férj szerint jól jár Gyöngyöshalász az adóbevétel­lel, s lesz munkahely is, a lé­nyeg, hogy több előny származ­zon belőle, mint hátrány. Más kifejezetten támogatja, hogy lesz munkalehetőség. Akad, aki szerint a politikusok hibáztak pár éve: így is lesz gumigyár, csak nem Gyöngyös fejlődik az adóbefizetéséből. JEGYZET SZATHMÁRY ISTVÁN Egy szerény füzet üzenete létezett régen egy háztar­tási kellék, a bevásárlóköny­vecske. Akkor sem mindig akadt pénz a háznál, s a ke­reskedők fizetésig szívesen hiteleztek a megbízható csa­ládoknak. A vevő is tudott lé­tezni és a boltosnak is biztos volt a forgalma. A könyvre vásárlók mindig nála szerez­ték be, ami kellett. EGY BEVÁSÁRLÓKÖNYVBEN egyből szembe tűnik a cél­szerűség. Akkor az emberek többsége láthatóan nem vett fölösleges vagy lehetőségeit meghaladó dolgot. Tény, a kísértés sem volt akkora, mint manapság, amikor még a csapból is folyik, hogy mi­re van szükségünk, aminek most hallatlanul kedvező áron lehetünk birtokosai. Nem beszélve arról, hogy már minden fontos ember­nek van belőle, ideje közéjük emelkedni. abban az időben a fő szem­pont a napi megélhetés volt, amire az utólagos vélekedé­sek ellenére a társadalom jó részének volt lehetősége. Az ellenben biztos, hogy en­nek feltétele a mértéktartó, pazarlás nélkül vezetett háztartás volt, amiről a most az egyik megyei múzeum­ban kiállított könyvecske is tanúskodik. Végigolvasva, zömmel a mindennapi szük­séglet kellékeiről, cukorról, sóról, rizsről, szappanról, cipőkrémről, fűszerekről, hasonlókról árulkodnak a bejegyzések, nem mellőzve néhány elérhető élvezeti cik­ket sem. Az egykori tulajdo­nos jövedelmét ismerve, bár nem volt gazdag, de úgy élt, hogy sosem verte magát be­vételénél nagyobb kiadásba. valahol itt kezdődik a sza­badság. Azzal, hogy bármi­lyen körülmények között arra vágyjunk csupán, ami­re valóban szükségünk van. Mert az esetek többségében nem az a szegény, akinek kevés jutott, hanem az, aki mindig többre vágyik a lehe­tőségénél. C£ | o •< o ö H c Elkezdődött . Az egri Markhot Ferenc Kórházban kedden elhelyezték an­nak az épületnek az alapkövét, melyen több osztály, a központi műtőblokk és a gyermeksürgősségi ambulancia kap helyet. Közel 6 milliárd forintot használhat föl az intézmény a fejlesztésére egy uniós pályázat révén. A projekt megvalósulásának várható határideje 2015. november 30. Uj elsőfokú eljárást akar a vádhatóság rezesová-ügy A védelem befejezné, s az enyhítő körülményeket hangsúlyozta ► Folytatás az 1. oldalról- Az elsőfokú ítélet megala­pozatlan, alkalmatlan a felül- bírálatra - érvelt perbeszédé­ben az ügyész, aki azt kérte, a törvényszék helyezze azt hatá­lyon kívül, s kezdjék újra első fokon a procedúrát. Szerinte két olyan szakértőt is kizártak az ügyből, akiknek a szakvéle­ményén alapult az elsőfokú ha­tározat. Közölte: a Fiat Puntó vezetője semmiképp sem lehe­tett oka a balesetnek. A vádlott végig tagadott, nem volt bűn­bánó, emiatt nem tud egyetér­teni azzal, hogy az első döntés mértéke a középmértéktől je­lentősen elmaradt. A vádlott védője viszont azt indítványozta, hogy ne kerül­jön vissza első fokra az eljárás. Álláspontja szerint nem bizo­nyítható, hogy védence mikor ivott szeszes italt. Ha percek­kel a karambol előtt, akkor a baleset időpontjában még nem állt alkoholos befolyásoltság alatt. Arra is kitért: mérlegelni kell a büntetés kiszabásánál, hogy e közlekedési bűncselek­ménynél 5-10 év a büntetés. Ám, e minősített eset olyan terheltekre érvényes, akik leg­alább 3 halálos áldozattal járó balesetet okoznak, márpedig védence „a törvényi számnál” csak eggyel okozott több ha­lált. Megjegyezte ugyanakkor: tudja, egy halál is sok. Szerin­te még ha végrehajtandó sza­badságvesztést szabnak is ki, ennek nem szabad elérnie az 5-10 éves büntetés középmér­tékét. Hozzátette: a bíróság nem veheti figyelembe a mé­dia miatt kialakult közvéleke­dést. Enyhítő körülményként kérte értékelni a letartózta­tásban töltött két évet, s hogy Rezesovának két kiskorú gye­reke van. Az áldozatok jogi képviselő­je azt hangsúlyozta, kizárható, hogy a Fiat betért volna a 178 km/h átlagsebességgel közle­kedő BMW terepjáró elé. Az ütközés lassító fékezéssel is el­kerülhető lett volna, ha a vád­lott a megengedett sebességgel hajt. Ráadásul Rezesová ittas volt. Felrótta, hogy az elsőfokú bíróság pozitívan értékelte a vádlott „normakövető szemé­lyiségét”. - Hogyan lehet nor­makövető, aki a baleset előtt a volt élettársánál randalírozik, ittasan volán mögé ül, szágul­dozik az autópályán, közben iszik, a szervezetében kodein van, a kocsijában viperát tart, ami tiltott eszköz? - kérdezte. Rezesová az utolsó szó jogán elmondta, mélyen együtt érez a hozzátartozókkal. Azt kérte a bíróságtól, hogy próbáljon enyhe büntetést kiszabni rá. Á törvényszék csütörtökön hoz döntést. ■ SZ. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents